Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-01 / 205. szám

KEDD, 1992. SZEPT. 1. BELPOLITIKA 3 Parlamenti nyitány - kemény vitával Becsengettek Antall József fogadta Tom Lantost Antall József miniszterelnök hétfőn parlamenti irodájában fogadta Tom Lantost, az Egyesült Államok Képviselőháza ma­gyar származású tagját. A beszélgetésen szóba kerültek a ma­gyar-amerikai gazdasági kapcsolatok, a magyar belpolitikai hely­zet és a kelet-közép-európai térség problémái. Kábítószercsetnpészeket fogtak Vas megyében (Folytatás az 1. oldalról.) egyszer ilyen helyzetet, ehhez nem engedhetünk utat nyitni a parlamentáris rendszerben. A Csurka-tanulmányban foglaltakra térve a kormányfő kifejtette: - Csurka István politikai pamfletjében olyan megállapí­tásokat tesz, amelyben meg­szólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indulatokat, jelentós tömegek érzéseit veti fel, majd bemutatja a kényszer­pályákat. Megítélésem szerint számos kérdésben, hibás inter­pretációban, politikailag több részben károsan és tévesen vá­laszol, amelyekkel sem a kor­mány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatja magát a Ma­gyar Demokrata Fórum elnök­sége és választmánya sem. Konkrét gondolatokat idézve az írásból, a miniszterelnök elfogadhatatlannak tartotta az MDF alelnökének a Nemzet­közi Valutaalapra és a Világ­bankra vonatkozó megállapítá­sait. Ugyanakkor hangsúlyoz­ta, hogy azzal sem ért egyet, ha a vitát először nem a párton beiül folytatják le, illetve ha a kormánypártok tagjai véle­ményüket a koalícióval élesen szemben álló sajtótermékekben teszik közzé. - A mi pártunkban - foly­tatta Antall József - egyformán helye van a nemzeti liberaliz­musnak, a magyar népi-nem­zeti gondolat hagyományának, s az európai keresztényde­Tardos Márton, a szabad demokraták frakcióvezetője üdvözölte Antall József kije­lentéseit, az elhatárolódást a Csurka-dolgozattól. A liberális politikus - a miniszterelnökkel egyetértve - hangoztatta az együttműködés fontosságát, felhívta azonban a figyelmet: a társadalom stabilitását megza­vatja. ha a parlamenti demok­ráciában az ellenzéket, sőt a köztársasági elnököt gonosz erőnek tekintik, ha alkotmány­ügyi vitákat rendőri beavatko­zással kívánnak megoldani. Durván alkotmányellenes az is, hogy egyes kisebbségek jogait csorbítani lehetne - mint azt a tanulmány sugallja. Veszély forrása lehet a magyar élettér csurkai felfogása is, ezért Tardos Márton kérte az MDF­et, és a miniszterelnököt: hatá­rolódjanak el ezektől a tézi­sektől. A rádió előtti tüntetés kapcsán az SZDSZ frakcióve­zetője kérte Szabad Györgyöt és a Parlamentet, hogy egyér­telműen határozzák meg a kép­viselők akaratérvényesítésének jogi korlátait és a közintézmé­nyek vezetőinek jogait.. mokrácia eszmekörének. A Magyar Demokrata Fórumnak az lehet, és legyen a tagja, aki a magyarság, a jogállamiság és a parlamentáris demokrácia iránti elkötelezettséget egy­aránt vállalja. Ezen a ponton a kormányfő részletesen szólt a kormány Személyes megtámadtatás okán szólalt fel ezután Csurka István, azt állítva, hogy a cigá­nyok és a zsidóság jogainak csorbításáról nincs szó a tanul­mányban. Figyelmeztette Tar­dos Mártont: „ne próbálkozzék ilyen módszerrel", mert ez nem segíti az együttműködést, ő egyébként személy szerint nem kíván Tardossal együttműköd­ni. Kövér László (Fidesz) meg­köszönte a miniszterelnök fel­szólalását, úgy vélekedett azonban, hogy ez ma már édeskevés: a világ sorsa tragi­kusra fordulhat, és ebben a fe­szült helyzetben a biztonság szigetének számító Magyar­ország kormányzó pártján be­lül is diktálni kezdtek azok az erők, amelyek az országot a balkáni káosz állapotába so­dorhatják. Kövér László az MDF állás­foglalását sürgette, azt hang­súlyozva, hogy a párt testületei által kiadott „lapos, a lényeget elkenő" nyilatkozatokkal „sza­lonképessé tettek náci néze­teket". Az MDF ma Csurka István foglya - mondta a fiatal munkáját kísérő kritikus sajtó­visszhangról, illetve arról is, hogy egyes orgánumok alapve­tő etikai normákat megszegve nem tesznek eleget a tárgyila­gos hírközlés kritériumának. A kormányfő úgy ítélte meg, mindez hozzájárul ahhoz, hogy feszültség, rossz légkör demokraták