Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-18 / 220. szám
24 RÖVIDEN É DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1992. SZEPT. 18. Szegények békés megmozdulása a Dugonics téren A Szegények Nemzeti Szövetsége, a Független Kisgazdapárt és az MSZOSZ Csongrád megyei képviselete békés tüntetést szervez szombaton délelőtt 10 órakor a Dugonics téren. A két párt és a szakszervezet a város és környékének lakosságától kér támogatást, s a közös demonstrációval elsősorban arra akatja rábírni a kormányt, hogy szüntesse be külföldi adósságainknak az ország erejét meghaladó ütemű visszafizetését; pártatlan rádiót, televíziót és sajtót, iskolareformot, a szakszervezeteknek európai normák szerinti működési lehetőséget követel. Elfogadták az új közoktatási koncepció tervezetét A szegedi önkormányzat oktatási és ifjúsági bizottsága tegnap este elfogadta a város új közoktatási koncepciójának első tervezeti formáját. A javaslat. amely előbb különböző s/akmai egyeztetéseken, majd október elején egy önkormányzati közmeghallgatáson kell, hogy átjusson, az októberi közgyűlés vitája után kapja meg végleges formáját. A közoktatási koncepció hangsúlyozza, hogy az általa javasolt változtatásokat a szegedi oktatási intézményi rendszer bevált és megalapozott ROSSZHÍR Márka, schilling a Dóm térről. Az ausztriai Süssen városából érkezett Szegedre O. W. H., aki Mercedes tfpusu személygépkocsiját a Dóm téren parkolta. Ismeretlen tettesek a jobb oldali pillangóablak betörésével az utastérből eltulajdonították pénztárcáját, benne 350 márkával és 750 schillinggel. Olvasó. Feltörték a Nagyposta melletti újságárus pavilont. Éjjel 3 órakor egy magát megnevezni nem óhajtó személy jelentette az esetet a rendőrségnek. A leltározásnál kiderült, hogy tíz darab különféle újságot vitt magával az olvasómániás tettes. Girardengo. A Kossuth L. sugárúton lévő lakóépület közös tárolójából lopták el a Girardengo típusú MTB kerékpárt. Az ismeretlen a tulajdonosnak, R. É.-nak mintegy 18 ezer forint kárt okozott. Kiszerelt szélvédő. A Sólyom utcai épület mögötti parkolóban lezártan állította le Lada személygépkocsiját H. P., s ismeretlen tettes az elülső szélvédő kiszerelésével eltulajdonította forgalmi engedélyét, valamint biztosítási kártyáját. Távcső. A németországi Kissing városából Szegedre A RÁDIÓ „PARTISCUMH kereskedelmi adásának mai ajánlata: Hétvége. Kiállítás és sport Szerkesztő: Marik István „Hallgassa Ön isrt Önnek is szól!" mindennap IS18 óra kozftita'X.'i MII/ cn (a DANUBIUS hullámhosszán i Hirdetésfelvétel. szeged. Stefama 7. Tel.: 24-702. Tel..fax: 25-930. ÚJ TÍPUSÚ NYELVVIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTŐ (1993. lanuár) tanfolyamokai indít a TIT NÉMET és ANGOL nyelvből nyelvi előképzettséggel rendelkezők számára. Kiscsoportban, délelőtti és délutáni időbeosztással, 72 órában, egyetemi nyelvtanárokkal. Beiratkozás: szeptember 21. - október 2-ig du. 14-1.6 óráig TIT, Kárász u. 11. Érdeklődni: 21-090,21-733. (x) formáira kell építeni. A bizottság által tegnap elfogadott anyag alapelve, hogy a koncepció elsősorban az állampolgárok érdekeit tartsa szem előtt, oly módon, hogy az esélyegyenlőség a szolgáltatások igénybevételével a lehető legnagyobb mértékben megvalósuljon. Mint elhangzott, senki sem szenvedhet hátrányt valamilyen csoporthoz, kisebbséghez, felekezethez tartozása miatt. A koncepciótervezet részleteire következő számainkban visszatérünk. Minden családnak megvannak a kis legendái. Feleségem is - egyéb hozomány