Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
Egersiegitöl kaptuk az ebi aianyat! SPORTJA A DELM AGYARORSZAG KFT. MELLÉKLETE Krisztina megadta a hangot Rózsa Norbert a 100 mellen második A nők 100 méteres döntőjével indult a késő délutáni program, ám a magyar sikerekért szorítók Egerszegit és Rózsát várták mindenek előtt. Kettőjük közül a férfi 100 méteres mellúszás világrekordere volt a frissebb, merthogy az ő fináléja volt előbb a műsorban. A tavalyi perthi vb aranyérmese a délelőtti gyengélkedés után javítani készült, bár sokan legyintettek, amikor szóba került, lehet-e a 8-as pályán úszva olimpiai aranyat nyerni. Ha nem is szokás, azért nem is kizárt érveltek azok, akik hittek Széchy Tamás tanítványának győzelmében a baljós előjelek, a világbajnokhoz méltatlan matiné-alakitás dacára. Elébb még az Európa-bajnok Nick Gillingham kiugrása okozott némi fennakadást, aztán jött a jó rajt. Féltávnál az orosz Dmitrij Volkov vezetett, a magyar versenyző negyedikként fordult. Azután viszont megint a régi, az ellenállhatatlanul hajrázó Rózsát lehetett látni. Egyre jobban felnyomult, de az amerikai Nelson Diebelt már nem tudta megelőzni. Olimpiai bajnok az egyesült államokbeli úszó, ezüstérmes Rózsa Norbert, Magyarország. A délelőtt igencsak harmatosan szereplő Güttler Károly a Bdöntőben amolyan csakazértisúszást mutatott be, s olyan idővel nyert, amellyel az A-fináléban a negyedik lett volna. S következett a nap magyar száma, a női 400 méteres vegyes döntője. Egerszegire csupán ketten, a világranglista-második amerikai Summer Sanders és az 199l-es vb-n mindkét vegyesúszó távon győztes kínai Lin Li lehettek veszélyesek. Pillangón Sanders volt az élen, Egerszegi tapadt rá, a kínai a nyomukban. Háton, Krisztina legerősebb úszásnemében „helyreállt" a rend, már testhossznyira nőtt a különbség. Ám mellen a két rivális rettenetesen feljött, olyannyira, hogy szinte teljesen egyszerre fordultak rá mindhárman a befejező 100 méterre. Gyorson az amerikai már nem tudott tartalékokat bevetni, viszont a magyar és a kínai lánynak még volt muníciója. Egerszegi vezetett. de Lin Li ott maradt végig a nyakán. Ám az elképesztően izgalmas hajrá csattanójával „Egér" szolgált, ő csapott elsőként a célba. Megszületett Barcelona első magyar ötkarikás győzelme! Kit érdekelt ekkor, hogy a kínai alig maradt le? Vagy, hogy a Bp. Spartacus kiválósága országos csúcsot, sőt kishíján világcsúcsot javított a 4:36.54 perces idejével? A legfőbb: megvan a várva várt siker, amit a magyar remények szerint további hasonló követ majd a két női hátúszó számban... Női 400 m vegyes, olimpiai bajnok: Egerszegi Krisztina (Magyarország) 4:36.54 p, 2. Lin Li (Kína) 4:36.73, 3. Summer Sanders (Egyesült Államok) 4:37.58, 4. Hayley Lewis (Ausztrália) 4:43.75, 5. Hideko Hiranaka (Japán) 4:46.24, 6. Daniela Hunger (Németország) 4:47.57, 7. Eri Kimura (Japán) 4:47.78, 8. Ewa Synowska (Lengyelország) 4:53.32. Férfi 100 m mell, olimpiai bajnok: Nelson Diebel (Egyesült Államok) 1:01.50 p olimpiai csúcs, 2. Rózsa Norbert (Magyarország) 1:01.68, 3. Philip John Rogers (Ausztrália) 1:01.76, 4. Akira Hayashi (Japán) 1:01.86, 5. Vaszilij Ivanov (Egyesített Csapat) 1:01.87, 6. Dmitris Volkor (Egyesített Csapat) 1:02.07, 7. Nick Gillingham (Nagy-Britannia) 1:02.32, 8. Adrián Dávid Moorhouse (Nagy-Britannia) 1:02.33. A B-döntőben Güttler Károly 1:01.84 perccel első lett, s (gy végeredményben 9. helyezést szerzett. 200 m férfi gyorsúszás, olimpiai bajnok: Jevgenyij Szadovij (Egyesített Csapat) 1:46.70 p - olimpiai csúcs, 2. Anders Homertz (Svédország) 1:46.86, 3. Antti Alexander Kasvio (Finnország) 1:47.63, 4. Artúr Wojdat (Lengyelország) 1:48.24, 5. Vlagyimir Pisnyenko (Egyesített Csapat) 1:48.32, 6. Joseph B. Hudepohl (Egyesült Államok) 1:48.36, 7. Steffen Zesner (Németország) 1:48.84, 8. Doug Gjertsen (Egyesült Államok) 1:50.57. Laci bácsi, ugye megmondtam!... - mosolyog edzőjére, Kiss Lászlóra Barcelona első magyar bajnoka Egy hűvös áprilisi hajnalon beszélgettem Egerszegi Krisztinával, a Budapesti Spartacus uszodájának