szószólója - és ez akár a kormány bukását is okozhatja. Kónya Imre, az MDF frak­cióvezetője a képviselőcsoport és Csurka István vonatkozá­sában visszautasította Kövér László „általánosító ítéleteit". Az MSZP frakciójának ál­lásfoglalását ismertette a frak­cióvezető, Gál Zoltán. A szoci­alisták elítélik azokat, akik el­terelik a figyelmet a valós problémákról, a vélt pártérde­keket a nemzet érdekei elé he­lyezik, és nem riadnak vissza alkotmányellenes, antidemok­ratikus kijelentésektől sem. Ez a politikai életben anarchiát idézhet elő, és végső soron polgárháborúba sodorhatja az országot. Király Zoltán független honatya felszólalásában úgy vélekedett, hogy a Csurka-ta­nulmánnyal és a rádió elleni tüntetéssel „leplezetlenül meg­kezdődött az újságírók, a tár­sadalom megfélemlítése". A képviselő-újságíró ismertette a plénummal a MUOSZ állás­foglalását, majd javasolta: a T. Ház, az illetékes bizottságok ••••••^••MHM keletkezzék. Ezzel kapcso­latosan Antall József érintette a médiavitával kapcsolatos vitás kérdéseket is. Kijelentette: „káros hatása van a magyar alkotmány gyakorlására, ha a köztársasági elnök nem teszi meg a felmentést a miniszter­elnök előterjesztése alapján a hatályos törvény szerint, az illetékes országgyűlési bizott­ság állásfoglalása ellenére". Hangsúlyozva, hogy az állam­főnek alá kellett volna írnia a médiaelnökök felmentésére vonatkozó miniszterelnöki előterjesztést. Antall József le­szögezte: mindaz ami az alkot­mányos jogkörök kiterjeszté­sére irányul, megbontja alkot­mányunk egységét. Végezetül a miniszterelnök a rendszerváltozás következe­tes végigvitelére, a demokrati­kus erők közös együttmunkál­kodására szólított fel, figyel­meztetve arra a veszélyre, amit a centrumerők felőrlése jelen­tene. - A mai nemzetközi, euró­pai helyzetben - mondotta a kormányfő - a nemzet nem engedheti meg magának a belső felórlődést, az instabi­litást. Mindez arra kötelez bennünket, hogy kimondjuk: a parlamentáris többpártrendszer természetes szokásainak, sza­bályainak megtartása mellett az értelmetlen csaták ügyében kössünk fegyverszünetet és folytassuk a józan ész poli­tikáját. vizsgálják meg, hogy a tüntető képviselők törvényt sértettek-e, továbbá és a Házelnök kezde­ményezzen legfőbb ügyészi vizsgálatot a Csurka-dolgo­zatban a köztársasági elnökkel kapcsolatos utalások miatt. Szabad György kérte a konkrét javaslatok írásos benyújtását. A vitában utolsóként ­ismét - felszólaló kormányfő az elhangzottakra reflektálva sajnálatosnak nevezte, hogy az ülés elején elhangzott beszédé­ben kifogásolt stílust a napi­rend előtti felszólalók közül néhány képviselő megismétel­te. A miniszterelnök hangsú­lyozta: alapvető kérdésekben nem fogad el kioktatást. A vita azonban nem volt felesleges, a szóba került kérdéseket fel kellett vetni, tisztázásra szük­ség van - mondta Antall József. - A jogállamiság alapján állunk, és nem fognak olyan események történni, amelyekről egyes képviselők beszéltek. Az országnak azon­ban nem tesznek jót azok a kijelentések, amelyek az or­szág stabilitását veszélyeztetik - fogalmazott. Kábítószerrel való vissza­élés miatt előzetes letartózta­tásba helyezett a Szombathelyi Bíróság egy osztrák, egy ma­gyar és két jugoszláv állam­polgárt - tájékoztatták az MTI vasi tudósítóját hétfőn. A nyomozás eddigi adatai szerint az egymást régebb óta ismerő gyanúsítottak korábban megállapodtak abban, hogy Magyarországon keresztül kábítószert juttatnak Ausztri­ába. Még április végén egy ki-» sebb heroinmintával próbáltak szerencsét, rövid időn belül azonban nagyobb mennyiségű A szocialisták politikai előrejelzésükben kiindulópon­tul a Csurka-tanulmányt vá­lasztották. Szerintük egyáltalán nem véletlen, hogy az MDF Csurka-képviselte szélsősége így és most jelentkezett. Az államháztartás ismert deficitje, a munkanélküliség növekvő mértéke, a szociális feszültsé­gek, a nemzetközi gondok, te­hát a kormány eddig nyújtott alacsony teljesítménye arra késztette az MDF-et, hogy végiggondolja: milyen irányba mozdulva növelhetné népsze­rűségét és sikerességét. Csurka receptje: az erőszakpolitika. Ez konfrontálódik az Antall­képviselte „nyugodt erő" irányzatával. A szocialisták