Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-18 / 220. szám
8 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. SZEPT. 18. Országos bioterméktanács Csongrádon Földgyógyítók, ha összefognak A biogazdálkodás helyzetéről dr. Sárközy Péter professzor tartott előadást, melyben utalt arra, hogy az elmúlt negyven évben nem nagyon lehetett ezzel komolyan foglalkozni. A mezőgazdasági termelésben a mennyiségei szemlélet uralkodott, minél többet termelni, nem számít, milyen áron. Ma pedig a vegyipari cégekkel folyik a küzdelem, mert ez a mozgalom a „zsebükbe mar". Pedig nincs más kiút, mint a természetes, a biogazdálkodás, mert erről a Földről nincs hova menekülnie az emberiségnek. Ezt követően Márai Géza titkár az eddigi munkáról számot adva elmondta, hogy a terméktanácsok sorában a 13. a bio, de ez nem baj. A referátumot többen kiegészítették. Dr. Roszik Péter azt fejtegette, hogy milyen támogatásban kellene részesíteni az egészséges földművelést. Dr. Lezák György az orvos szemszögéből világította meg, mennyi betegség megelőzhető lenne, ha a biogazdálkodás térhódítása bekövetkezne. Frühwald Ferenc a piachoz jutás feltételeit és nehézségeit elemezte. Rácz Lehel fölolvasta azt a levelet, melyet aláírásokkal megerősítve eljuttatnak a kormányhoz. Kádár Béla miniszter személyes megbízottja, dr. Kaufmanné Szirmai Katalin támogatásáról biztosította a bio-terméktanácsot. Gergátz Elemér megbízásából dr. Eke István főosztályvezető-helyettes szólalt fel, mondván, jelenléte a bizonyíték arra, hogy a tárca fontosnak tartja a biogazdálkodást, de azt nem tudják ígérni, hogy piacot biztosítanak számukra, mert ez lehetetlen. Szót kapott Kovács Dezső kertészmérnök, a város kertbarátmozgalmának irányítója, aki azt fejtegette: a város határa alkalmas biotermesztésre, s fölmutatott két birsalmát ennek bizonyítására. A délutáni program fölszólalásokkal folytatódott, majd a résztvevők megtekintették a bokrosi biofarmot. B.GY.GY. S Évelő és egynyári óvirágot kp. fizetéssel, azonnali szállítással vásárolunk. Telefon: 34139-750. 131 nm-es belvárosi üzlethelyiség (volt Somogyi utcai Tejivó) 4 hónapra kiadó. T.: 62*28-986 Kazántudomány A Gépipari Tudományos Egyesület Csongrád Megyei Szervezete, valamint a Praktikum Mérnöki Vállalkozás Kft. előadást rendez ma, pénteken délelőtt tlz órákkor Szegeden a Kfgyó utca 4. szám alatti MTESZ székházban, „Ipari kazánjaink, gyártmányaink" címmel, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. AKCIÓ! Amíg a készlet tart. Dohány-nagykereskedés nyílik szept. 21-én a Kálvária tér 13. sz. alatt (Bemzinkút mögött). Sophianae 43,50 Ft Fsz. Symphonia 39,- Ft Nyitva tartás: 8-16 óráig. AKCIÓ! REGI MAS0L0GEPET ÚJRA CSERÉLHETI. Régi vagy kisteljesítményű másológépét beszámítjuk 10-50 ezer Ft értékben, ha nálunk új SHARP másológépet vásárol. További szolgáltatásaink -Olcsó iratmásolás: A/4 2,40+áfa - Szerviz, Kereskedelem - Új másológépek bérbeadása Patrontöltés GENERÁL Másolástechnikai Szerviz. Cím: Szeged, Római krt. 13-15. Tel: 62/28-161. EGLO-LUX INTERNATIONAL Világítástechnikai szaküzlet Szeged, Brüsszeli krt. 12. Osztrák gyártmányú lámpák, csillárok, lakás, üzlet, iroda világítástechn ikai berendezések, halogénlámpák olcsó árakon. NYITVA TARTÁS: hétfő-péntek: 9-1 7-ig, szombaton: 9-1 3-ig. VÜ&ptAté (62) 22-599 ORSZÁGOS SZÁMÍTÓGÉPES SZAKNÉVSOR / Ügyfeleink szíves tájékoztatására közöljük, hogy takarékbetéteink kamatait az alábbira módosítjuk: 1992. október 1 napjától évi kamat bruttó % nettó % 1. Kamatozó betétek 1, 2, 3 évre lekötött 20 16 2. Takaréklevél betét 1 év után 21,25 17 2 év után 21,875 17,5 3 év után 22,50 18 3. Lakáscélú megtakarítások 1-5 év között 20 20 5 év után 22,50 22,5 4. Gépkocsiletét 20 16 5. Gépkocsi-clőtakarékossági betét 20 16 6. Látraszóló betét 10 7. Célrészjegy 21,25 17 8. Átutalási betét 12 Az akciós betétek kamata változatlan. Az új kamatmértékek az egységekben lévjö hirdetményeken is megtekinthetők. SZŐREG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET SZŐREG A Kisteleki Egység ÁFÉSZ pályázatot hirdet 1 t6 férfi hálózati ellenőri munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: szakirányú középfokú iskolai végzettség, lehetőleg kiskereskedelmi gyakorlattal. Bővebb felvilágosítást az áfészközpontban a kereskedelmi