Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-26 / 150. szám
PÉNTEK, 1992. JÚN. 26. SPORT 5 Holnap, 11.45-kor, a Kisstadionban Ferencesek és ismert szegediek futballoznak a fogyatékos gyermekekért Mint arról szerdai számunkban már beszámoltunk, szombaton 11.45-kor jótékony célú labdarúgó-mérkőzés helyszíne lesz az újszegedi Kisstadion. Az egészségügyi gyermekotthonban élő fogyatékos gyermekek megsegítését szem előtt tartó katolikus papok, a ferences főiskola hallgatói, valamint ismert szegedi polgárok (képviselők, edzők, újságírók) is focicsukát húznak holnap, abban reménykedve, hogy összecsapásuk sok adakozó városlakót vonz majd a lelátóra. Akik kilátogatnak a Kisstadionba, nem csupán László atya, Kiss Huba, Koha Róbert, Szabó Ferenc, Kosztolányi József, Nyári Sándor, Kővári Árpád, Szalai István, Bálint Akos, Tamás Sándor, Dlusztus Imre, Kovács András, Süli József, Thékes István, Réthi J. Attila játékát élvezhetik, hanem a nézőtéren körbejáró szerzeteseknek adakozva, beteg embertársaink nyaralási költségeihez is hozzájárulhatnak. Azon személyek és intézmények, akik valami oknál fogva nem lehetnek jelen a szombati mérkőzésen (amit egyébként Laczkó Ferenc domaszéki plébános vezet), ám segíteni szeretnének a fogyatékos gyermekeken, a „Jövőnkért" Alapítvány számlaszámára - OTP Csongrád Megyei Igazgatósága 289-98008-665-7123; jelige: „Kicsinyekért" - utalhatják át adományukat. Tehát holnap, nem sokkal a déli harangszó előtt találkoz(z)unk a Kisstadionban! A ferences főiskola „Don Bosco" katolikus kupát nyert csapata. Állnak (balról): fráter Artúr, fr. Masszeo, fr. Pacifik, fr. Sámuel, fr. Barnabás. Guggolnak (balról): fr. Dómján, fr. Bonifác, fr. Marcellin, fr. Huba. Osztályozó az NB I-ért LABDARÚGÁS Szerdán lejátszották a labdarúgó NB I-be jutásért az első összecsapásokat. A két volt NB l-es klub közül a szombathelyiek Nyíregyházán szenvedtek minimális arányú vereséget, míg a diósgyőriek hazai pályán a BKV Előrét verték meg. Eredmények. Nyíregyházi VSC-Haladás VSE 1-0 (1-0). Nyíregyháza, 12 ezer néző. Vezette: Puhl. Gólszerző: Csehi T. DFC-BKV Előre 2-1 (l-l). Diósgyőr, 8 ezer néző. Vezette: Pillér. Gólszerző: Szabó, Szvisztum, ill. Szemere. A visszavágókat vasárnap játsszák. Emlékplakett Ocskó Attilának és Ördögh Istvánnak Az önálló Magyar Súlyemelő Szövetség megalakulásának 35. évfordulója kapcsán a napokban a fővárosban nagyszabású ünnepséget tartottak. Ebből az alkalomból, az eltelt három és fél évtizedben kiemelkedő teljesítményt elért sportlókat, sportági tisztségviselőket és társadalmi aktivistákat jutalmaztak meg. Szegedről Ocskó Attila serdülő Európa-bajnok és Ördögh István, a Szeged SC edzője emlékplakett elismerést kapott. Újabb tanú Witt ellen Úgy tűnik, a német sport legújabb ügye, az egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, Katarina Witt múltja hosszú ideig témát biztosít majd a közvéleménynek és a sajtónak is. A Dresdner Morgenpost am Sonntag című drezdai lap az elmúlt hét végén számolt be arról, hogy a jelenleg profi sportoló Witt 1984 és 1989 között információkkal látta el az egykori NDK titkosszolgálatát - azaz Stasi-ügynök volt. A Chemnitzer Morgenpost újabb adalékot tárt az olvasók elé: egy tanú vallomását közli. Volkmar Rahnfeld chemnitzi lakos így nyilatkozik a napilapban: - 1989 decemberében személyesen rejtettem el Katarina Witt aktáit. Mintegy nyolc vastag irattartóról