Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-23 / 147. szám
12 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JÚN. 23. ROSSZ HÍR Szem előtt. A Szentes és Csongrád közötti országúton a hódmezővásárhelyi K. G. rendőri ellenőrzés miatt állt az út jobb szélén. M. J. szentesi lakos, segédmotor-kerékpárjával 50 km/óra sebességgel közlekedve - a figyelmetlenség nyilvánvaló - a gépkocsinak hajtott, elesett, súlyos, nem életveszélyes, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedve. A KRESZ-szabályok mellőzésének másik „eredménye": a kocsiban 10 ezer, a kerékpárban 8 ezer forintnyi kár keletkezett. A sors keze: sorsjegy. Váratlan és kedvező ajánlatot kapott egy Kárász utcai vendéglőben a szegedi H. F. A kísértésnek ném tudott ellenállni - 15 ezer forint készpénzt fizetett ki egy „nyertes" sorsjegyért, amiről utólag kiderült: ügyes hamisítvány. Feljelentést tett az ismeretlen ellen... Napsugár. A közismert szegedi Napsugár tábort ajtókifeszítés módszerével károsították meg. Körülbelül (legalábbis az első felmérés ezt mutatta...) húsz darab széket jól olvassák: ülőalkalmatosságot - vittek el a betörők. Kömpöcön néztek a körmükre. Két fiatalembert, szatymazi lakosokat akart igazoltatni a sándorfalvi úton a külterületi önkormányzati járőr. K. A. és V. Zs. Polski FIAT-tal közlekedett - s a szolgálati gépkocsi megkülönböztető fény- és hangjelzésére meg sem állt a Csólyospálos-Kömpöc határában lévő dűlőúton, ahol az olajfúró állomás dolgozói segítségével sikerült elfogni őket. Az általuk vezetett gépkocsi tulajdonjogát nem volt módjukban igazolni... Korkósktoló. A Kálvária sugárúton, az idősek napközi otthonát bűnözők látogatták. Ablakbetöréssel jutottak a mintegy 70 ezer forintot érő műszaki cikkhez, amit magukkal vittek. Vajon ki, mikor - s milyen minőségben... - tér vissza? A kiserdő magányában. Éjszaka „kötötték cl" B. E. szegedi lakos Ladáját. A 150 ezer forintot érő kocsit a domaszéki víztorony melletti kiserdóben találták meg elhagyatva. A tulajdonos visszakapta a járművet. Tárolóból... Klasszikus eset: K. I. segédmotor-kerékpárját a szegedi Vértói úti közös tárolóból lopták el. A kár 33 ezer forint. A jármű körözését elrendelte a rendőrség. Tisztelt Magyar Rendőrség! Ezennel visszavonom tavaly karácsony táján majdnem megtett vallomásomat, melyet az Első Magyar Kaszinórablás ügyében terjesztettem volna elő. Mint Önök előtt ismert - és Önök által ennek nyomán a sajtóban közzétett - a szegedi Casino Imperial pénzét álarcos marconák elrabolták, s bravúros nyomozással majdnem minden és majdnem mindenki meglett. Sőt még azon felül is Annus Dezső szakács személyében. Tetszenek tudni, ez az én nagy bajom. Szegény Dezsőt, a Szomjas Vándor kocsmahivatal szakácsügyi előadóját olyan alaposan gyanúsították a kaszinórablásban való részvétellel, hogy ki sem jött fél évig az aszalóból. Én meg, aki nem sokkal az alapos gyanúsítás előtt szerb Felmentve IGRIC/.! ZSIGMOND rizses húst ettem a Szomjas Vándorban, attól kezdve módszeresen készültem vallomást és kiegészítő feljelentést tenni leendő kaszinórablók ügyében. Az összefüggéseket önkényesen megválasztva és értelmezve úgy véltem, hogy aki olyan keményre főzi - azaz nem főzi - a rizst és sajnálja a fűszert, mint ez a szerencsétlen, amúgy kiváló munkaerő Annus Dezső, az potenciális kaszinórabló. Végigettem a várost és a régi szegedi járás összes kisvendéglőjét, a félelmetes felismerés kezdett gyökeret verni elborulni kész elmémben: annyi rossz rizsát eltem, hogy ennek alapján nemcsak a másfél magyar kaszinó, de Monté Carlo összes játékterme is veszélyben forgott. Tekintélyes listát fogalmaztam magamban, amelyre most már senki nem kíváncsi, hiszen - mint megírtuk - a bíróság fölmentette a fél évig gyanúsított és fogva tartott