Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

900 éves törvényhozás Szabolcsi Zsinat A magyar nemzet már évszázadokkal ezelőtt törekedett a demokratikus államrend kialakítására, mindig is megvolt törvényhozó akarata és törvénytisztelő magatartása - emelte ki Antall József miniszterelnök az első ismert helyszínű és időpontú országgyűlés, a Szabolcsi Zsinat alkalmából rendezett szombati emlékünnepségen, ahol jelen volt Szabad György, a Parlament elnöke is. A jubileumi rendezvényt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye névadó településén, egykori székhelyén, Szabolcs községben tartották meg, ahol a 800 évvel ezelőtt szentté avatott I. László király elnökletével tanácskozott 1092. május 20-án az ország főpapjaiból, illetve világi méltóságaiból álló zsinat, és alkotott demokratikus módon törvényeket. * E napokban országszerte a nyolcszáz esztendővel ezelőtt szentté avatott László királynak tisztelegnek. Ez alkalommal hétfőn délelőtt 10 órakor a Magyar Nemzeti Múzeumban emlékü­lés lesz, amelyen részt vesz és köszöntőt mond Tőkés László nagyváradi református püspök is. Délután 3 órakor pedig a múzeum dísztermében Tempfli József nagyváradi katolikus megyés püspök nyitja meg azt a kiállítást, amely egészen október végéig megtekinthető. MAI MELLÉKLETÜNK IÍK SPORTJA • / • I IÁ f.mM.wii.itm.Mi_i^ui«iiiui Modell és fotós-ruha nélkül Sziksóstói tábor (6. oldal) Jó ebédhez szólt a szabadság Ünnep Gödöllőn (3. oldal) FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Farkas László ünnepi beszéde / Opusztaszer ünnepe Hagyományteremtő Árpád-napra gyűltek tegnap Opusztaszer lakói és a világ sok pontjáról érkezett vendégek. A Nemzeti Történeti Emlékparkban Árpád fejedelem szobra előtt Kecskeméti János, a település polgármestere köszöntötte a résztvevőket, köztük őrgróf Pallivicini Károlyt, aki Opusztaszer első díszpolgára lett, dr. Farkas László címzetes államtitkárt, köztársasági megbízottat és dr. Eke Károly országgyűlési képviselőt. A Pallavicini-család immár díszpolgár képviselője egy, az ópusztaszeri monostor romjait ábrázoló festményt ajándékozott a település közösségének. Az ünnepséget követően kulturális műsor szórakoztatta a falu népét és a vendégsereget. A 4. oldalon részleteket közlünk dr. Farkas László ünnepi beszédéből. Mitterrand Szarajevóban Vasárnap délben megérke­zett Szarajevóba Francois Mitterrand francia elnök, hogy utazásával elősegítse a bosz­niai rendezést. Mitterrand szombat este döntött úgy, hogy meglepetésszerű látogatást tesz a boszniai fővárosban. Szaraje­vóba Splitből érkezett meg helikopteren. A boszniai fővá­rosban rögtön megkezdte ta­nácskozását Alija Izetbegovic elnökkel. Tárgyalt az ENSZ szarajevói illetékeseivel, s azt tervezi, hogy felkeresi Szaraje­vó harcok sújtotta körzeteit is. Francois Mitterrand egyéb­ként nem óhajt tárgyalni a boszniai szerbek vezetőivel. A francia elnök ezzel kapcso­latban azt hangoztatta, hogy Franciaország csak Boszniá­val, Szerbiával és Horvátor­szággal áll diplomáciai kap­csolatban, - tehát az úgyne­vezett Boszniai Szerb Köztár­sasággal nem. Papszentelés a dómban (írásunk a 3. oldalon) HÉTFŐ, 1992. JÚN. 29., 82. ÉVF. 152. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT co Lekötési ideje >* N M 0 15- 30 nap •n rí 31— 60 nap E 61- 90 nap "5 * 91-180 nap P5 "" 181-365 nap * 366-tól ÖH Bruttó kamat 24,0% 28,0% 31,0% 34,0% 36,0% 38,0% 40,0% Bruttó kamat 22,0% 25,0% 27,0% 28,0% 29,0% 31,0% 1-0 Szeged javára Pénteken nyílik Magyarország első Komm und Kauf áruháza, amely a világ minden tájáról kínál akciós árukat. A linzi székhelyű osztrák Elku Holding Rt. Nemzetközi Kereskedőház magyarországi tevékenysége központjává szeretné tenni Szeged városát. Ennek előnye a lakosság számára: a magyar fogyasztóknak és vállalkozóknak először nyílik lehetőségük arra, hogy mindenkor a legalacsonyabb árakon jusson hozzá nemzetközi szabványoknak megfelelő minőségű fogyasztási cikkekhez. Ezt az Elku-csoport alapvetően új, forradalmi, anticiklikus beszerzési politikája teszi lehetővé. Ez azt jelenti, hogy kizárólag azokat az árukat vásárolja meg, amelyeket a világpiacon részben termelői ár alatt kínálnak. Legyen ez élelmiszer, elektromos kisgép, háztartási cikk vagy textília: az árkedvezmény mindig a vevőnél jelentkezik. Az új Komm und Kauf áruházban állandóan változó, akciós ajánlatainkkal találkozhat, melyekben egy a közös: minőség a legolcsóbb árakon. (x) Bankszámlavezetés gazdálkodó szervek, vállalkozók részére. Tisza L. krt. 56. Pénztári órák: 8—13 óráig. 2f * 0 Z g <C c s rí 5 x 0 M a o o £ O-. 30 nap 31- 90 nap 91-180 nap 181-270 nap 271-365 nap 366-450 nap 451-540 nap

Next

/
Thumbnails
Contents