Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-29 / 203. szám
SZOMBAT, 1992. AUG. 29. Együtt a hágai bíróságon Jön Meciar - Alapítvány szabadságharcosoknak BELPOLITIKA 3 Juhász Judit kormányszóvivő a szokásos pénteki, a kormány üléséről beszámoló sajtótájékoztatón felolvasta annak a levélnek a tervezetét, amelyet Antall József miniszterelnök Jan Stráskynak, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság miniszterelnökének kíván elküldeni, valamint jelezte, hogy ugyanilyen tartalmú levelet írt a magyar kormányfő Vladimir Meciar szlovák miniszterelnöknek is. A dokumentumok leszögezik: a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügye a múlttól örökölt súlyos probléma, amelynek gyökerei az egykori hibás döntési mechanizmusban rejlenek; azonban a politikai rendszerek megváltozása után sem közeledtek az álláspontok. A dokumentum leszögezi: a magyar kormány továbbra is a nemzetközi joggal összhangban kívánja rendezni a két ország közötti konfliktust, ezért javasolja a vita pártatlan fórum elé bocsátását. Ennek értelmében kezdeményezi: a két ország kormánya együttesen terjessze a Hágai Nemzetközi Bíróság elé a bősi vízlépcső C-változat szerint megvalósításából fakadó vitát, és közös megegyezéssel kérje a nemzetközi bíróság döntését. Juhász Judit a sajtóértekezleten azt is közölte: szeptember 9-én egynapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik Vladimir Meciar szlovák miniszterelnök. A tervek szerint a szlovák politikus megbeszéléseket folytat Antall József miniszterelnökkel a két ország közötti kapcsolat felvételéről, az együttműködésről beleértve a gazdasági kapcsolatokat is - és minden bizonnyal szóba kerülnek a magyar kisebbséggel, valamint a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos kérdések is. Más témára áttérve Juhász Judit vázlatosan ismertette az augusztus 28-ától életbe lépett, a tartósan állami tulajdonban maradó ingatlanokról szóló törvénycsomagot. A szóvivő rámutatott: a kormányrendelet részleteit az Állami Vagyonügynökség sajtótájékoztatóján ismertetik. A csütörtöki kabinetülésen ezen kívül módosították a közúti határátkelőhelyek helyzetének javításáról szóló kormányhatározatot. A kormány csütörtöki ülésének napirendjén szerepelt a Szabadságharcokért Alapítvány is, amelynek létrehozását az év elején határozta el a kabinet. Az alapítvány célja az 1945 után és 1956 után jogtalanságot és törvénytelenséget elszenvedett személyek megsegítése. Közel a döntés A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma hétfőn meghallgatja az Ybl Bank hitelezői választmánya képviselőinek javaslatát is a bank leendő felszámolói szervezetéről - mondta pénteken az MTI-nek Doromby Endre, a választmány két képviselőjének egyike. Ha a választmány nem támaszt kifogást az Állami Bankfelügyelet már korábban a felszámolói szervezetre tett javaslata ellen - mivel a bank fizetésképtelenségének igazolása aligha kétséges várható, hogy gyors bírói döntés születik a pénzintézet felszámolásáról, ami akár már a szeptember 7-i Magyar Közlönyben is megjelenhet. Ezután egy hónap alatt be kell jelenteni a bankkal szemben fennálló követeléseket, vagyis csak ez után alakítható ki a reális mérleg. Ez eddig azért nem születhetett meg, mert előkerülhetnek még új, nagy összegű követelések is. Á felszámolás előtt álló bank forrásai az augusztus elejei nem hitelesített - felmérés szerint 12, eszközei csak 8,5 milliárd Ft-ra rúgnak. Közgyűlési számtanóra Forráskúton A „ határozatlanság" döntött A fofráskúti Haladás Tsz-ben kialakult vezetési válság rendezése érdekében, tagi kezdeményezés alapján összehívott közgyűlés minden tekintetben megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A meghívóban szereplő 9 órás kezdési időpont után egy órával a jogásznő bejelentette, hogy a határozatképességhez szükséges közel 400 főből 19 hibádzik. Pár hozzászólás után, jelzés érkezett, több jelenlévő elmulasztotta aláírni a jelenléti ívet. A lehetőséget pótlólag megkapták. Mindenki számára meglepő módon még vagy ötvenem adták kézjegyüket. Mostmár meglett az érdemi munkához szükséges, hiányzó „paraszthajszál". Aki azt hiszi itt vége a számtanleckének, téved. Az ellenőrzőbizottsági elnök kétségbe vonta, hogy valós az eredmény, szerinte apuka, anyuka nevét is beírták egyesek. Indítványozta számolják meg a teremben lévőket. Végül ez a lépés elmaradt, mondván, ha szavazásra kerülne a sor, úgyis újra kell vizsgábii a határozatképességet. Ekkor már 11 óra is elmúlt, s azon kezdődött a vita, hogy ki legyen a levezető elnök. S jött az újabb csavar: a téesztörvény változása miatt az elnök és a közgazdasági helyettese nem hívható vissza, s a termelési elnökhelyettes sem mondhat le. Helyette a felmentés intézményével élhet a demokratikus fórum. Még néhány hozzászólás, s már egy óra is elmúlt. S jött az, amit előre lehetett borítékolni. A határozatképességet vizsgáló próbán kiderült, vagy 80-an hiányoznak hozzá. Dolgavégezetlenül indulhatot haza az is, aki becsülettel kivárta e tortúra végét. Érzések és érdekek alapján mindez számtalan módon kommentálható, amit a kifelé ballagó téesztagok vérmérsékletük szerinti stílusban meg is tettek. Hőbörgők csődítették össze a népet, s lám nincs igazi hátországuk, következésképp a probléma súlyát találta könnyűnek a publikum. A másik véglet szerint szisztematikus, kifárasztásos "módszerrel addig húzták az időt a közgyűlésen, hogy az emiatt felháborodott, s az üldögéléshez kevés türelmúek szedték a sátorfájukat. A három vezető maradt a posztján. Közben Szabó Imre elnök arról is szólt, hogy a forráskúti helyzetet elsősorban a mezőgazdazdaság lehetetlen állapota élezte ki. Össze kell fogni, hogy átvészeljék ezt az időszakot, s olyan legyen az átalakulás, hogy a 600 milliós vagyon működőképesen menjen át az új keretek között szerveződő termelésbe. A sok kiválási szándék is a kor szellemének megfelelő cselekvési irányba esik. Sándor Tibor, aki 23 évig volt Forráskúton elnök, tagként résztvett a gyűlésen. Sokan odamentek hozzá, véleményét kérték. E beszélgetések fültanújaként hallhattam a sommás megállapítást. A rossz külső körülményeket nem vitatva, a széthúzás valódi oka: a vezetők visszaéltek a tagok bizalmával. Ezt a hangulatot igazolja vissza a sok kiválni szándékozó. Lám mindennek több oldala van. Vajon a következő négy hónap, s az azt követő időszak melyiket igazolja inkább vissza? Tóth Szeles István TÓTH SZELES ISTVÁN Nyomorgó '56-osok Többször könnybe lábadt Pongrácz Gergely szeme, mikor tegnap délután az 1956os hősök mai sanyarú helyzetéről beszélt. A Corvin köz legendás prancsnokát, az 1956os forradalom és szabadságharc hősét a Független Kisgazdapárt szegedi szervezete látta vendégül. Pongrácz Gergely 1956 eszmeiségéről és annak a mai politikára gyakorolt hatásáról szólt. A kommunizmus hanyatlása 1956-ban Budapesten kezdődött - idézte Jelcint. Ezért is szégyen - mondta elcsukló hangon -, hogy ez a rendszer, nem gondoskodik a „pesti srácokról", azok 5-6 ezer forintos nyugdíjból nyomorognak. Igaz. a miniszterelnök segítséget igért. A mátyásföldi egykori szovjet laktanyának egy része már az övék. Ezzel elkezdődött valami. Ott rendezik be az '56-os magyarok világszövetségének központját és egy 120 fős öregotthont. Az is előrelépés, hogy Elhalasztották a püspökök római látogatását Elhalasztották a magyar katolikus püspökök szeptember második hetére tervezett római „ad limina" látogatását. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Sajtóirodájának MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy ősi gyakorlat szerint minden megyés püspök ötévenként látogatást tesz a pápánál, hogy beszámoljon az egyházmegyében végzett lelkipásztori munkáról. A közelmúltban megoperált II. János Pál pápa orvosai viszont a biztosabb és gyorsabb gyógyulás érdekében óvni szeretnék a pápát a túlzott megterheléstől. a BM klubjában olcsó ebédet kapnak az egykori „pesti srácok". Felháborító viszont, hogy Budapesten még mindig 56 olyan emlékmű áll, ami irritálja az '56-osokat. Ultimátumuk az, hogy ezeket a fővárosi önkormányzat legkésőbb október 23-ig „szakszerűen" távolítsa el, különben „szakszerűtlenül", de ledönti az ünneplő tömeg. Kérdésekre válaszolva újabb dokumentumokra hivatkozva beszélt arról, hogyan épültek be karriervágyból hivatásos katonatisztek a forradalmárok közé. A Corvin köz egykori parancsnoka megrendítő történeteket mesélt, így próbálta megjeleníteni az elmondhatatlant, azt a lelkületet és szellemet, ami azóta - mint mondta: sajnos - kihalt a magyarságból. Ú. I. KÖZÉLETI NAPLÓ HETFON A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4., I. emelet 123) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. DR. KOVÁCS BEÁTA, a 6-os választókerület képviselője 16 órától 16.30-ig a Herke utcai Általános Iskolában lakossági fogadóórát tart. CSILLAG JÁNOS, a 8-as választókerület képviselője 17 órától lakossági fogadóórát tart a Csikós Általános Iskolában (Fő fasor 61.). A SZOCIALISTA PÁRT Szeged és Térsége Szövetsége 17 órakor a Tisza-parti irodaház I. emeletén (Tisza Lajos krt. 2-4.) összevont taggyűlésre várja tagjait és az érdeklődőket. Politikai előrejelzés '92 őszére címmel Tóth András, a párt országos ügyvivője tart tájékoztatót és konzultációt. Ezt követően a tápéi önkormányzati képviselői időközi választással összefüggő tennivalóikat beszélik meg a szocialisták. A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) Csap utca 62. szám alatti székházában 16-18 óráig ingyenes jogi tanácst tart Mohosné dr. Krajkó Margit. JOGSEGÉLYSZOLGÁL AT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor ügyvéd. Aszály-viszály (Folytatás az 1. oldalról.) Ki ne tudná mindezeket? Hiszen a paraszti bölcselet úgy mondja erre; nem lehet dobszóval verebet fogni. No persze, ígérgetésekből azért nem szűkölködünk. Hanem eddig azokból kevés vált valóra; se igazi hitel, se igazi támogatás, (gy nem csoda hát, ha nem tolonganak a farmerkodni vágyók és 500 forintot is fitymálva adnak aranykoronánként a jó földekért. És kik licitálnak? Tessenek csak figyelni, bizony nem a húszévesek! Ha késve is, az FM elkészített egy agrár-vállalkozásélénkítő programot, hiszen jól tudja, alapvető nemzetgazdasági érdek, hogy ez a szervezeti, szerkezeti és tulajdoni átrendeződés mielőbb befejeződhessen. Főleg úgy, hogy ne legyen a termelésben olyan visszaesés, amelyik beláthatatlan következményekkel jár. Kár lenne erről a programról bővebben beszélnünk, mert megtörtént már nem egyszer, hogy készpénznek fogadtuk el az FM terveit, elképzeléseit, a miniszter, az államtitkárok szájából hallottuk, ám mindezeket a PM lesöpörte az asztalról. Mégis sejthető, hogy hitelekről, tokéról, a főfoglalkozású (főleg fiatalok) mezőgazdasági termelők támogatásáról van szó. Például a 35-40 évesnél fiatalabb termelő kaphasson 25 éves lejáratú föld- és ingatlan vásárlására fordítható - kölcsönt. A vállalkozás ösztönzéséről van szó. A termelési biztonságról. Ezek nélkül bizony írott malaszt az egész nagy ideológia, a mezőgazdaság átalakítása. A malaszttal meg mire megy ez a nemzet? Volt benne része elég. Vegyük végre komolyan magunkat, a ritka történelmi lehetőséget, hogy komolyan vehessenek bennünket azok is, akik közé igyekeznénk. Ugyanis a szakadékból nem mindig lehet felkapaszkodni. Sz. LUKÁCS IMRE Bajor és francia vendégek Jó szél a szegedi repülőtér fölött Csak segélykérésre Szegeden a Belváros összes telefonja segélykérő lett. Csak félve jegyzem meg: nem lettünk tán válságövezet? Tegnap tizenkét telefon adta tudtomra, hogy a barátaimat csak a rendőrségen, a mentőkön, esetleg a tűzoltókon keresztül hívhatom. Még mondja valaki, hogy nem élünk szabad országban. A választás lehetősége megmaradt. Ha értesüléseim nem csalnak, szeptembertől minden telefonkészüléken lesz további három gomb. Az igen, a nem és a tartózkodom. Kilencvennégyben pedig az összes akkori párt kicsi jelét fogják rászerelni a készülékre, a tulipánt, a szegfút, a madarat, a narancsot és még ki tudja mit. A telefon így szavazógép is lenne egyben amellett, hogy segélykérő. Vagy van egy még jobb ötletem: a telefonfülkéket zárják be. Az üvegajtóra tegyenek egy plakátot, mondjuk ilyen szöveggel: Kedves Uram, Hölgyem! Ön egy telefonkészüléket lát, ami egykoron telefonálásra szolgált. Ma a város egyik nevezetessége. P. S.: Megbízható, könnyen idomítható postagalambok a Széchenyi téren bérelhetők. * Az újabb telefon-trükköt el nem mondom, bár Vályi Attila, a távközlés üzemviteli főnöke megnevezte a bajok forrását. Megint csak a készülékek rongálásáról van szó. Illetve pusztán a kísérletről, hisz az új telefonok már többet tudnak elődeiknél. Rögtön jelzik: Emergency call only, tehát figyelmeztetik a beszélni szándékozót, hogy kár próbálkoznia, hibás a berendezés, csak segélykérésre (lenne) használható. Hiába ellenőrzik a készülékeket a távközlés szakemberei minden hónapban, az egy hete tartó rongálási őrület ellen tehetetlenek. Mi is. BALGA (Folytatás az 1. oldalról.) A bajor kormány, az aachemi egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium együttműködésének eredményeképpen született koncepció viszont a regionális fejlesztést teszi első helyre, kiemelt jelentőséget biztosítva Szegednek és Debrecennek. Gundlach úr a reptérfejlesztés ügye mellett a gazdasági környezetet is vizsgálta - s a hírek szerint igen elégedetten távozott. Jó lehetőségeket lát különféle befektetésekre, s ez bíztató, ha a bajor támogatási tervekre gondolunk. Bemard Garandeau a bordeaux-i polgármester általános helyettese, emellett igazgatja a város repülőterét, amely - regionális szerepénél fogva - nagyobb forgalmat bonyolít le, mint a mi Ferihegyünk. A francia szakember a bajor fejlesztési terv opponenseként is körülnézett nálunk, s egyetértett német kollégájával a regionális fejlesztés fontosságában. Ki kell alakítanunk azokat a műszaki feltételeket, múködésbeli módozatokat, amelyek megfelelnek az európai normáknak. A repülőtér életre keltése jelentheti számunkra a jövőt, amely a várva várt gazdasági felélénkülést is meghozza. Az alpolgármester szerint máris meg kell kezdeni az előföltételek kidolgozását: a városi önkormányzatnak elsőrendű fontosságú ügyként kell kezelnie a repülőtér fejlesztésének ügyét, s hosszú távú területrendezési tervben kell biztosítani a későbbi beépítések helyét. A gazdasági kamara is cselekvésre kész: a várossal közösen kell létrehozni a repülőteret működtető társaságot. A korábbi törvényi akadály már el is hárult az indulás elől, mert júliustól az önkormányzat kérheti a területén lévő, állami tulajdonú közforgalmú repülőtér tulajdonjogának átadását. S itt kényes ponthoz érkeztünk el, mert a repülőterek nyugaton sem működtethetők haszonnal, következésképp várhatóan a szegedi reptér sem lesz rentábilis. Az ottani gyakorlat szerint a finanszírozás egyharmadát az állam, egyharmadát a helyi (vagy regionális) vezetés, egyharmadát pedig a működtető vállalkozó adja. Túhegyi József szerint megoldást kis lépésekkel lehet elérni: ha az önkormányzat szerepet vállal az üzemeltetésben, konkrét rendezési tervet készít, és részt vesz a működtető társaság létrehozásában. Mindezek után már konkrét üzletről is tárgyalhatunk a németekkel. NY P