Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-31 / 180. szám

*— 4 SPORT DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1992. JÚL. 31. piai egyveleg * Oli Negyedik és nyolcadik a két Eva Születik-e végre magyar érem? - ez vuit a kérdés csütörtökön a Mollet del Valles lőtéren. A férfi gyorstüzelő pisztoly képviselőinek. Kacskó Sándor-. nak és Pálinkás Lajosnak erre nem volt esélye, hiszen az első napon gyengén szerepeltek: Kaeskó 290 körrel az 19-24., Pálinkás pedig 284-gyel a 29. helyen várta a folytatást. A záró napon is 30 lövést kellett leadniuk, 8, 6 és 4 másod­perces sorozatokban. Ott volt viszont a női standard puskában Fórián Éva és Joó Eva, akiknek 20-20 lövést kellett teljesíteniük fekvő, álló és térdelő hely­zetben. A mezőny igen „tö­mör,, volt - elindult többek között a címvédő német Silvia Sperber, igaz, Szucsák László edző szerint „a németeknek ezúttal nem megy,". A szöuli ezüstérmes világcsúcstartó bolgár Veszela Lecseva és a nagyon jó kínaiak is a ne­vezettek között voltak. Joó edzője, Szucsák László meg­jósolta, hogy a döntőbe kerüléshez minimálisan 578­579 kör kell. Joó és Fórián nem messze egymástól ver­senyzett, így könnyen követni lehetett teljesítményüket. Fórián első fekvő sorozata tökéletes volt, Joónak viszont becsúszott két 9-es. Úgy tűnt, Fórián képtelen hibázni, amikor a második sorozat végén nála is akadt egy 9-es. Csóválta is a fejét ár. Hammerl László technikai igazgató, Fórián edző-férje, Joónak viszont a második sorozata lett 100-as. Következett az álló testhelyzet. Elsőre Joónak 9­esei is voltak (96), sőt. Fóriánnak 8-as is (92) de itt a többiek is hasonlóan lőttek. - Sokkal nehezebb állva lőni, mivel kevesebb a kitá­masztási pont - kommentált Szucsák edző. Az utolsó álló sorozatban Joó is lőtt 8-ast (95). Fórián pedig 97-tel zárt. Ezután a versenyzők térdelő testhely­zetben folytatták. Joó hamar „letudta" ezt, 95-ös és 96-os sorozatokkal, azaz 580 körös összteljesítménnyel. Fórián 95­tel és 99-cel zárt, azaz 582 kör került összességében a neve mellé. Elkezdődött a „terep­szemle,": elég lesz-e ez a döntőhöz, mit lőttek a ve­télytársak? Az amerikai Launi Meili fantasztikusat, 587-et produkált, s a legjobb ered­ménnyel került a döntőbe. Végül mindkét Éva finalista lett, Fórián a negyedik, Joó a nyolcadik helyen. A gyorstüzelő pisztolyosok még döntőbe sem kerültek, hiába lőtt jól ezen a napon Pálinkás Lajos, ez kevés volt az üdvösséghez. A kétnapos viadalukat pénteken megkez­dő, éremesélyes futócéllövők is edzettek már a lőtéren. Solti Attila világbajnok mondta: - Nyugodtan várom a vers­enyt, az edzés jól sikerült. Féltem, hogy esetleg „széte­sik" a mozgásom, de nem volt baj. Társa, Sike József elmondta, számára első pillanatra sötét­nek tűnt a pálya, mert otthon világosabbhoz szokott, de ez nem zavaró. Q99 Barcelona '92 Pihenőnap „az úszóknál" Ahogyan peregnek a napok a XXV. nyári olimpiai játékok homokóráján, úgy kapcsolódnék he újabb és újabb sportágak képviselői a küzdelmekbe. Tegnap például a női tőrvívók, akik igazán jól „belekezdtek", hiszen estére már a döntőn is túljutottak. A magyarok, Jánosi Zsuzsa, Mincza Ildikó és Stefanek Gertrúd könnyedén vették a délelőtti selejtezőket, később azonban a vigaszágra kerültek és onnan csak Jánosi jutott az esti döntőbe. I)e természetesen rajtuk kívül a régebben színre­lépett éremesélyes versenyzőinkért is szoríthattunk, hiszen döntőt vívhatott birkózásban a Repka nyomdokain haladó Farkas Péter, tornában pedig a női egyéni összetettben Ónodi Henriettát is dobogóra vártuk. Nem maradtunk mentesek hát az ötödik napon sem az izgalmaktól - és az örömöktől, melyek segítettek felejteni kisebb-nagyobb csalódásainkat... A férfiak nem tudták leköpirozni" a nőket 99 A nőkkel ellentétben a ma­gyar férfi tornász válogatottnak nem sikerült teljesíteni az előzetes célkitűzést. Az elvárt 6-8. helyezés helyett csak a 9. hely jutott Donáth Ferenc tanítványainak a csapatver­senyek során. A