Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

SZOMBAT, 1992. JÚL. 18. MONOKLI Siket „szarka " is talál szemet Kedves érdeklődök, vásárlók toppantak be az üllési vas-műszaki boltba. Faluhelyen mindenki ismer mindenkit, ezért a három idegen eleve szemet szúrt az eladóknak. Egyikük, egy 30 év körüli férfi sétálgatott a polcok előtt, majd kezében táskájával távozott. A pénztárosnőnek feltűnt, hogy az említett táskából egy doboz kandikál ki. Az úr nem fizetett semmiért, tehát elképzelhető volt, hogy elcsent valamit. Lőn úgy. Az egyik polcról hiányzott egy robotgép. Az üzlet eladói a tolvaj után eredtek. Kiabáltak neki, de mintha a falnak beszéltek volna. Mire odaértek hozzá, már látszott, a robotgép eltűnt a táskából. Kérdőre vonták, de a „szarka" nem akarta érteni, miről is van szó. Végül is olyasmit dünnyögött, hogy rendben van, visszaadja a gépet. A 8800 forintot érő masina egy várakozó autó csomagtartójából került elő. Visszavitték az üzletbe, a férfi pedig bevágta magát az autóba, és két társával együtt - akik egyébként alibiből gumigyűrűt vásároltak a boltban - Kiskunhalas felé elhajtatott. A rendszámot felírták, szóltak a körzeti megbízottnak, az pedig a Szegedi Rendőrkapitányságnak. A három férfit Halas határában ölelő karokkal várták az ottani rendőrök. Hamarosan kiderült, hogy a három fiatalember, P. Zsolt sándorfalvi, K. András és G. Sándor vásárhelyi lakos csökkent hallású. De nem csupán ez világosodott meg, hanem az is, hogy az igazoltatott autóban feltűnően új állapotú cipőket, hátizsákot, üléshuzatot, dzsekit, sporttáskát és más egyéb apróságot szállítottak. Természetesen a rendőrség kíváncsi volt ezek eredetére is. A gyanúsítottakat jeltolmács segítségével hallgatták ki. Az elmondottakból világossá vált, hogy a siketek szövetségében ismerkedtek meg. Sajnos rossz útra tértek. Egyikük vallomásából megtudható, hogy az üllési robotgéplopásra előre felkészültek. Félrehívták az eladónőt, és palacsintasütő felől érdeklődtek. Eközben süllyesztették bele a táskába a gépet. Hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, ezért vettek egy kávéfőzőgumit. Az előbbiekből tudjuk, hogy akciójuk balul sült el. A gépjárműben található holmik származásáról elmondta az egyik csökkent hallású fiatalember, hogy a cipőt például egyszerűen a hónuk alá csapták, és kiballagtak vele az üzletből. Ez csak egy a sok közül, minden egyes portékával még nem számoltak el. Miközben tartott a gyanúsítottak kihallgatása, jelentkezett két férfi, ugyancsak csökkent hallóképességűek, hogy sorstársaik - akiknek nevét egyébként nem tudják - meglopták őket. Csodák csodájára, éppen azok a fiatalemberek voltak a ludasak ebben az ügyben is, mint akik Üllésen portyáztak. A módszerük igen sajátosnak mondható. Állítólag szokás a siketeknél, hogy találkozáskor megölelgetik egymást. Nos, ez az ölelgetés ez esetben kissé hosszabbra sikeredett, némi birkózással, „hülyüléssel", no és persze zsebeléssel is párosult. Az egyik károsulttól négyezer, a másiktól 3500 forintot csentek el. Mindezt „jópofán" tették, nem erőszakkal, ezért nem rablásról, hanem csupán zsebelésről van szó. A pórul járt két siket férfi bizonyára sokáig fogja emlegetni a sorstársak „ölelgetését." Egyébként csökkent hallásképesség ide vagy oda, a három pénz nélkül vásárlónak, tolvajnak felelnie kell. V. F. S. A Kiskundorozsmán történteket hallva filmélmények jutnak az ember eszébe. Amikor csavargó gyerekfalka sok lúd alapon felnőttet támad meg, és alaposan helyben hagy. Emlékezetes képek. A mozinézőnek is, hát még annak, aki akaratán kívül, szenvedő alanyként csöppen bele egy ilyen szituációba. A Tollas biliárdszalonból ballagott haza éjjel egy órakor egy férfi. Tizenegytizenhárom éves gyerekek akiknek már rég a „tollas bálban", nem pedig az utcán lett volna a helyük állították meg. Cigarettát kértek tőle. Adott is nekik és indult tovább. Néhány pillanat múlva dobogó, közeledő lépteket hallott maga mögött. Erre ő is felkötötte a nyúlcipőt. Már majdnem hazaért, lakásától két ház választotta el, amikor utolérték és felbuktatták. A fiúk ütötték, rúgták. A