Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-19 / 221. szám

HAB SZOMBAT, 1992. SZEPT. 19. Orgonapestis és fiitteres műbalhé Varnus Xavér szegedi koncertje elé - Két évvel ezelőtt - ha jól emlékszem - volt már egy koncertje a szegedi Dómban, ami az orgona rossz állapota miatt szakadt félbe. - Csongrád megye büsz­ke lehet önmagára: a vi­lágon nincs még egy hely, ahol ilyen kis körzetben ennyi csodálatos hangú, ám horrorisztikus állapotban lévő orgona lenne. Pél­dának okáért a Dóm hangszere, amelyből hat másik orgona kitelne. Ami­kor felépítették, nagyobb volt a szemük, mint a szá­juk, és így, utólag persze hogy nem tudják méltóképp karbantartani. Magyarorszá­gon az orgonaművészek mindenképpen a kompro­misszumok hálójába kerül­tek: vagy az értelmükre hallgatnak, és az ország 10-15 használható orgo­náján hangversenyeznek, vagy pedig a szívükre hall­gatnak, és a közönség ked­véért vállalják a vakrepülős koncerteket, kétes állapotú orgonákon is. Néha bejön, néha nem. - Ha a vakrepülést említette, úgy tudom, hogy közelgő szegedi koncertjén nem kell ily veszélyes manőverre vállalkoznia, mert lesz egy biztos, megbízható elektromos segítőtársa. - A világ legnagyobb digitális orgonákat építő cége, a hollandi Johannus sietett a segítségemre: október 6. és 14. között speciális kamionban, a hozzátartozó személyzettel, és 240 hangszóróval együtt felajánlott számomra egy négymanuálos csodahang­szert, hogy hangverse­nyeket adjak rajta az „or­gonapestis" által sújtott övezetekben, és így többek között október 12-én a szegedi Honvéd téri re­formátus templomban. Ez­zel egyidejűleg Végh Attila, a Magyar Televízió ren­dezője portréfilmet forgat rólam, tehát „ha lúd, legyen kövér" alapon szegedi kon­certem egy igazi, amerikai, fiitteres műbalhénak ígér­kezik. Valójában azonban be akarom bizonyítani, hogy Bachnak, Isten másod­szülött fiának, a huszadik századhoz is van monda­nivalója, akár a huszon­egyedik század techni­kájával. A Johannus hang­szer a világ legszebb hangú orgonáit rögzítette digi­tálisan, tehát - ha csak hangzásában is - de fel­idézhetjük Szegeden a chartresi és a rouani székesegyház hangulatát. Esti sétával kezdődött Varnus Xavér hódmezővásárhelyi koncertje. A református Ótemplom lelkésze nyolc órakor bejelentette a hallgatóságnak: a nyári szárazság és a krónikus pénzhiány következtében az orgona húsz perccel a hangverseny kezdete előtt felmondta a szolgálatot, majd felkérte a közönséget, hogy testületileg vonuljon át a mintegy tíz percre fekvő református Új templomba. így fél kilenckor elkezdődhetett a koncert a szintén tragikus állapotban levő, ámde legalább megszólaló orgonán. - Tehát most is Bach­műveket játszik? - Debussy írta egykoron: „A zeneszerzőknek, mielőtt munkához ülnek, fohász­kodniuk kellene Bachhoz, a zene Jóistenéhez, hogy óvja meg őket a közép­szerűségtől." Nos, úgy gon­dolom, hogy a vitán felül álló eseteket leszámítva igen kevés zeneszerző élt ezzel az elvvel az elmúlt évszázadok során. - Vajon a csendes, visszafogott és konzervatív Bachnak tetszene-e egy amerikai műbalhé? ,Ha valamilyen csoda folytán találkoznának, nem veszné­nek csúnyán össze? - Bach - a fennmaradt levelek tanúsága szerint ­kibírhatatlan és megvesze­kedett kispolgár volt, akit nem szívesen választanék szomszédomnak. Petronius írta