van szó, amelyekben fize"tési listák és számlák voltak. Az írógéppel kitöltött számlák mindegyikét Witt saját kezűleg írta alá. Egyébként a papírokon igen magas összegek szerepeltek. Ez a tény Witt különleges Stasi-pozícióját bizonyítja - mondta Rahnfeld. Sakkolimpia Manilában, június 7—25. (15.) Lesz-e magyarázat? Blázsik Zoltán rovata Immár 14 éve a Buenos Aires-i fényes diadalunknak. A máltai holtverseny is csak szép emlék ma már. Az újvidéki szégyent még meg lehetett indokolni legjobb nagymestereink távolmaradásával. Most játszott Sax is, Portisch is, Pintér is! Vajon két éve miért nem? Ki viselte akkor a felelősséget? De hiszen velük sem sikerült előbbre lépnünk! Most is hiányoztak hárman. Kérdezgette mindenki Manilában az illetékeseket, hogyan lehetséges, hogy a magyar válogatottakban nem nevezett sem Polgár Judit, sem Polgár Zsuzsa, sem Polgár Zsófia? A válasz-egyszerű, nem tudtak megegyezni szövetségükkel. Mert egyezkedni kellett volna!? Alkudni vagy megalkudni. Lesz-e vajon most valami változás? Ki tudnak-e, ki akarnak-e dolgozni jó előre olyan követelményrendszert - és természetesen olimpiához méltó ösztönzőrendszert -, amely egyértelműen kijelöli, kik jogosultak a magyar színekért küzdeni 1994-ben Szalonikiben. Nem név szerint, a teljesítmények alapján, korra, nemre való tekintet nélkül! Manilában Sax Gyula (3 győzelem, 8 döntetlen, 0 vereség), Ribli Zoltán (4, 8, 1) és Pintér József (4, 8, 1) egyaránt három plusszal járult hozzá a csapat összeredményéhez. Sajnálatos, hogy Portisch Lajos most nem volt olyan formában, mint négy éve, nem is volt, aki vezéregyénisége lett volna csapatunknak (3 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség). Meg kell azonban jegyezni, hogy két vereségét az első táblán olyan világklasszisok ellen szenvedte el, mint Short és Kamsky! Jól kezdett Horváth József miként a csapat is -, viszont a hajrá nem sikerült (2, 3, 2). Adorján András játszott legkevesebbet (1, 1, 2), de ő négyszer kapott lehetőséget Buenos Airesben is. Akkor nyertünk! Most viszont Oroszo. 39, Üzbegisztán 35, Órményo. 34,5, USA 34, Izland, Horváto., Letto. 33,5, Anglia, Grúzia és Ukrajna 33, Izrael, Bosznia, Svájc, Németo., Cseh és Sz. Sz. K. 32,5-32,5 után következünk csak. A hölgyek minden dicséretet megérdemelnek. Mádl Ildikó nehéz örökséget vállalt. A magyar női válogatott első táblása négyszer Verőci Zsuzsa, kétszer Polgár Zsuzsa - hat (!) egymást követő olimpián veretlen maradt. Ez a sorozat megszakadt, de ne sajnáljuk! Emlékezetes marad Ildikó hősies küzdelme az ex- és a jelenlegi világbajnoknő ellen ugyanaznap! Csonkics Tünde és Mádl Ildikó azonos számszerű (5, 5, 3) eredményt ért el. Verőci Zsuzsa ötödik olimpiáján maradt veretlen (6, 5, 0). Kiváló formájával tábladíjat érdemelt ki. Horváth Júlia (1, 4, 0) is kivette a részét a nagy sikerből. Vasárnap a Tisza úszóháznál Tiszai sportnap strandröplabdával és turulbajnoksággal Tiszai nap néven a városi sportigazgatóság és a Szőke Tisza Ifjúsági Hajósegylet vasárnap reggeltől nagyszabású sportversenyeket rendez. Kilenc órától a Tisza úszóháznál - a szalámigyár előtti folyószakasznál - 10 kilométeres teljesítménytúrára várják a jelentkezőket. Két órán belül kell a célba érkezni, s a távot sikeresen teljesítők között ajándéktárgy sorsolást tartanak. Hajókat korlátozott számban, térítés ellenében, biztosítanak. Száz forintért a megéhezők ebédet