megtámadott féri is kiosztott két fülest. Csavarhúzóval - amit a sötétben késnek is gondolhatott - fenyegették meg. Elszedték kulcscsomóját és pénztárcáját, amelyben 1200 forint volt. Ezután a támadók elillantak. A körzeti megbízottal Vegyük le az öreget! együtt jelentkezett a városi rendőrkapitányságon a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett dorozsmai férfi. Forró nyomon fülön csípték a lurkókat, akiket szüleik jelenlétében hallgattak ki. A vallomások szóról szóra megegyeztek a megtámadottéval. Semmi ködösítés, mellébeszélés. Inkább büszkeség bújik meg a mondatok mögött: „meg tudtuk csinálni". - Este kilenckor találkoztunk - így egyikük. - A cukrászdában vettünk csokit. Leültünk egy padra, és beszélgetni kezdtünk. (A téma igen izgalmas lehetett, hogy még éjjel egykor is tartott az eszmecsere! A szerk.) Jött egy férfi, akitől cigit kértünk. Adott és elment. Ekkor dobta be J., hogy „vegyük le" az öreget (37 éves!). Persze, cigányul mondta. Laszlesz téle! Az ötlet mindenkinek tetszett. Utánfutottunk, elgáncsoltuk, a csavarhúzóval sakkban tartottuk. A buli után a pénzt szétdobtuk. Százas jutott fejenként. De lehet, hogy a pénztárcában maradt még valamennyi, de eldobtuk. Úgy terveztük, hogy csokit meg cigit veszünk a pénzen... Bár hatodik-hetedik osztályos korúakról van szó, egyikük két kereszttel írta alá vallomását, másikuk nemes egyszerűséggel csak becézett keresztnevét biggyesztette oda. A gyerekek, akár tudták, akár nem, csoportos rablást követtek el, amiért a bíróságon nem nyalókát szoktak osztogatni jutalomként. Ha felnőttek követik el! Ebben az esetben viszont, mivel gyerekek az elkövetők, ez büntethetőséget kizáró ok. A rendőrség az eljárást megszüntette ellenük. Félő, hogy ezek a fiúk először, de nem utoljára fordultak meg a rendőrség épületében. Ne legyen igazam! - v. f. s. K. Gyula a már említett vendéglátóipari egységben iszogatott, majd hazament. Délután háromra járt az idő, amikor visszatért ide, de a pultnál a hölgy, a vendég ittasságára hivatkozva, nem szolgálta ki. (No, ilyen eset is kevés van - jegyezte meg a tárgyalást vezető elnök.) Ez után az 58 éves férfi kötekedni kezdett a büfében tartózkodókkal. Valami miatt szemet szúrhatott neki M. Tibor vékonyka copfja, mert meghúzta azt, kiszakította fülbevalóját, és leverte szemüvegét. Az inzultált férfi, sógorával együtt, kivezette a helyiségből a magáról megfeledkezett K. urat, majd követelte, hogy térítse meg kárát, a szemüveg árát. Az idős férfi arcába belefejelt, és a földre lökte őt. A vádlott a lakására ment, ahonnan egy konyhakéssel felfegyverkezve tért vissza. Valaki figyelmeztette a büfében M. Tibort, hogy vigyázzon, mert esetleg hazafelé megtámadhatják. Suli-buli „Elsült" a konyhakés A tomboló nyári nagy melegben egy kora tavasszal történt ügyet tárgyalt a megyei bíróság. Az eset a Budapesti körúton lévő Suli büfében kezdődött. A fiatalember kiment K. Gyulához. Kettejük között dulakodás, verekedés kezdődött, aminek eredményeként M. Tibor lábán és karján is megsérült, mégpedig késszúrástól. A vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állították bíróság elé. K. Gyula elmondta, hogy tulajdonképpen őnála a konyhakés csak azért volt ott, mert feleségét várta haza, aki 70 ezer forintot vitt táskájában. Azt akarta megakadályozni, hogy kirabolják. Ő várakozott, amikor a copfos férfi felé rúgott, ő nem szúrt, mindent csupán önvédelemből tett. A kora délután konfliktusról azt vallotta, hogy ő a büfében csupán kíváncsiságból akarta megnézni M. Tibor fülbevalóját. A történet a sértett, a vádlott és a tanúk vallomásából kerekedett ki. Több ellentmondást kellett mérlegelnie a bíróságnak. Úgy látszik, az idő múltával az emberek véleménye módosul, avagy az emlékezete romlik, mert a rendőrségen tett vallomások gyakorta eltértek a bíróságon mondottakétól. Igaz, parányi dolgokban, de azok lényegesek voltak. A vallomások nem támasztották alá a vádlott állítását, miszerint „őrzésvédelem" céljából vette magához a konyhakést. Olyan kijelentést viszont tett, hogy a copfosnak levágja a haját. Vélhetően - az alkoholon kívül - az indulat is fűtötte a verekedés előtt mind a sértettet, mind pedig a vádlottat. Nem biztos, hogy a számla rendezésének ez a leghelyesebb módja. Sajnálatos, hogy az utóbbi időben igencsak elszaporodtak azok az esetek amelyeknek szereplői ittas állapotban, ököllel próbálták a maguk igazát bizonyítani. Dr. Exterde Tibor, megyei bírósági tanácselnök tanácsa a vádlottat egy év börtönbüntetés szabadságvesztésre ítélte, ennek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az érintettek tudomásul vették, az jogerős. V.Fekete Sándor jelenti New Yorkból kivégzés előtt Nem hiszek a szememnek, amikor olvasom az előzetes televíziós műsort, ami ezt a kérdést szegezi nekem: „Akar ön a kivégzés előtt álló gyilkossal beszélgetni?" Micsoda? No, nem, köszönöm, ebből nem kérek - reagálok először a humánusnak nem mondható invitálásra. Aztán, a tóksó időpontjában mégis letelepedek a tévé elé. Kíváncsi vagyok! No, nem arra, hogyan néz ki egy gyilkos. Még csak az sem érdekel, mit hoz fel mentségül a nagy nyilvánosság előtt. Igazán nem is a fiatalemberre vagyok kíváncsi, hanem azt a közeget fürkészem, amely utat adott a halál előtti fellépésnek. Már a műsor kezdése is hátborzongató, ugyanis az első kép a síró édesanya, akivel szembe néz kimerevített fia arca. Úgy tűnik, mintha Roger Coleman már a koporsóból tekintene vissza az élőkre. Pedig még Cs. Gát László Tóksó, van tíz-egynéhány órája annak az embernek, akit sógornője megerőszakolásáért és brutális meggyilkolásáért tartóztattak le körülbelül tíz évvel (!) ezelőtt. Roger Coleman tehát közel ennyi időt töltött siralomházban, amit tettén kívül - ezt vég nélkül tagadja a műsor alatt - köszönhet annak is, hogy Amerikában huzavonát nem kerülő, hosszadalmas és bonyolult ügy a halálbüntetés kiszabása és végrehajtása. Egyébként évek óta tartó vita, hogy eltöröljék vagy ne, hiszen már csak Amerika egy-két államában alkalmazzák igazán. A kivégzés mellett kardoskodók érve szerint, kell olyan elrettentő erő, amely az évi 20 ezer gyilkossággal bíró Amerikát féken tartja. Mások szerint éppen az állam mutat rossz példát, amikor ehhez a kegyetlen fegyelmezési módszerhez nyúl. Bár az is igaz, hogy a bűnösnek adott kegyelem inkább kegyetlenség azokkal szemben, akik betartják az élet megkövetelt normáit... „Roger Coleman, ön azt állítja, hogy ártatlan. A bíróság viszont döntött, s fellebbezésnek helye nincs. Utolsó óráiban ellenzi, vagy jogosnak tartja a halálbüntetést?" - indítja el a kérdések lavináját a műsorvezető. A kivégzés előtt állótól, úgy vélem, inkább az lenne várható, ha ezt mondja: „El kell törölni azonnali hatállyal." Erre, az ezer dollárért fellépő, a műsor alatt a börtöncellában fapofával ülő Coleman ezt válaszolja: „Szükséges, mert a gyilkosoktól meg kell szabadítani országunkat." A stúdióban helyet foglaló nézők vastapssal üdvözlik a választ, s már-már tüntetőleg lépnek fel a bírósági ítélettel szemben. Aztán záporoznak a telefonhívások, vélemények, valamint újabb és újabb kérdések hangzanak el, melyek felérnek a kivégzés előtti kínzással. „Nem akar életben maradni? Mit fog csinálni az utolsó földi óráiban? Megbánta tettét? Ütötte már meg áram? Hogyan képzeli el a halált?" Mr. Coleman pedig kötelességtudóan, mint egy színjáték részese, szemrebbenés nélkül válaszolgat, egyszer kitérően, máskor zavarosan, s néha még filozófiai fejtegetésbe is kezd. Minden egyes alkalommal azonban azzal fejezi be mondandóját, hogy nemsokára ártatlan ember életét oltják ki a villamosszékben, s akik ítélkeztek felette, bűnhődniük kell. Végül is, Coleman bármit mondhatott, hogy elnyerje a publikum sajnálatát, szimpátiáját. Amint az érezhető volt, a tények felsorolása ellenére néha sikerült is. Ekkor azonban felmerül a kérdés: szükség van-e az ilyenfajta műsorokra? A pillanat „varázsa" ugyanis megtévesztőleg hat, s a gyilkosságért elítéltet gyámolítja, már-már glóriával veszi körül, ami több, mint felesleges. Az persze nem tagadható, hogy a műsor szenzációszámba ment. Bár az is igaz, elítélten élvezkedni legalább annyira nem humánus, mint embert ölni...