Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-04 / 183. szám

KEDD, 1992. AUG. 4., 82. ÉVF. £83. SZÁM } ALAPÍTÓ: MO^EN } ÖELMAQ YARO RSZAQ FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Szócséplés helyett Árpa — holdban A bácsit megértem, s szeretnék neki segíteni. Nem tudok, s azt is megértem, hogy miért. Közben azon morfondírozok; tényleg az enyészetnek szabad-e hagyni másfél hold árpát? Ha igen, akkor van-e ennek felelőse? Amióta nem fekete-fehérben illiik szemlélni világunkat, vélhetően nincs. Az eset modell értékű, hisz a politika lépten nyomon ezt sugallja - netán csak sugallta? hogy a ma­gánszféra majd egycsapásra az összeomlásra ítélt (!) mezőgazdasági nagyüzemek helyébe tud lépni. Az újszegedi bácsi megelőzte a korát, már akkor vetett tavaszi árpát a maga teheneinek, ami­kor még a nagyüzem, vagy annak valamely társa­sági formája él és mozog. Elvetette, s most aratná. Ugyan kihez fordult volna először? Akihez koráb­ban: a helyi szövetkezethez, mely akkor még a gazdaságosság tágabb gyeplőjén engedve vállalta a munkát. Csakhogy az idén nem jött létre egyezség. Szabadversenyes világunkban kézenfekvő a megoldás, piaci alapon keressen magának olyan vállalkozót, aki kapva kap az alkalmon. Megpró­bálta, nem^sikerült. A maszeknak másfél hektárt nem érte meg 8 kilométert gyalogoltatni a kom­bájnját. A dolog az eddig megszokott vágányra terelődött, majd az újság, vagy valamelyik hivatal közbelép, s az egyes eset megoldást nyer. Én vállaltam a közbenjárást, de nem a rábeszélést. A „területileg illetékes" téesz bt. formában üzemelő részlegének vezetője már fél szavakból is értett. Valóban szólt a bácsi, de amikor arra arat­tak, estig nem fért bele ez az adag a munkájukba. Később húsz kilométerről kellett volna kivonulnia a több emberes monstrumnak, ami a normál, holdanként 3 ezer forintos vállalási díjat egyből másfélszeresére emelte. Az egész vagy ér ennyit, vagy nem. A helyzet szerint nem. A bácsitól megkérdeztem azt is, hogy a kaszára nem gondolt-e. Ráhibáztam: igen, de cséplőgépet még ennyire sem talál. Emlékeimbe kutatva fel­rémlett, nágyapám udvarában miként forgott kör­be-körbe a nyomtató ló. A mai tehenes gazdának már nincs lova. Ismerőseim közül kapásból egy­két idősebb embert kérdeztem, segítsenek már a konstruktív megoldásban. A szomszédomban ba­rackot szedő úr, a hanyattvágódott biciklit aján­lotta. A beszolgáltatás idején ennek a a hátsó kere­kén pergették ki a nyilvántartás elől eldugandó ké­vék szemeit. Persze ezt nem volt szívem ajánlani a már többrendben érdeklődő bácsinak. Elvégre azóta (szerintem) eltelt már pár évtized, s hozzá­szoktunk. ami aratás, az egyenlő a kombájnnal. Közben a bácsi más csatornákon is próbálko­zott, hisz ebben a nagy melegben a huzavona időszakában lassan maguktól is kiperegnek a sze­mek. Mutatta a cédulát, rajta a cég és vezetője ne­vét, és telefonját. A kiszemelt, és segítőkész hivatal ajánlotta. Talán ezen az alapon még el is vállalták. Hátha nem hiába esik a több kilo­méternyi biciklizés. Nyereggel felfelé. TÓTH SZELES ISTVÁN Göncz Árpád táviratk Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke táviratban fe­jezte ki jókívánságait René F^lbernek, a Svájci Államszö­vetség elnökének Svájc nemzeti ünnepe alkalmából. „Trianon átka" A Der Spiegel legfrissebb száma „Trianon átka" címmel a magyar kormánynak a környező országokban élő magyar kisebb­ség helyzetével kapcsolatos aggodalmairól ír. Az Antall József miniszterelnök fényképé­vel és egy számadatokat felsora­koztató térképpel illusztrált cikk nagyvonalakban bemutatja az egyes országokban jelenleg élő magyar kisebbség helyzetét. Történelmi összefüggésbe he­lyezve a mai állapotokat, utal a trianoni döntésre, amelynek során - mint írja - 3,3 millió magyar került a szomszédokhoz. A lap rámutat, hogy a Kádár­időszak alatt elnéztek a problé­ma felett. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a magyar kisebbséggel való bánásmód a kelet-európai változások nyo­mán sem sokat javult: Romániá­ban például az ígéretek üres frázisok maradtak, s a magyarok helyzete ugyanolyan, mint ko­rábban. Ezzel kapcsolatos másik példaként a Der Spiegel az újjáéledő szlovák nacionaliz­musra hívja fel a figyelmet, s utal arra is, hogy a helyzetet a bősi vita csak tovább rontja. A délszláv helyzetet hasonlókép­pen aggasztónak ítéli a magazin, amely magyar politikusok nyi­latkozatait idézve, mintegy iga­zolja a szabad demokrata Tóth András szavait, hogy a déli szomszédnál, Szerbiánál ,,a magyarok kollektív túszejtés áldozatai". A cikk hangsúlyozza a ma­gyar kormány nehéz helyzetét ez ügyben: egyrészt szeretne kiállni a magyarok jogaiért, másrészt azonban a szomszédokat sem kívánja felingerelni, s ezzel még jobban a magyar kisebbség ellen hangolni. A Der Spiegel végül utal arra, hogy a volt kommunista orszá­gok közül egyedül Ukrajnánál tudott Budapest garanciákat kapni a kárpátaljai 200 ezres ma­gyarság helyzetére vonatkozóan. ARA: 10,10 FT Raoul Wallenberg emlékezete Országos népszerűségi lista (5. oldal) Nagyot szólt az aknavető (5. oldal) Ötvenezer munkanélküli az első félév végén Az első félév végén az Or­szágos Munkaügyi Központ végleges adatai szerint 547 ezer volt a regisztrált munka­nélküliek száma. A gazdasági­lag aktív népesség és a mun­kanélküliek aránya, azaz a munkanélküliségi ráta így 10,1 százaléknak felel meg. Igen nagyok viszont az eltérések, több megyében a ráta meg­közelíti a 20 százalékot, Buda­pesten viszont 4,5 százalékos a munkanélküliségi arány. Júniusban már 5641-en kaptak a munkanélküli ellátás­ból kikerülve - az önkormány­zatok elbírálása alapján - 4000 forintos szociális támogatást. Júliusra újabb 4000-en nyertek el ilyen jogosultságot. A szak­szervezetek határozott követe­lése. hogy a segélyösszeget 5000 forintra emeljék. A kor­mány és a szakszervezetek kö­zelmúltban megtartott egyez­tetésén a kormány forráshiány miatt erre nem tudott köte­lezettséget vállalni. Júniusban az összesítések szerint 433 ezren részesültek munkanélküli járadékban, 12 ezren pályakezdő segélyben. Ugyancsak júniusban az ellá­tásból kikerülők száma 28 ezer 500 volt. Közülük 15 ezren tudtak ismét elhelyezkedni, 8 ezer munkanélkülinek lejárt a járadék-, segélyideje, 2 ezer munkanélkülit kizártak az ellátásból, mert nem fogadták el a felkínált állást, vagy meg sem jelentek a közvetítő iro­dákban, csaknem 2 ezren sze­reztek nyugdíjjogosultságot. Csaknem 1500-an különféle más támogatási formát, így átképzés, közhasznú munkát vettek igénybe, 1800-an sze­reztek nyugdíjjogosultságot. Egy kis hazai Az oly sokszor, oly sokféle sokak által hirdetett magyar összetartás havának lehetett eltervezve az augusztusi, még­sem lett különb mint a botrányok összes többi ideje: mint a belpolitikai viszályoktól terhes tavasz, vagy mint a banksok­koktól fertőzött nyár. Ötvennégy év után készültek szót vál­tani egymással a világ magyarjai, ha nem is az egység min­dig gyanús békéjében, de egy valamerre mozduló megegye­zés reményével, amelyből Sydneyben éppúgy hasznot húzhat magyar, mini-Budapesten vagy Kolozsvárott. Két héttel a Világkongreszus előtt valami már biztos. Rosszakaróink nem vádolhatnak bennünket egységes hegemóniatörekvésekkel. A kongresszus előtt kiderült: a nemzet egésze nem ért egyet semmiben. Tudathasadásos állapot ez, melyet határainkon belül belpolitika névvel ­vette bár el polgáraink kedvét a közélettől - ki lehetett csi­nosítani, világbéli ellentéteinknek azonban még nem talál­tunk szépítő fedőnevet. Talán majd most. Talán most majd össze lehet számolni, hogy hányféle szárny alkotja a ma­gyarságot és hányan, mennyi mindennel nem értenek egyet. Itt van ugye az urbánusok vitája a népiesekkel, az elnökség vitája a főtitkárral, a nyugatiak vitája a hazaiakkal, a ma­gyar kisebbségek függősége a hivatalos külpolitikától, toleránsabb viselkedésük a múlttal szemben, itt van-a menekültkérdés, a letelepedések és az állapolgársághoz jutás ügye, valamint a magyarországi közéleti jogok kérdése is. Mindez egy olyan szervezeten belül, melynek szövétJtg a neve, s melyet áthidaló megszépítésként Magyarok Világparlamentje néven kellene emlegetni, hogy a demokratikus érzelmek lepte alatt legalizálni lehessen a személyes ellentéteket is. Egy kis hazai. Egy kártyacsata, amelyikben az ország az adu ász, de az adu színéről még nem döntöttek. Panck József ifié Samu Géza faszobra Másvilágkép Tóth Menyhért festménye Augusztus 6-án ezzel a címmel nyílik meg a sevillai világkiállítás művészeti pa­vilonjában három magyar művész tárlata. Tóth Meny­hért (1904-1980), Samu Géza (1947-1990) és Gaál József (1960-) alkotásai reprezen­tálják a világ színe előtt hazá­nk képzőművészetét. Mind­hárman személyes és univer­zális érvényű mítoszt terem­tettek s műveik csakis ebben az országban és ebben a kor­ban születhettek meg. A se­villai kiállítás előkészítője az Expo '92 magyar napjának. Gaál József képe

Next

/
Thumbnails
Contents