Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. JÚL. 29. Maradnak az Irak elleni szankciók Megnyílt a londoni békekonferencia Bosznia földrablást emleget Változatlanul érvényben maradnak az Irak elleni szankciók, nem lesznek könnyítések - erősítette meg hétfői, zárt ajtók mögött tartott ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A testület, amely 60 naponként áttekinti a korlátozó intézkedésekről hozott döntéseket, érintetlenül hagyta a szankciókat, mivel nincs megelégedve Irak magatartásával. A döntés egyáltalában nem meglepetés, mivel alig egy nappal azután született, hogy A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Csóti György, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, az EDU (Európai Demokrata Unió) Tényfeltáró Bizottságának tagjaként, Romániába utazott. A bizottság vezetője Jan Carnogursky, volt szlovák miniszterelnök, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. További tagjai: a német CDU, a francia A horgosi határátkelőnél hétfőn letartóztatták és ismeretlen helyre hurcolták Erdélyi János Sándor csókái lakost, aki tíz hónapig tartó magyarországi tartózkodás után érvényes útlevéllel próbált meg visszatérni Magyarországról az egykori Jugoszláviába. Erdélyi János Sándor tavaly szeptemberben távozott, de előzőleg nem kapott értesítést, vagy behívót katonai szervektől. Megfigyelők szerint ez az eset is arra látszik utalni, hogy Belgrádban egyelőre még nem sikerült rendezni a bagdadi mezőgazdasági minisztérium ellenőrzése kapcsán a világszervezet és Irak között kirobbant konfliktust - emlékeztetett jelentésében a Reuter és az AP. - Áttekintettük az Irakellenes szankciókat: nem lesz semmiféle változtatás és a szankciókat fenntartjuk - jelentette ki a BT elnöki tisztét betöltő Jósé Luís Jesús, a Zöldfoki-szigetek nagykövete. A BT-ülésen ugyanakkor RPR, az osztrák Néppárt egyegy jeles politikusa. Az utazás célja a román választási előkészületek felmérése. A küldöttség találkozik a pártok, az egyházak és a politikai mozgalmak vezetőivel, többek között Iliescu államfővel, Petre Román volt miniszterelnökkel, Szdcs Gézával, az RMDSZ alelnökével, Nastase külügyminiszterrel, Coja profeszszorral. a Vatra Romaneasca alelnökével. kívánják lehetővé tenni a menekültek hazatérését, noha az igazságügy-minisztérium már dolgozik egy átfogó amnesztiatörvény megszövegezésén. Egyelőre kétséges, hogy ez az amnesztiatörvény kiterjed-e majd a mozgósítás elől elmenekült személyekre is, vagy csak a háborúban elkövetett katonai szabálysértésekre és törvénysértésekre vonatkozik majd. Szerbiából összesen mintegy kétszázezren menekültek el a behívások miatt. egyhangúlag elfogadták Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár Szomáliával kapcsolatos tervezetét, amely légihíd sürgős létesítését irányozza elő az afrikai országba, a polgárháborús viszálytól szenvedő lakosság megsegítése érdekében. Döntés született technikai személyzet, megfigyelők kiküldéséről, hogy előkészítsék a segélyszállítmányok fogadását Szomáliában. Környezetvédők Bojkott Ausztria ellen A Sierra Club, az Egyesült Államok legnagyobb környezetvédő szervezete, valamint az ugyancsak óriási tagságú Audobon Society is támogatja az Ausztria elleni bojkottot, amennyiben Bécs nem akadályozza meg a bősi vízlépcső osztrák finanszírozását. Erről tájékoztatta Lipták Béla, az amerikai magyar környezetvédelmi alap vezetője az MTI tudósttóját. Az amerikai szervezetek