Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-10 / 162. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. JÚL. 10. Holnapi 8 oldalas mellékletünk: TIIRSA5RE* KULTÚRA* IFJÚSÁG •üONÜKY* SPORT Áthelyezik a megállót Az SZKV forgalomszer­vczőinek tapasztalata szerint ha bármilyen okból (vezeték­szakadás, forgalomkorlátozás) buszokat állítanak be a 9-es jelzésű trolivonalra az elekt­romos meghajtású járművek helyett, akkor az utasok át­szállása a múzeumnál megle­hetősen veszélyes. (Keresztez­niük kell a nagy forgalmú Stefániát.) Ezért holnaptól, szombaton üzemkezdettől a Hont Ferenc utca felé tartó 9-es trolik, s alkalmanként a buszok múzeumi megállóját áthelyezik a Vár utcába, ahol a trolik mögé beálló buszokra veszélytelenül szállhatnak át az utasok. ROSSZ HÍR Gyalog. A hivatalsegéd je­lentette: a Jancsó Kollégium Liliom utca felőli oldaláról eltulajdonították használatba adott Csepel kerékpárját. A SZOTE kára mintegy 12 ezer forint. A körözést elrendelték. Bosszú? Sándorfalván Zs. Gy.-né lakóháza előtt parkolta Lada 1200-as személygépko­csiját. Ismeretlen tettes - 20 ezer forint kárt okozva - a szélvédő üveget és első lám­páit (nemes egyszerűséggel? bosszútól vezérelve?) összetörte... Nyári „bunda." A JATE SC szertárosa telefonon jelentette: az Ady téri telep öltözőjét ismeretlen tettes, ajtóbetörést követően, kifosztotta. Nem távozott üres kézzel - T. Zs. dolgai közül százezer forint QQQQOQQS Biztonságtechnikai és Szolgáltató. Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777, 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. Nyitva: 13-17 munkanapokon. készpénzt tulajdonított el. Nem lehetett sportember a tettes... Gyanús cigi. A Sing-Sing szórakozóhely személyzete tetten ért három fiatalt, akik „feltehetően kábítószer hatású cigarettát" szívtak. A Nyomo­zó Portya Szolgálat előállította a fiatalkorúakat; vér- és vize­letmintát vettek, majd ellenőr­zést tartottak lakásukon, szü leik jelenlétében. Eszméletlen. Sérülés nem történt, anyagi kár nem ke­letkezett, a rendőrség mégis kénytelen volt a tanúk vallo­mása alapján foglalkozni V. L. ügyével. Eszerint a segédmo­toros bal oldalon hajtott a Bu­dapesti körúton, s a Hajlat utca kereszteződésében „eltalálta" a járdaszegélyt. Eszméletlenül részeg volt - a detoxikálóba szállították. Gumikivágás. A Forrás üdü lő előtti parkolóban történt. B. M. budapesti lakos Fiat Tranzit kistcherkocsijának bal oldali középső ablakát gumikivág­ással távolították el. A negy­venéves lakatos kára 25 ezer forint. A naptárkészítő fáradtan ébredt a bolthajtásban, azt sem tudta, milyen nap van, mennyi ideje alszik halált megvető bátorsággal. Kihámozta magát a papírdoboz nedves darabjai közül, és elindult a feltámadt széllel szemben, hogy minél hamarabb megszáradjon a I zakója, és az a kordnadrág, amit még az ; első nyolc falinaptár árából varratott magának a féllábú szabónál. A féllábú szabó a velejéig tudta a mesterségét, de a fiatalok nem is ezért jártak a műhe­lyébe, inkább az oldalcopfot viselő lánya érdekelte őket, aki nyáron a perzselő nap ellenére pontosan délben locsolta a kertet egy sötétkék gumislaggal. így persze minden növény napok alatt leégett, de a lány nem ért rá máskor, mert a tésztkészítő üzembe járt csiga­tésztát hengergetni finom kis ujjaival, s a