mérsékeltebb szerepléshez hozzájárult az is. hogy az utolsó előtti csoport­ban szerdán a pontozók igazán nem kényeztették el Supo­láékat magas értékekkel. Az is igaz viszont, hogy a kötele­zőkben nyújtott gyengébb teljesítmény miatt nem szere­pelhettek a magyarok a legjobb csoportban. Több öröm érte a torná­szokat az egyéni értékelésben, hiszen nemzetenként három­három versenyzőt számolva három magyar sportoló is bemutathatja tudását a 36-os ' Ti * Nem sikerült a címvédés Az öttusázók nem tudták megvédeni Szöulban megszerzett címüket. Arra talán csak a legnagyobb álmodozók gondoltak, hogy ezúttal is sikerül a duplázás, mint négy éve, amikor az egyéni és a csapatverseny eredményhirdetésekor is a magyar Himnusz csendült fel. Azt azonban senki sem hitte, hogy csapatérem nélkül marad Fábián László. Káinoki Kis Attila és Mizsér Attila és Mizsér egyéni ezüstérme menti meg csak a helyzetet, ha egyáltalán lehet. A válogatott ötödik lett - ez volt leggyengébb ötkarikás szereplése 1952 óta, amióta az öttusa csapatverseny az olimpiák műsorán szerepel. Eddig az 1956-os negyedik helyezés volt az „alsó határ,". Érdekesség, hogy lengyel csapat még sohasem volt győztes ­egyedüli aranyérmük Janusz Peciak nevéhez fűződik (1976), aki azóta az Egyesült Államokban ed/.ősködik. Visszatérve a magyarok teljesítményéhez. egyéni fináléban, ahol tiszta lappal indul mindenki. Supola Zoltán, Csollány Szilveszter és Fajkusz Csaba tehát folytat­hatja a küzdelmet önmagáért, míg a szerenkénti döntőkben három helyet sikerült biztosí­tani. Gyűrűn a világbajnoki ezüstérmes Csollány Szilvesz­er (19.675), ugrásban pedig ugyanő (19.200) és Supola Zoltán (19.250) bizonyíthat. Kellemetlen meglepetésre Supola Európa-bajnokságot hozott szerén, a korláton ­elsősorban gyengébb kötele­zője miatt - nem került a leg­jobbak közé. Az elsőséget meggyőző teljesítménnyel a fehérorosz Vitalij Scserbo vezényletével az Egyesített Csapat szerezte meg. Csütörtökön először ülhet­tek le úgy a piros-fehér-zöld színekért lelkesedők a Bernát Picornell uszoda nézőterén, vagy éppen a tudósítói szek­torban, hogy az uszóviadalok ötödik napján nincs különö­sebb idegeskedni-izgulni való. Merthogy magyar szempontból „éremmentesnek" ígérkezett a sportág utolsó előtti verseny­napja. Persze, ez csupán akkor derült ki, amikor véglegessé vált, hogy a férfi 200 m pillangó mezőnyéből hiányzik Darnyi Tamás és Czene Attila is. Nyilván a pénteki főmű­sorra összpontosítva döntöttek úgy, hogy inkább pihennek, mert fontosabb a 200 m vegyes, mint a pillangó, amelynek elődöntőjében egyébként - legalábbis Dar­nyinak - feltétlenül lett volna keresnivalója. Nyert ő már Európa-bajnoki aranyat ezen a távon, a tavalyi perthi világ­bajnokságról pedig - a két vegyesúszó győzelemért du­káló medálok mellett - egy bronzérmet is hazahozott pil­langózótudományának köszön­hetően. Hozzájuk csatlakozott. mint szintén hiányzó, Sza­bados Béla, aki a férfi 50 m sprint kínálta próbát hagyta ki csütörtöki programjából. Távollétükben is volt azért magyar induló, ám halová­nyabb esélyekkel. Még pon­tosabban, egyedül a hátúszó Deutsch Tamástól lehetett várni kiemelkedő eredményt. Tőle is csak akkor, ha országos csúcsánál jobbra képes. A 200­as távon a Bp. Honvéd 22 éves, kiforrott versenyzője erején felül produkált, amikor nyolcadikként döntőbe vere­kedte magát, majd ott magyar rekordját megjavítva, olimpiai hetedikként végzett. A csütör­töki 100-as vetélkedőn sem sok hiányzott az újabb bra­vúrhoz, ám ha egyetlen szá­zaddal is, de elmaradt otthoni legjobbjától, az 56.47 mp-cel igencsak erős futamában az ötödik, összesítésben a tizen­harmadik lett, tehát este a B döntőben jogosult fellépésre. A 17 esztendős Ágh Olivér az 53 benevezett versenyző sorában 59.02-es idejével 41.