kapnak. Délután 2 órától kezdődik a városi turulbajnokság. A szervezők szeretnék ezt a szegedi „specialitásf'ismét népszerűvé tenni. Várják azokat, akik valamikor jeleskedtek ebben a sportágban, de szívesen fogadják azokat is, akik most szeretnék elsajátítani a turul csínját-bínját. Bizonyára sokan jelentkeznek majd a Kun Lajos vezette fejelőversenyre, de valószínű nem árválkodik az érdektelenségtől a strandröplabdapálya sem. Egyéb szórakozási lehetőségről is gondoskodnak a Tisza úszóházon. Például térítés ellenében a bemutató után a bátrak vízimotorozhatnak is. Fél hattól pedig a Molnár dixilend szórakoztatja a nagyérdeműt. Szombaton 9 órától: „Amatőr Kupa" teniszverseny A Csongrád Megyei Sportigazgatóság felkérésére a Makó Városi PMH humánpolitikai osztálya június 27-én, szombaton Makón Amatőr Kupa néven teniszversenyt rendez. A kórházi pályákon lebonyolítandó eseményen férfi- és női egyes és páros kategóriákban versenyezhetnek a résztvevők. Jelentkezni 8.30-ig a pályához tartozó öltözőben lehet. A (DM-et búcsúztató...) Alfa nyerte a Ködisz Kupát A napokban az UTC-pálya adott otthont az 5. Ködisz népszerűbb nevén: SZKV Kupa kispályás labdarúgótornának. A tizenöt együttes közül izgalmas és sportszerű selejtezők után a címvédő Kisbojtár, a középdöntőben a Délmagyarországot búcsúztató Alfa, a jó erőkből álló Domet Rt. valamint a házigazda SZKV I. jutott a fináléba. A 30 ezer forint összdíjazású torna rendkívül színvonalas végjátékában végül is az Alfa szerezte meg a győzelmet, a Kisbojtár, a Domet és az SZKV I. előtt. Az esemény szponzorai - dr. Dóczi István, a Kőbányai sört értékesítő kft igazgatója, Tóth Dezső, az IKV igazgatója és Barna Lajos, a Kisbojtár Bt. vezetője - a legjobb játékost (Márki Ferencet), a gólkirályt (Bischof Csabát) és a legkiválóbb kapust (Kovács Gábort) különdíjban részesítették. Sokan megjegyezték: a rendezésért Gidai Sándornak és csapatának is jár a legbecsesebb trófeával felérő elismerés. Nyílt levél Szeged sportolóihoz Tisztelt Barátaim, szegedi Sportolók és Sportvezetők! Most mi kérjük a segítségeteket. Minél többen jöjjetek ki szombaton 11.45-kor a Kisstadionba, hogy jelenlétetekkel, adományaitokkal hitet tegyetek az „ép testben ép lélek" gondolat mellett. Bizonyítsátok - a tamáskodók számára -, hogy a sport nem egy szűk réteg szórakoztatására, hanem közvetlen vagy közvetett módon az egész társadalom testi-lelki állapotának jobbítására szolgál. Mi, az önkormányzati testület „jobbik fele", ezt vállaltuk fel, amikor a sport, a fogyatékos gyermekek helyzetének javítása ügyében szót emeltünk, cselekedtünk. Segítségeteket köszönjük! Koha Róbert MDF-KDNP frakció Ma: EB-dönto Németország harmadszor vagy Dánia először? Göteborgban péntek este befejeződik a 9. labdarúgó Európa-bajnokság, Németország negyedszer szerepel döntőben (kétszer első volt), Dánia előtt viszont először nyílik alkalom az aranyérem megszerzésére. Az eddigi finálék eredményei a következők voltak: 1960. július 10., Párizs: Szovjetunió-Jugoszlávia 2-1 hosszabbítás után 1964. június 21., Madrid: Spanyolország-Szovjetunió 2-1. 1968. június 6., Róma: Olaszország-Jugoszlávia l-l hosszabbítás után; június 10.: Olaszország-Jugoszlávia 2-0, megismételt mérkőzés. 1972. június 18., Brüsszel: Németország-Szovjetunió 3-0. 1976. június 20., Belgrád: Csehszlovákia-Németország 2-2 - hosszabbítás után 1 l-esekkel 5-3. 