Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-15 / 193. szám

SZOMBAT, 1992. AUG. 15. KÖLYÖK Szent Klára és Ágnes, akik nem akartak férjhez menni ÍSSii i §>i í lü \3fty0 T | )LOJ\ /oXj Vo> mm 1HP ; MMHSSpSf §>i í lü ^vo] jSHIHQBflNHMMirrl pp Ml Élt Assisi városában egy igen gazdag és nemes lovag, és az ő felesége a jóságos Torculane asszony volt. Született egy leánykájuk, akit Klárának neveztek, ami annyit tesz, hogy fényességes. Sok örömük volt a szüleinek a leánykából, mivelhogy igen szép és okos volt. Már kora ifjúságában megmutatkozott az ő nagy kegyessége is. Mikor pedig szép hajadonná serdült, jöttek a kérők, hogy elvinnék őt feleségül. Megijedt akkor Klára, mivelhogy már elhatározta, hogy Szent Ferenccel egyetemben a szegényeknek fognak ezután szolgálni. Meg is szökött hazulról, belépett a rendbe, és levágták a haját is. Hogy pedig atyjafiai minderről tudomást szereztek, igen megharagudtak, és ekképpen szóltak: - Bizony, hogy jóvá kell tenned a szégyent, hogy megszöktél, mivelhogy nem illik az ilyen nemes nemzetséghez! - Senki sem téríthet le választott utamról - mondta erre Klára, és megmutatta nekik levágott haját, és nem hajlott atyjafiai beszédére. Nem volt mit tenni, a rokonság ezeknek utána belenyugodott, hogy ő a szerzetbe lépjen. Szorgalmas munkával és Szent Ferenc segítségével egy kolostort építettek, ahol is a többi rendtársnőivel éltek ezután. Volt pedig Szent Klárának egy gazdag nővére, akit igen szeretett és imádkozott érette, hogy lépne be ő is a kolostorba, hogy vezetné a mi Urunk őt is el a szerzetesi életre. Megértette ezt a nővére, Ágnes, és Klára igaz örömére ő is belépett a kolpstorba. Ám atyjafiai, mikor ennek is a hírét vették, mélyen megbotránkozván felkerekedtek tizenketten, és elmentek abba a kolostorba, és mézesmázos, szavakkal így beszélgettek Ágneshez: - Mi okból jöttél ide? Siess, jöjj haza velünk! _ Én nem akarok megválni kedves testvéremtől feleié Ágnes. Ekkor az egyik lovag megragadta öt, öklével rácsapott, erőnek erejével ki akarta vonszolni a kolostorból. Mikor hajánál fogva kezdték cibálni, megrettent és kiáltott: - Kedves testvérem, segíts! Ekkor Klára nagy buzgón imádkozni kezde az Úrhoz, aki meghallgatta őt, csodát tett, és testvére, Ágnes oly igen nehéz lett, hogy a sok ember nem tudta átvonszolni egy kis patakon. Kik és mikor ezt észrevették, gúnyolódni is kezdének, mondván: - Ólmot nyelt ez bizony, attól oly igen nehéz! Az egyik atyjafia pedig fölemelte az öklét, hogy halálra sújtaná Ágnest, ám tüstént olyan görcs állott karjába, hogy nagy sok ideig mozdítani sem tudta. Klára pedig igen kérte őket, hogy menjenek onnét békével, hagyják nővérét vele egyetemben. Ennek utána sokat segítettek a szegényeken és a betegeken, mind életük fogytáig. (A Boldogasszony papucsa című könyvből) Angol rejtvény * Királyok fejfedője. • Távbeszélőkészülék. A kaktusz is ez .l- Asztal mellett áll. • Vasútállomásról indul. Képrejtvény Ezúttal négy fejtörőt adunk föl nektek. A megfejtéseket tartalmazó borítékra, vagy levelezőlapra írjátok rá: „Kölyök Képrejtvény." Határidő: augusztus 24. F-H O-A MÁ MA MA Ma posraV j RA W H Honnan ered a szokás? Lábak az asztalon Angliában és Amerikában ma is él az a szokás, hogy a férfiak, ha klubjukban vagy pipázószobában összeülnek, egyik vagy mindkét lábukat felrakják az asztalra. Ez a nálunk modortalanságnak minősülő szokás nem valami különcködő hajlam vagy bogarasság fattyúhajtása, hanem különös viszonyok során kialakult s kitüntetést jelentő engedményre vezethető vissza. Tudnunk kell ugyanis, hogy eredetileg csak annak a tengerésznek volt szabad lábát az asztalra raknia, aki a Jóreménység-fokát vagy a Horn-fokot körülvitorlázta. Mégpedig azzal a megszorítással, hogy aki csak ezek egyikét hajózta körül, csak az egyik lábát, aki mindkettőt, az mindkét lábát felrakhatta - a nag/ hajósteljesítmény jutalmául. Ennek az engedménynek az a magyarázata, hogy a vitorlás hajók idejében a fregattok hadapródjainak étkezői nagyon szűk helyen voltak. A bútorzat is csupán ládákból, lócákból és asztalból állott. Az asztal alatt pedig sok kacat volt elraktározva, úgyhogy valójában szó sem lehetett kényelmes ülésről. így alakult ki az a szokás, hogy a tapasztaltabb, tekintélyesebb hadapród az asztal alá nem férő lábát az asztal lapjára rakhatta föl. Mivel