-ként végzett. A lengyelek, az olaszok, a spanyolok és a katariak jutottak a negyeddöntőbe A labdarúgó torna A és B csoportjában már befejeződtek a küzdelmek, és négy csapat (a lengyel, az olasz, a spanyol és a katari) az elkövetkező napokban már a negyeddöntő izgalmaira készülhet... A csoport: Olaszország-Kuvait 1-0 (1-0) A csoport végeredménye: 1. Lengyelország 3 2 1- 7-2 5 2. Olaszország 3 2-13-44 3. USA 3 1 116-5 3 4. Kuvait 3 - - 3 1-6 0 B-csoport: Spanyolország-Katar 2-0 (1-0) A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 3 3 - - 8-0 6 2. Katar 3 1112-33 3. Egyiptom 3 1-24-62 4. Kolumbia 3-124-91 Bombariadó! amelyről következzenek dr. Török Ferenc szövetségi elnök, a válogatott irányításáért felelős szakvezető szavai: - A vívást megnyertük, ezután mindenki legjobbját úszta. A lövészetben Fábián 170 körös teljesítményére nincs magyarázat! Ilyen produkcióra nem lehet számítani. Életében nem lőtt Igy Fábián. A rontás ,,alsó határa" 180 kör, azt még idegességgel meg lehet indokolni, de ezt semmivel. A futás a körülményekhez képest megjelelt. A lovaglásnál a sorsolás keresz­tülhúzta számításainkat. Nem szeretek kifogá­sokat keresni, dé a lóállomány minősíthetetlen volt. Nemzetközi versenyen ilyet nem lehet megengedni. Volt ugyan egy-két jó ló, aki azokat húzta, jól járt. Irreális volt ez a szám. Mit mondhatok? Egy aranyérmet reméltem, nem lett meg. Mizsér a verseny során kétszer hibázott, a lövészetnél és a lovaglásnál. Igy lett ezüst­érmes... Csütörtökön a kora reggeli órákban az olimpia városában az utolsó percekben hatástal­anítottak a tűzszerészek egy robbanószerkezetet. A rendőr­ség jelentése szerint a bomba egy szatyor mélyén bújt meg Aiguafreda egyik bevásárló centrumában. A szemtanúk azonnal értesítették a bizton­ságiakat, amikor meglátták, hogy egy asszony óvatosan leteszi az áruház bejárata előtt a veszélyes csomagot, majd gyorsan eltűnik. A kisváros Aiguafreda kö­rülbelül 30 kilométerre fekszik Barcelonától, és nem messze attól a helytől, ahol az olimpiai játékok Military versenyei zajlanak. A résztvevők lovait szállító autók is keresztül­haladnak a kisvároson... A rend­őri és tűzoltó egységek miután hatástalanították a robbanó­anyagot, közölték, hogy a „robbanószatyor," tartalma egy butángáz palack, két benzines kanna és egy gyújtószerkezet volt, amely a bombát röviddel az „élesítés" után működésbe hozta volna. A bomba primitív elkészítéséből a nyomozó­szervek arra következtetnek, hogy az akciót egy jelenték­telen szélsőbaloldali spanyol terrorszervezet kívánta vég­rehajtani. Ezt a robbantási kísérletet egyébként már meg­előzte a szervezet egy pró­bálkozása. még az olimpia játékok megkezdése előtt Barcelona városában is meg­próbáltak terrorcselekmé­nyeket végrehajtani. Ez a hatástalanított bomba intő jel lehet az olimpia biztonságáért felelős szervek számára, hogy a Barcelona körzetébe tartozó városokat is érdemes lenne szemmel tartani. A vívásig Káinoki Kissel. Mizsérrel és Fábiánnál „sem volt baj"... • * A 1 A p< ín tel u műsor * ATLÉTIKA s D S D ATLÉTIKA női 3000 m üldözőv. 18.30 20.30 20 km gyaloglás 19.15 ATLÉTIKA súlylökés 10.00 19.00 ATLÉTIKA súlylökés 100 m sík 10.30, 18.35 ÚSZÁS 10 000 sík 20.50, 21.35 1500 m gyors 19.30 női gerely 18.00, 19.30 200 m vegyes 10.00 18.30 ÖKÖLVÍVÁS 4x100 vegyes (vál.) 10.00 20.30 51, 63,5, 71, 81, +91 kg női 50 m gyors 10.00 19.00 (2. ford.) 13.00, 19.00 női 200 pillangó 10.00 19.00 SPORTLÖVÉSZET női 200 m hát 10.00 20.00 futócél 9.00 TORNA trap 9.00 férfi egyéni (vál.) 20.00 ÍJÁSZÁT VÍVÁS férfi egyéni 13.00 tőr egyéni (vál.) 9.00 20.00 női egyéni 9.00 CSELGÁNCS EVEZÉS 71 kg 16.30 22.23 női egypár (középd.) 8.00 női 61 kg (Nagy Zsuzsa) 16.30 TENISZ női 56 kg 16.30 22.18 férfi egyes (2. ford.) 10.00 SÚLYEMELÉS női egyes (2. ford.) 10.00 82,5 kg 18.30 ASZTALITENISZ SPORTLÖVÉSZET női egyes 10.20, 21.20 kisöblű puska, összetett 9.00 15.30 női páros (negyeddöntő) 19.00. 20.00 KERÉKPÁR TOLLASLABDA repülőverseny 19.00 18,40, 19,05 női egyes (3. ford.) 10.00 400 m üldöző csapat 18.00 20.00 pontverseny 21.00 KÉZILABDA női repülőverseny 19.00 18.50, I zland-Magy arország 14.30

Next

/
Thumbnails
Contents