növények leégését inkább azzal indokol­ta, hogy a holdkóros nagyapja éjjelente kijár a kertbe, és rengeteg műtrágyát hint a növények tövére, és még csak nem is megfelelő fajtából, ezért azok a A naptárkészíto PODMANICZKY SZILÁRD szegény növények sorban mind kiégnek. A kis család, melynek feje a féllábú sza­bómester volt, nem élhetett másból, mint amit a szabó keresett. A nagyapa való­ban sok kerti sétát tett becsukott szem­mel az éj leple alatt, de műtrágyához semmiképpen nem juthatott, mert egyszer már eljátszotta a becsületét a műtrágyaboltosnál. A szabómester és a naptárkészítő egy alkalommal remek üzletet kötött. Minden évben egy új naptárért - amelynek ha­talmas napi rubrikáiba az aznapi összes ügyfél neve beleférhetett - a naptár­készítő komplett alsónadrág-felszerelést kapott, hozzá zakót, és egy bő inget. Pontosan ez jutott eszébe a naptárké­szítőnek. mikor elindult a szembeszélben, hogy megérdeklődje a szabómesternél, hogy áll-e még az alku, mert akkor már a vénasszonyok nyara előtt hozzákezd a tervezéshez. Épp delet ütött az óra, mikor belépett a szabómester udvarába, és egyből megakadt a tekintete a kerti növényeket öntöző lányon, aki a for­róság miatt csak egy szál bugyit viselt. Egy percig tátott szájjal állt a kapuban, aztán valahogy kinyögte a nedves za­kóban: „lhhon vana zapja?" (korrek­torok vigyázni!) A lány megfordult a sárguló növények közt és jobbjában a spriccelő kék gumislaggal, mosolyogva széttárta a karját. A naptárkészítő to­vább bámult, addig-addig, mígnem a napszúrástól vagy a gyönyörűségtől elájult. Másnap tért magához, de már megint a papírdobozok között. Délben ismét elindult az éppen feltámadt szembe­szélben, hogy nyélbe üsse az üzletet a szabómesternél. | A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Helyszíni adás a vásárból A Kőbányai Sörgyár .szponzorműsora - Fél 6-kor a Florin Kisszövetkezet játéka sok nyereménnyel „Hallgassa Ön is, önnek iSsz.ól 16-18 óra kitti'tt a 94.9 (aDAM'RU'Sh Hirdetésfelvétel: Szeged, Tanicskó rtársasu g u. 7. TeL: 24-702. Tel. Fax:25-930 Június 8-án, hétfőn - július 11-ig -öthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Mindennap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölti és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküldheti, vagy személyesen behozhatja a Sajtóházba.) T)M I 5.jh. I I I I I PENTEKI NYEREMÉNY­SZELVÉNY! BRAUN kávéőrlő Címünk: 6740 Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!" AZ ÖTÖDIK JÁTÉKHÉT SZELVÉNYEINEK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: JÚLIUS 15., 12 óra. Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! Nyerje meg a hét fődíját, az alábbi, N 5-ös szelvényen látható MOULINEX mikrohullámú sütőt! Név:. Cím:. ' I • I , J DM 5. HETI FŐDÍJSZELVÉNY MOULINEX mikrohullámú sütő A fenti áruk a VIDIAMARKETBEN, Mars tér vásár A pavilon megvásárolhatók! Ne feledje: holnap folytatjuk! A Ai A A. A k A A A Ez úgy lehetséges, ha hétfőtől péntekig naponta kivágja a mikrós szelvényeket, és össze­gyűjtve, mind az ötöt egyszer­re beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvény­nél. Az összegyűjtött fődíjszel­vényeket és napi nyeremény­szelvényeket külön-külön bo­rítékban kérjük beküldeni. A fő­díjszelvényeket tartalmazó borítékon szerepeljen a „Napról lapra nyeremény, DM-fődíj.) AZ ÖTÖDIK JÁTÉKHÉT NYERTESEINEK NEVÉT JÚLIUS 16-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN 1 KÖZÖLJÜK! • • A A A k A AJ Esküvő az Idősek otthonában Házasodni sohasem késő... Ezt az igazságot bizonyították tegnap délben a Kálvária sugárúti idősek otthonában: Bálint Istvánné Kardos Erzsébet és Bárányi József - korábban mindketten megöz­vegyültek - mondta ki egymásnak a boldogító igent. A hölgy (talán nem haragszik meg, ha megírjuk évei számát) 68 esztendős, szatymazi illetőségű, és második éve lakik az otthonban. A „vőlegény" 79 éves, ő az idén költözött be Kübekházáról. Az egyházi esküvőt már ko­rábban megtartották a móravárosi templomban, tegnap a polgári szertartást bonyolították le az otthon ebédlőjében. Az ünnep vendége volt dr. Ványai Éva al­polgármester is. Az esketést ebéd, azt pedig zenés-táncos lakodalom követte. Sok "boldogságot, jó egészséget kívánunk! FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ Mehet a násznép várost nézni! Angol vendég Tavaly még járt, az idén leállásra ítéltetett a városnéző panorámabusz, mely pedig annyira hozzátartozott a szegedi nyárhoz, mint a Tisza a városhoz. Mától kezdve ­egy vállalkozókedvú idegen­vezetőnek és gépkocsivezető társának köszönhetően - még­iscsak érdemes lesz délelőtt 10 óra és este hat között minden egész órakor lesni, van-e még szabad hely a Klauzál téri idegenforgalmi információs iroda elől induló autóbuszon. A túra ötven perces, s legke­vesebb 20, maximum 45 utas ismerkedhet ilymódon a várossal. Csoportosan jelent­kezők külön kérésére ettől eltérő időpontokban is kiáll a busz, újdonságként kínálva azt, hogy egy-egy ifjú párt, s a násznépet körbeviszi Szege­den. Lehet, hogy ebből lesz a legújabb hagyomány? Elő­rendelésre német, angol, orosz és olasz nyelvű idegenvezetést is vállalnak a szervezők, akik meghívják ma, pénteken dél­előtt 10 órától a város 45 ráérő lakóját egy ingyenes buszo­VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS NAPSÜTÉS, JO IDO. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a száraz, meleg levegő uralja továbbra is a Kárpát-medencét. A legmagasabb napi hőmérséklet 23-27 fok között alakul. Helyi záporok elő­fordulhatnak. Csütörtökön dr. Farkas László államtitkárnál, a dél­alföldi régió köztársasági megbízottjánál látogatást tett Phillips Qucntin, a Brit Nagy­követség másodtitkára. Az államtitkár hivatalában folytatott megbeszélésen az angol diplomata a magyar köz­igazgatási rendszerről érdek­lődött, a köztársasági meg­bízott feladat- és hatásköréről tájékozódott. Az angol vendég és régiónk köztársasági meg­bízottja megegyeztek abban, hogy az eszmecserét folytatni fogják. autómentés, autódaru Változatlan tarifával! NAPRÓL LAPRA NYEREMÉNY! N ^FKJV^5 NYÍLT ÁRUSÍTÁSI LEHETŐSÉG TERMELŐK RÉSZÉRE, NAGYBANI ÁRUSÍTÁS! NYITÁS AUGUSZTUS VÉGÉN Klébelsberg és Kecskés István A közgyűlés döntése értel­mében Kecskés István teljes nevét felveszi az egykori Ság­vári telep. Hattyas telep neve Klébelsberg telepre, a Könyök utca pedig Levél utcára válto­zik. E helyek új elnevezését illetően jelen közlésünk a mérvadó. Pontosítás A DM július -8-i számának 3. oldalán, a Szegedi Nem­zetközi Vásár szórakoztató központjának programjában szereplő bűvész neve helyesen: Búte Zsolt.

Next

/
Thumbnails
Contents