Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-13 / 164. szám

Mansell legyőzhetetlen! A brit Nigel Mansell nyerte Silverstone-ban a Forma-l-es gyorsasági autósok vasárnapi világbajnoki futamát, az olasz Riccardo Patrese és a brit Martin Brundle előtt. SPORTJA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE fiz Európa-kupában szlovák-, míg a DN12 órásban szegedi győzelem Azt hiszem, többen voltunk azok, akiknek teljesen megnyerte a tetszését az idei szegedi ultramaratoni rendezvénye. Mindenki, versenyző, kiszolgáló személyzet, közönség, szponzorok elismerést érdemlően teljesítette azt, amire vállalkozott. Még az időjárásra sem leheteti panasz, hiszen a 24 órás futás résztvevői az első „félidőben " kellemesen hűvös, míg a másodikban , amikor már a DM 12 órás mezőny is a pályán volt, elviselhetően meleg időben gyűjtötték a kilométereket. Sípost a közönség „űzte" a dobogóra Talán a legjobb, ha követjük a kronológiai sorrendet. A szombati beszámolónkat ott hagytuk abba, hogy a mezőny túljutott a harmadik órán, s az élen az országos csúcsjavítási kísérletet bejelentő, békés­csabai színekben induló Bogár János haladt egy kör előnnyel a csehszlovák Peter Polák előtt. A szegedi Sípos Pista 5, illetve 4 kör hátrányban volt ekkor. Az ötödik órában Bogár változatlanul nagy iramot diktált, s üldözőivel szemben 5-6 kör lett az előnye, s ezt tudta tartani még hajnalban is, amikor a felhők közül elő­bukkant a Nap, s sugaraival lesimította a levelekről a vízcseppeket. A szegedi Pusz­tai Sándor nem is bírta tovább szedni a lábát, s a 10. óra után feladta a további testgyötrést. Félidőben, reggel hét órakor, a következő volt az élcsoport sorrendje: Bogár 108, Lőw András 105, Koratecki 104, Polák 103, Sipos és Hári Gyula 101-101 kör. Dr. Mózes Ervin neve mellett pedig 91 fordulat volt. Nagy hibát követnék el, ha elfeledkeznék a gyengébb nem két képviselőjéről. A lett Tamara Merzlikina 53 évét meghazudtolva egyenrangú partnere volt a férfiaknak is, hiszen egyenletes tempóban róva a métereket a 12. órában 82 kört tett meg. Ellenfele a hontalan, egyébként korábban Palicson élő, Jánosi Elvira éppen egy órával előtte került a holtpontra, s 53 köre egy órán keresztül nem növekedett. A gyorsan melegedő levegő négyfejű combizmom, s ha tovább folytatnám a versenyt, szakadás lenne a vége - mond­ta elgyötört arccal. Majd így folytatta: - Túledzettségre gya­nakszom. - Nem lehet a sérülés oka a túlzottan gyors tempó? - Nem hiszem! Ez már egy jól bevált versenyzési formám. Meghajtom, majd pihenek. Valamennyien úgy kons­Fotó: Gyenes Kálmán Az apa, a francia Russias, és leánya együtt... aztán egyre jobban éreztette hatását, s szétzilálódott a me­zőny. Bogár János egyre mere­vebben mozgott, s lasúbb köröket futott, sőt 11 óra előtt nem sokkal a combjához ka­pott, s a „bázisánál" tovább már egy tappodtat sem lépett. - Ugyanazt érzem, mint május 2-án Spanyolországban, a 100 kilométeres versenyen, meg Franciaországban, a 24 órás küzdelemben: begörcsöl a tatáltuk: kár, hogy kiesett az igen jó formába lévő Bogár János, hiszen az addigi telje­sítménye biztos magyar csú­csot sejtetett. A magyar csúcs­tartó kiállása után már Peter Polák percei következtek, aki állandóan a pályán volt, szót­lanul, szinte észrevétlenül tartotta előnyét, a lett, s 51 éves Korateckivel, majd hon­fitársával, Seman Stefannal szemben. Érdemes azonban visszakanyarodni a két szegedi teljesítményéhez. Sipos István nagyon szenvedett a délelőtt folyamán. - Minden körben azt hajtogatta: feladja! Vigasz­taltam, bíztattam, ő meg gyötörte magát. Látja még mindig bent van - mondta a 21. órában a hű segítő, a feleség. Nem volt ez másként a Mó­zes-bázison sem. Ervin egyszercsak fogta magát, s a sétányon lévő padra eldőlt. A család pedig akkora adag „lelket" öntött belé, hogy feltápászkodva meglódult a kanyargó aszfaltcsíkon, s meg sem állt a 24. óráig. Úgy gondolom, nemcsak nekem, hanem még nagyon sok szegedinek feltűnt egy mindig mosolygós, ősz sza­kállú ember, aki a fran­ciaországi Marseillesből jött, s a tavalyi Világ Kupa ranglistán az előkelő 8. helyen végzett. Pierre Russiast, a szimpatikus franciát vendéglátója, Balassa Levente mutatta be: - Előzetesen abban egyez­tünk meg, hogy csütörtökön 17 és 18 óra között találkozunk a szegedi Postánál vele. A fiam 17 óra két perckor érkezett, de ő már ott volt. Ez mindent elárul egyéniségéről... Egyéb­ként, most 48 éves, postai tisztviselő, s fiatalabb korában középtávfutó volt. Először jár Magyarországon, s elkísérte erre a versenyre