osztályvezető ad. Telefon: 62/64-755. Kistelek, Petőfi u. 2. sz. A Csongrád Megyei Vendéglátó vállalat BÉRLETBEADÁSRA felajánlja a vállalati központ Szeged, Honvéd tér 56. sz. alatt lévő üresen álló, berendezett, telefonos, vagy mellékállomásos irodahelyiségeit hasonló célú felhasználásra. A bérbeadással kapcsolatosan személyes megjelenésre részletesebb tájékoztatást a vállalat kereskedelmi osztálya ad. (Honvéd tér 5*B) Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat : részletesebb t^mp KOZCOM va KFT AUTÓK RESZLETRE kamat- és kezelésdíjmentesen, fogyasztói áron pl: Opel Astra Peugeot 106 XN Suzuki Maruti 19 970 Fthó 18 600 Fthó 16 700 Fthó 10 300 Fthó Csak 4% előleg! Érdeklődni: az ÉCA Ügynökségnél lehet, Tel.: (62) 26 978 10.00-12.00 és 16.00-18.00 óra között. Részletes tájékoztatás 1992. szeptember 22-én 17.30 órakor Szegeden, a Radnóti Miklós « Gimnáziumban, a földszint 7-es teremben. Szeged, Tisza L. krt. 1<Szezon előtti női rövid MORMOTA, rövid és hosszú PÉZSMAHÁT, rövid NUTRIA, rövid GIDALÁB, és rövid PANOFIX bundák érkeztek az Alföldi Ruhaházba. Ugye Ön is tudja: a télre készülni kell! PALYAZAT Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Bartók Béla Műveló'dési Központ igazgatói álláshelyére. A Bartók Béla Művelődési Központ integrálja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott művelődési házak, általános közművelődési intézmények többségét. Az igazgató feladata ezen közművelődési hálózat szakszerű működtetése Szeged lakosságának művelődési igényei szerint. Az állás 1993. január l-jével tölthető be. Bér megegyezés szerint. Pályázati feltételek: - felsőfokú végzettség, - legalább 5 éves közművelődési gyakorlat, - erkölcsi bizonyítvány, - szakmai önéletrajz, - a pályázónak az intézmény vezetésére vonatkozó rövid szakmai programja. A pályázat beadási határideje: 1992. október 15. A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közművelődési és Közoktatási Iroda 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. A Naturtex Kft. Szeged, Kálvária sgt. 96. sz. alatti telephelyére szakképzett varrónőket és női betanított munkásokat keres felvételre. Teljesítménybéres fizetés. Jelentkezni lehet személyesen a varrodavezetőnél. TANFOLYAM INDUL az Autóklub autósiskolájában, szeptembert 22-én 16 órakor egyetemistáknak, főiskolásoknak külön kedvezménnyel. Jelentkezés: 25-954, 26-166 telefonszámokon. ÉPÍTKEZŐK! Cement mázsája 570 Ft-ért JAMINA Rt. termékei gyári áron kaphatók. Nagyobb tételeket díjmentesen házhoz szállítunk. Érd.: Bordányi Tüzép. T.: 62*82-031 DRÓTHÁLÓT különböző méretben és lyukbőségben, dróthuzalokat, keretre szerelt hullámos szöveteket tüskés drótot, rabichálót, csirkehálót, szita-, rostaszöveteket, horganyzott szúnyoghálót legolcsóbban a készttőtől vásároljon. Szeged, SÁRKÁNY UTCA 29. Tel.: 12-916. FODOR MIHÁLY Az IBUSZ-Bank RT. szegedi fiókja felsőfokú szakképzettséggel és több éves pénzintézeti gyakorlattal rendelkező munkatársakat keres hitelezési területre, azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat szept. 30-ig kérjük az Alföldi-Régió vezetőnek elküldeni. Címe: Hódmezővásárhely, Andrássy u. 5-7. m Ősztől tavaszig külföldön, '92- '93 Szilveszteri ajánlatok nagy választékban. Szakmai programok, nyelvtanfolyamok. Síelési és üdülési ajánlatok. Ausztria, Bulgária, Szlovákia, Lengyelország és Olaszországba. Kérje programfüzetünket. IBUSZ Klauzál tér 2. Tel.: 26-533, 26-125. Uira itt a szolnoki csapat! Az őszi idény áruival használtruhavásár a helyőrségi klubban (cím; Victor Hugó u. 6.), csütörtökön és pénteken. Katonai, vadász-halász és munkaruha nagy választékban. SLÁGERAJÁNLAT: Bundeswehr-ing 200 Ft MA-1 pilótadzseki 4500 Ft Sátorlap 250 Ft Katonai nadrágok 300-1200 Ft Amerikai harciruha 7500 Ft. A Kecskeméti Animációs Film Vállalat (6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 21.) (animátori) rajzfilmrajzolói alkalmassági vizsgát tart 1992. október 3-án, szombaton 9 órakor a stúdió épületében. A felvételi vizsgára azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik legalább érettségivel rendelkeznek. Az alkalmassági vizsgára szeptember 25-ig lehet jelentkezni rajzokkal (kroki, tanulmány stb.) és egy részletes önéletrajzzal. A beküldött rajzok alapján hívjuk meg a pályázókat az alkalmassági vizsgára.