Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-24 / 174. szám
PÉNTEK, 1992. JÚL. 24. POLITIKA 3 FÓKUSZ Farkast kiáltottak a hitelezők Fölszámolják a Dorozsmahús Kft.-t A betegsége miatt távollévő Farkas József ügyvezető igazgató és tulajdonos büntetőjogi felelősségrevonását is követelték azok a fölháborodott hitelezők, akik részt vettek a Dorozsmahús Kft. tegnapi, a szegedi Bajor sörözőben megtartott csődegyeztető tárgyalásán. Rövid úton kiderült azonban, hogy erre a hitelezők nem jogosultak, büntetőeljárást ugyanis csak a bíróság kezdeményezhet. Abban az esetben, ha a felszámoló biztos az eljárás során visszaélésekre derít fényt a könyvelésben. Ajárgyalás alaphangjából már pár perc után következtetni lehetett arra, hogy megegyezésre semmi remény. A szavazás pedig megpecsételte a Dorozsmahús Kft. sorsát: fölszámolják. A társaság egyszemélyes kft.-ként 1991. áprilisában jött létre, a Munkás ÁFÉSZ korábbi szakcsoportjából, 1 millió forintos alaptőkével. Az áfész vágóhídja nem került a tulajdonába, csak bérelte, ám azon jelentős átalakításokat végzett - hitelből. Ez az összeg is hozzájárult a későbbi mérleghiányhoz és veszteséghez. Mint ahogy a belföldi kereslet és a jugoszláv bevásárlóturizmus visszaesése sem lendített a forgalmon. A kft.-nek ráadásul jelentős összeggel, 14 millió forinttal tartozik a Munkás ÁFÉSZ, amely jelenleg képtelen fizetni, hiszen maga is fölszámolás alatt áll. A csődegyeztető tárgyalást levezető A kézművesek szerint csak a kamarák pluralizmusa hozhatna döntő változást a gazdaságban, hiszen ezek híján továbbra is a régi tervutasításos rendszer maradványai élnek tovább, a gazdasági fellendülésre pedig hiába várunk. Az egykori iparoshagyományok főleg a kötelező kamarai tagságot sürgetik, hiszen a jó minőségű munka, a kontárok kizárása csak így lehetséges. A magyar kézművesek elsőként nyújtották be a törvénytervezetre vonatkozó elképzeléseiket a kormánynak, amelynek az a lényege, hogy a ma működő egyetlen kamara már nem képes lefedni a megváltozott gazdaságot, így olyan szabályozásra van szükség, amely egyszerre rögzíti a leendő kamarák jogait, kötelességeit, de kellő önállóságot, sőt hatósági jogokat is biztosít a kamaráknak. A készülő törvényt illetően a vita során nem volt mindenki olyan optimista, mint az elnökség. A karcagi Koncz István például élesen és szenvedélyesen bírálta, hogy a A csökkenő világpiaci árak miatt a sertéshús export - legyen az élő- vagy hasított sertés, darabolt termék - jövedelmezősége az idén 10-15 százalékkal romlott. A mérsékelt kivitel egyre szűkebb keretek közé szorítja a sertéstartók mozgásterét. A kényszerűen, alacsonyabb szinten beállt egyensúly a felvásárlási árak mozdulatlanságával jár együtt, holott a termelési költségek a külső hatások miatt folyamatosan emelkednek. A sertéstartók egyre kevésbé találják meg számításukat. Az élő exportra nem jár szubvenció, így a forgalmazók a lehetséges kiviteli keretet sem vették igénybe, vélhetően nem találták jövedelmezőnek. Ugyanakkor a félsertés illetve a feldolgozott termékek kivitelére 20-25 százalék támogatás jár. Az általános pangás közepette is létezik egy terület, a malac export, amely támogatás nélkül is rentábilisnak tűnik. Mondhatnánk, ha már ilyen malacunk van, kár lenne kihagyni. A jelek szerint mégis ezt tesszük. Sáfrány Mihály könyvszakértő ugyan bíztatta a jelenlévőket, hogy a társaságnak jelzálogjoga van a vágóhídra, amelynek a