felesége, s le­ánya is Olimpikonjaink csapatgyú'lésa Tatán Ünnepi keretek között tartották meg szombaton a barcelonai nyári olimpiai játékokra készülő magyar sportolók csapatgyűlését a patinás tatai edzőtábor kézi­labdacsarnokában. Az ese­ményen megjelent Antall József miniszterelnök, a mi­niszterek közül dr. Horváth Balázs, dr. Balsai István, Kupa Mihály, továbbá Bod Péter Akos, az MNB elnöke, Horváth József, a Komárom­Esztergom megyei köztársa­sági megbízott, Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke, dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és dr. Aján Tamás, a MOB fő­titkára. A kézilabdacsarnokban a magyar olimpiai múlt dicső eseményeit felelevenítő film­összeállítás közben elhelyez­kedtek a díszvendégek, s megkezdődött az ünnepség. Sinkovits Imre színművész elszavalta a Szózatot, majd Novotny Zoltán, a népszerű rádióriporter vette át a há­zigazda szerepét. Köszön­tötte a vendégeket, majd fo­gadalomtételre kérte fel mindazon sportolókat, akiknek áprilisban az Operaházban erre nem volt módjuk. Komáromi Tibor birkózó (ő lesz a csapat zászlóvivője Barcelonában) hozta be a terembe a magyar olimpiai lobogót, Stefanek Gertrúd tőrvívónő és Farkas Péter birkózó olvasta fel az olimpiai eskü szövegét, és a sportolók ismételték a magasz­tos fogadalom szavait, mon­datait. Ezt követően Schmitt Pál mondott ünnepi beszédet. A MOB elnöke köszönetet mon­dott a kormányzatnak és mindazoknak, akik a költség­vetési törvényt elfogadták, ezzel pótolhatatlan segítséget nyújtottak az idei téli, valamint nyári játékokra való felké­szüléshez, a részvételhez. Kö­szönetet mondott a „Magyar Csapat" nevet viselő alapít­ványhoz csatlakozott mintegy negyven aranyfokozatú szpon­zornak is. Az állam és a szpon­zorok segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg az, hogy a Magyar Köztársaságot 23 sportágban 235 versenyző képviselheti a világ legna­gyobb sportfesztiválján. A MOB elnöke után Antall József miniszterelnök mondott köszöntő, buzdító, ünnepi beszédet. A miniszterelnök emlékeztetett a magyarok dicső olimpiai helytállásaira. A magyar sport - hangsúlyozta Antall József - az elmúlt évtizedekben igen jó hírnevet vívott ki magának. A kiváló eredmények bizonyították a külső megszállás és a belső politikai diktatúra évtizedei alatt is, hogy a magyar népet az élniakarás, a verseny­képesség, az erő és a tehetség jellemzi. Egy olimpián a győzelem a cél, de már az a sportoló is büszke lehet, aki kivívta magának a nagy versenyen való indulás jogát. A kormányzat a gazdasági nehézségek ellenére is tá­mogatást adott a magyar sport­nak - hangoztatta a minisz­terelnök. Szükség van most arra, hogy a magyar sportolók bizonyítsanak az olimpián, küzdjenek nemzeti elköte­lezettséggel. Sport és jellem, sport és etika, ezek elvá­laszthatatlanok - mondta, és sok sikert, jó eredményeket kívánt valamennyiüknek. Két vezetőedző a Szeged SC kispadján? Szűk egy hete írtuk a Szeged SC labdarúgó­csapatával kapcsolatban: „Ami a vezetőedző személyét illeti, szinte biztosra vehető, hogy Pataki Tamás veheti kézbe a dirigensi pálcát. Ezt a feltételezést Bodó Antal most sem cáfolta, bár hozzátette, még nem írták alá a szer­ződést... Szoros összefüggés­ben van ezzel az elnöknek az a közlése is, miszerint a volt szakvezető, Szálai István a napokban hivatalos formában is kézhez kapja azt az értesítést, amiből megtudhatja: a jövőben semmilyen for­mában nem tartanak igényt munkájára..." Hittünk az elnöknek, mert megígérte, bármilyen konkrét változás lesz, azonnal jelzi! Bíztunk, holott említett tájé­koztatója a „Nesze semmi fogd meg jól!" szólásmondást juttatta eszünkbe. Infor­mációink szerint ugyanis a majdani vezetőedzővel, Pataki Tamással már olyan konk­rétumokról is tárgyalt Bodó Antal, amilyeneket nem szok­tak „kívülállókkal" közölni... Feltételezéseinket alátá­masztandó, a minap az egyik napilapban már úgy nyilat­kozott Pataki Tamás, mint a Szeged SC labdarúgócsa­patának vezetzőedezője! Igen ám, csakhogy Szálai István, a volt (?) szakvezető vasárnap estig nem kapta kézhez azt a bizonyos fel­mondólevelet - személyesen közölte velünk vasárnap szerkesztőségi szobánkban! ­így, eleget téve munkaköri leírásának, ma délután 4 órakor 6 is ott lesz (ott kell, hogy legyen) a Tisza-parti stadionban az idénynyitót megelőző megbeszélésen... Hogy miként végződik a mai összejövetel, arról beszámolunk keddi lapszá­munkban, mint arról is, valójában ki(k) irányítják a jövőben csapat szakmai munkáját, és mi lesz Szalai István sorsa. GY. E.

Next

/
Thumbnails
Contents