Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

SZOMBAT, 1992. JÚL. 25. Francia lemeze lesz a Gőzerőnek Az íNemről A klub egyik - meglehetősen szerény alapterületű - próbahelyiségébe zsúfolódott be a Gőzerő teljes tagsága. A mellettem ülő Bajnóczi Sándor fuvolán és szaxofonon játszik, ő egyébként a csapat ideológusa, végzettségét tekintve pedig - ahogy később Kocsis Vilmos, a technikus később megsúgja - magyar-filozófia és autószerelés szakos. Hogy ez utóbbi nem olyan komoly, mint az előző kettő? Elég ránézni felvételünkre, s mindenki beláthatja, hogy egy régi UAZ mellett ez a legfontosabb szak. A helyiségben tartózkodik még egy ünnepelt - már a zenekaron kívül Lázár Erikának van ma születésnapja. Erika ha éppen nem ünnepel, akkor énekel. Velem szemben Szurdi Zsolt aggódik, nem bírja a látványt, hogy Látó Ferenc valami fekete dobozon ül. Kérdésemre elárulják, hogy Ferenc éppen a hegedűn csücsül. Egyébként Zsolttal együtt mindketten ezt a négyhúros hangszert nyúzzák a csapatban. S ha négy húr akkor baszszusgitár, s ha basszusgitár akkor Portörő János. Az eddigi felsorolásból csak Bakró Csuti Antal, dobos és Metál Sándor gitáros hiányzik. A névsort átfutva is látPontosan ma ünnepli ötödik születésnapját a városi Rockklub jeles csapata, a Gőzerő. Lehet, hogy lesz torta, a zene azonban már biztos. Pénteken és szombaton ugyanis áll a bál a Rockklubban, melynek során majd egy tucat zenekar lép színpadra. hatjuk, hogy népes csapatról van szó, melynek tagjai, ars poetica-juk szerint magyar zenét játszanak, egyedi és eredeti felfogásban folk-rockolnak. A minőségére pedig bizonyíték a tizenharmadik Kaláka folkfesztiválon aratott győzelmük. Zenéjük az évek során folyamatosan alakult, kicsit keményedett, érezhetőek a dzsesszes és a bluesos hatások, emellett a friss emberek mindig újabb színeket varázsoltak a palettára. Az öt év mérlegét kérdezve tőlük, kiderül, hogy a zenekar 14 zenészt és jónéhány technikust „fogyasztott el". Azután a szót komolyra fordítva Zsolt politizálni kezd. Felhívja a figyelmet arra a furcsa jelenségre, hogy a klubban 17 zenekar próbál, melyek közül egy se tud Szegeden fellépni. A Fotó: Révész Róbert téma szemmel láthatóan nem tetszik a többieknek, s különben is születésnapról van szó, a Rockklub és az önkormányzat közti viták más lapra tartoznak. A zenekar ügyeihez és terveire visszatérve kiderül, nemrég jelent meg egy demókazettájuk. Ám ettől nem várhatnak nagy áttörést, hiszen kis példányszámban, szinte csak promóciós célokra készült. Jóval komolyabb azonban ennél egy külföldi lemez ötlete. Látó Ferenc ugyanis Franciaországban muzsikált, s lehetőséget kapott egy CD elkészítésére, melyen a Gőzerő működne közre. Külföldön arattak már sikereket, hiszen Romániában először fémlejekkel és csirkecsontokkal dobálták meg őket, majd a harmadik szám után már lelkesen csápoltak a színpad előtt. Volt egyébként más külföldi meghívásuk is, csak hát a pénz. Olyan szegények, hogy Diósgyőrben egyszerűen nyerniük kellett a fesztiválon, hiszen nem tudtak volna hazajönni. Egyelőre reménykedjünk a lézerlemezben, melyet ősszel vesznek fel kint. S ha valaki kíváncsi a csapatra, akkor látogasson le ma este a Rockklubba! T.V. Lehet vitatni, illemszabály-e a tisztaság, de az vitathatatlan, hogy a tisztátalanság rendkívül kellemetlen. A mosdatlan, piszkos ruhájú, izzadtságszagot árasztó ember illetlen társaság, nem kívánatos. A tisztaság ugyanis nemcsak állapot, hanem viselkedési norma is. Tiszta öltözékünkkel, ápolt külsőnkkel mintegy megbecsüljük partnerünket, családunkat, társaságunkat. Különösen aktuális erre most nyáron ügyelni: az izzadt test áporodott szagát nem nyomja el semmiféle desodor, még a legdrágább sem. A legflancosabb és legdivatosabb ruhadarab is „csúnya", ha bűzlik a verejtéktől. A test, a fogak, a ruha tisztasága az elemi-illemi követelmények körébe tartozik. S oda sorolandó az is, hogy a személyes holmijaink mellett a környezetünket is tartsuk tisztán. Napi 5-10 percbe kerül csak, ha rendszeresen csináljuk. Senkinek sem esik le az ranygyűrű az ujjáról, ha rendben tartja a holmiját, a szobáját, nem hagy „szemétdombot" maga után a lakás közös helyiségeiben. Könnyebb állandóan rendet tartani, mint a „disznóólat" néha nagy munkával „kialmozni". Közvetlen környezetünkön túl illendő ügyelni a nyilvános helyeken