forgalmi értéke mintegy 20-21 millió forint, ám ez a bejelentés sem villanyozta föl a korábbi szállítókat. A hitelezők számára különben egy évre szóló üzleti tervet készített el a kft. Ebben vállalta, hogy 1993. július 1-jéig 1400 tonna félsertést és 1300 tonna készárut dolgoz föl, eléri a 247 millió forintos árbevételt és a 28 milliós nyereséget. kormány továbbra „megkülönböztetett figyelemmel" sújtja a kézműveseket. A magas adó miatt elszaporodtak a kontárok, hiszen az ország mai vezetése még azokat a kedvezményeket is megvonta a kisiparosoktól, amit a régiek már megadtak. - Nem széttépni, hanem összetartani kellene a kézműveseket - fejezte be szenvedélyes hangú hozzászólását az idős mesterember. Remény Olaszország és Spanyolország évente 4 millió malacot vásárol, elsősorban Hollandiából. Tavaly állategészségügyi okok miatt vált számunkra szabaddá a pálya. Közel 700 ezer magyar malac indult világot látni. A minőségei meg voltak elégedve a vevők, így Abban az esetben, ha a 22 hitelező (húsipari cégek, téeszek, állami gazdaságok, kereskedők, magánszemélyek) a maguk 22 millió forintos követelése, a 4 bank pedig a 24 milliós hitelállomány után elengedi a kamatokat. A hitelezők azonban nem tartották elfogadhatónak az üzleti tervet. Már csak azért sem, mert vitatták, hogy a követelések összege „csak" 46 millió forint lenne. A kft. ugyanis nettó összegekkel azért felcsillant. Szűcs György elmondta, hogy tegnapelőtt tanácskozott az Iposz vezetése a pénzügyminiszterrel, s úgy tűnik, Kupa Mihály támogatja az Iposz kamarateremtő programját. Várhatóan még az idén a Parlament elé kerülhet az új kerettörvény, s azután „a munka és a tőke megbékélésének helyszínei lehetnek a kamarák". Egy érdekes kezdeményezésről is hallhattunk Csongrádon. A Magyar Kézismét jelentkeztek, félmillió körüli a konkrét, kiszámítható kereslet. Egyes információk szerint az első félévben a húsos lobbi akadályozta meg az engedélyezést, mondván: „ akkor nekünk nem marad." Most egy 300 ezer darabos tétel engedélyezéséért megy a számolt, valamint nem vette föl a listára a 90 napon belüli tartozásokat. Hogy mekkora a valós összeg, csak aztán derült ki, hogy a könyvvizsgálót újabb kérdésekkel megszorongatták a jelenlévők. Eszerint a Dorozsmahús összes tartozása - bankkamattal, ám a szállítói kamatok nélkül - 58 millió forintra rúg. Ekkora összeg kitermelése eleve irreális a húsiparban - így a szakemberek -, a kamatok elengedése, továbbá aláírt szerződések nélkül pedig végképp elképzelhetetlen. A döntés tehát - miszerint föl kell számolni a Dorozsmahús Kft.-t - megszületett. Ezt olyan áron is vállalták a hitelezők, hogy esetleg csak pénzük tizedrészéhez jutnak hozzá, s ahhoz is két esztendő múlva. FEKETE KLÁRA műves Kamara egyesületet szeretne létrehozni az 1996-os expo kapcsán. - Jó lenne, ha már most, és nem 1995-ben ébrednénk rá arra, hogy a világkiállítás nem Magyarországé, hanem Budapestéi Vajon milyen munka jutna egy olyan világkiállításon a kézműveseknek, amely a BNV mai A pavilonjának mindössze a háromszorosa? tette fel a kérdést Szűcs György. - Dobjuk félre az illúzióinkat időben, a nagy autópálya-koncessziókat nem a kézművesek nyerik el. Az európai arcú vidéki Magyarországért hoznak most létre egy településfejlesztő egyesületet a helyi önkormányzatokkal és a Települést Üzemeltetők Országos Szövetségével. Egyelőre szándéknyilatkozatokat várnak, s augusztus 20-án, Ópusztaszeren alapítanák