Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-18 / 220. szám
18 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. SZEPT. 18. Európai labdarúgókupák / Döbbenet az MLSZ-ben - így látta az OTSH elnökhelyettese - Az UEFA is tudja Szerdán a magyar csapatok is bekapcsolódtak a küzdelmekbe az európai labdarúgó kupákban. A rajt nem sikerült fényesre, a Ferencváros (BEK) idegenben szenvedett 4-1 arányú vereséget a csehszlovák Slovan Bratislavától, az UTE (KEK) szintén vendégként 1-0-ra maradt alul az olasz Parmával szemben, mfg a VácFC Samsung (UEFA Kupa) hazai környezetben 1-0-ra győzte le a holland Groningent. A legfájóbb a Fradi fiaskója, hiszen Pozsonyban nemcsak a csapatot verték el... Csütörtök reggeltől az MLSZ-ben sem esett másról szó, mint a Pozsonyban történtekről. Czékus Lajos főtitkárhelyettes az MTI munkatársának elmondta, hogy a Ferencváros jelentése után a szövetség is lépéseket tesz, egyrészt tárgyal a szlovák, illetve csehszlovák szövetséggel, másrészt az UEFA-hoz fordul. - Döbbenetes, ami történt, hallottuk, s láttuk is csütörtök reggel a televízióban - mondta. - Igaz, a ferencvárosi szurkolók nem a legfegyelmezettebbek, de ezúttal elég mértéktartóak voltak a „szurkolásban", különösebb indok nélkül támadták meg, csépelték őket az álarcos szlovák kommandósok. Számunkra most az a legfontosabb, hogy a szeptember 30iki visszavágón a Ferencvárossal együtt megakadályozzuk a „bosszút", megtegyük a szükséges óvintézkedéseket. Dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese a sporthivatal hivatalos kiküldöttjeként volt jelen Pozsonyban, s a díszpáholyban foglalt helyet. Tapasztalatairól a következőket mondta: - Tűrhetetlen, ami a Slovan stadionjában és annak környékén történt! Az egésznek semmi köze sincs a sporthoz. Már az odaérkezéskor olyan érzésem volt, mintha valamiféle háború közepébe csöppentem volna. Már a mérkőzés előtt, a pályán ktvül, valóságos hajtővadászat folyt a zöld-fehérbe öltözött Fradi-drukkerek ellen, a kommandósok mindenkit ütöttek-vágtak, aki az útjukba került. Aztán az egész folytatódott azzal, hogy a kapuknál ugy megmotoztak minden egyes belépőt, mint valami börtönben. Saját szememmel láttam, egyesektől még a nadrágszíjat is elvették, nem beszélve arról, hogy nem engedték a kerítésen belülre a rúd nélküli zászlókat sem. Sőt, arra is akadt példa, hogy valakitől elkérték a jegyét, majd utána egyszerűen kilökték egy másik kapun. Bent sem volt jobb a helyzet: állítom, minden ok nélkül támadtak rá a Fradi-táborra, s embertelenül, brutálisan - mi több: válogatás nélkül - bántalmaztak mindenkit, a gyerekeket, a nőket sem kiméive. A szünetben magam is próbáltam magyarázatot kérni a történtekre, de a helyi vezetők csak sajnálkoztak... Aztán kifelé már nekem is jobban kijutott, leköpködtek, akárcíak az OTSH szolgálati személygépkocsiját. Az eseményekről részletesen tájékoztatom dr. Horváth Balázs tárca nélküli minisztert, a sportélet felügyelőjét, valamint Gallov Rezsőt, az OTSH elnökét is. Meggyőződésem, hogy ezt a bánásmódot nem lehet szó nélkül hagyni, az egész ügyet diplomáciai útra kell terelni. A magyar hírügynökség munkatársa csütörtökön telefonon hfvta az UEFA berni központját, ahol Rene Eberle, azellenőrzési és fegyelmi bizottság vezetője válaszolt a kérdésekre. - Sajnálatosak az ilyen események, de többet addig nem tudok mondani, amíg nem kapom kézhez Günther Mennig ellenőrnek a jelentését. A német megfigyelő bizonyára hű képet ad majd a történtekről, reálisan íija meg a látottakat. Arra a kérdésre, hogy esetleg az ellenőr előzetesen nyilatkozhat-e a sajtónak arról, mit (r a jelentésében, Eberle