helyett - magával hozta gyerekkori történeteit. Hogyan mondta ő még kétévesen, míg tömte a szájába a méregdrága földiepret: Ugye anyuci, jól kifogtuk ezt az Apucit! Hogyan lázasodon be az izgalomtól az első Aida-előadás után, bár szűkszavúan csak annyit nyilatkozott a látottakról: Nagy keltetőséget tett rám a benyomás. Első önálló fellépéséhez is négyévesen jutott el. I957*et írtak, édesapja az országos „fülharmónia" igazgatója volt, így lánya is részt vett a vállalati gyerekek számára rendezett karácsonyi ünnepen. Már hetek óta izgalomban volt az egész család. Gondos mérlegelés után József Attila Betlehemi királyok ctmü versét tanulta meg az ifjú művésznő, kéretlenül elmondta mindenkinek, aki csak az útjába akadt. Szövegbiztonságát látva a nagy napon különösebb izgalmak nélkül kísérték fel a színpad hátamögé. Amikor rákerült a sor, a jó tündér, aki a politikai helyzetre való tekintettel az angyalkát helyettesitette, listájába pillantott: Ugye. te itt most egy szép verset fogsz nekünk elszavalni? És ebben a pillanatban behullott a homokszem az eddig jól forgó fogaskerekek közé. A színpadon épp egy hasonló korú Zongorázunk RIGÓ BÉLA kisfiú zongorázott. S az ifjú szavalómüvésznő még sosem látott ilyen közelről zongorát, pláne olyat, amelyet egy gyerek is zenére tud bírni. így aztán azóta is megőrzött határozottságával közölte, hogy ő nem szaval, ő zongorázni akar. A jó tündér vállat vont, kiment és bejelentette. hogy Romhányi Agika következik. akik zongorázni fog nekünk. Ezt mindenki tudomásul vette, kivéve a nagy létszámban felvonuló családot, amelynek kebelében némi nyugtalanság ütötte fel a fejét. Agika kijött, ahogy gyakorolta, meghajolt. majd feltornázta magát a zongoraszékre, és leütötte az első hangot. Plöm! Nagyon meg volt elégedve, újra ütött. Plim! Ezután fokozatosan birtokba vette a billentyűk által biztosított hangterjedelmet. Muzikalitásának köszönhetően gyorsan eljutott a többszólamúság igényéig. Ekkor néhány, jó helyzetfelismerő képességgel rendelkező néző beletapsolt a produkcióba. Agika a tapsra leszállt a székről, meghajolt, majd elégedetten távozott. A közönség soraiban enyhe derültség hullámzott, csupán a hozzátartozó mama, nagymama, keresztmama, nagypapa, nagybácsi és a többi rokon, ismerős szeretett volna egy pillanatra elsüllyedni. - Ez most miről jutott eszembe? - kérdezi meg most a gyakorlott olvasó. Elmondhatnám, nem olyan régen egy kiváló színészt hallgattam, aki csodálatos előadóképességével próbálta elviselhető szintre felhozni saját megzenésített, elég gyönge verseit. Ágika történetén keresztül megértettem őt is. Amit jól tudunk, azt unjuk, mert érezzük rajta saját nehezen megszerzett tudásunk verltékszagát. Viszont olyan jó már kiizzadt szakmai presztízsünk magasáról átrándulni más, rokonszenves területekre, és átérezni a felelőtlen játszadozások örömét. De az az igazság, hogy legutoljára akkor jutott eszembe a történet, amikor rájöttem, efféle felelőtlenül boldog kirándulásokat nemcsak egy másik művészeti ágban lehet tenni, hanem mondjuk a politikában is. Hazafelé menet Agikánk egyszer csak riadtan megkérdezte, mikor mondhatja el végre azt a verset, és amikor megtudta, hogy sajnos, elzongorázta a lehetőséget, egy kicsit elpityeredett. Egyszer a mostani boldog zongorázok is eljutnak ide. Csikós András tárlata Hea vytex Rt. Tovább folytatja a társkeresést jött üzletet kötni a 47 éves K. W., s a Kazinczy utcában parkolta az Opel személygépkocsit. Ismeretlen tettes betörte a pillangóabiakot. s az utastérből ruházati cikkeket, 500 márka készpénzt. 