által is támogatott felhívás rámutat, hogy a bősi építkezést, „csak a Carnogurskyfivérek építési lobbija, a szeparatista, volt kommunista Meciar és az Androsch-vezette osztrák bankárok" támogatják. - Az ügyet úgy próbálják beállítani, mintha magyarok és szlovákok etnikai viszályáról volna szó, holott mi sem áll távolabb az igazságtól: a Duna mindkét partját egyformán sújtja az építkezés, amelyet mindkét nép ellenez. Csak az osztrák kormány akadályozhatja meg az Androschcsoportot a munka finanszírozásában, ezért világméretű bojkottot hirdetünk az osztrák sí- és idegenforgalmi ipar ellen. A bojkott szeptember 1jén automatikusan megkezdődik, amennyiben addig Ausztria nem vállalja, hogy leállítja az Androsch-tervet, amire módja van: Szlovákia árammal fizetne a kölcsönért, amelyet viszont csak az állami távvezetéken lehetne szállítani - olvasható a felhívásban. A kudarcra ítélt korábbi londoni próbálkozástól alapvetően eltérő jelleggel és formában kezdődtek újra a megbeszélések a Boszniában szembenálló felek között hétfőn a brit fővárosban. Az első hírek szerint a polgárháború dúlta balkáni köztársaság külügyminisztere, illetve a helyi szerbek és horvátok képviselői most is Lord Carringtonnal, az európai közösség nevében közvetítő veterán brit'diplomatával készültek volna egyezkedni a fegyvernyugvásról. A hétfői kora esti kezdést övező bizonytalanság oszlásával azonban világossá vált, hogy a felek ezúttal megpróbálnak elszakadni a tűzszünet egyelőre reménytelennek tűnő illúziójától és hosszabb távú kérdésekről tárgyalnak különkülön a fordulón elnöklő portugál EK-diplomatával. Jose Cutiliero, az európai közösség képviselője a hármakkal tartott első találkozója A bosnyák kormány küldötte elvetette azokat a javaslatokat, qmelyeket az Európai Közösség közvetítője tárt a felek elé a hétfő este megkezdődött újabb londoni rendezési értekezlet első napjának éjszakáján. Haris Silajdzic boszniai külügyminiszter a megbeszélésről távozva, újságíróknak nyilatkozva még azt sem volt hajlandó elmondani, hogy hozzászólt-e a portugál levezető elnök javaslatcsomagjához vagy egyáltalán megelőtt kijelentette: az érdekelt felek mindegyikét felelősnek tartja a Lord Carrington nevével fémjelzett, látványosan összeomlott korábbi londoni fegyverszüneti egyezmény kudarcáért. Közölte azt is, hogy a következő néhány nap során megpróbál konszenzust kikovácsolni a jövendő boszniai alkotmany formájáról. Cutiliero szerint az esetleges politikai megállapodás véget vethetne a vérontásnak. Csökkenteni látszik azonban egy ilyen egyezmény esélyeit egyelőre az a tény, hogy a bosnyák kormány képviselőjének nem hogy megállapodásra, de a szerb féllel tartandó puszta tárgyalásra sem volt felhatalmazása a londoni forduló kezdésének időpontjában. Brit vélemenyek szerint igen sokat nyom majd a latban a végeredmény szempontjából, hogy változik-e Szarajevó elutasító álláspontja. Haris Silajdzic bosnyák külügyminiszter hétfő este mindenesetre tekintette-e azt. Kijelentette: továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy hazájában nemzetközi alakulatok felügyeljenek a tűzszünet betartására. A boszniai küldöttség egyelőre nem hátrál azon követelésétől, hogy a szerb erők vonuljanak vissza hódításaik előtt elfoglalt állásaikba, s csak ezután kezdődjék az egyezkedés a rendezés hosszú távú kérdéseiről. Ez nehezíti annak a jelek szerint új EK-koncepciónak az érvnyesftését, amely a tárgyalásokon nem a még azt mondta a BBC híradójában, hogy a rendezést célzó diplomáciai erőfeszítések leple alatt „a huszadik század legborzasztóbb atrocitásaitól kísért példátlan földrablás" zajlik a köztársaságban. Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezére nem késlekedett a visszavágással. Az esti BBC-híradónak nyilatkozva kijelentette: a szerbekkel szembenálló erők nemzetközi katonai beavatkozást remélnek s ezért nem hajlandók letenni a fegyvert. Ertetlenül tette fel a kérdeéseét: hogyan képzeli el a bosnyák fél a békét, ha nem hajlandó a konfliktus legfőbb érintettjével, vagyis a szerb oldallal szóba állni? A legszkeptikusabban egyébkent a boszniai ENSZ-erők parancsnoka, Nambiar tábornok nyilatkozott, aki a BBC beszámolója szerint kijelentette: szülessék bármilyen eredmény Londonban, ő kétségesnek tartja a tűzszünet elérhetőségét a köztársaságban. jelenleg reménytelennek tűnő tűzszünet közvetlen elérését, hanem a rendezés hosszabb időszakra szóló elemeinek kidolgozását próbálja elfogadtatni a felekkel. A bosnyák küldöttség egyébként a BBC kedd hajnali híradása szerint megerősítette: mindaddig szóba sem áll a szerb delegátusokkal, amíg Boszniában a szerb erők folytatják a hadműveleteket. MERLIN-ALFOLD KFT. Csongrád Megyei i Diszkontáruház i Szeged, i Dorozsmai út 76. i Tel/fax: 6261-874. * CSAK VISZONTELADÓKAT VÁRUNK! i Nyitva: Hétfőtől péntekig, 8-16-ig. 1 FORGALMAZOTT TERMÉKEINK: —• Wrigley's rágógumik, —• Kellogg's termékek, • Mars csokoládék, • Nestle csokoládék, • Johnson Wax háztartási cikkek, • angol dohányáruk, valamint italok, —• többféle édességáru. Mit kínálnak most Önnek a GAZDABOLTOK Szőregen és Deszken?... KARCHER tisztítóberendezéseket háztartásába vagy vállalkozásába! Szőnyeg-, parketta-, hidegpadló-tisztításra ipari és háztartási kivitelben és nagynyomású, általános mosóberendezések belső és külső térbe, 50% előleggel, 6 havi, kamatmentes részletre! „Kezes nélkül" Szőreg: 55-283 Deszk: 71-310 Szenzációs nyári árengedmény a MIX-R Kft.-nél! AT 286: 51 000 Ft+áfa 16/21 MHz, 1 MB RAM, 1.2 MB FDD, 40 MB HDD, I soro.vl párhuzamos port, 101 g. bili., Hero mono 18 hónap cseregarancia! Szeged, Pacsirta u. 8. Tel.: 62/24-473. Fax: 27 -347. pl á Megújuló cserepesvirág-készletüi; és viráeüzleti kellékeink mellett készletünk és virágüzleti kellékeink mellett új termékeket is forgalmazunk: - a Dél-Alföldön legolcsóbban OLASZ IMPORT KERTI BÚTOROKAT nagy választékban árusítunk. - Kertészek, termelők! Megérkezett Litvániából az eddig hiányzó NOVABALT tőzeg 850 Fttbála áron. FLÓRA DEKOR Kft. 6725 Szeged, Tompái kapu u. 6. Tel.: 6241-222. Csóti György Romániába utazott Vajdasági menekült letartóztatása Bosnyák elutasítás az EK-javaslatokra Hirdessen a MAV-nal. Az ország egész területén jelen vagyunk! Bármely jellegű hirdetéseket vállalunk. A hirdetéseket a személyszállító kocsik külső és belső oldalára és a pályaudvarokon helyezzük el. Részletes tájékoztatás bármely MÁV-állomáson és a MÁVigazgatóság kereskedelmi osztályán. Telefon: 6244-967. MAV-igazgatóság. TERMELŐK, TÖMŐK, FIGYELEM! A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Részvénytársaság tömőket keres felvételre, előnyös feltételekkel - májliba, - hizlalt liba, - májkacsa előállítására. Jelentkezni és érdeklődni lehet: Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt. mezőgazdasági ágazat 5600 Békéscsaba, Orosházi u. 2. Telefon: 6625-366, 6623-776. Ügyintézők: Baukó Pál, Rozsnyai Endre.