lelátóján. Akkor éppen edzője, Kiss László nem engedte a vízbe, mondván, hogy Egérke kisebbfajta hűléssel bajlódik, de amint az edző elfordult, a kislány csípősen jegyezte meg: ne féljen, behajtja ezt a kihagyást rajtam. Naponta 16 kilométert úszók, s amikor szörnyülködésemet látta, nevetve tette hozzá: muszáj, mert annyira sűrű a viláj; élmezőnye, hogy egy-két kihagyás s máris Utolérnek, sőt nagyon sokan szeretnének le is hagyni. Arra a kérdésemre, melyik úszószámot szereti a legjobban, kapásból válaszolta, \ogy a 400 vegyest. A hátúszó számokat is kedvelem, de a 400 vegyes az mozgalmasabb - magyarázta nagy hévvel. Itt minden száz után stílust kell váltani, s az legalábbis engem, mindig újabb erőfi bajnoknak a vegyes nem az igazi kifejtésre ösztökél. Meg aztán ebben a számban vagyunk legalább hatan a világon, akik egyformán tudunk. Ez teszi izgalmasabbá. A bájos kislány nem is g'ondolta. hogy mennyire igaza lesz egy július végi kánikulai napon a barcelonai uszoda 400 vegyes olimpiai döntőjén. Mindenki, aki bekerült a nyolcasba, őt akarta megverni, lehajrázni. De különösen az amerikai Sanders és a kínai Li. Az első száz után a hatalmas termetű amerikai lány csupán karcsapással, de vezetett a mi Egérkénk előtt. Aztán jött a hát. ahol Krisztina igazolta annak az amerikai újságirónaica mondását, aki hableánynak nevezte, aki úgy siklik a medencében, hogy szinte nem is ér a vízhez. A hátúszás után már Krisztina vezetett egy jó testhosszal, de a mellúszásban ismét beérte az amerikai. Következett a mindent eldöntő gyors, ahol az utolsó 50 méteren Egérke reményt se adott sem az amerikainak, sem a kínai lánynak arra, hogy ezen a napon legyőzhesse. (Csak a dobogón vettem észre, hogy mind a két ellenfele milyen izmos, milyen vállas, Egérke úgy állt közöttük, mint egy karcsú tünemény.) Itt nem az izomzat, nem a-termet, hanem a nagyobb tudás, a jobb technika, a jobb felkészülés döntött. Pedig Krisztinának nem is a 400 vegyes az igazi száma. A 100 és 200 hát még hátra van az olimpia műsorában... SÁNDOR JÓZSEF Már a megnyitó is maga volt a varázslat Milyen is lehetett volna, ha nem gyönyörű, impozáns és csodás, az a megnyitó ünnepség, amelynek már a főpróbáját is 65 ezren (!) nézték meg a barcelonai olimpiai stadionban? A XXV. Nyári Olimpiai játékok szervezői már jó előre eldöntötték, hogy minden korábbinál pompásabb és látványosabb produkcióval szórakoztatják azokat, akiknek sikerül jegyet szerezni a bemutatkozó ceremóniára. A lelátón és a tévékészülékek előtt helyet foglalók (azaz közel három milliárd ember!) nagy-nagy örömére a stadiont erre az alkalomra gyakorlatilag egyetlen hatalmas színpaddá varázsolták a katalóniaiak. Hatszáz hófehér ruhás táncos járta el a sardana-t, a katalánok hagyományos táncát, miközben olyan világnagyságok énekeltek, mint Jose Carreras és Montserrat Caballé. Placido Domingo, a tenorkirály egy erre a napra komponált dalt adott elő, majd „A mediterrán, az olimpiai tenger" című, szimbólumokkal gazdagon díszített, óriási hajóval megálmodott produkció következett. Ezután a 172 országból érkezett 12 ezer sportoló és sportvezető bevonulása és jókedve hatotta meg a nézőket (a magyar csapat zászlaját Komáromi Tibor vitte), majd az ünnepi beszédeket mondók vették át a főszerepet. P. Maragall, Barcelona polgármestere és J. A.Samaranch, a NOB elnöke szavait 1. János Károly király „egyenmondata" követte, amely hivatalosan is megnyitotta a barcelonai olimpiai játékokat. A huszonnégy korábbi olimpiára emlékezve, 24 fiatalember robogott be az olimpiai kapun, olyan ifjű urak, akik azokban a városokban látták meg a napvilágot, ahol már volt olimpia. Mindnyájukat múzsa várta odabenn, csakúgy, mint Picasso Békegalambját is. (Utóbbi a két világháború miatt elmaradt olimpiákat jelképezte.) A lángot Sergio Druguera spanyol teniszező hozta be a stadionba, majd a szertartásosan meggyújtott nyílvesszőt egy mozgássérült fiatalemberjuttatta el a 21 méter magas kandeláber tetejére. A láng tehát szombat este óta ég, és égni is fog, egészen addig, míg tartanak a XXV. Olimpiai Játékok... *