10 darab magnókazettát és egy távcsövet tulajdonftott el, mintegy 200 forintnyi kárt okozva. Besurranó Tiszaszigeten. A nappali órákban, feltehetően besurranó tolvaj vitte el a tiszaszigeti Kossuth utca egyik magánházából azokat az arany ékszereket, gázpalackot, porszívót és videolejátszót, melyeknek összértéke mintegy 96 ezer forint. Az iskola udvarából. Cs. Cs. 16 éves tanuló a Bécsi körúton az iskola udvarán biztonságban tudta Csepel típusú kerékpálját. A mintegy 13 ezer forint értékű, piros szfnú. HD 207705 gyári számú jármúvet ismeretlen tettes ellopta. Hamis kulccsal. Lakása előtt, a Korondi utcában tartotta Opel tfpusu autóját F. L., s feltehetően hamis kulccsal nyitotta ki az az ismeretlen tettes, aki Nokiton típusú magnósrádiót lopott a gépkocsiból. A tulajdonos kára 10 ezer forint. Csikós András Vásárhelyen élő festőművész mintegy ötven alkotását, tájképeket, csendéleteket, portrékat mutat be Szegeden a Kálvária Galériában. A tárlatot ma. pénteken délután 5 órakor Tandi Lajos, újságíró nyitja meg. A kiállítás október 15-éig tekinthető meg, vasárnap kivételével, naponta 10-tól 18 óráig. Szegi Amondó kiállítása Ma délután 5 órakor nyílik a Szegedi Ifjúsági Ház Mini Galériájában Szegi Amondó kiállítása, melyet az ifjúsági ház nyitvatartási idejében tekinthetnek meg a látogatók. Vállalkozó nók A Vállalkozó Nók Magyarországi Egyesülete és a Német Vállalkozó Nők Szövetsége közös rendezvényének ad otthont a Forrás Szálló szombaton és vasárnap. A kétnapo% szemináriumon a szervezés elmélet és gyakorlat nemzetközi tapasztalatairól hangzanak el előadások. A szakmai rendezvény szombaton délelőtt fél kilenckor kezdődik. A Forrás Menedzserklubjában szerdán este a Fradi győzött - legalábbis Széli János, a Heavytex Rt. elnök-vezérigazgatója szerint. A focicsapat ugyanis ezúttal elvonta a figyelmet az egy évvel ezelőtt megalakult részvénytársaság bemutatkozásáról. Azon kevesek azonban, akik ott voltak, tanulságos információk birtokába juthattak egy állami vállalat átalakulásával kapcsolatban. Persze, ezek jórészt szakmai titkok, legfeljebb a menedzserréteget érintik. A közvéleményt inkább az izgatja egy ilyen „születésnapi" tájékoztató ürügyén, hogy áll-e a lábán a volt Újszegedi Kender. (A vezérigazgató szerint máig (gy hívják a céget, holott 104 éves fönnállása óta jópár névcserét megélt, a legfrisebb éppen a Heavytex.) Az rt. jogelődjét 1991. július l-jén vonták államigazgatási felügyelet alá, azt követően, hogy megszűnt a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt. Majd tavaly szeptember l-jén alakult át zártkörű részvénytársasággá (90 százalékban az AVÜ, közel 10 százalékban az önkormányzat a tulajdonos), 600 millió forintos felértékelt vagyonnal. Ez az állapot azonban nem tartható sokáig, az AVÜ társat, külföldi befektetőt keres. Márts négy komoly vevőjelölt kopogtat Újszegeden. amellett, hogy a vállalati menedzsment is szivesen lenne társtulajdonos. Hogy mikor? Az AVÜ a közeljövőben írja ki zártkörű meghívásos pályázatát a cég privatizációjára. A Heavytex éves árbevétele 1,3 milliárd forint, nyeresége szerény, mindössze 13 millió, de a piac biztosnak tűnik. Mind a nehéz műszaki szövetek, mind a felhasználó címkéjével ellátott Raschel-zsákok, mind a napvédők keresettek. Gondot egyedül a megrendelők fizetésképtelensége okozhat. * Újra divatba jött a kender, azt követően, hogy a cég majd tíz évig csak pamut és szintetikus alapanyagból gyártotta termékeit. Az USA-t például utolérte a kendermánia - még egyetemi hallgatók is érkeztek Los Angelesből Újszegedre, hogy tanulmányozzák a kenderfeldolgozást. A Heavytex-termék ugyanis természetes kapcsolat ember és szövet között - állítja az újkeletú szlogen. F. K. "2 3 CD 3" CD "2 3 / teMMwaa\ CD 3" CD S CD >J iaxi 1. \ 16-666 y autómentés, autódaru. Változatlan tarifával! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS NAPOS IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nia estig folytatódik a napos, kellemesen meleg, őszi idő. Felhő kevés lesz az égen, esőre egyelőre nem számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26 fok között alakul. os/j MADÁRKALENDÁRIUM Szeptember 18. ERDEI PITYER Veréb termetű, de annál karcsúbb, hosszú farkú faj. Hátoldala barna, feketés sávozással, míg testalja sárgás, színű. Hazánkban általánosan elterjedt, de zárt erdőkben soha nem fészkel. Tápláléka elsősorban rovarokból áll. Olykor apróbb magvakat is fogyaszt. Zsákmányát a földön, a fűben és az avarban keresgéli. Leginkább hernyókat, legyeket, szúnyogokat, pókokat fogyaszt. Őszi vonulása már augusztusban elkezdődik, a legutolsó példányok szeptember végén vonulnak el. A telet Afrika trópusi területein tölti. Védett! Amikor a rossz hír házhoz jön... Baleset a sajtóház elótt A fiatalok - fiú és lány motorkerékpároztak a Mórapark területén. Feltételezhetően észrevették a közeledő járőrt, s kihajtottak a Stefániára. A bokroktól nem észlelték a közeledő személygépkocsit. A fiú fékezett. A csikorgásra lettünk figyelmesek. Elestek. A lány a mentősök szerint, akik elszállították - zúzódásokat szenvedett. Közúti balesetek, életveszélyes sérültek Frankfurt és Temesvár között: szegedi lámpaoszlop. A Kossuth sugárút és a Rókusi pályaudvar bekötőútjának kereszteződésében B. M. 24 éves temesvári lakos az egyik utas tulajdonát képező VW Passat személygépkocsit ismeretlen sebességgel, fékezés nélkül egy lámpaoszlopnak vezette. Az eset hajnali 4 óra 20 perckor történt, s minden jel szerint a sofőr elaludt a volán mellett. Utasai közül a német állampolgárságú gép- kocsitulajdonos és három temesvári hölgy, valamint a vezető súlyos, nem életveszélyes sérüléseket :nvedett. A kocsit ért kár mint•250 ezer forint - a lámpaoszlop is megsínylette az ütközést, helyrehozása 15 ezer forintba kerül. Az utánfutó „magánélete." Tömörkény belterületén a Kossuth utca 116. számú ház előtt haladt B. Z. F. 39 éves helyi lakos Ladájával, amely utánfutót vontatott. A leszakadt utánfutó az útpadkára sodródott, majd elütötte K. F. 84 éves gyalogost, aki súlyos, nem életveszélyes sérüléssel került a szentesi kórház baleseti osztályára. Trabant a semlyéken. Szőreg és Deszk között haladt Trabant személygépkocsijával a makói F. R., s egy álló járművel kerülve, elvesztette uralmát a kocsi felett, lehaladt az útpadkára, majd a semlyékes részen felborult. A történtek előtt a kocsi 75-80 km/óra sebességet ért el. Utasa, a 22 éves J. K. a traumatológiára került. ahol 8 napon túl gyógyuló sérüléseit gondozzák. A gépkocsivezető könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár 20 ezer forint. Sávot váltott az ismeretlen. A szegedi Moszkvai körút 14. számú ház elótt eddig ismeretlen személy vezette az ismeretlen forgalmi számú. kék színű Skoda Liaz pótkocsis kamiont. A középső forgalmi sávban haladt, mintegy 60 km/óra sebességgel. Átsorolt a belső sávba, s a pótkocsi bal hátsó része elütötte az 56 éves Sz. A. motorkerékpárost. A súlyosan sérült gondozása 8 napnál többet vesz igénybe.