úr közölte: ez tilos, tehát nem adhat információt. - Mikor foglalkozik majd az UEFA a pozsonyi atrocitásokkal? - Amint megkaptuk a jelentéseket, tüzetesen átvizsgáljuk, s elképzelhető, már vasárnap tárgyalunk az ügyről, de az is lehet, hogy csak néhány hét múlva. Szeptember 19-én Lábteniszverseny Szombaton, reggel 8 órától, Kisteleken, a gimnázium pályáin háromfős csapatok részére lábteniszversenyt rendeznek. Az eseményen egy egyes, egy páros és egy hármas mérkőzést kell játszaniuk a jelentkezőknek. Nevezni a helyszínen 300 forint ellenében lehet. A szervezők tervei szerint a közeljövőben a résztvevők köréből megalakítják a rendszeresen működő Csongrád megyei csapatbajnokságot. Bővebb felvilágosítást Pigniczky Jánostól a 64-800-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Cselgáncssikerek A minap a Szeged SC cselgáncsosai Miskolcon előbb a Milky Kupa országos rangsorversenyen léptek tatamira, majd ugyanott a Vasutas Kupán bizonyíthatták képességeiket. Eredmények: Milky Kupa. 65 kg: ... 3. Varga Richárd, ... 5. Monostori Tamás. 55 kg: ... 3. Szabó István. Vasutas Kupa. Lányok. 45 kg: 1. Fehér Adrienn, 2. Seres Krisztina. 49 kg: 1. Gerebecz Tímea. Fiúk. 75 kg: ... 3. Szécsi Antal, ... 5. Tóth Ferenc. 68 kg: ... 3. Hrivnák Antal. 62 kg: ... 3. Máthé Csaba. 57 kg: ..-. 3. Dóka Róbert, ... 5. Kiss József. 44 kg: ... 5. Polyák Péter és Komlósi János. „Evezőspalántákat" várnak A Szegedi Vízügyi SE olyan, úszni tudó 13-14 éves leányok és fiúk jelentkezését várja, akik kedvet éreznek az evezés iránt. Jelentkezni lehet hétfőtől péntekig 15-18, szombaton pedig 10-12 óra között az újhfd újszegedi hídfőjénél lévő vtzitelepen a klub edzőinél. Kosárlabda: Legyen rend az átigazolások körül A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége hétfőn este rendkívüli ülésen tárgyalta meg az átigazolások körül kialakult zűrzavaros helyzetet. A sportágban ugyanis ellentétbe került az átigazolási szabályzat és a ligák nevelési dfj-térftéssel kapcsolatos határozata, mert a klubcseréhez hivatalosan nem szükséges az egyesületek anyagi megegyezése. Nyáron több ismert válogatott kosárlabdázó cserélt klubot, azonban az új egyesületek legnagyobb része nem fizetett a nevelő szakosztálynak. A Női Liga ezért a múlt. heti összejövetelén már szorgalmazta az érintettek játékjogának felfüggesztését. A szövetség elnöksége ú£y határozott, hogy szeptember 30-ig ad haladékot a megegyezésre. Amennyiben a játékosok új klubjai addig nem jelentik be fizetési szándékukat, „szerzeményeik" játékjogát felfüggesztik. Addig azonban ilyen jellegű óvást nem fogadnak el. Az elnökség felkérte a Férfi Ligát is, hogy hozzon hasonló határozatot. Egyben megerősítették: a Szuper Ligában szereplő férficsapatok esetében szintén a magyar igazolási szabályok érvényesek. A ZTE-Heraklith megóvta a Tungsram-Honvéd vasárnapi Szuper Liga mérkőzését, mert szerintük Dávid Kornél jo-" gosulatlanul lépett pályára a Dózsa György úton. Az üggyel az MKOSZ fegyelmi- és versenybizottsága foglalkozik majd, de - a női játékosok ügyében hozott határozat jellegéből kiindulva - nem valószínű az Olomouc elleni győzelem „törlése". Nyolcvanéves a szervezett sportélet Makón Mától vasárnapig tartalmas rendezvénysorozattal emlékeznek meg Makón a helyi atlétikai klub megalakulásának, illetve a szervezett sportélet kezdetének 80. évfordulójáról. A tervezett programok: Szeptember 18., 15 óra: az Almási utcai Altalános Iskola épülő tornatermének megtekintése; 16 óra: ünnepi sportegyesületi közgyűlés a városháza tanácstermében; 18 óra: sporttörténeti kiállítás megnyitása a múzeumban, melyre meghívót kapott