meg a nonprofit egyesületet. R~G színfalak mögötti iszapbirkózás. A szabályozás, az összehangoltság, a piaci rendtartás hiánya akár meg is foszthat bennünket az üzlettől. A külföldi előbb-utóbb faképnél hagyja azt a partnerét, aki csak akkor szállít, amikor látja, hogy neki valamely „titokzatos" okból felszaporodott a készlete. Az ad hoc jelleg helyett, szerződésben lekötve, pluszként kellene ezt a mennyiséget megtermeltetni. A mai piacszűkös időkben bizonyára akadna is rá vállalkozó. S akkor a hazai feldolgozóknak sem kellene okkal, ok nélkül attól tartaniuk, hogy malac híján nem kapják meg a számukra szükséges hízó mennyiséget. A megoldás pofon egyszerűnek tűnik, mégse nyúlunk a szerencsemalac után. Ez már nemcsak az olasz vagy a spanyol észjárás szerint értelmezhetetlen jelenség. TÓTH SZELES ISTVÁN. ROLAND DUMAS francia külügyminiszter ismét javasolta, hogy Jugoszlávia ügyében hívjanak össze nemzetközi értekezletet. A France-Inter rádiónak csütörtökön adott nyilatkozatában hangsúlyozta: egyelőre nincs arról szó, hogy Franciaország harci egységeket küldene a volt Jugoszláviába, mert a diplomáciai kártyákat még nem játszották ki teljes egészében. A francia diplomácia irányítója felszólította a nemzetközi közösséget, hogy nagyobb mértékben mozgósítsa erőit és siessen a menekültek segítségére. JAMES BAKER amerikai külügyminiszter csütörtökön Libanon keleti részében libanoni vezetőkkel folytatott megbeszélést. 1983 óta ez az első alkalom, hogy egy amerikai külügyminiszter az országba látogatott. A hírt a Libanon Hangja elnevezésű rádió jelentette, hozzátéve, hogy Eliasz Hravi libanoni elnök, Rasid Szolh miniszterelnök és Faresz Bueiz külügyminiszter Zahle városában találkozott Bakerrel. ~\ A RÉSZTVEVŐK SIV KERREL hajtották végre a dél-oszétiai konfliktus rendelkezésének első (Folytatás az 1. oldalról.) közül csak kettő összkomfortos, tíz komfortos, három félkomfortos (ebből kettő társbérlet), kettő komfort nélkü li, kettő pedig szükséglakás. (Utóbbiak egyikében lakik a keddi cikkünkben bemutatott asszony és a kisfia.) Az épület öt éve „födémcserés", azaz elkerülhetetlen a fölújítás, mert ennek elmulasztása jóvátehetetlen állagromláshoz vezetne. A vevőjelölt - a nem csekély vételár kifizetésén túl még a fölújítást is magára vállalná. Ennek idejére a lakóknak ki kellene költözniük - az IKV megfelelő váltólakásokkal rendelkezik. A várható bevétel pedig olyan nagyságrendű, hogy abból 30 (azaz: harminc!) új lakást lehetne fölépíteni, s még a Széchenyi tér 17. - ismertebb nevén Stühmer-ház - fölújítására is futná! Az üzlet nyélbe ütésének egyetlen akadálya van: nincs, aki tárgyaljon a vevőkkel (merthogy ketten lennének). Csillag János képviselő az MA KEREKES PÁL, a 12. számú választókerület képviselője 18 órától, a Napos úti Általános Iskolában lakossági fórumot tart. szakaszát - közölte hétfőn az orosz kormány különmegbízottja, aki egyben a háromoldalú ellenőrző bizottság társelnöke. Elmondta, hogy a békefenntartó alakulatok bevonásával sikerült szétválasztani a harcoló feleket, kialakítani a tűzszünetet szavatoló ütközőzónát és így elejét venni az újabb összecsapásoknak. ~S IRAKBAN EGY IS•mJ MERETLEN személy szerda reggel tőrrel támadt az egyik ENSZ-szakértőre, aki társaival együtt a bagdadi mezőgazdasági minisztérium előtt várakozott. Ezt Rolf Ekeus, az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítését ellenőrző ENSZcsoport vezetője jelentette