Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-05 / 184. szám

„ SZERDA, 1992. AUG. 5. Szabad Színházak találkozója Godot volt az első Beckett egyszer azt írta, hogy a remény igazán csak pokolbéli állapot. Ez a mondat nem a leghíresebb darabjából, a lassan kötelező iskolai olvasmánnyá szelidült Godot-ra várva című abszurd játékból való, bár ott is elhangozhatott volna. Ahogy látom, Balog József és a jó Sámuel Beckett között hosszú és termékeny munkakapcsolat leend, hiszen két éven belül ez volt a színész-rendező második Beckett magyarázata, most éppen hétfőn este a bölcsészkar stílszerűen katlant idéző Auditórium Maximumnak nevezett nagytermében, ahol a nyári időjárás gondoskodott arról, hogy ő is szereplő legyen, mert valóban pokolian meleg volt, viszont ez, azt hiszem, jót tett az előadásnak. Van egy klasszikusnak tetszhető magyarázat, miszerint Vladimír és Estragon kiemeltetik az idő medréből, pontosabban a történetiségből, abból az - abszurditásában is egyértelmű jelrendszerrel ábrázolt: kötél, homokkal teli bőröndök, kurta parahcsszavak - alá- és fölérendeltségi viszonyból, melyet Lucky és Gozzó képvisel. Vladimírnak és Estragonnak nemhogy történelme, de még csak története sincsen, ha úgy tetszik sterilizált, a hagyomány, a történelem hordalékától megtisztított emberi viszonyt élnek, amelyben a létezés mélyrétegének alapélménye a VÁRAKOZÁS. Beckett darabja eképpen - például Jézus-ellenes, hiszen minden BELPOLITIKA 3 FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ történeteken túl a legfontosabbat: a megváltásról, vagyis a várakozás beteljesedéséről szólót is figyelmen kívül hagyja, mint, mondjuk, a legszebb történetet. Leszámol vele, ahogy semmisnek tekinti. Várakozni annyi, mint reménykedni. Reménykedni annyi, mint beismerni a poklot, mondja Beckett. Rezignált, visszafogott, még a felkínálkozó poénokban sem igen bízó rendezés Balog Józsefé, mintha maga direktori szándék azt sugallná, van ez a várakozás, van, többet nem igen tehetünk, na akkor legalább ezt csináljuk szépen végig. Miközben mégsem szerencsés azt firtatni, hogy Balog miért vette elő újra épp most Beckett várakozás-magyarázatát, hiszen, ha a színház rászól a közvetlen valóságra, akkor itt ék most, Magyarországon és 1992-ben, azt minden bizonnyal mondhatja, éppúgy várakozunk, mint öt éve, vagy harmincöt éve. Á történelem nem old meg semmi emberit. Maximum elviselni segít, legfeljebb békén hagy. De akkor e rendezés tétje talán az, sikerüle felmutatni a történelem nélküli, abszurd, tehát a szó eredeti értelmében: együgyű embert, az embert magát, amely gesztus, itt, ahol tán' túl sok mindent piszkolt be a politikum, és, sajnos, teszi újra, ahogy gondolati és érzelmi kiváltságok után ácsingózik a demokráciával házasított pöffeteg tekintélyuralomban, egyszóval Balog szándéka kü-1 lönösképpen drágának és üdvözítőnek hat. Csakhát ehhez színház és színészek kellenek. Balog Tamás és Hevér Gábor igazán színészek, külön esemény Balog játéka. Mégsem tudom pontosan, mi nem történt meg az első, viszont mi történt meg velük a második felvonásban, pontosabban miért illusztráció, egyszerű szövegmondás történik először, és miért színház, igazi színház másodszor. Talán túl hosszú az első félidő. A manier is több, a felesleges rájátszás, a kifelé szólás is. A darab második része zártabb, pergőbb, több a hagyományos, finoman megkomponált, a szöveggel harmonizáló, már-már lírai élőkép, s a rendezés