Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

Szerintem azt sem tudják egymásról, hogy léteznek. Pedig mindketten sportolók, ugyanabban a városban élnek, és egyformán élvezik a közönség szeretetét. Skócia legnagyobb ipari centrumában, Glasgow-ban, a salakmotorért és a futbaüért is rajonganak az emberek, és nagyon is tisztában vannak azzal, hogy egy szegedi vaspapucsos, Nagy Róbert, valamint egy kijevi hátvéd, Oleg Kuznyecov nélkül a Tigers motorosai és a Rangers focistái sem értek volna el „szigetre" és kontinensre szóló sikerexet az utóbbi időben. Szóval, úgy gondolom, ezek a fiúk (akik azért mégiscsak idegennek számítanak a skót szoknyások között) megérdemlik, hogy Európa másik vegen is „halljanak" róluk az újságolvasók... SZALTÓ SZOMBAT, 1992. JÚL. 25. A Rangers Olegje a pályán is ukrán lesz Ez is nehéz szülés volt... Neil Mcfarlane-t, a glasgow-i salakmotorosok direktorát napokon át nyaggattam, hogy „kerítse elő" nekem a skót bajnok és kupagyőztes Rangers FC valamelyik neves futballistáját, McCoistot, Gorámét, Kuznyecovot vagy Mlhajlicsenkot. Szegény Neil egy idő után már csak feltartott kezeivel jelezte: nem tehet semmit az ügy érdekében, mert a sztárok éppen nyaralnak valahol. Aztán az utolsó napon a markomba nyomott egy cetlit, amelyre egy telefonszámot és egy nevet írtak. Oleg Kuznyecovét... A néhai Szovjetunió (és a mai FÁK) válogatottjának keménykötésű, 29 éves beállósa kétségkívül meglepődött, amikor anyanyelvének (nem az ukránra gondolok...) „örökre" rögződött kifejezéseivel arra kértem: beszélgessünk egy kicsit - mindjárt a közepébe vágva - a skót, a magyar és a „kijevi" fociról! - Ennyire jó csapat a Rangers FC, vagy ennyire gyenge a többi tizenegy gárda? - Nézze, nálunk 15 (!) válogatott játékos futballozik, így nem csoda, ha 9 pont előnnyel, 100 gólt rúgva ós csak 30-at kapva nyertük a bajnokságot - reagált hevesen a Dinamó Kijev egykori remek hátvédje. - A kapus Gorám, a védő Gough, az aranycipős McCoist, honfitársam, Mihajlicsenko és a többiek egytől egyig nagyszerű focisták, élmény közöttük játszani. - A svédországi EB-n viszont nem lehetett túl boldog... - Hát... Nem örültem, hogy éppen a skótok ütöttek el bennünket az elődöntőbe jutástól. De ez már elmúlt, mást ne mondjak, azóta már a görögországi nyaralást is „letudtam..." - Emlékszik még Mexikóra? - Úgy érti, a magyarok elleni 6-0-ra? Természetesen. Maguknak remek válogatottjuk volt akkor, de percek alatt kaptak két gólt, és összezuhantak. Ezt a meccset sosem felejtem el. - Hallottam, hogy Mihajlicsenkót szívesen elvinnék Skóciából a spanyolok. - Ez a Rangersnél nem téma. „Miko" marad! - És ön? - Még három évig él a szerződésem. Szeretném kitölteni ezt az időt. És közben a válogatottban is szóhoz akarok jutni. Egy egészen „fiatal" válogatottban. Az ukrajnaiban. .. Réthi J. Attila Részletek egy el nem készült interjúból Fura egy dolog, annyit szent... Utazik a tollforgatónak csúfolt lény két és fél ezer kilométert oda, ugyanannyit vissza, és csak a Szeged táblánál jön á arra, hogy valamit elfelejtett. Valamit, amit már az indulás előtt eltervezett. Egy teljesen szokványos" interjút készíteni azzal, akinek „olajos szagú" hétköznapjairól július közepén négy alkalommal is tudósítást küldött. Csak hát egy tudósításban mégsem engedheti meg magának az ember, hogy afféle „Hogy vagy? Kösz', jól..." típusú kérdezz felelekkel helyettesítse az események pontos leírását. Erre való a napokkal, hetekkel később is „lehozható" interjú (Amit, ugye, olykor egyszerűen elfelejt elkészíteni a hibázásra hajlamos földi halandó...) Mert mi mindent megkérdezhettem volna Glasgow-ban a szegedi Nagy Róberttől... martam magam még a hét közepén is. Aztán rátértem a konkrét dolgokra. Az iránt például bizonyosan érdeklődtem volna, hogy milyen „előiskola" kell a világ második legerősebb salakmotor-bajnokságához? Meggyőződésem, hogy Robi (aki egyébként néhány hónap alatt a Tigers csapatának legjobb pontszerzője lett!) a „mai eszével" erre valami ilyesmit felelne: Sok-sok magyar és nemzetközi verseny, néhány önbizalomnövelő siker, mint teszem azt, két bronzérem az egyéni ob-n, páros bajnoki cím) egy mindenben segítő menedzser (hívjuk őt Hargitai Sándornak), és persze jó adag szerencse. A beilleszkedés nehézségeiről magyar sportolók sokasága tudna kiselőadást tartani... folytattam