Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-06 / 158. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. JÚL. 6. ROSSZ HÍR Gőzölős vasaló. A Rókusi körúton lakó V. G. színestévéje, 2 rádiómagnója, hajszárítója, gözölós vasalója, porszívója stb. látta kárát a betörők vakmerőségének, akik ajtóbefeszítéssel fosztották ki a lakást. Polgártársunk kára 80 ezer forint. Lábujjhegyen. A Kárász utcai cipőboltból - már hírül adtuk, most a részleteken a sor - többek között 50 darab fürdőruhát, 30 pár vászon tornacipőt, 20 pár papucsot, 10 pár sarut, 20 pár mokaszint loptak, 190 ezer forint értékben, ismeretlen, ellenben helyismerettel rendelkező bűnözők. Lakat le..., ajtó ki... A Szent István téren bérel pavilont K.-né L. E. szatymazi lakos. A lakatot le-, az ajtót kifeszítették ismeretlen tettesek, s 20 kg kolbászt, 12 kg csirkecombot, 8 kg oldalast s némi készpénzt vittek magukkal ismeretlen tettesek. Címeres zászlók. A sándorfalvi iskola igazgatója feljelentése alapján keresi a rendőrség azt az ismeretlen tettest, aki hamis kulcs használatával hat darab címeres zászlót (összértékük 18 330 forint) vitt el az intézetből. Vízágyú a kerítésen. R. F. forráskúti lakos udvarára a kerítés átmászásával jutott be a tolvaj. Harmincezer forint értékben 2 db gázpalackot s 2 db vízágyút tulajdonított el. Vissza ugyancsak a kerítésen át jutottKő kövön... Azért maradt még építőanyag T. Zs.-né szatymazi építkezésén. A tolvajok okozta kár azonban jelentős: 40 ezer forint értékben 300 db téglát, 100 falazóblokktéglát, 2 hordó bitument és 6 tábla hungarocellt pakoltak fel az érzéketlen, pénzhajhász bűnözők. Picuri. A Vedres utcai Picuri fagyizó szellőzőrácsát kifeszítették, s 17 ezer forint értékben cigit, csokit, zsebszámológépet s négy ezer forint készpénzt vittek el az ismeretlen tettesek. Avongálási kár 4 ezer forint. Kiköltözők. H. G. G.-né szegedi lakos feljelentette albérlőit. A kiköltöző T. J. és T.-né N. J. 2 darab tollpárnát, evőkanalakat, fanyelű villát és -kést, fazekakat, lábasokat, cserépedényeket és egy darab párnahuzatot vitt magával. A Hont Ferenc utcai albérlet jelenleg üres. Kit melegít a Tüzép-számla? A Bodnár utcai, palackozott italokat árusító bolt ajtajáról loptak el egy autóstáskát. Személyi igazolvány, 6500 forint készpénz és egy ki nem váltott, 39 400 forint értékű Tüzép-számla, no meg K. M. névjegykártyái voltak benne. Az ismeretlen tettesnek nyoma veszett. Valaki (egy álarcos) messianisztikus feladatokra vállalkozott. Az álarcot soha nem vette le. Mindenki azt hitte, hogy a helyi kovács fia. De amikor a kovács kijelentette, hogy neki nincs fia, másra kezdtek gyanakodni. * Próbára tették a lovászt. - Hány lába van egy lónak? - Hát négy. - Két lónak? - Annak nyolc. - Ötnek? - Húsz - mondta a lovász mezítláb. * Két mackó, mert nem jött álom a szemükre és fáztak, jól bedurrantottak a kályhába. A nagy melegben elbágyadtak és elaludtak. Mire fölébredtek, a kályhának hűlt helye maradt. * Egy favágó rendkívül jártas volt a fakitermelésben. Ha rápillantott egy fára, előre meg tudta mondani, hány fejszecsapással lehet a földre küldeni. Mikor divatba jöttek a motoros láncFényes nappal PODMANICZKY SZILÁRD fűrészek, nagyon elkedvetlenedett. Kiment az erdőbe, egy hatalmas tölgy kérgébe számot vésett, aztán magára döntötte a fát. Ha az esetről filmet készítettünk volna, és most visszapergetnénk, a favágó még ma is élne. * Egy csillagásznak olyan komoly távcsöve volt, hogy fényes nappal is fürkészhette az eget. Feljegyzéseit egy kartondobozban rejtette el az idegen betolakodók elöl. Amikor megnősült, és egyhónapos nászútra mentek, amit végig a szabad ég alatt töltöttek feleségével, a kartondobozt a csillagvizsgáló pincéjébe vitte. Mire visszatértek, a pincében minden