szakácsot. Az elsőfokú ítélettel porba hullott az elméletem. Pedig sokat rágódtam rajta. Holnaptól úgy ehetem a sörétkeménységű rizst, hogy eszem ágában sincs a rendőrséget figyelmeztetni. Nem kaszinórablás készül - csak rossz a gáztűzhely. Előfizetőink figyelmébe! \ mentő menne az éjszakai betegekhez A Démagyarország kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket a 6224-633as telefon 18-as mellékén várjuk. & Elő szeretné fizetni lapunkat? •ff ff ír ff •zr Ha eddig nem fizette elő ADÉLMAGYAROROSZÁGOT. de most szeretné, akkor hívja fel a 62/12-836-os telefonszámot. a A többi a mi dolgunk! ™ ff ff ff ff ff | ff ff ff ff ff ff Jóhír-müsor A Jóhír Mozi programja ma, 21 órakor, a Telin csatornán színes összeállítást ad a vasárnapi Happy day, a Délmagyarország Kft. által is támogatott rendezvényeiről. Június 8-án, hétfőn - július 11-ig - öthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Mindennap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölti és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküldheti, vagy személyesen behozhatja a Sajtóházba.) 'dm i/cnni IMMMCK! Címünk: 6740 3.jh. KEDDI NYEREMÉNYSZELVÉNY! HV 83 K útivasaló Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!" Név: I A HARMADIK JÁTÉKHÉT Cím: I SZELVÉNYEINEK I BEKÜLDÉSI I HATÁRIDEJE: I JÚLIUS 1., 12 óra. Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! az alábbi, N°2-es szelvényen látható ENERGOLUX 75Ó3 automata mosógépet ÍDM 3. HETI FŐDÍJSZELVÉNY ENERGOLUX 7503 automata mosógép — —— — — — — — — — A fenti áruk a VIDIA boltjaiban: Kölcsey u. és Kossuth L. sgt. 9-13. sz. alatt megvásárolhatók! Ne feledje: h< A A i ^ holnap folytatjuk! Ez úgy lehetséges, ha hétfőtől péntekig naponta kivágja a mosógépes szelvényeket, és összegyűjtve, mind az ötöt egyszerre beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvénynél. A borítékon, kérjük, szintén szerepeljen a „Napról lapra nyeremény!" jelige!) A HARMADIK JÁTÉKHÉT NYERTESEINEK NEVÉT JÚLIUS 2-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN tÁl /M Aj NAPRÓL LAPRA HYEREMÉriY! Még távoli terv - talán jövőre realizálódik - az éjszakai orvosi ügyeleti rendszer átszervezése. Megszűnne az éjszakai inspekció a Szentháromság úti rendelőben, s a Szilágyi utcai mentőállomáson működne - hallottuk az önkormányzat egészségügyi bizottságának legutóbbi ii lésén. Az elképzelések szerint hétköznap a késő délutáni óráktól kezdenék a szolgálatot, két sürgősségi mentőautóval két orvos szállna ki a betegekhez. Szombaton és vasárnap, valamint az ünnepnapokon 24 órás nonstopügyelet lenne, ugyancsak dupla autóval és két orvossal. A mentőállomás ügyeletes szolgálatvezetője döntené cl, milyen fokozatú, felszereltségű kocsit célszerű küldeni a hívás helyszínére. Ezzel az ügyeleti formával lehetővé válik, hogy először a mentőszolgálat kerüljön kapcsolatba a beteggel, és szükség esetén azonnal gondoskodhat a beteg beszállításáról a megfelelő fekvőbetegintézménybe. Amennyiben a páciens állapota ezt nem indokolja, akkor a mentővel a helyszínre érkező orvos otthon látja el a beteget. Az új ügyleti rendszerben a mentőállomáson alakítanák ki a járóbeteg-ambulanciát, ahol hétköznapokon éjszaka, hétvégén nonstop fogadnák a járóbetegeket. Az egészségügyi bizottság tagjai egyöntetűen elvetették azt a javaslatot, miszerint a teljes átszeg vezés helyett, az idei nyáron egy hónapos próbaidőre csak a kijárás Ugyeletet vállalja át a mentőszolgálat a kórház-rendelőintézettől. Ehelyett egybehangzóan arra voksoltak, hogy a mentőállomáson alakítsanak ki ambulanciát, s ezután szevezzék át, akkor immáron véglegesen, az éjszakai orvosi ügyeletet. A mentők Szilágyi utcai épületében ugyanis van erre alkalmas - 170 négyzetméteres alapterületű - helyiség, ahol 1 orvosi szoba, 1 vizsgáló, I fektető, 1 injekciózó és I nővérszoba kialakítására nyflik lehetőség. A mentőállomáson létesftendő ambulancia beruházási költsége 7 millió forint. Az összeg jóváhagyásáról az önkormányzat közgyűlése hivatott dönteni. Amennyiben még ez év nyarán kedvező döntés születik, akkor - a legoptimistább jóslatok szerint - '93 január elsején már az új éjszaki ügyeleti rendszer léphet életbe Szegeden. KALOCSAI A Szegedi Akadémiai Bizottság hírei székházban, amelyre mintegy Június 24-én, 18 órától, a Modern Filológiai Társaság szegedi tagozata féléves programsorozatának záróülését tartja. Két előadás hangzik el: Fejér Ádám Keresztények és zsidók az európai kultúrában Ma van a Fórum! A leendő első osztályosok szüleit várja fórumra a Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézet kedden, délután 5 órakor. ( Szeged, Közép fasor 1-3 sz.) Tolnai Gyuláné beszél az általa kidolgozott olvasásés írástanítási módszerről minden érdeklődő szülőnek. címmel, Szalma Natália pedig Miért írta át Freud a Bibliát címmel tartja. Június 24-27. között a Magyar Anaesthesiológiai és Intenzív Thcrápiás Társaság rendezi kongresszusát a SZAB700 magyar aneszteziológust és 100 külföldi vendéget várnak. Ugyanitt rendezik meg a kongresszus sajtótájékoztatóját 24-én, 17 órakor. Parkolási tilalom A Ti telefonotok A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Csak fiataloknak - Horoszkóp. Partiscum-tervek. Szerkesztő: Vágási Kálmán „Hallgassa Önnek is szól! mindennap IMS ára között a MIIí (áDANüRIllShnlHatj^^V Hirdetés/elvetet: Szeged, Tanácsköztársaság n. 7. Tel.: 24-702, TeLTax:25-ó30 Az orvosegyetem június 24-tól 27-ig között tartandó MAITT kongresszusa idején parkolási tilalom lép érvénybe, a következő rend szerint: szerdán déltől szombat délig a Somogyi Könyvtár előtt, csütörtök reggel 7 órától szombat délig a Somogyi utcában, az Akadémia előtt, a Tisza Lajos körúton a Pécsi utcától az Árvízi emlékműig, illetve a SZOTE gazdasági hivatala előtt tilos a parkolás. Ma délután 6-tól este 7-ig ismét várja a Déltnadűr tinitelefonja a Te hívásod. Várjuk a levelező partnert keresők vagy a popesercberére jelentkezők hívásait, de ha csak kérdésed, véleményed van vagy valami nyomja a szíved, akkor is tárcsázz bátran. Megpróbálunk segíteni, akár a telefonon keresztül, akár a Délmadár hasábjain. Ismét garázstűz Vásárhelyen Elégett a Mercedes Tetemes anyagi kárral járó garázstűz volt Vásárhelyen, szombaton, a Nefelejcs utca 12. szám alatt. Eddig még ismeretlen okból kigyulladt egy garázs, amelyben egy Skoda 105-ös, egy Mercedes 300-as és egy motorkerékpár volt. A tulajdonos, amikor a tüzet észlelte, megpróbálta eloltani, de sikertelenül. így a próbálkozás után körülbelül negyven perc múlva értesítették csak a tűzoltóságot, akik a tüzet lokalizálták. A járműveket azonban már nem lehetett megmenteni, teljesen kiégtek, az előzetes becslés szerint a kár kétmillió forint körül van. A tűz okának megállapítását szakértők vizsgálják. Meleg, párás idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig folytatódik az évszakhoz képest meleg, párás idő, „menetrendszerűen" helyi zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul. A 2. játékhét nyerteseinek nevét holnap (szerdán), 15 órakor sorsoljuk ki a Sajtóház klubjában, dr. Kopcsányi Katalin közjegyző jelenlétében. autómentő, autódaru Gyors, pontos, olcsó! ARKNGKDMKNYFS akciő a VIDIA MARKFTBFN (Szeged, Mars tér A pav. Tel.: 26-158). Június 23—27-ig 20% kedvezménnyel vásárolhatja az alábbi termékeket: egyélű görkorcsolyák 37-44-es 5 600 Kt helyett 4480 Ft-ért, fehér pólók S, M, L 170 Ft helyett 136 Ft-ért, kislányruhák 850 Ft helyett 680 Ft-ért, fényképezőgépek 6 600 Ft helyett 5280 Ft-ért, órák 2300• 6000 Ft mínusz yiHA 20%. RVIDIA Kereskedőház Rt (x)