Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-21 / 171. szám

12 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JÚL. 21. Mozdonykert FOTÓ: SCHMIDT ANDRKA Egy ideje már nem mászhatunk föl a MÁV-igazgatóság mö­götti parkban elhelyezett öreg mozdonyra: szép, kovácsoltvas kerítés fogja körül a területet, kapuja zárva, azóta se be, se ki („ahelyett, hogy padokat, meg kavicsos utat tettek volna oda, hogy szaladgálhassanak a gyerekek!" - amint ötéves kisfiam találóan megjegyezte). Mint megtudtuk, a terület hagyományosan a vasút tulajdona. Még akkor vásárolták, amikor a múlt század végén Szabadkáról Szegedre költözött az igazgatóság. A hatvanas évek közepéig ugyancsak kerítés védte, majd az akkori városi vezetők ro­mantikus terve szerint autóparkolónak kellett volna ott épülnie a Belvárosba kiválóan illeszkedő olajos toronyház kiszolgálására. Ettől sikerült megmenteni a parkot (csak az egyik járda he­lyérc készült parkoló), s a vasutasok öt esztendőre átadták a terü­letet a tanácsnak. A kerítést is ekkor bontották le. Az új gazda viszont elhanyagolta kertet, amely kutyák, bevá­sárlóturisták és részegek szemetelő és anyagcserélő centrumává vált. Az autóknak hála, sorra kipusztultak a fák, s hiába pótolták őket, tucatnyi fenyőt és majd ugyanannyi tuját lopott el a dísz­növénykedvelő szegedi polgárság. Ötéves hadakozás után ismét sikerült a MÁV-nak bevennie magát a parkba, s mivel megelégelték a pusztulást, körbe­rácsozták a területet. De megnyugtattak bennünket: aki csilla­píthatatlan vágyat érez, hogy közelebbről is m'cgszemlélje a lokomotívot, csak szóljon nyugodtan, a portás beengedi. NY. P. Doszpoték segélykiáltása Csak ránk számíthatnak! Aki már sehová sem fordul­hat, a nyilvánosságot keresi. Hátha akad valaki, aki segíteni tud. Ez az. utolsó szalmaszál, ami még megőrizhető: a remény. „T. Főszerkesztő úr! Hivatko­z,ással a múltkori telefonbeszél­getésünkre, mellékelten megkül­döm a riport fénymásolatát, az­zal a kéréssel, hogy szívesked­jenek leközölni a Délmagyaror­szág c. lapban. Köszönettel: Dosz.pot Csaba." Kicsit piég gyerekes külalak, hibátlan helyesírás. A riport, amiről szó van, az Új Magyaror­szágban jelent meg 1992. június 13-án, a 20. oldalon. Két ember története. És a reménykedésé. Apa és fiú Budapestre költöz­nek, albérletbe. A kifizetés ­kezdetben - nem okoz gondot, hiszen az apa villamosmérnök, megbízható jövedelemmel. Egy reggel azonban agytrom­A Ti telefonotok 13-529 Ma délután 6-Jól este 7-ig ismét várja a Délmagyarország tinitclcfonja a Te hívásod. Várjuk a levelező partnert ke­resők vagy a popcscrebcrérc jelentkezők hívásait, de ha csak Hálásan köszönöm a Magasságos Tisztiorvosi Szolgálatnak, hogy már megint nem hagyják, hogy bedőljek an­nak, amit érzek. Hogy elhiggyem, ha nem fáj a gyomrom, ami tíz éve görcsöl, az nekem jó, holott az orvos megmondta, ezzel együtt kell élnem, meg, hogy nem olyan nagy dolog az! Vagy: azt maga csak úgy érzi! Szóval, ha a hivatásos éberség nem működik, akkor holnap is képes lettem volna azért jól aludni, mert azt hiszem, hogy az az élet - vagy mi a Pl-víz nekem jót tesz, megnyugtat este, erősít nappal, ki­egyensúlyoz és aktívvá tesz, s nem átal­kodom hinni annak a másik száz őrült­nek, aki ugyanilyen sületlenségekkel bizonyítja, hogy nem hülyék a japánok. Mert ugye, tudják, arról a vízről van