Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-03 / 182. szám

Még öt ökölvívónk van versenyben Kitűnően szerepelnek eddig a magyar ökölvfvók, hiszen tegnap mindhárom szorítóba lépő versenyzőnk fölényesen győzött. Az 51 kg-os súlycsoportban világbajnokunk. Kovács István leiskolázta el­lenfelét, a dán Jesper Jensent, a 63,5 kg-os súlycsoportban Szűcs László a zambiai Dániel Fulanse, míg a 71 kg-os súlycsoportban Mizsei György az indonéz Hendrik Simangunsong ellen győzött meggyőző pontozással. Mivel Lakatos Pál és Béres Zoltán is győ­zött szombaton, öt versenyzőnk van a nyolcaddöntőben. SPORTilA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE Henrietta a „nagyinál" pihen A tizenkettedik tornászaranyról Utoljára 1956-ban szerzett a magyar női tornasport olimpiai bajnoki aranyérmet. Szombaton este Ónodi Henrietta (ha holtver­senyben is) valóra váltotta sokak titkos vágyát, a dobogó csúcsára léphetett, s ez a magyar torna­sport (férfi és női) 12. olimpiai bajnoksága. Sikere értékét növeli, hogy ugrásban sohasem avattak magyar aranyérmest, másrészt a békés­csabai kiválóság most már nemcsak világ- és Európa-bajnoknő, de a legértékesebb medálnak is a tulajdonosa. - A csapatversenyhen és egyéni összetettben elkövetett hibái után hitt-e ebben a diadalban? ­kérdezte Ónoditól az MTI munkatársa. - Tulajdonképpen magamban, valahol belül, mélyen a szombatra, és az ugrásra összponto­sítottam. A megingások után össze tudtam magam szedni, s végül mindkét ugrásommal elégedett lehettem. S főként az azokért kapott pontokkal! - Mire gondol általában a gyakorlat közben ? - Előtte egy más közegbe kerülök, megszű­nik a külvilág. Csak a talajfogás után érzem újra, hogy érdemes-e örülni, vagy éppen szo­morkodni. Többen mondták, „átvette" a csapatver­senyekben rontó amerikai világbajnoknő, Zmeskal idegességét. - Ez nem igaz, sohasem figyelek másokat. A magam gyakorlataival vagyok elfoglalva. Külön erőt adott, hogy Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás, a két klasszis úszó is ott izgult a lelátón értem. „Egérke" gratulációja nagyon-nagyon jólesett. - Megvolt az aranyérem. Mire gondolt a talaj gyakorlat fináléja előtt? - Felszabadultságot éreztem, a dobogó tetején állva felötlött bennem, ezért érdemes volt százszámra gyakorolni az ugrásokat. Amikor viszont talajon Milosovici megkapta a tízes pontszámot, már éreztem, nekem tökéletes gyakorlat kell az újabb aranyéremhez. Igenis akartam a második bajnoki címet, dehát a pontozók másként látták. Az ezüstnek is roppantul örülök. - Hazatérte után jöhet a jól megérdemelt pihenés. - Több „ajánlat" is van e téren, de való­színűleg a „nagyihoz" megyek. Nagymamám Kondoroson él, szép, csöndes helyen. Ott kikapcsolódhatok. -A jövőről? - Pár hét múlva nekivágok újra. Olimpiai bajnok vagyok. Van bennem annyi ambíció, lendület, hogy folytassam. De hogy 1996-ig bírom-e, ez a jövő zenéje. - Harminchat esztendő után tett le aranyér­met a magyar női tornasport asztalára... - Nem is tudom elhinni. Még napoknak kell eltelnie ahhoz, hogy tudatosodjon bennem: a világ legjobbja lettem ugrásban. Cseppet sem zavar, hogy holtversenyben, mert az arany az « arany! Azt nem lehet „elfelezni". Maráczi Ernőné szövetségi kapitány értéke- | lése szerint a nők túlteljesítették az előzetes tervet. A csapatban a hatodik helyet kívánták elérni (ez sikerült), s további egy dobogós helyezés volt az elképzelés. - Váltig dicsérem a csapatot - mondta Ma­rácziné. - Példásan küzdöttek a lányok, átérez­ték, milyen feladatot kell megoldaniuk. He­nikétől magamban vártam a címet, de féltettem is őt. Elvégre pontozásos sportágban azt is meg kell várni, hogy a pontozók a helyszínen milyen véleményt alakítanak ki magukban a tornászok­ról. Az ugrás szólítási sorrendje megnyugtatott. Az nagyon kedvező volt. Ráadásul az előtte szereplőket sem pontozták fel, azaz volt esély magas értékre. Csak meg kellett csinálni a két gyakorlatot. Megcsinálta, és ezzel igazolta a bírói kar előtt, hogy valóban bajnokesélyesként beszélhettek róla szombaton, a rajt előtt. - Mikor érezte véglegesen, hogy Ónodi nyerhet? - Amikor szombaton délben közölte: azt a tornadresszt veszi fel, amelyet egy tatai ipar­művész tervezett a számára és eddig nem viselt itt, Barcelonában. Erre az aranyugrásra tarto­gatta. Azután láttam a melegítésnél, hogy az amerikai Zmeskal és a spanyol Rueda fájós lábbal készülődik. További három tornásznőnek nem volt megfelelő erősségű tíz pontból „induló" második gyakorlata. Liszenko volt az igazi ellenfél, legalábbis ezt hittem. Milosovici remekelt, gratulálok neki is. - Talajon képtelenség lett volna a tízes pont meg­szerzése, azaz újabb holtverseny „kierőszakolása"? - Azt hiszem, a pontozók azon a szeren nem Hennikét „táblázták be" előre, magukban aranyérmesnek. Bár igen jól szerepelt, de Cukaharája kicsit lapos ívűre sikeredett. így egy szót sem szólhatunk, a kapott pontértéke reális! - Gyakorlatilag új csapatot épített, amely sokkal erősebb az 1988-as szöulinál! Együtt maradnak a lányok? - Természetesen, járjuk tovább a magunk útját. Hadd dicsérjem még meg külön is Molnár Andreát, akinek összetettbeli 15. helyezése bra­vúr a javából. Ónodi Henrietta edzőjével, Unyatyinszki Mátyással. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szobrot MoravetznQk...! Fantasztikus, ezt a jelzőt érdemli a férfi cselgáncsválogatott A cselgáncsvilág hitetlen­kedve figyel. Olyan helytállás­ra, amivel Moravetz Ferenc szövetségi kapitány férficsa­pata előrukkolt, senki sem számított. - Ma is azt mondom, csíp­jenek meg, mert egyszerűen én sem tudom a helyére tenni azt, hogy Japánnal képesek voltunk felvenni a versenyt a férfi mezőnyben - értékelt az 54 éves szakvezető. - A kiutazás előtt már egy bronzéremmel is kiegyeztem volna. Sarkadi János főtitkár kicsit tréfásan azt mondta: Moravetz szobrot érdemelne. Egyhamar nehéz lesz megismételni a barcelonai fényes menetelést! - Ha szobrot nem is érdem­lek, de azt talán elértük, hogy a judora most több pénzt fordí­tanak azok, akik erről dönte­nek. Emlékeztettem a csapatot arra: hányszor utaztunk „fapa­doson" nemzetközi versenye­kre, takarékoskodtunk, hogy annyi résztvevővel indulha­ssunk az olimpián, ahánnyal elterveztem. - Szakmailag mennyiben jártak más utat a felkészülés során? - Nem uniformizáltam a munkát. Nyitott voltam az egyesületi edzők felé. Ha ők úgy látták, jobbnak vélnek ilyen vagy olyan megoldást, akkor hagytam magam meg­győzni. Feltéve, ha az helyes javaslat volt. És egy olyan izig-vérig sportágért lelkesedő, azért mindent elkövető kollé­gával dolgozhatom, mint Sar­kadi János. Az ő szerepét mindenképpen ki kell emelni! Az én „szobrom" az ő szilárd talapzatán nyugszik. - A férficsapat együtt ma­rad-e a jövőben is, hiszen akad már egy-két idősebb ver­senyző? - Úgy hiszem, a nemzetközi mezőnytől vasárnap búcsúzott Wágner József kivételével mindenki folytatja. De ha mégsem tartanak ki Atlantáig, vannak olyan fiatalok, akik Kovács Antalhoz hasonló te­hetségek. A tavalyi junior világversenyeken is szereztünk öt érmet. Neveket most még hadd ne említsek, de higgye el, biztos a hátországunk. Csak pénzügyi értelemben véve is álljuk a versenyfutást... - A versenyzők oldaláról szemlélve: mivel tudta őket motiválni? - Sikerorientált sportembe­rek, akiknek persze a jól meg­szolgált anyagi elismerés sem jön rosszul. - A nők szereplése viszont inkább nevezhető csalódásnak, mintsem másnak! - A nők csak négy éve kezdték el az igazán rendszeres munkát. Kiviláglott, ha együtt készülnek a férfiakkal, javul­nak az eredményeik. Hazatér­tünk után javasolni fogom, már utánpótláskorban együtt verse­nyeztessék a kisfiúkat és kis­lányokat. - Kívülről úgy tűnt - persze Gránitz Éva kivételével —, hogy a kemény, harcos akarat hi­ányzott a lányokból. - Akartak ők, de tíz év el­maradását - körülbelül ennyi­vel előbb kezdtek másutt szisztematikusan foglalkozni a női cselgánccsal - nem lehet egy-két év alatt behozni. - Kovács Antal győzelme után tett egy kijelentést, amely szerint nem vállalja tovább a kapitányi munkát. Alija a szjavát? - A családomat elvétve lát­tam ebben az évben. A fele­ségem ráadásul szívpanaszok­kal is küszködik. Első dolgom az lesz, hogy egy igazán jó kardiológussal kivizsgáltatjuk otthon. Tény, ezt az erőltetett menetet nehéz bírni. Sar­kadival már nagyon sokat be­szélgettünk a jövőmről. Lehet, hogy hagyom magam meg­győzni, és csinálom tovább. Elvégre kivételesen szép olim­pia után vagyunk, egészen hi­hetetlen eredményekkel. Csak attól félek, hogy most odahaza ne induljon be egy olyan versengés, hogy jelentkeznek emberek, akik utólag részt kívánnak maguknak a sikerből. Ha Barcelona példás összefo­gáshoz vezet, az nem lesz baj. Most már örülök, hogy tavaly igent mondtam Króner Ferenc­nek, edzőbizottságunk vezető­jének, amikor újra felkértek a kapitányi munkakör betölté­sére. A magyar cselgáncsban „benne volt" ez az eredmény. Maradjunk szerények, a követ­kező évekre tervezzünk vissza­fogottan. Ne emelkedjünk a mennyekbe, maradjunk meg a földön. Az a biztos... - fejezte be az MTI-nek adott nyilat­kozatát Moravetz Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents