Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-04 / 131. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. JÚN. 4. A Nagy Szakértők kora A Magyar Fórum május 21-i számában a magyar gazdaság 22 éves teljesítményét elemezte dr. Ferencz Csaba, egy általam ismeretlen táblázat alapján. A marxista tantárgyak jól (!) tanították, hogy a retrográd, öncélú hatalmak érdeke az igazság eltitkolása, fgy például dolláradósságunk „fejlődését" a fenti cikk óta ismerem csak. Még a Németh Miklós 1989-es őszinteségi rohamában bevallott erre vonatkozó összeg is túl alacsony volt. A fülemben cseng a magabiztos, újra hatalmat akarók minapi tétele: az a szocialista kormány nagyszerűen haladt a gazdaságban, csak ez a mostani mindent elront és mindenkivel konfliktusba kerül. Az olyan gazdaságpolitikát folytatókkal, s az ilyeneket kijalcntőkkel szemben szerintem konfliktusba is kell kerülni. A Dimitrov téri „Új fiúk" 1984-89 között 12-ről 21 milliárdra növelték az adósságállományt. Súlyosbította a helyzetet, hogy a pénz egy része kicsordogált az országból a fent említett „fiúk áldásával". A folyó fizetési mérleg hiánya hosszú ideig életszínvonalemelést tett lehetővé, később már azt sem. Mindezek „böjtje" s a szerkezetátalakítás megoldása a Bem téri „fiúkra" hárul. A gazdasági törvényszerűség és az ésszerűség is azt követeli, hogy a veszteséges termelő vagy szolgáltató üzemeket meg kell szüntetni. Ugyanez igaz a belső munkanélküliségre is. Mindezek végrehajtására az ellendrukkerek olyan ütemet sugallnak, melytől a kormány bukását remélik. S mi a helyzet ma? Két év alatt az adósság változatlan, a dollárbevételek kétszeresére nőttek, a törlesztésekre rohamosan csökkenő részt kell fordítanunk. A szerkezetátalakítás-privatizáció jobban halad mint Kelet-Európában bárhol. Szinte egyedülálló stabilitással dicsekedhetünk e térségben (pedig a szomszédos országok politikai és gazdasági helyzete újabb sorscsapás erre a kormányra). Megszűnt a kommunizmusszocializmus lételeme: az áruhiány, hajszál híján konvertibilis a forint. S eközben szinte minden héten jelentkezik egy újabb kormánybuktató csoport. Tehát teljes demokrácia van. A két év alatt egyes rétegek gazdagodtak, ennek feltűnő jelei látszanak, ok nélkül elégedetlenek olyan hangosan. Egy náluk szélesebb réteg helyzete átmenetileg valóban nehezedett. Azonban ők a legkevésbé hangosak. A külső adósság további növelését az „egyszerű emberek" sem akarják. A miniszterek és a parlamenti képviselők fizetésének, tiszteletdíjának szétosztását követelő demagógok pedig számoljanak egy kicsit. Mindenki kaphatna vagy 4 forintot havonta. Nem csodákat kell várni elvtársak, hanem alkotó módon közreműködni abban, hogy ez az ország, ez a nemzet mielőbb a saját lábára álljon. A mi és az utódaink boldogulására. Koha Róbert MDF városi elnökségi tag OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. A denevérek megmentésére Panelházi keserves Vélemény a Panelházi keserves című cikkhez, amely május 13-án jelent meg, Vajda János aláírásával. A cikk írója megvásárolta a Szeged, Budapesti körút 17. számú lakóépületben levő önkormányzati tulajdonú lakását azokkal a kedvezményes feltételekkel, melyeket a jelenleg érvényben levő jogszabályok részére biztosítottak. A kedvezményes feltételek indokai többek között, hogy a lakóépület 15 évnél idősebb és nem volt felújítva, ezért a vételár a megállapított forgalmi érték 15 százaléka, melyből egy összegben 10 százalékot kell befizetni, a fennmaradó hátralékot 3 százalékos kamattal lehet törleszteni. A forgalmi értéket a valós műszaki állapotnak megfelejogosság megállapítása valóban bíróságra tartozik. A követelés erkölcsi megítélése több oldalról is erősen vitatható: - az adásvétel a felek kölcsönös akarata szerint jön létre, nem kényszer; - az épület eladás előtti összes lakbérbevétele 30 500 forint/hó volt, ebből a lakbérből a műszakilag indokolt felújításokat sajnos nem lehetett elvégezni. Ezt a jogszabályalkotó is tudta, ezért adott lehetőséget a rendkívül kedvező vételár megállapítására; - az adásvétel létrejött a szerződés aláírásával, melynek utólagos megtámadására van mód. A per során valószínű, hogy sok mindent megvizsgálnak, de az általam eddig ismert bírósági ítéletek olyat nem tartalmaztak, hogy a vevőt a vételár többszöröse is megilleti, mert ez az ítélet az eladó önkormányzatra nézve rendkívül hátrányos lenne. Az ítélet másik változata lehet, hogy a megkötött szerződés semmis, és visszaáll az eredeti állapot. Úgy gondolom, hogy a vevő érdekeit ez szolgálná a legkevésbé. Számomra érdekes a cikk azon megállapítása, mely szerint az új kezelő, a „Kényelem" Kisszövetkezet is a vádlottak padjára kerül az IKV-val együtt, mert kiderült, hogy ingyen ők sem tudnak dolgozni. Tóth Dezső, * az IKV igazgatója Félreértés! lóén állapítják meg, jelen esetben 15-17 ezer forintáiégyzetméter, ami hasonló szabadpiaci eladási árnál is kedvezőbb. Tehát a forgalmi értékbecslők figyelembe vették az épület műszaki állapotát. A kedvezmények igénybevételével a 28 lakásos lakóépület 21 lakásának az eladásával 696 099 forinthoz jutott az önkormányzat. A legmagasabb egy összegben befizetett vételár 85 200 forint volt, ezzel a vevő tehermentes tulajdonjogot kapott az egész lakásra. Az adásvétel a jelenleg érvényes jogszabályoknak megfelelően történt. Vajda úr a vételár ellenértékeként teljes felújítást követel, melynek becsült értéke körülbelül 4 millió forint. A Tandi Lajosnak a Délmagyarország május 21-i számában A szerette város című cikkében ezt olvasom: „Azt írta nemrég az egyik állandó levelezőnk, hogy tetemre kéne már hívni ennek a városnak jelentős polgárságát, ki az igazi szegedi és ki az, aki csak amolyan gyüttment. Merthogy - szerinte - ott van a kutya elásva, hogy nem törzsökös szegediek serénykednek a kormányrúdnál. Meglehetősen különös vélekedés, igen csak torz megközelítési mód." Ezt az általam írt levélre vonatkoztatta, ami április l-jén jelent meg a lapban, Gyüttmöntek Szögedön és a szögediek címmel. Megdöbbentem és elcsodálkoztam, hogy én ezt és ilyet írtam volna! Talán az április 1. szelleme tévesztette volna meg? Mintha az történt volna, hogy én azt írom, jöhet, s ebből azt olvassák, hogy mehet! Ennyire rosszul írnék? Többeknek megmutattam az általam írt levelem, és ők is sehogysem értették ezt a kifordítási értelmezést. Magam éppen az ellenkezőjét mondtam és tettem szóvá, én éppen a gyüttmöntek érdekében emeltem szót! Hogyan lehetett ezt másképpen érteni? A „tetemre hívás is" rosszindulatúság velem szemben, a „torz megközelítési mód" talán most visszafelé sült el! A május 22-i számban Péter László így kezdi cikkét: „Én Szegeden gyüttmönt vagyok." Talán éreztették is vele ezt, túl a politikai meggondoláson! Nem értem ezen kifordított értelmezését modanivalómnak. Miért kell engem hamis és torz beállításban feltüntetni? Mit vétettem? Dr. Veress Sándor Költözik a libataposó Panek Sándor írásával kapcsolatban egy pár kérdést szeretnénk feltenni: a városnak ennyi pénze van, hogy 800 ezer forintot ki tudunk fizetni csak azért, mert nem tetszik egy szobor? Ha ilyen szegény az ország, bizony el kellene viselni egy pár évig az ilyen kellemetlen dolgokat is. Megoldás végül is van. Megemelik egy kicsit a helyi adókat és mindjárt lesz fedezet az ilyen „halasztást nem tűrő" városrendezésre. Dorozsmán nincs csatornahálózat. Majd lesz, ha a lakosság önerőből megcsináltatja. Nincs mozi, elfogadható kulturális központ. Nem baj, majd bejárnak a városba jó magas buszköltséggel. Nem lehet sok utcába autóval bemenni. Majd a lakosság az utak korszerűsítéséhez is hozzájárul. A lényeg, szemünket sértő szobrok ne legyenek a városban. Pénz nem számít. A szobor helyét pedig ki lehetne nevezni szegény nyugdíjasok pénztkolduló helyének. Reméljük, a közgyűlésen részt vevők többsége tud észszerűen gondolkodni és dönteni. Dorozsmai lakosok (Név és cím a szerkesztőségben) Az a gyanúm, hamiskártyázásba keveredtem. A lapom ugyan új, szabályos, akár nyerő is lehetne. Annyi számja és pecsétje van, mint a játszmában a bankot adóknak. Akik egyáltalán nem tartják azt, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem", nem őrzik kártyakeverő fortélyaikat hétpecsétes titokként. A napokban a társadalombiztosítási főigazgatóság vezetőjét hallgattam a „kártyapartiról", a „nagy leosztás"-ról. Elpanaszolta, a költségvetés kivonult a tb mögül, mindössze egy százaléknyi garanciát vállal. S ezzel nem önállóvá, hanem bizonytalanná teszi. Kétes ugyanis az, hogy a bevételeik elegenFedáksáris póker dőek-e a kiadásaikra. Merthogy most minden 100 forintjukból 104-et költenek: 21 forint jutna (elméletben) gyógyításra (22 kell), 57 nyugdíjra (60 kell), 9 gyógyszerekre, 7 táppénzre, 5 anyasági támogatásra, 1 a működési költségekre. A sok hiányzó 4 forint 22 milliárdos deficitet ad össze. A vállalatok, cégek egy része pedig nem ad: 60 milliárddal tartoznak, mintegy átpasszolva ezzel csődtömegüket a tb-nek. Csináljon ebből pénzt, ha tud. Egyenlőre nemigen tud. S nem képes arra sem, hogy megoldja azt a kormánytól kapott házi feladatát, miszerint a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítás új üzletágát kell létrehoznia. Annái is inkább képtelen, mert úgy véli, munkája hatékonyabbá tételének nem ez a módja, „nem ez a nyerő". Miként nem lehet „nyerő" egymagában a betegbiztosítási kártya sem, ha az egészségügyi reform más lapjai „cinkeltek". - És egyelőre sajnos annak tűnnek. Abból legalábbis, amit a kártyakeverőktől meg-megtudunk. Mert „elszólják", kiszivárogtatják, mutogatnak egymásra - és semmi sem biztos. Csak a káosz biztos(ítási): akkora már, hogy az ember lassan „ütőkártyává" válik benne. A tb kontra egészségügy, rekontra költségvetés, szubkontra (mi is?) partiban azonban egyenlőre a kártyák nem az ember érdekében érvényesülnek, hanem az embert ütik. Legalább azt tudnám, hogy ez a (hamis)kártyacsata melyik játék; a fedáksáris jó magyar ulti, vagy az európai színvonalú póker!? SZABÓ MAGDOLNA Ki ne hallott volna már denevérekről szóló ijesztő történeteket? Az emberek többsége úgy tudja, hogy a denevérek félelmetes, vérszopó állatok, melyeknek ráadásul az a szokásuk, hogy beleragadnak az emberek hajába. A denevérek éjszaki állatok, eléggé titokzatosak és ismeretlenek ahhoz, hogy hátborzongató rémtörténetek szülessenek róluk. Ezek az ijesztő történetek persze kivétel nélkül kitalálások. Szegény denevéreknek eszük ágában sincs rosszat tenni az embereknek, sőt a legnagyobb hasznunkra vannak. A denevérek nappal mély álomban pihennek rejtekhelyeiken, s csak napnyugta után indulnak vadászni. Az Európában élő fajok az éjszaka repülő rovarokkal táplálkoznak. Gyakran beszállnak az istállóba és a falon pihenő legyeket is elkapdossák. A gyümölcsösökben és kertekben károsító rovarok zöme éjszaka repül és petézik. A denevérek pedig pontosan ezeket a rovarokat pusztítják, éppen ezért hasznukhoz nem férhet kétség. Hazánkban 25 denevérfaj él. A legkisebb az úgynevezett törpe denevér, melynek testhossza 4 centiméter, míg a legnagyobb az óriás korai denevér, mely 9 centiméter hosszú. Eltérő méreteikből adódóan minden faj más-más rovarokat pusztít. Az apró termetű törpe és vízi denevér szúnyogokra és egyéb hasonló méretű rovarokra specializálódott. A házak környékén gyakori szürke hosszúfülű denevér a faágakon mászkáló és leveleket rágcsáló hernyókat szedegeti le bravúros ügyességgel. A már nagyobb termetű korai és hegyesorrú denevér pedig a cserebogarakat és a nagy potrohú éjjeli lepkéket fogyasztja előszeretettel. A denevérek falánksága szinte egyedülálló az állatvilágban. Ha például sikerül megfognunk egy úgynevezett közönséges denevért, az állat minden erejét összeszedve igyekszik kezünkből kiszabadulni. Ijedt kapálódzását azonban rögtön abbahagyja, ha egy lepkét dugunk az orra elé. Ekkor jóízűen s látszólag békésen elropogtatja azt, majd csak miután befejezte a táplálkozást, próbál ismét elmenekülni. Mivel késő ősztől kora tavaszig megszűnik a bőséges rovartáplálék, a denevérek kénytelek a téli hideg elől barlangokba és pincékbe húzódni, ahol aztán téli álmukat alusszák. Nyáron legszívesebben faodvakban, templomok és kastélyok padlásain, tornyaiban tanyáznak. Hasznosságuk miatt, és tekintettel erőteljes fogyatkozásukra. a denevérek védett állatok. Pusztulásuk oka a rovarirtó szerek mértéktelen használatán és a tudatlanságból fakadó denevérirtásokon túl az alkalmas búvóhelyek számának fogyatkozásában keresendő. A hazai denevérállomány megmentése érdekében jött létre egy természetvédelmi egyesület, a Magyar Denevérkutatók Baráti Köre. Az egyesület tagjai az ország településeit járva feltérképezik az ország jelentős denevérkolóniáit, s ahol valamilyen veszély fenyeget, az egyesület a helyi lakók és az illetékes természetvédelmi hatóság egyetértésével és összefogásával mindent megtesz az állatok megmentése vagy alkalmas, új helyre történő áttelepítése érdekében. Az egyesület országos pályázatot hirdet. Várják azok jelentkezését, akik vállalják, hogy a lakóhelyük és a környező települések templomait, kastélyait felkeresik, megvizsgálják, élnek-e ott denevérek. A felmérőmunka megkezdése előtt az előzetes benevezést a Magyar Denevérkutatók Baráti Köre, 5452 Mesterszállás, Dobrosi Dénes elnöknek küldjék el. A felmérést 1992 és 1993 nyarán kell elvégezni; az. eredmények beküldési határideje: 1993. november 1. A pályázaton részt vevők között az idén 100 ezer, 1993 év végén pedig 300 ezer forintot osztanak ki. Dobrosi Dénes Mesterszállás Szegedi papucsot tessék! Kissé meglepődve olvastam a Délmagyarország május 6-i számában a „Szegedi papucsot tessék!" című, nem jegyzett írásukat. Meglepődésemnek az az oka, hogy ez az újságcikk az egyetlen reagálás a városi elöljárósághoz írt, személyes jellegű kérésemre. Hivatalos választ ugyanis eddig még nem kaptam a március 31-én kelt beadványomra. Nem vonom kétségbe a rövidke írás szerzőjének támogató jóindulatát, mégis úgy érzem, el kell oszlatnom néhány félreértést. Senki más érdekében nem tettem kezdeményezést a belvárosi árusítás engedélyezésére. Saját magamnak szerettem volna lehetőséget kapni annak a kevés árunak az eladására, aminek az előállítására még 78 évesen - hál'Istennek- képes vagyok. Ez az áru „a szegedi papucs", gyártásának valódi hagyományait utolsóként ápolom - gondolom, ez önmagáért beszél. Természetesen nincs kifogásom ellene, hogy velem együtt gyékényesek, cserepesek és más, arra érdemes kézművesek is lehetőséget kapjanak, de azt már sérelmesnek tartom, hogy ezt pályázat útján nyerhessem el. Talán nem szorul bővebb magyarázatra, hogy vállalkozásomat nem annyira az üzleti szempontok, mint a szakma szeretete motiválja. Ezért inkább elállók szándékomtól, ha meg akarják szabni, a nap mely szakában árusítsak, arról már nem is szólva, hogy naponta sátrat építsek és bontsak. Ezt én már nem tudom megoldani, de nem is akarom. Mindenesetre az ilyesfajta árusítást idegenforgalmi szempontból lényegesen frekventáltabb helyen tenném, hiszen ott sokkal kedvezőbb árat lehetne elérni, mint mondjuk a Somogyi utcában. Mondhatják persze, hogy túl érzékeny vagyok. Csakhogy immár közel 70 éves szakmai pályafutásom alatt számos méltánytalanság ért. És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy noha világéletemben a két kezem munkájából éltem meg, mégis sokáig az (előző) rendszer ellenségének tekintettek. Amikor sok évvel ezelőtt a Szegedi Papucskészítő Szövetkezet profiltisztítás címén a Szombathelyi Háziipari Szövetkezetnek engedte át a szegedi papucs gyártását, szót emeltem ez ellen, de még csak válaszra sem méltattak. Egy népművészeti pályázat kapcsán (1983-ban) éppen az Önök lapja marasztalt el szigorúan. A cikk szerzője fejemre olvasta, hogy a pályázatban Bálint Sándort plagizáltam. Való igaz, hogy felhasználtam részeket Bálint Sándor munkájából, csakhogy ő a papucskészítés tőlem látott és általam elmondott fortélyait jegyezte le. Remélem, levelemmel hozzájárulok ahhoz, hogy „a szegedi papucs" ügyét valóban támogatni tudják, ha azt arra méltónak tartják. Rátkai Sándor A Mester sorait abban a reményben tesszük közzé, hogy Vele és remek papucsaival találkozunk a Fesztivál idején, s még utána is, sokáig.