szerint nem Csurka nézeteinek egy szövegbe szervezése és megjelentetése a gond, hanem az, hogy ettől az önmagát középpártnak nevező MDF nem határolódik el, sőt a dol­gozatot vitaanyagnak minőstti. Ezért mostantól tény: Magyar­országon is megerősödtek azok a szélsőséges körök, melyek utcai politizálással próbálják megoldani a vitákat. így hát első számú politikai program­ponttá vált a demokratikus in­tézményrendszer, a jogállami­ság, az emberi jogok védelme, s hogy minden józan politikai MBSHHMHHHHHMHI kokain jutott át általuk a ha­táron. Végülis az osztrák rendőrök segítségével a vasiak fogták el a bűnszövetkezet négy tagját. Az ötödik kábítószercsempészt az osztrák csendőrök csípték fülön, mikor gyalogosan sétált át a rábafüzesi határátkelőn: 801 gramm heroint és 65 gramm kokaint foglaltak le tőle. A kábítószercsempészek ügyében a vasi rendőrök oszt­rák kollégáik segítségével foly­tatják a nyomozást. erő keresse a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét. Az MSZP belső állapotát megfelelőnek tartotta a párt or­szágos ügyvivője. Az elmúlt két év munkája, a sikeres sze­gedi kongresszus meghozta gyümölcsét, melyet igazol, hogy tavasz óta 800 új taggal gyarapodott a 35-40 ezres lét­számú párt. Az MSZP életében fordu­latot hozhat, hogy a Szocialista Internacionálé szeptemberben hogyan dönt: a 70 jelentkező párt közül, melyik milyen mi­nőségben csatlakozhat a nem­zetközi szervezethez. (A tag­gyűlésen tisztázták: az MSZP Hívő tagozatát a Szocialista Internacionálénak egy „nem hivatalos" szervezete tekinti tagjának.) Az előadó szerint vagy megfigyelői státusra számíthat az MSZP, vagy arra, hogy Bécs központtal létrehoz­zák a közép-kelet-európai szo­ciáldemokrata pártok nyitott fórumát, ami az együttmű­ködés terepe lehet. A szocia­listák hangsúlyozták: belpoli­tikai elsimertségüket nem ettől a döntéstől várják. Az MSZP súlyát a két év múlva esedékes választásokon való szereplésük dönti el. Ú. I. Kiszámolták a Magyar Posta Vállalatnál, hogy egy Robur egy év alatt vagy 232 ezer, egy IFA 319 ezer forint értékű üzemanyagot „iszik meg". Míg ha történetesen Mercedesszel járnának a cso­magkézbesítők, 175 ezer forint körüli összegből kijönne az üzemanyag. A Mercedesnek sok más előnye is van persze, ezért határoztak úgy a pos­tánál, hogy az elavult teher­szállító gépparkot épp erre a tipusra cserélik. Az MB­AUTO Magyarország Kft. 280 millió forint erejéig benne volt az üzletben, s kedvező hitel­konstrukcióval kínálta meg a postát. Az új postásautókból 17 jut a szegedi igazgatóság há­rom megyéjébe. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A FÜGGETLEN KISGAZ­DAPÁRT Csongrád megyei szervezetének pártfőügyésze fogadóórát tart szeptember. l-jétől minden hónap első és harmadik hét keddjén, 17-18 óra között Szegeden, a Kálvária sgt. 88-90. B épület, III. emelet 14-es szobájában (a II. kórházzal szemben). KATONA GYULA, 13-as választókerület képviselője fogadóórát tart 16-18 óra között a Vízművek és Fürdők Vállalat székházában (Tisza Lajos krt. 88.). GALIBA FERENC, a 19­es és HORP&CSY ANDRÁS, a 20-as választókerület kép­viselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Gedói Álta­lános Iskolában. HOLNAP AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN minden szerdán 16.30 órától ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta ügyvéd. ÁZ INGYENES SZÁMÍ­TÁSTECHNIKAI TANFO­LYAM következő témája: Ismétlés, a számítógépis­meretek alapjai. Előadás 17 órakor, az MDF székházban (Római krt. 31.). * A SZOCIALISTA PÁRT tájékoztatja tagjait, szimpa­tizánsait és a vele kapcsolat­ban lévő szervezeteket, cége­ket, hogy telefonszámaik az alábbiak szerint változtak: MSZP Szegedi Elnöksége: 14-235, Megyei Szövetség: 14-250. Fax: 14-402, gazda­sági iroda: 51-868. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Király vizsgálatot kezdeményezett MSZP-előrejelzés: Feszültségtói terhes ősz A Parlament, ezért a pártok is véget vetettek a nyári politikai uborkaszezonnak. „A magyar közélet feszültsége nő" - jelentette ki Tóth András, az MSZP országos ügyvivője a Magyar Szocialista Párt Szeged és Térsége Szövetsége tegnapi összevont taggyűlésén.

Next

/
Thumbnails
Contents