egy helyütt: „A művész életének legnagyobb ér­telme, hogy az igazgyön­gyökről lemossa az ürü­léket". Ha nem tudjuk kü­lönválasztani Bach zenei géniuszát személyétől és boszorkányégető korától, jobb, ha bele sem kezdünk művei előadásába. Kérdé­sének arra a részére, hogy mit szólna Bach a fiitteres műbalhéhoz, kérdéssel válaszolok: hogy reagálna korunk zenehallgatója a Máté-passió eredeti, 1729­es előadására: a művet délelőtt tíz órakor kezdték el, és a prédikációkkal együtt délután négy órakor fejezték be, tehát hat teljes óra hosszat ücsörögtek az emberek a jéghideg temp­lomban. 1829-ben Csaj­kovszkij már csak a négy­órás változatát hallotta, mégis felhördült: „Ez most kinek a szenvedéstörténete: Jézusé vagy a közönségé?" - Hírlik, személyes el­lentétek is húzódnak amö­' gött, hogy soron következő koncertjét nem a Dómban adja., - Úgy tűnik, Szegeden jyors lábon járnak a hírek. brahám István, amióta dóm-plébános lett, látha­tóan unatkozik, és új társasjátékot talált ki: a „kitiltósdit". Lehotkán kezd­te, rajtam folytatja. Egyéb­ként magyar jellegzetesség, hogy ha valaki tehetsé­gesebb, sikeresebb, vagy ügyesebb a többinél, akkor a bürokraták egy jókora palacsintasütővel nagyot csapnak a fejére, hogy legalább egy ideig csönd­ben maradjon. Na persze, néha a palacsintasütő törik szét. Faludy György írta egykor egy ellenségének: „Ha rád pillantok, meg­borzongok s fázok, / bár jól tudom, hogy balga, aki fél: / örökké állnak a magyar akácok / s téged elvisz, mint szellentést". Hát ennyit erről. - Ez igen vaskos kijelentés volt. bár cikkei és interjúi alapián öntől nem szokatlan. Nem fél, hogy stílusával sok ellenséget gyűjt maga köré? - Ahogy az ember szer­vezetében a savaknak és a lúgoknak megvan a tör­vényszerű aránya, úgy az életben is vannak min­denkinek barátai és el­lenségei. Csak akkor van baj, ha felborul az arány, mert ha csak barátaink vannak, az gyanús, ha vi­szont csak ellenségeink, akkor nem leszünk hosszú életűek a földön. Egyszer megkérdeztek egy izraelit: miért van minden faluban két zsinagóga? Azért ­felelte - mert az egyikbe imádkozni járunk, a má­sikba viszont be sem tesszük a lábunkat, mert oda jár egy haragosunk. - 1500. zeneakadémiai hangversenyén Faludy György Haláltánc balla­dájára improvizált, a szerző jelenlétében. Úgy tudom, Szegeden is Faludy-ver­sekre improvizál majd. - Hálás vagyok a sors­nak, hogy Faludy György atyai baratom: Torontóban igen közel laktunk egy­máshoz. Csodálatos költé­szetén túl azért gyakorol hatalmas hatást az embe­rekre, mert sorsát titkos kapcsolat fűzi a kortárs nemzedék általános sorsá­hoz. Elárulom a megle­petést: Szegeden ő is kö­zöttünk lesz, és kíván­hatunk-e a Sorstól ennél többet? Intődy Gábor Társasági illemkódex Gasztronómiai ismeretek 3. Csak kanál használatánál azt a jobb kézben tartjuk, csak villával evéskor a villát ugyanígy. Késsel és villával evéskor jobb kézben van a kés, bal kézben a villa. Ilyenkor a kést felülről fogjuk, ami lehetővé teszi a vágáshoz szükséges erőkifejtést. (A kés tollszárfogással, vagyis kanálhoz hasonló fogása csak egyes országokban, viszonylag ritkán fordul elő.) A kanalat csúcsával vesszük a szánkba, de sohasem teljes egészében. (Az angol szokás szerint viszont a levést a kanál belső pereméről kell inni.) A villára (azaz homorú ívére) annyi