is jobban rátalálna a máskülönben óriási összpontosítást végző Hevérre és Balogra Tamásra. Pozzó - Polgár Zoltán mondataiban viszont több maradt, mint ami megtörténhetett volna. Differenciáltabb, plasztikusabb játék szükségeltetne, a figura még nincsen kész. Balog József Lucky-ja szomorú, megejtő szolga. Talán az ó szelídített figurája sugallja leginkább a beletörődés - ilyenek vagyunk, na bocs, várunk és elmúlunk szelíd-keserú rezign^cióját. Szerintem Balog József eddigi legjobb rendezése volt ez. A címe: Godot. Nincs igenevesített várakozás. Ami van, itt van. Máskülönben eszünkbe juthat Ott lik. És akkor Godot is megvan. DARVASI LÁSZLÓ Filharmóniai koncert a dómban Szellemidézés az orgonán A Nemzeti Filharmónia harmadik nyári eseményeként hétfőn adott hangversenyt Kovács Endre orgonaművész Ardó Mária énekesi közreműködésével. Az ismert orgonista igen határozott karaktert adott szép műsorának. Egyrészt mindössze két zeneszerző alkotásait játszotta: az est első részében Bach, a másodikban Liszt művei hangzottak fel, másrészt a darabok kiválasztásával érezhetően megcélzott egy amely azt tanúsította, hogy a szöveges művek Ardó Mária előadásában - nemcsak a koloritot gazdagító elemként vannak jelen a zenedarabok sorában, hanem olyan hangsúlyos és erős tartópillérei a mondandó szerint is megkomponált estnek, amelyek a szó jelentőségét, az értelem nyelvére lefordíthatóság tanulságát tudatosítják a zene primér érzelmi hatása mellett. Kovács Endre orgonamuzsikája nem a szó tágabb, hanem a lehető legközelebbi értelmében volt templomi zene, anélkül, hogy a hagyományos egyházi liturgiához közvetlenül kapcsolódott volna. Az orgonaest - hűen az evangélikus Bach szelleméhez - kifejezte az egyes ember, a hitben élő, bizonyságkereső és súlyosan szenvedő ember csonka dialógusát Istenével. Nemcsak a Bach-korálok előadása bizonyította ezt, hanem a „Kis" és a „Nagy" e-moll preludium és fúga témáinak a zenei prozódiát tekintve pontos és szép megmintázása. A tolmácsolás rendkívüli lélekmélysége nem maradt el a vállalkozás igényessége mögött. A nagy zenei tapasztalattal rendelkező és az adott művet hangról hangra jól értő művész szoborszerű érzékletességgel jelenttette meg a megidézett nagy alkotószellemek találkozóját a Mozart Ave verum című kórusművét variáló Liszt-mű, az Evocation előadásakor. Nem egyszerű műsort mutatott be Kovács Endre, hanem egy hangokból felépített katedrálist, amely beleremegett ugyan az orgonával támasztott viharba, de végül egyszerre nyugodott mozdulatlanságba az utolsóként játszott, éggel perlekedő, szenvedélyes Liszt-alkotás feloldó imaparafrázisával. Nagy hitelességgel adta vissza Ardó Mária szopránja a törékeny, esendő, mégis erős emberi léiek drámáját. Szépen énekelt, és sikeresen küzdött meg a tempótartás nehézségeivel az időnként szükségképpen amorf akusztikájú hangok özönében. Az igényes orgonista jóvoltából közönsége még a művek felhangzásakor meghallgathatta azok zenetörténeti ismertetését. Szerencsére városunkban ez már nem az első példája annak a törekvésnek, amellyel a fellépő művészek a zeneértő közönség kinevelésének misszióját teljesítik. DOHÁNY EDIT Az ország politikai életének legismertebb szereplói népszerűségének múltkori bemutatása után - ígéretünk szerint - közzétesszük a szegedi politikai életről készített felmérés eredményeit is. A mostani felmérés a korábbitól eltérően nem a város legnépszerűbb polgárait kereste, hanem