dr. Horváth Balázs miniszter és Gallov Rezső államtitkár is; 20 óra: baráti vacsora a Koronában. Szeptember 19., 9 óra: tekeverseny az Erdei téri pályán makói és Makóról elszármazott versenyzők részvételével, majd makói, kiszombori képviselők mérkőzése; 10 óra: triatlonverseny a fürdő és a Petőfi park környékén; 11 óra: kézilabda-mérkőzések az Erdei F. Szakközépiskola pályáján; 15 óra: labdarúgó-mérkőzés az Erdei Ferenc téri pályán (Spartacus-Vasas öregfiúk mérkőzés). Szeptember 20., 9.30 óra: sakkszimultán 80 táblán a Korona emeleti termében Káposztás és Bilek nemzetközi nagymesterekkel. 9.30 óra: kick-box karateverseny a Kálvin Téri Általános Iskolában. Tenisztanfolyam A Labdaház Teniszoktató Gmk ministadionjában (Szeged, Tópart u. 7. sz.) tanfolyamot szervez gyermekeknek. Jelentkezés hétköznapokon délután 3 órától sötétedésig, valamint szombaton és vasárnap reggel 8-tól sötétedésig a helyszínen, illetve a 26-505-ös telefonon. Udinei sportkapcsolatok Az elmúlt napokban a JATE és a SZOTE három-három sportolója - dr. Boros Gyevi László tanár vezetésével - az olaszországi Udineben járt, ahol nemzetközi futóversenyen a 14 induló csapat közül a dobogó harmadik fokára állhattak. Elsődleges céljuk azonban a két város közti sportkapcsolatok felélesztése volt, melyet a helyi egyetem élettani tanszékének vezetőjével, dr. Pietro E. Dl Pramperóval egyeztettek. Jövőre az olaszok látogatnak Szegedre, fgy várhatóan tovább bővülhet a két város közötti jó viszony. A sport helyzetéről tájékozódott a megyegyűlés • • Összeroppanás előtt? Nem önkormányzati feladat, mégis: szinte minden település támogatja a sport ügyét. A megyei önkormányzat az idén eredetileg 5 millió forintot szánt erre a célra, de Földi András képviselő (Derekegyháza) javaslatára további 3 millióval segíti a sportolókat. Ezzel a megyék rangsorában a 10. helyet vívta ki magának Csongrád. Sajátos helyzet, hogy bár testünket edzeni személyes ügyünk és ennek legfőbb terepét a helyi sportegyesületek teremtik meg, az önkormányzatoknak mégsem maradt beleszólási lehetősége: mi történjen ezen a területen. így aztán a testnevelés, a sport helyzetéről a megyegyülés csupán tájékoztatót kérhetett az állami dekoncentrált szervezetként működő megyei sportigazgatóságtól. A közgyűlés tegnapi ülésén egyetértettek a megyei sportigazgatóság megállapításával: a gyerekek és a felnőttek egészségi állapota és fizikai teljesítőképessége aggasztó. A megye sportéletére negatívan hat - hallottuk Nacsa Imrétől, a megyei sportigazgatóság igazgatójától -, hogy az államigazgatási változások elkülönítve kezelik a megyén belül a megyei jogú városokat. Az iskolai testnevelés körülményeire utal, hogy a megye 82 általános iskolája közül 23 helyen a tornaterem, 21 intézményben pedig a szabadtéri sportpálya hiányzik. Csepregi Antalné képviselő (Fábiánsebestyén) emlékeztetett arra, hogy szakértők szerint napi 90 perc erős fizikai megterhelésre lenne szüksége a tanuló fejlődőben lévő szervezetének. A községek többségében azonban hiányoznak a testedzéshez szükséges feltételek: nincs uszoda, nincs, vagy korszerűtlen a tornaterem. A múlt év óta 6 község épített tornatermet, vagy kisebb méretű sportcsarnokot - utalt a helyi önkormányzatok anyagi erőfeszítésére dr. Krisztin András képviselő (Ásotthalom). De a céltámogatási rendszer új tervezete nem méltányolja ezt, mely szerint maximum 283 négyzetméteres terem felépítéséhez lehet kérni a költségvetés hozzájárulását. Ráadásul a 25 százalékos „áfával" sújtják a tornaterem építését is - folytatta a nehézségek felsorolását Gárgyán István, annak a 2800 lélekszámú Zákányszéknek a képviselője, ahol