is a tisztaságra. Banális, de nem lehet elégszer elmondani, hogy utcán nem illik szemetelni, az étteremben, a discóban a földre hamuzni, a padlón eltaposni a cigarettacsikket... S több, mint illetlenség a szotyolát szétköpködni, főtt kukoricát csámcsogni más feje felett a buszon, fagyival, zsíros lángossal villamosra szállni. „Erősködésből" az utcai szemetestartályokat felborogatni pedig egyenesen vandalizmus. Sőt: közveszélyes! Miként az a kedvenc kutyusunk játszótéri „homokoztatása" is. Nemcsak nem illik, de nem is szabad környezetünket állati „melléktermékekkel" bepisztkítani. Mindig, mindenkinek illik viszont - ha ez mostanában ifjabb körökben nem menő akkor is - tisztának lenni. Sz.M. Filmles Idaho, a Paradicsom Sokak számára Jim Jarmush egyik korai munkája, a Florida, a Paradicsom jelenti az amerikai független filmet. Ha Jarmush az utóbbi években már nem is okoz túl nagy izgalmat új produkcióival, mellette frissen érkezett fiatal, független rendezők aratnak egyre nagyobb sikereket a hollywoodi tömegtermelésbe belefáradt (főleg európai) nézők körében. Az egyik legtehetségesebb és legeredetibb fiatal amerikai rendező a festőnek indult portiandi Gus Van Sant, aki tavaly készítette negyedik filmjét. Már előző munkájával, az 1989-es Drugstore Cowboy-jal is zajos sikert aratott. A film, melyben a beatíró William S. Burroughs is feltűnik, egy gyógyszertárakat fosztogató kábítószeres bandáról szól. Az azóta kultuszfilmmé vált produkció Párizsban például már két éve megszakítás nélkül szerepel a mozik műsorán. Van Sant szeret sztárokkal dolgozni, témaválasztása viszont az underground hagyományokkal rokon. Új játékfilmje, a My Own Priváté Idaho (Az én saját Idahom) két fiúprostituált, az árva, ráadásul narkolepsziában (egyfajta hirtelen rohamokkal jelentkező álomkórban) szenvedő Mike és a 21. születésnapjáig hideg fejjel lázadó milliomoscsemete, Scott kóborlásainak története. Egy Portland, Seattle és Olaszország között játszódó fázós road-movie, shakespeare-i és dickensi felhangokkal. Képi világa fantasztikusan izgalmas: az amerikai pusztát átszelő, inkább a semmibe, mint a végtelenbe tartó országutak, hófehér gomolyfelhők, megelevenedő újságcímlapok, amatőr videóbetétek és szürrealista álomjelenetek teremtik meg a film didergős, bizonytalan atmoszféráját. Kubrick Gépnarancsa óta nem láthattunk ilyen eredeti szexjeleneteket sem. Az ötlet egyszerű és zseniális: öt-öt másodperces, a művészfotók beállításaira emlékeztető, mozdulatlan páros (illetve csoportos) élőképek váltják egymást a vásznon. Épp ez a „mozdulatlanság" mentette meg a produkciót attól, hogy a cenzorok a „pornófilm" megalázó kategóriájába sorolják. A My Own Priváté Idaho két fiatal főszereplője is telitalálat: Keanu Reeves, illetve a James Deant idéző River Phoenix színészi játéka több mint meggyőző, az utóbbi még a legjobb férfialakítás díját is megkapta az amerikai Filmkritikusok Társaságától, illetve a Velencei Fesztivál zsűrijétől. Úgy látszik, a nyolcvanas évek szépfiúitól eltérően a kilencvenes évek új csillagait tehetséggel is megáldotta a sors. Déri Zsolt Utoljára az átszervezésről A Délmagyarországban 1992. július. 11-én megjelent cikk, mely az Ifjúsági Ház igazgatójával interjút közölt az Ifjúsági Iroda átszervezéséről, és az erre válaszként született július 18-i írás sajnálatos félreértéseit, esetenként túlzásait mi, az érintett felek - véleményünk lényegi különbségeit fenntartva -, egymás között megbeszéltük. Mind Szabóné Janó Gabriella és Bagdi Erika ( az Ifjúsági Ház volt dolgozói), mind Szerdahelyi Zoltán (az IH igazgatója) a jövőre nézve egyetértünk abban, hogy egymás tevékenységét - a nézetkülönbségek ellenére - kölcsönösen jóindulatú figyelemmel kísérjük. Ezzel a fent említett nyilvános vitánkat a magunk részéről lezártnak tekintjük. Bennük van a Nő. Már kicsi korukban, mikor először állnak anyu tűsarkú cipőjébe, veszik fel nyakláncát, s odabillegnek a tükör elé. S azzal a huncut arckifejezéssel néznek fel, hogy anyu, ugye szép vagyok. Aztán felnőnek, s egy részük manöken szeretne lenni. Szép ruhákban járni, rúzszsal és szemceruzával kiemelni a szájat és szemet, végiglibegni a kifutón, kacéran rámosolyogni a mohó férfitekintetekre: ugye szép vagyok. Schmidt Andrea felvételei a Dioro Divatsúdió manónkén- tanfolyamának záróvizsgáján készültek.