papírt fölfaltak az egerek. Bosszankodás közben tanára szavai jutottak eszébe: - Fiam, választanod kell! Vagy a tudomány, vagy a nők! * Ha a tudósoknak sikerülne létrehozni a gólya és a béka keverékét, akkor az emberen kívül más élőlény is képes lenne az öngyilkosságra. * Sokszor elképesztő, hogy micsoda csábítást rejt magában egy szirtfok, vagy egy nő, vagy pedig egy őrizetlenül hagyott pénztárca. A csábítás különböző természetei mutatkoznak meg e három esetnél. De aki halmozni akarja az élvezeteket, az úgy csinálja, hogy fölcsábítja a nőt a szirtfokra, ott aztán elveszi a pénztárcáját. * Ha egy eset, vagy történet fontos volt az életünkben, azt onnan tudjuk meg, hogy az esetnek, vagy történetnek nincsen semmilyen tanulsága. Legfeljebb annyi, hogy nincsen tanulsága, és ezek az esetek, vagy történetek voltak a legfontosabbak az életünkben. Hét Röszkénél, öt óra Nagylaknál A török vendégmunkások a A nagylaki határállomáson múlt hét végén a Hegyeshalom-Budapest-Kecskemét-Sze ged-Röszke útvonalon hagyták el az országot. Ez a hullám hétórás várakozást okozott Röszkénél. átlagosan öt órát kellett várakozni, ezért a határőrség az utazókat Gyula irányába terelte. Magyar népi táncosok Ausztráliából Ma este 7 órakor a Deák Ferenc Gimnáziumban láthatják az érdeklődők az ausztráliai Victoriából érkezett népitáncosok műsorát. A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének csoportja egyébként a hétvégi lakitelki találkozón is nagy sikerrel szerepelt. AUSZTRIA LOTTÓ A nyerőszámok: 7, 13, 20, 26, 28 36, a pótszám: 5. A jokerszám: 183 648. Az Ausztria Lottó még a nyári szünidő előtt sorsolt ki egy kéthetes Capri szigetére szóló nyaralást 250 000 schilling értékben. A nyertes a következő szelvényszám tulajdonosa: 4475 229047. A nyertes keresse fel a Lottó Unió Kft. ügyfélszolgálatán Horányi Katalint a budapesti 202-399l-es telefonszámon PROL NAPRA DELMAGYARORSZAQ! Június 8-án, hétfőn - július 11-ig - öthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Mindennap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölti és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküldheti, vagy személyesen behozhatja a Sajtóházba.) DM 5.jh. HETFOI NYEREMÉNYSZELVÉNY! COFFEE MAKER elektromos kávéőrlő Cím:. Címünk: 6740 j Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!" Név: I AZ ÖTÖDIK JÁTÉKHÉT I SZELVÉNYEINEK I BEKÜLDÉSI I HATÁRIDEJE: J JÚLIUS 15., 12 óra. Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! Nyerje meg a hét fődíját, az alábbi, N°1-es szelvényen látható MOULINEX mikrohullámú sütőt! iDM- — — — — — "IHMMaHHa EZ úgy lehetséges, ha hétfőtől ^ l_l p-p| fffi lM péntekig naponta kivágja a ' T Wi mikrós szelvényeket, és összeFODIJSZELVENY * •••HBiiHM * 1 gyűjtve, mind az ötöt egyszerre beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvénynél. Az összegyűjtött fődíjszelvényeket és napi nyereményszelvényeket külön-külön borítékban kérjük beküldeni. A fődíjszelvényeket tartalmazó borítékon szerepeljen a „Napról lapra nyeremény, DM-fődíj.) AZ ÖTÖDIK JÁTÉKHÉT NYERTESEINEK NEVÉT JÚLIUS 16-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN KÖZÖLJÜK! ÁHAÁ NAPRÓL LAPRA NYEREMENY! te MOULINEX mikrohullámú sütő A fenti áruk a VIDIA boltjaiban Kölcsey u. és Kossuth L. sgt. 9-13. sz. alatt megvásárolhatók! Ne feledje: holnap folytatjuk! » k, • A Ai .iA liAAA •• • A Választott átlagsebesség A IV. veterán jármúfesztivál dijazását a Szegedi Ifjúsági Házban ejtették meg. A kitüntetett gépcsodák boldog tulajdonosai az alábbi elismeréseket „körözték" le: Veterán kategória. Személygépkocsi: 1. díj Kisapáti István (Laurin és Klement), 2. díj Kisapáti József (Opel Duchpen), 3. díj Fritsch Hartmut (Benz 820). Vintage kategória. Személygépkocsi: 1. Nagy László (Amilcari), 