az önkormányzat több mint 700 ezer forinttal támogatja a sportot. Ilyen arányú erőfeszítésre azonban tartósan nem képesek a községek. Ezért - jelentette ki a képviselő -: a sport összeroppanás előtt áll. A támogatási rendszer a kistelepülésekre hátrányos, hosszú időre tönkre teheti a községek sportéletét - vázolta föl a jövőt dr. Faragó Vilmos (Zsombó). A testület javasolta a sportigazgatóságnak, tájékozódjon: melyik község mennyit költ a sportra. A közgyűlés arra kéri a megye országgyűlési képviselőit, hogy javasolják: a tornaterem-építés céltámogatási rendszerét módosítsák. A szabadidősport látványos, országos akcióiban nagy tömegek vesznek részt: például megyénkben idén a korábbi 7 helyett 28 település vett részt a Challenge Day sportnapon. A közgyűlési képviselők javasolták, hogy a rúzsai sportnapokhoz hasonlóan rendezzék meg a tiszántúli sportnapot. Az ország versenysportjának színvonala és szervezettsége az elmúlt évtizedekben nemzetközi elismerést váltott ki. A megyében jelenleg összesen 94 szakosztály szolgálja a versenysportot és az utánpótlás-nevelést. Megyénkben összesen 3622 igazolt sportoló, 90 minősített edző vesz részt a sport húzóágazatában. Országgyűlési határozattal kívánja a kormány rendezni a sport kusza helyzetét. Önmagában ez semmit nem old meg. A települések támogatási renszerének megváltoztatása is hozzájárulna a sport „nagykorűsftásához". ÚJSZÁSZI ILONA Tippeljünk együtt. ...Majoros Tibor Hosszú hetek után ismét egyik kollégánkat kértük meg arra, hogy jósolja meg négy labdarúgó-mérkőzés végeredményét. Elérzékenyülve vetjük papfrra, hogy Majoros Tibor, a Szabad Föld munkatársa negyvenen túl is rendszeresen „idegenlégióskodik" a DM kispályás csapatában, és bátran állítjuk: ha csupán lelkesedés kellene ehhez a játékhoz, 6 bizony a legnagyobbak közé tartozna! Valaha a Csengcle, a Baiástya, a Tanárképző, a Kistelek és a (bajnoki aranyig jutó) taszári Szőnyi Márton SE gárdájában lőtte a gólokat, egy rövid ideig pedig a kispályás labdarúgó szövetség megyei elnökeként is szolgálta a futballt. Amire a mai napig büszke: az ellenfelek hálóját egykoron felhő- és csukafejessel, ollózással, ballal és jobbal egyaránt „megigazította"... NB I.: DIÓSGYŐR-NYÍREGYHÁZA Azt hiszem, sohasem bocsátom meg a Diósgyőrnek, hogy tizenhat hónappal ezelőtt, az emlékezetes osztályozókon elbúcsúztatta a Szeged SC-t az élvonaltól. A Nyíregyháza egyébként is szimpatikus kis együttes, amelyik a borsodi fővárosban egy pontra mindenképpen jó lehet. A DM tippje: 1 NB II.: SZEGED SC-KISKŐRÖS Az egyik rossz tulajdonságom: általában nem a „realitásoknak megfelelően", hanem a szívemből tippelek. Ezért mondom azt, hogy a szegedi gárda 2-1-re győzni tud a Bács megyeiek ellen, akiknek Himer István személyében ismert és jó edzőjük van. A DM tippje: X, 2 NB III.: SZEGEDI VSE-MEZŐKOVÁCSHÁZA Nem titkolom, hogy az NB III-as együttesek közül az SZVSE a kedvencem. Ennél a klubnál Möszmer Jenő bácsitól kezdve Kun Lajosig nagyon sok embert ismerek, ezért is örültem, hogy a csapat a nyáron igencsak megerősödött. Úgy gondolom, hogy a nagy nevekből is lehet győztes gárda. A vasutasok szombaton is simán nyernek majd! A DM tippje: 1 MEGYEI I. OSZTÁLY: KISTELEKSZŐREG Bár mostanság a megye háromban vitézkedő cSengelei csapat eredményei izgatnak a legjobban (ott játszanak a régi barátok), de azért a kistelekiekért is szorítok egy kicsit. A hetvenes évek végén az utolsó percben lőtt (les)gólommal vertük meg a Szőreget egy kiesési rangadón, de tudom, hogy azóta sokat változott a helyzet. Éppen ezért azt mondom: ezúttal a szőregieké lesz a két pont! A DM tippje: X RÉTHI