ételt helyezünk, amennyit könnyen a szánkba helyezünk, a villát úgy megpakolni, hogy alig fér a szájunkba, illetlenség. (Az angolok a villát domború oldalával tartják felfelé, így is veszik a szájukba, a kontinensen szokásos villahasználat náluk „lapátolásának számít.) A kés sohasem érintheti a szájat, szájba venni, lenyalni kirívó modortalanság. Tálcáról, tálról való szedéskor két kézzel szolgáljuk ki magunkat az előkészített és csak a szedésre szolgáló evőeszközökkel. Ha a szedésre egy kéz is elegendő, bal kézzel veszünk. (Mohamedán országokban viszont jobb kézzel, mert a bal kéz tisztátlannak számít.) Evés közben az a kéz, amelyikben evőeszköz van, sohasem érintheti az asztalt; ilyen kézzel, könyökkel vagy alkarral az asztalra támaszkodni nem illik. Ha az evésben úgy tartunk szünetet, hogy az evőeszközt nem tesszük le (válasz, társalgás), kézfejünket a tányér mellett - az evőeszközöket a tányéron vagy közvetlen fölötte tartva - az asztalra helyezhetjük. Egy evőeszközzel való étkezéskor másik kézfejünk a tányér mellett, az asztalon nyugszik - de nem támaszkodunk! - vagy (pl. üvegkehelyben felszolgált fagylalt esetén) az esetleg túl könnyen megbillenő kelyhet tartja. A tányérokat nem illik megfogni, érinteni. Kivetel a levescsésze, amelyet a fülénél meg szabad fogni, amikor kiisszuk. Az evőeszközöket, ha egyszer az abroszról felvettük, csak a tányérra (csészealjra) szabad visszatenni. Ha evés közben szünetet tartunk, a villát és a kést a tányér két szélére fektetjük úgy, hogy nyelük ne érje az abroszt, szúró-, illetve vágóélük a tányéron nyugodjon. A villa és a kés nyelének ellentétes iránya azt jelenti, hogy az étkezést még folytatni kívánjuk, illetve üres tányér esetén még tálalni kérünk. Ha a kést és a villát egymás mellett úgy helyezzük a tányérra, hogy végeik jobb felé állnak, ez azt jelzi, hogy az étkezést (az adott fogásból) befejeztük. Az angol etikett szerint viszont az étkezés befejeztével a kés és a villa nyele a tányéron lefelé, azaz magunk felé mutat, s a gondosan össze­hajtogatott szalvéta - mint máshol is - az ételkészítéssel, illetve felszolgálással szemben egyértelmű kritikát fejez ki. A kávéskanalat, fagyialtoskanalat használat után a csészealjba tesszük; ez vonatkozik a csészében felszolgált pudingra, kompótra stb. (Folytatjuk.) Mióta a fürdőruhák ára feljebb kúszott, új divatnak hódolnak néhányan. A recept valahogy a következőképpen hangzik: végy egy csomó festéket, néhány vékony ecsetet, s kérd meg a partnered, hogy fesse be a bőröd. Persze az sem nagy baj, ha a festék később lemosható. Hogy mi minden fér el az ember bőrén? Néhány színes pöttytől kezdve, a tenyérrajzon át, akár szemüveget, vagy bajuszt is kerekíthet valaki a társa testére. Attől függ, kinek milyen vastag a bőre, mit bír el. De félretéve a tréfát: képeink a lassan végleg magunk mögött hagyott kánikulai napok egyikén készültek a Natours Kft. Sziksós-tói naturista strandján, ahol évről-évre nemzetközi sporttalálkozót rendeznek. Ennek apropóján tartják meg a testfestő versenyt is. Arról még nem szól a fáma, mikor veszik fel ezt a sportot az olimpai számok közé. Egy biztos csak, a naturisták, ha néhány órára is, de túlöltözték önmagukat. Nem is csoda, hogy a verseny végén mindenki a zuhany alá igyekezett. RAG

Next

/
Thumbnails
Contents