volna a „piszkálódást." A zsombói származására büszke, 25 esztendős vaspapucsos alighanem erre is higgadtan válaszolna: - Alkalmazkodni mindenhol, mindenkor és mindenkihez - tudni kell! A skótok amúgy sem „problémás" alakok, és ha megkedvelnek valakit, annak valamennyi kívánságát teljesítik, sőt a jó szóval sem fukarkodnak... Sok egyéb mellett azt a kérdést sem mulasztottam volna el feltenni, hogy Glasgow és a brit nemzeti liga - a „Super Division" még ennél is keményebbl - a végállomást jelenti-e számára ? Tudom jól, a Tisza Speedway SC kitűnőségét ezzel a (nem is olyan) rafinált kíváncsiskodással sem hoznám zavarba. Azt mondaná, amit egy profinak mondania kell: Úgy hiszem, e pillanatban semmi sem indokolná a távozásomat. A Tigers vezetői és szurkolói szeretnek, minden szempontból megbecsúlnek, a feleségem, Erika és a kisfiam, Patrik is itt lehet velem, magyarul: Glasgow ban többé-kevésbé „teljes a kép" Persze, ha valaki bejut az egyéni vb döntőjébe. és ott megfelelően szerepel, órák alatt megnő a „tetszesi indexe", és a legkiválóbb klubok is vadászni kezdenek rá. Akkor pedig... szóval, bármi előfordulhat... Még az is. hogy ezen a ponton befejeződik az interjú. Igen, az, amelyik el sem készült... Bírókkal történt Ne félj, én majd megvédelek!... Fotó: Gyenes Kálmán A kezem, te... Sérv Sokszor maga az élet produkálja a legfurcsább dolgokat, így esett ez népszerű, s mindemellett igen szimpatikus olimpikonjaink, a Dani-Lévai evezős-duó utóbbi tagjával is. Mindketten némileg eltérő szisztéma szerint készültek a téli hónapokban az olimpiai kiküldetés elérésére: az MTK-s Dani Zsolt egész naposnak mondható kevésbé, míg a csepeli Lévai Zsolt napi egy, de annál intenzívebb edzéssel igyekezett megszerezni a megtelelő alapokat.-Minden jól ment, mint a mesében. Az izmok nőttek, miként a betervezett állóképesség is. Már-már hegyeket is el tudtak volna mozdítani a helyükről. így gondolhatta első számú hősünk, Lévai Zsolt is, aki eleddig részleteiben nem ismert körülmények között - a lovagiasság íratlan szabályainak megfelelően egy ideiglenesen árokba került gépkocsi statikus helyzetén próbált változtatni. Egyedüli igyekezete nem volt hiábavaló: sérvet kapott... Az ezt követő műtét, majd lábadozás két hónapra vetette vissza a felkészülésben, azonban hála szívósságának és nagyszerű sportemberi értékeinek, ezután is volt ereje lemaradását olyan szinten pótolni, ami után nem válhatott kétségessé olimpiai részvétele. Az esetet elemezve szakértőknek még mindig nem sikerült eldönteni, melyik edzésmódszer a hasznosabb és eredményesebb, hiszen másik kiválóságunk az aktuális időszakos sérvjelentésekben nem szerepel. Viszont, ami megállapítható - és ezt Garas Dezső a „Ripacsok" című film főszereplőjeként már oly kedvesen tudtunkra adta: „egyedül nem megy, egyedül nem megy..." Pigniczki József Egy szegedi és egy kijevi fiú Glasgow-ban Ideoeneka kockás w szoknyások között „Sportos" rekordok az 1990-es Guinness-könyvből Hogy miket tud meg az embert A LEGGYORSABB Az ejtőernyő sport az a nem technikai sportág, amelyben a legnagyobb sebességet érik el. Fejjel előre szabadon esve még az alsóbb légrétegekben is megközelítik a 298 km/h sebességet. Késleltetett ugrásoknál, a magasabb, ritkább légtérben elért rekord 1005 km/h. A labdajátékoknál a repülő labda sebességét a pelotában mérték a legnagyobbnak. 302 km-ti-nak. Egy golflabda sebessége az elütéskor 273 krrvh. A LEGFIATALABB A legfiatalabb válogatott sportoló az 1958-ban 8 esztendős Joy Foster volt, aki ebben az évben Jamaicában egyéniben és vegyes párosban megnyerte az asztalitenisz-bajnokságot. A LEGNEHEZEBB Minden idők legnehezebb sportolója az amarikai Georgia állam Macon városában élő Williams J. Cobb profi birkózó volt, akit 1962ben (ekkor 363 kg-os) „Happy Humphrey"-nak neveztek el. A legnehezebb labdajátékos a 221 kilós futballista, Bob Pointer volt, aki 1967ben a kaliforniai Santa Barbara főiskolai csapatában védőként játszott. A LEGHOSSZABB A leghosszabbra nyúló sportverseny a „Föld-Hold" elnevezésű gépjárműves erőpróba volt, amikor Appaurchaux és társai a franciaországi Miramasban kipróbálták, mennyi idő alatt tesznek meg 358 273 km-t (az Egyenlítő hosszának 8,93-szorosát) egy Ford Taunus 12M típusú autóval. 142 napon át tartott a „próba". Az autó átlagsebessége elérte a 106 krrvh-t.