be New Yorkban, hozzátéve, hogy ez a súlyos incidens vezetett a szakértők visszavonásához. EGYOLDALÚAN és mindenfajta magyarázat nélkül megszakította a csapatkivonási tárgyalásokat a jugoszláv hadsereg - jelentette csütörtökön a horvát televízió. A szövetségi erők képviselőinek arról kellett volna megállapodniuk a horvát hadsereggel, hogy az ENSZ békefenntartó erőinek jelenléte mellett kiürítik a horvátországi Dubrovnik kikötőváros körzetét. IKV-t felügyelő bizottsága nevében kérte már a közgyűlés felhatalmazását a tárgyalásra, de hiába. (Az akadályként hangoztatott jogi problémák áthidalhatók lennének - legalábbis a felügyelő bizottsági tagok szerint.) Egy szerződéstervezet megalkotása még nem kötelezné a közgyűlést semmire, viszont jelezné a város tárgyalási szándékának komolyságát. Ez azért fontos, mert újra előfordulhat az, ami az újszegedi (meg nem valósult) szolgáltatóközpont esetében: tizenöt partner jelezte, hogy üzletrészt venneépítene, ám ráuntak a több mint egy éves huzavonára, és mire meghirdették a telket, elálltak befektető szándékuktól... Jelenlegi önkormányzatunk (pénz hiányában) még nem épített egyetlen lakást sem. Most megtehetné - ha meghozná a megfelelő döntéseket: beszélgetésünk ezzel a következtetéssel zárult. NYILAS PÉTER A NEMZETI KISGAZDA és POLGÁRI PÁRT székházában (Victor Hugó u. 5.) jogi tanácsadást tart dr. Lévay Endre ügyvéd, délután 4 órától. / Kisteleki Ékkő-birodalom A kisteleki Kossuth utca 5-7. szám alatti Skála Áruház földszintjén a szegedi Ékkő Kisszövetkezet javító- és elárusítóhelyet bérel. Július 22-én eljött az ebédidő - G.-né C. I. a harangszó elhangzásakor a nyitott elejű elárusítófülke függönnyel letakart polcára helyezett két darab, sötétzöld bársonnyal bevont táblát, ékszerekkel. Pontosan 42 darab pecsétgyűrű, nyaklánc, fülbevaló, karlánc ékesítette a vásárló szemét vonzó kiállítási táblákat. Sajnos, az áruházban tartózkodott olyan egyén is, aki más szemmel tekintett az Ékkő-birodalom csodatárgyaira. E föltételezés eredője: ebédidő alatt. 12 és 12.30 óra között a két. sötétzöld bársonnyal bevont ékszertartó eltűnt a függönnyel letakart polcról. A negyvenkél darab ékkő összértéke 344 ezer forint. Ismeretlen tettes ellen indított büntető eljárási a rendőrség. A kisteleki nyomozók már az emlékezetes „ hordóügyben " is bizonyították, gyorsan és szakszerűen cselekednek. A mostani nehezebb, összetettebb feladványnak tűnik... Egyesület a vidéki expóért Szűnjön meg a kamarai monopólium! - követelték a kézművesek Csongrádon - Ma gazdasági háború zajlik a kicsik és a nagyok között. Márpedig meg kellene érteni, hogy a kisüzemeknek, kisiparosoknak, kézműveseknek éppen olyan korszerűen kellene dolgozni, mint a nagyoknak. Ma még a Magyar Gazdasági Kamara ragaszkodik a monopóliumhoz, de ezt - éppen a gazdaság megváltozott arculata miatt - gyorsan meg kell törnünk. Kamarai Törvényre van szükség, amely kerettörvényként rögzíti a gazdaság szereplőinek jogait, kijelöli mindenkinek a helyét. Sürgősen rendet kell csinálni a gazdaságban, hiszen a rendszerbeli hiányosságok miatt már hanyatlásnak indult - kezdte bevezetőjét Szűcs György, az Iposz Magyar Kézműves Kamara elnöke tegnap délelőtt Csongrádon azon a regionális fórumon, amelyen négy megye ipartestületi képviselői vettek részt. Eladó a „Virág-ház"? Malacunk van? FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Malacnevelés „anyai" támogatással KÖZÉLETI NAPLÓ