szó, amit - állítólag - Japánban egy termosz nagyságú csodamasinánál bővölnek meg, s ott - állítólag - egészségesebbek az emberek, s állítólag feltehetőleg netalántán produktívabbak is, sőt az állítólagos japán csúcstechnikának, a vélt nagyszerű autóiparnak, a feltétele­zett fotótechnikai, az „egyes meg nem erősített források szerint" kiváló mi­nőségű számítástechnikai alkotásoknak is ilyen hamis és egészségre káros vizet ivó emberek a létrehozói. Na ja, ott, a távoli Keleten lehet, hogy, ami jó, az elfogadott, de nálunk nincs az az isten, aki azt mondja, ejnye már, mi a fenét tud ez a termosz, hogy közel egymilliót el lehetett belőle adni? Mi a fene történik ezekkel az emberek­A vízivás joga IGRICZI ZSIGMOND kel, hogy jól merik tőle érezni magukat? S miért pont ennek hisznek annyira, hogy tényleg jobban is lesznek? To­vábbá, hogyhogy a sok százmillió ember nem vette észre a nagy átverést, ha tény­leg átverés? Nem! Itt most azt bogarásszák, ho­gyan lehet gátat vetni egy olyan mód­szernek, ami - már megint... mert nya­kunkon a külvilág és a fenenagy szabad­ság! - alkalmas lenne rá, hogy az a sok megveszekedetten egészségmániás és betegesen gyógyulni akaró páciens ­vagy nevezzük egyszerűen úgy: ember­anyag - jobban bízzon saját érzéseiben, mint a hosszú tanulás után fehérköpe­nyessé avatott orvostársadalomban. Országosan betiltották az életvizet „előállító" - valójában csak a normál csapvizet többletenergiával ellátó ké­szüléket, mert főként és elsősorban nem ivóvíz minőségű löttyöt állít elő. Azon túl, hogy semmit nem „állít elő", csupán egy kicsit megváltoztat, s a változás hatása mérhető-látható a vizet fogyasz­tókon, egyetlen esetben sem fertőződött meg senki a benne kimutatott baktéri­umoktól. Ez persze nem elegendő magyarázat, ettől még éppen jogos is, hogy kifogásol­ják, ám az is kiderült az egyik helyen, hogy a - teljesen fölöslegesen - köz­beiktatott előszűrő felületén dúsultak föl a normál csapvízből származó bűnös csírák, s ha kiiktatták a szűrőt, a víz nem lett „fertőzöttebb", mint a masina előtt belépő normál csapvíz. Hálásan köszönöm a Magasságos Szolgálatnak, hogy kellő éberséggel ennek az információnak sem tulajdoní­tottak jelentőséit, s amikor e sorok írója a szolgálat Csongrád megyei hely­tartójának ezt, mint betiltást kizáró okot említette, rögtön kész volt a válasszal, miszerint ha bakteriálisán jó is a víz, akkor majd „jön " az OGYI! Azaz, az Or­szágos Gyógyszerészeti Intézet lép so­rompóba megvédésemért, s kéri számon, hogy van képem eldobni a drága gyógyszert, ha nem fáj, amire szedtem? Köszi, be vagyok biztosítva! S ha a csodamasinát forgalmazó magyar cég ­amúgy kötelességének eleget téve ­mindenféle igazolást bemutat is a japán technika érdemeiről, én akkor is erősen hízom benne, hogy lesz még indok, ami­ért előrelátóan, megfosszanak a vízivás jogától! Mert leleményes a magyar. És borivó. Meg sörivó. Meg pálinka­ivó. Meg mindenivó. Piálni lehet. Vizet inni nem. Elvégre nem vagyunk japánok! bózis éri, féloldali bénulás, száz­százalékos rokkantság. Gyógyu­lásához - ha egyáltalán számí­tani lehet rá - hosszú idő szük­séges. A rokkantnyugdíj hatezer­háromszáz forint - csak albér­letre nyolcezer kellene. Növe­kednek a mínuszok: még az autót sem lehet pénzzé tenni, a házuk elől lopták cl... A fiú iskolába jár, emellett ellátja otthoni kötelességeit: apja állandó gondozásra szorul. Az esti iskola mellett telefonügye­idet vállal, de ezzel nem lehet sokat keresni. Végül a televízióhoz fordul­tak. A lapban közölt fotón a fiú, Doszpot Csaba tekintetében ko­rán szerzett tudással néz ránk. Mi is közöljük címüket, talán lesz, aki segíteni tud: Doszpot József és Doszpot Csaba. XVII., Kaszáló u. 103. IV. 15. Tárlatnyitóra szól a meghívó A Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság közművelődési bizottsága szeretettel meghívja az érdeklődőket július 22-én 15 órakor,'holnap, a Szegedi Rendőrkapitányság Párizsi krt. 16-22. sz. alatti épületének előcsarnokába Botás György képzőművészeti tárlatának megnyitójára. A tárlatot meg­nyitja: Pataj Miklós festőmű­vész. Megtekinthető: július 22-től július 31-ig, a Szegedi Rendőrkapitányság ügyfélfo­gadási ideje alatt, 7.30-16 óráig. Álságtiírek A (valóságtól és tényektől is) független kisgazdák múlt heti sikeres akciójukon fel­buzdulva megalakították „kendo"-frakciójukat, amely­nek további hatékony műkö­désével az ősi japán botvívást kívánják új színfoltként a hazai politikai kultúrában meggyö­kereztetni. * „Nulla-Bébi" néven új, szupererős nedvszívó pelen­kabetét került forgalomba, amely nemcsak a nedvességet, hanem a babát is maradék­talanul magába szippantja. (aser) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Igazi nyári idő lesz, melynek mind a strandolok, mind a mezőgazdák örülhetnek. Eső nem várható, a légmozgás mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok kőzött alakul kérdésed, véleményed van vagy valami nyomja a szíved, akkor is tárcsázz bátran. Megpróbá­lunk segíteni, akár a telefonon keresztül, akár a szombati tinimagazin hasábjain. NYITÁS AUGUSZTUS VEGEN TERMELŐK RÉSZÉRE, NAGYBANI ÁRUSÍTÁS! NYÍLT ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG Hazatértem nyaralásból. Jóllehet mindezért alig valaki érzékenyült el, mégis érzelmi hangoltsággal lépdelek újra a megszokott utcákon. Kóstol­gatom a helyenként levegőtlen levegőt, hagyom, fogadjon be újra az otthon. Csoda történhet manapság, mormolom, amint a papír-írószer holt közelébe jutok munkába menet. Megle­hetős sor áll kisebb tülekedés­sel a lépcsőn kezdve a kígyó­zást. Pedig még jócskán raj­tunk a nyár, valamiféle rossz érzésem támad, hisz pont olyan volt az idei nyári út, hogy a Szezon vízpart utószezont képet mu­tatott. Most pedig itthon, ily korán, máris a tanszereket, füzeteket szedik halomba gye­rekes szülők ? Megnyugvás-e, vagy hosz­szankodással vegyes sóhajtás, már magam sem tudom. De ez itt most nem papírbolt. Csupa áthúzott árcédulával telített kirakató bazár. Dezodor, szi­vacs, szilonblúz, mustárszín alapon bordókockás vastag szövet szoknya. Olcsó, minden csupa kedvezmény. Amint más utcákra is eljutok már látom: tombol itthon a nyár, vele tombol a nyári vásár, amolyan szezonvégi. Másképpen majdnem min­den a régi. Július harmadik dekádján azonban már Szent Ferenc utcáján tarthatok haza­felé, éltesse az Úr az ő madár­káit. Különben elönt a szégyen­pír. Nem ötlik eszembe az is­mert versből, hogy mely utcán szökött be Párizsba az ősz. BF.CSEI A RADIO „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Horoszkóp - Lcmezmustra Szerkesztő: Vágási Kálmán ,,Hallgassa Ön is. Önnek is szól!'" mindennap 16-tlora kiMOH a 14.1 MII/-™ la DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Tanácsköztársaság u. 7. Tel.: 24-702, TeL/Fax:25-930 ROSSZ HÍR Élet a szabadtérin. A rend­őrjárőr elfogta és előállította L. B. szegedi, Petőfi sugárúti lakost. A szabadtérin setten­kedő úriember külön előadást rendezett, igaz, a célja az volt, minél kevesebb néző élvezze a produkciót: S. M. budapesti hölgy vállán lévő kézitás­kájából eltulajdonított három­ezer forintot. A rendőrség nem méltányolja a műsoron kívüli előadásokat... Útonállók a bíróság épüle­te előtt. Szülői feljelentés alapján vizsgálják a két fiatal­korú barát, a szegedi Sz. Sz. és a kiskunfélegyházi J. V. sérel­mét. A szegedi bíróság épülete előtt, a Széchenyi téren bántal­mazták őket, némi készpénzt és karóráikat rabolván el az ismeretlen tettesek. Az úton­állók - remélhető - rövidesen épületen belül felelnek meg­gondolatlan tettükért. Nappali órákban. A Rózsa utcában lakozó polgártársunk, M. T. aranyékszereit és kész­pénzét (összesen 97 ezer forint értékben) ablaküveg betöré­sével kaparintották meg ismeretlen tettesek. Ötezer forintnyi rongálást is óztak. Mindez a nappali órákban történt... Virradóra: riglihúzá.s. Je­lentős értékben elkövetett lopás kárvallottja a Szekeres utcában F. E. Virradóra rig­lihúzás módszerével jutottak be a lakásba az ismeretlen tettesek. Tévét, videomagnót, aranyékszereket, fényképező­gépet, bundát stb. vittek ma­Előfizetőink figyelmébe! A Délmagyarország kézbesí­tésével kapcsolatos észrevéte­leiket a 62/24-633-as telefon 18-as mellékén várjuk. Elő szeretné fizetni lapunkat? n " Ha eddig nem fizette elő B a DÍIMAGYAROROSZÁGOT, w 1T de most szeretné, akkor B B hívja fel a 62/12-836-os ír lt A többi a mi dolgunk! gukkal, 601 ezer forint érték­ben. A helyszíni szemle megtartása után a rendőrség körözést rendelt el. Igazi Mercedes. Hamis kulcs használatával lezárt gép­kocsit hajtottak el a Szent­háromság utcából Az autó típusa: Mercedes 190 D. A tulajdonos, A. I. kára 854 ezer forint. Nem bottal - joggal! Egye­lőre 1 millió 761 ezer forinttal tartozik a Goldker Kereske­delmi Kft.-nek a békéscsabai Cs. J. Még tavaly nagy érték­ben ágynemű-garnitúrákat és törülközőket vásárolt hozomra; igaz, készpénzben kifizetett *170 ezer forintot. Tartozását nem rendezte. A kft. nem bottal - a hatályban lévő jog­szabályokkal eredt a nyo­mába... Nagyposta, zsebesek. Olasz állampolgár, C. G. a kárval­lottja a Nagypostán történt esetnek. Két ismeretlen asz­szony s egy gyerek - viszony­lag pontos személyleírást adtak róluk - eltulajdonította pénz­tárcáját. Az olasz líra, a hitelkártya stb. ellenértéke hozzávetőleg 103 ezer forint. A meztelen valóság. A kis­kundorozsmai nudistastrand kempingjében éjszakázott a holland P. H. Lakókocsijából, a nyitott ablakon keresztül benyúlva, valaki úgy „elkat­tintotta" Olimpia márkájú fényképezőgépét (ellenértéke 34 ezer forint), hogy kénytelen volt feljelentést tenni az is­meretlen tettes ellen... Repülő- és vasútmodellek A MAVOE 3. helyi mo­dellező körének rendezésében nyílik ma, július 21-én délután 14 órakor kiállítás a MÁV Petőfi Sándor Művelődési Házában (Rákóczi utca 1.). A repülőgép- és vasútmodellek kedvelői bizonyára sok érde­kességgel találkozhatnak a bemutatón, amely augusztus 2-áig hétköznap 13-19, szom­baton és vasárnap 10-18 óráig tart nyitva. autómentő, autódaru. Gyors, pontos, olcsó!

Next

/
Thumbnails
Contents