2. Sirp Peter (BMW DA2),, 3. Kisapáti* Antalné (FIAT 509), Motorkerékpár: 1. Nobik Sándor (Harley Davidson). Post-Vintage kategória. Személygépkocsi: I. Schaffer János (Mercedes V 170), 2. Gólya László (Standard 14), 3. Harkó László (Adler). Motorkerékpár: I. Gerdenics János (BMW R-35), 2. Dalmadi László (CZ), 3. Kádi Gábor (Sachs). Oldtimer kategória. Személygépkocsi: 1. Lévay Gyula (Volkswagen), 2. Lindacher Wolfgang (DKW), 3. Elek Zoltán (DKW). Motorkerékpár: I. Strassner Béla (BMW R 25/2), 2. Lőrincz István (CZ 150), 3. Gerdenics Gábor (NSU). Youngtimer kategória. Személygépkocsi: 1. Némedi Tivadar (Skoda), 2. Fusting Bernd (Mercedes 280 Sz), .?. Böde Ferenc (Skoda). Motorkerékpár: I. Bakó István (Pannónia), 2. Lovász Ferenc (IZS 56), 3. Farkas István (Ural M 63 T). Előfizetőink figyelmébe! A Démagyarország kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket a 6224-633-as telefon 18-as mellékén várjuk. m Elő szeretné fizetni lapunkai? Ha eddig nem fizette elő aDÉLMAGYAROROSZÁGOT. de most szeretné, akkor hívja fel a 62/12-836-os telefonszámot. A többi a mi dolgunk! ^ B B B B B B B B B B B B B B B B B B A SZAB hírei Július 7-én 15.30 órától a SZAB Kémiai Szakbizottsága és az MKE Csongrád Megyei Csoportja rendezésében előadás kezdődik „NMRZ Modern többdimenziós off-line NMR adatfeldolgozás" cimmel a SZAB Székház I. emeleti kistermében. Előadó: dr. Pelczer István (USA). Ezen a napon még a SZAB Neveléstudományi-Pszichológiai Szakbizottság Személyiségfejlesz.tő Albizottsága „Gordon-klub" keretében tart előadást, kötetlen beszélgetést „A nyár a kirándulás, a pihenés ideje" címmel. A klubfoglalkozás 16 órakor kezdődik a II. emeleti előadótermekben. A SZAB Klub - a kerthelyiséggel együtt - kellemes környezetben várja a klubtagokai és vendégeiket hétköznapokon 15-22 óráig. IVIa este a Hágiban... Azt elmúlt évben az iskolák 10 százaléka jelezte, hogy drogproblémákkal küzd. Ahogy szakemberek mondják, nálunk jelenleg a „beetetés időszaka van". A magyar piacon gyakorlatilag mindenféle drogot be lehet szerezni. Megjelent már az eddigi szegénydrog mellett a gazdagdrog is. A fiatalok fokozott veszélyben vannak és a kilátástalan, munkanélküli helyzet csak súlyosbítja a rájuk nehezedő nyomást. A vendég Hűvös Lajos, a szegedi drogambulancia munkatársa. Beszélgetőtárs Tráscr László. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának maii Helyszíni adás a vásárból A Hevitex, a Tisza Füszért és a Kőbányai Sort Értékesítő Kit. szponzormüsora. - Beszélgetések, játékok, nyeremények.- Fél 6-kor a Florin Kisszövetkezet játéka sok nyereménnyel. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 27. héten nem volt öttalálatos szelvény. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 45 287 589forint. A négytalálatos szelvényekre egyenként 220 621 forintot, a hármasokra egyenként 2 061 forintot, a kettesekre pedig 87 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Változékony idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig változékony idő lesz. A több kevesebb napsütés mellett eső, zápor mindenütt előfordulhat. Enyhül a meleg, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. autómentés, autódaru Változatlan tarifával! k id 1F =1 SZOFI SZÁM ÍTÁSTEC H NI k AJ OKTATÓKÖZPONT Számítástechnikai szaktanfolyamok kezdőknek és haladóknak, az alapoktól a diplomáig. Tel. : 62/26-642. NYÍLT ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG fcN*3 TERMELŐK RÉSZÉRE, NAGYBANI ÁRUSÍTÁS! A SZTAV DM KFT UJ HELYÉN: SZEGED ZÁRDA U. \VA. TELEFONSZÁMA VÁLTOZATLAN: 6226-131 továbbra is várjuk az augusztus-szeptemberben induló adó- és pénzügyi ellenőri, vámügyintéző, vállalkozói gazdasági ügyintéző, közép- és alapfokú számítógépekezelői, virágkötő tanfolyamainkra jelentkezőket.