1980. június 22., Róma: Németország-Belgium 2-1 1984. június 27., Párizs: Franciaország-Spanyolország 2-0. 1988. június 25., München: Hollandia-Szovjetunió 2-0. Megyei „mesterlövészek" Fddi másodszor a legjobb Az 1991/992. évi megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának végeredménye: 31 gólos: Fődi (Mórahalom), 26 gólos: Puskás (SZVSE), 18 gólos: Buknicz (Üllés), 16 gólos: Tóth G. (Móraváros), Óze (Tápé), 15 gólos: Muhel (Kistelek), Széli (Zákányszék), 14 gólos: Suhai (Tápé), 13 gólos: Széli (Sándorfalva), Simon (SZVSE), 12 gólos: Zakar (Szőreg), 11 gólos: Süli P. (Tápé + Szőreg 8+3), Gulyás (Szentes FC), 10 gólos: Györgyi (Fábiánsebestyén), 9 gólos: István (Fábiánsebestyén), Virág (Sándorfalva), Bánfi (Móraváros), Verók (Szentes FC), Holl (Tanárképző), 8 gólos: Tóth Á„ Süli (SZVSE), Kovács (Tisza Új + Zákányszék 6 + 2), 7 gólos: Lengyel (Tisza Új + Szőreg 6+1), Bajnok (Tanárképző), Bozó (Mindszent), 6 gólos: Botlik, Markó (Móraváros), Batik (Tisza Új + Zákányszék 3 + 3), Szita (Tisza Új + Szőreg 1 + 5), Pikó (SZVSE), Káity (Üllés), Grezsa (Sándorfalva), Kádár (Bordány), 5 gólos: Tóth I. (Kistelek), Kiss Cs. (Móraváros), Kun, Illyés (SZVSE), Hajdú, Markó, Tóth-Szeles (Bordány), Miklós (Tápé), Mucsi, Molnár (Mindszent), Pipicz (Zákányszék + Móraváros 3 + 2), Zsikó (Szőreg + Tápé 4+1), Beke, Kerekes (Apátfalva), Hegyesi (Üllés + Móraváros 4+1), Masa (Mórahalom), Jemei (Szentes), Kenyeres (Fábiánsebestyén), 4 gólos: Bánfi, Aszalai (Mindszent), Szilágyi, Király (Móraváros), Tóth-Kása, Köteles (Apátfalva), Németh, Nógrádi (Mórahalom), Pataki, Molnár (Sándorfalva), Kruzslicz (Fábiánsebestyén), Molnár (Tisza Új), Peták (Bordány), Bakó (Mindszent), Jáksó (Szőreg), Heindrich (Tápé), 3 gólos: Tóth I. J„ Ágoston (Tisza Új), Tóth J„ Sebestyén, Besenyei (Sándorfalva), Fábián, Budai, Szécsi (Mindszent), Nagy (Tisza Új), Deák G., Koszó, Csúcs (Móraváros), Farkas, Ruzsáli (Tápé), Gerecz (Mórahalom), Balogh (Apátfalva), Lévai (SZVSE), Bajorics (Szőreg), Szentpéteri (Szentes FC), Széli, Monostori (Bordány), 2 gólos: Kispál (SZVSE), Tóth Z„ Szalma, Kedves, Fekete, "Berta, Molnár (Tanárképző), Hódi, Bazsó (Tápé), Péter, Kiss P., Muskó (Móraváros), Vörös, Demeter, Fazekas, Katona (Szentes), Farkas III. (Bordány), Horváth, Bogár (Üllés), Vígh T., Révész (Kistelek), Csigér, Móra, Varga, Száraz, Bereczki (Szőreg), Császár, Bóka, Hevesi (Mórahalom), Fodor, Popovics (Zákányszék), Márton, Tóth G. (Tisza Új), Huszka (Sándorfalva), Lukács (Mindszent), Fekete, Nagy (Apátfalva). Sportműsor SZOMBAT Tenisz „Amatör Kupa". Férfi-, női egyéni és páros verseny, Makó, kórházi pályák, 9. Labdarúgás Jótékonysági mérkőzés a fogyatékos gyermekekért. Kisstadion, 11.45. Gyálarét öregfiúk-Mélykút öregfiúk, Gyálarét, 17. VASÁRNAP Tömegsport „Tiszai nap". Vízi túra, turul-, fejelő-, strandröplabdabajnokság, Tisza úszóház, 14. Q£ > (4 pa —V) > <» ^ qj re. I t 43 n te 6 s: n < u g s eve o <u . "S c a je, n m :0 O sj t P ° 3 — a V) W H Z N <*5 N O vi . - -8 < N — .SS « rj e W £ u * % 2 2 Ő « o "g . .a ° n ts 8 rí m " § O. _ N :0 « * ü o M e a h 5 v 2c rn 1 o ^ •a »C) | S :0 M I) > c o -J u-.S c/5 N J > >-. ca % sá VSj ff t/: | > £ o C/3 :2 -g I—i o C Öt) 1) vu Ti •55*2 S c <D 44 ca i— « N <D >> m 22 vü :3 g ÖO-^ 2 32 — 22 e? g' 5" U c ts fi SS • • -o C F :g .« « _r M-T :=S OÓ.S 6 K 44 4) >o _ T3 4/ N C ,5 43 OO j7vt> g > o u Vi c/3 o Ölü < -O Jhls 8 8 S S cí « M <L> C 2 •2 c. tS