széles e hazában igen kevés magyar ifjú élhet, aki körülvitorlázta volna a Jóreménység-fokát és a Horn-fokot, ebből következőleg a többségnek nincs jogalapja arra, hogy megfáradt lábait az asztal tetején pihentesse. Vagyis hát: a csizmáknak semmi keresnivalójuk az asztalon! Nem boszorkányság a boszorkányság Úgy kezdődött, hogy győzni akartunk a jelmezbálon. - Egy kis boszorkányság nem ártana... törtem a fejemet kétségbeesetten. - Nagyszerű ötlet! - pattant fel legjobb barátnőm, akinek mindig olyan csavarosan jár az esze, csak azt nehéz kitalálni, melyik irányba forgatja. - Hát persze! - morajlott a többség. - Ez az! Legyünk boszorkányok. Ekkor értettem meg, milyen nagyszerű ötletem támadt. Saját találékonyságomtól meghatottan rögtön nekiláttam megszervezni a dolgot. És aztán felvirradt a nagy nap. Mikor aztán le is alkonyult, mindenfelől seregleni kezdtünk iskolánk tornatermébe, amelyet szép farsangi papírmütyürkékkel díszítettünk fel. Befelé menet szórakozottan feldöntöttem néhány hupikék törpikét, összeütköztem feketére suvickolt indián lányokkal és elsuhantam az idegesen rohangáló, hadonászó tanárok között. A megbeszélt helyen együtt volt a boszorkánycsapat. Nem azért mondom, de jól néztünk ki. Fekete póló, fekete köpeny, alatta földig érő fekete szoknya. A változatosság kedvéért az arcunkat is feketére mázoltuk, így aztán egymásra is alig ismertünk rá. Az utolsó sorszámot kaptuk, így végig nézhettük a többiek szánalmas erőlködéseit. Nem azért mondom, de igen sok híres emberrel járok az iskolába. Kitelt belőlünk néhány Csepregi Éva, R-Go, Família Kft. sőt a Dallas család is. Amikor Jockye is elvonult, akkor jöttünk mi. Hát jöttünk is. Először csak sötétet csináltunk és hagytuk, hogy a többiek had ijesztgessék egymást. Aztán megszólalt a sejtelmes zene, s a folyosóról beszűrődő fényben láthatóvá váltak a föboszorkány körvonalai, aki egy óriási pergamentet tekercselt szét, miközben valami őserdei tamtamokra emlékeztető énekléssel köréje szivárgott a többi boszorkány. A vezér kinyújtott kezével a terem túlsó oldalára mutatott, mi seprűnyélen azonnal odaszáguldottunk és megkötözött kézzel hoztuk máris vissza fiatal testnevelő tanárunkat. A következő áldozatunk biológiatanárunk lett, akit egyenesen egy hatalmas kondérba tettünk bele, eljártuk körülötte a haláltáncot, s miközben ő a lábunk között eliszkolt, a kondérból kiemeltük a biológiaszertárból kölcsönzött csontvázat és csontmaradványokkal is dobáltuk egymást. Ezután a tartalékban hagyott tonatanárunk felfalására készültünk, aki vadul ellenállt, és boszorkányirtást követelt ,a felvilágosult nézőseregtől, de hiába. Ámde, mielőtt őt is felfalhattuk volna, harangszó kondult a mikrofonban. Erre mi velőtrázó sikoltozások között kirohantunk. Csak a díjosztásra tértünk vissza, hogy átvegyük a győztesnek kijáró hatalmas csokitortát. Kedves, leendő boszorkánytársunk! Ugye nem is volt boszorkányság ez az egész? Bognár Judit Előszállás (A Kincskereső-tábor pályázatára érkezett legjobb munkáért szerkesztőségünk könnyvet ajándékozott.) Gianni Rodari: A mozgó járda A Bah nevű ország Beh nevű városában feltalálták a mozgójárdát, amely körbejár az egész városban. Lényegében olyan, mint a mozgolépcső, csakhogy nem lépcső, hanem járda, és igen lassan halad, hogy a járdán közlekedők kényelmesen nézegethessék a kirakatokat, s hogy orra ne bukjanak, akik fel- vagy lelépnek róla. A járda szélén padocskák vannak azok számára, akik ülve szeretnek utazni, mint például az öregek és a bevásárlásból hazatérő háziasszonyok. Az öregek, amikor már belefáradtak a parkokban való üldögélésbe, és ugyanannak a fának a nézegetésébe, felkerekednek, és körutat tesznek a mozgójárdán. Kényelmesen és kellemesen utazgatnak: van aki újságot olvas, van aki szivarozik, mások szundikálnak is egy kicsit. E nagyszerű találmány egycsapásra fölöslegessé tette a villamosokat, a trolibuszokat, az autóbuszokat és az autókat. A kiürült és elcsendesült utcákat a gyerekek futballpályának használják, s ha egy rendőr el akarja venni tőlük a labdát, akkor büntetést fizet. Weöres Sándor Kánikula Szikrázó az égbolt, aranyfüst a lég, letörpült láng-űrben a tarka vidék. Olvadtan a tarló hullámzik, remeg, domb fölött utaznak izzó gyöngyszemek. Ragyogó kékségen sötét pihe-szál: óriás magányban egy pacsirta száll.