kifejezetten a politikai élet szereplői körében végzett rangsorolást az ismertség és a népszerűség alapján. A közvélemény-kutató kérdőívre a városi önkormányzat vezetői, a városi képviselő-testület frakcióvezetői, a szegedi székhelyű dél-alföldi hatáskörű köztársasági megbízott, valamint az egyénileg megválasztott országgyűlési képviselők kerültek. Miután az év elején végzett népszerűségi vizsgálat - egy kivétellel - valamennyi most rangA rePRESENT felmérése A szegedi politikusok népszerűsége Király Zoltán Ványai Éva sorolt politikust felölelte, mód nyílik az összevetésre, a közvélemény közel fél év alatti változásának bemutatására is. Mint korábban, jelenleg is Király Zoltán országgyűlési képviselő örvend a legnagyobb ismertségnek, a megkérdezettek 99 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri. Őrzi második helyét a polgármester 90 százalék feletti ismertséggel és továbbra is harmadik Raffay Ernő. A város többi politikusának ismertsége már elmarad az országos politikai küzdőtér előzőekben bemutatott szereplőitől, a lista felében mindössze 50-60 Jenei százalék közötti. Ez nem azt jelenti, hogy e politikusok tevékenysége kevésbé kelti fel a lakosság szélesebb körű érdeklődését, vagy a tömegkommunikáció bánna szűkmarkúan velük. Többnyire új nevek, új arcok ők a politikában, s a felmérések is jelzik, idő kell ahhoz, hogy valaki általános ismertségre tegyen szert. Mindenképpen figyelemreméltó, hogy a két felmérés között 20-30 százalékról 50-60 százalékra nőtt Koha Róbert, Farkas László és Tóth László ismertségi indexe és jelentősen emelkedett Tűhegyi József ismertsége is. A népszerűségi listán - bár parlamenti szereplése és részvétele Szeged közéletében visszafogottabb mint az előző országgyűlési időszakban - változatlanul tartja előkelő első helyezését Király Zoltán. Mögötte igen erőteljes elmozdulások A fényképek alatti oszlop fejezi ki a népszerűséget, a világos mezőben szereplő adat a népszerűségi index változása az előző felmérés óta. A körök sötétített része mutatja a politikusok ismertségét. eredményeként - a városi önkormányzat részéről az alpolgármesternő és a frakcióvezetők következnek. Közülük Ványai Éva és Koha Róbert - akik közszereplése igen aktív volt az elmúlt köznapokban - 5 hellyel került előbbre, miközben népszerűségi indexük több mint 10 százalékkal javult, Jenei Ferenc. a liberális frakció nemrégiben megválasztott vezetője - aki a korábbi felmérésben még nem szerepelt - a 3. helyre futott be, igaz a legalacsonyabb ismertséggel. Kedvezőnek ítélhető a köztársasági megbízott népszerűsége. aki funkciójából eredően nem a közvetlen várospolitika alakítója, s jó néhány várospolitikust megelőzött. Hátrányosan érintették a polgármester népszerűségét a „torony alatt" történtek a legutóbbi felmérés óta. Összességében a népszerűségi lista középső része nagyon kiegyenlítetté vált, 6 szereplőjét mindössze egy-egy pont választja el egymástól, ami valójában nemigen jelentett értékelhető eltérést, határozott rangsorbeli különbségeket. A népszerűségi listát és annak változásait áttekintve úgy tűnik, a megkérdezettek inkább az egyes politikusok személyes megítélése, mint pártállása alapján alkottak ítéletet, talán csak a két frakcióvezető esetében játszott nagyobb szerepet a politikai háttér. Ferenc Koha Róbert Farkas László Bratinka József Lippai Pál Tűhegyi József Raffay Ernó' Tóth László + 12 57 55 54 53 • 52 50 • 48 46 a ^ G» G» O <» O ? G» 64