Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-23 / 147. szám
6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JÚN. 23. Az igen kimondását sok-sok tárgyalás előzi meg „A feltételeket mi diktáljuk! A Pataki, dr. Lancsa kettős lesz a „befutó"? 55 A kiskunhalasi torna döntőjeben Hengereltek a Csongrád megyei ifik A minap Bodó Antal, a Szeged SC elnöke nyilatkozta lapunknak: „Nem hivatalosan ugyan, de szóban már közöltem Szalai István vezetőedzővel, hogy felbontjuk szerződését!" Azt is elmondta, neves szakemberekkel tárgyalnak, de még egyikkel sem egyeztek meg. Vásárhelyi tudósítónk viszont dr. Lancsa Gvörgv elmondása alapján - már arról számolhatott be A Dél Sportja tegnapi számában, hogy ezután a Pataki, dr. Lancsa duó irányítja a Szeged SC labdarúgóinak munkáját. Bővebb felvilágosításért ki máshoz, mint a klub elnökéhez fordultunk, hogy első „kézből" tudhassuk meg: miért vált meg az általa nagyrabecsült Szalai Istvántól; járt-e nála játékosküldöttség annak érdekében, hogy menessze a vezetőedzőt; valóban a szóbanforgó edzőket szerződteteti; nem érzi-e magát hibásnak a labdarúgó-szakosztálynál kialakult helyzetért? FOTÓ: GYF.NES KÁLMÁN „A negyedik hely az én kudarcom is, ezért a jövőben megfontoltabban döntök kritikus kérdésekben!" Amikor közöltük az elnök úrral, mi mindenről kívánunk vele gondolatot cserélni, nent zárkózott el a válaszadás elől. - Szalai István, mint az elnökség tagja, azon az ominózus elnökválasztási ülésen tartózkodott a szavazástól; a vezetőedző nem fogadta „kegyeibe" a Bodó Antal közreműködésével Szegedre került labdarúgókat, a román Radulescut és az albán Bushit; nemrég pedig elmarasztalóan nyilatkozott önről... Mindezek mennyiben befolyásolták az elnököt abban, hogy útilaput kötött, az edző lábára, akinek 1993. december 31-ig van érvényes szerződése? - A szerződésbontásnak más okai vannak, de mindenekelőtt az eredménytelenséget említeném - kezdte a „vádirat" ismertetését Bodó Antal. - Az NB I.-ből kiesett csapat gerincét adók ittmaradtak, hozzájuk kilenc olyan labdarúgót igazoltunk, akik nem megyei szintű futballisták... A minél jobb szerepléshez, ahhoz, hogy ne ott végezzen a csapat ahol, a feltételrendszer nagyobb részben adott volt! Jó képességű játékosok alkották a csapatot, mégsem tudott az osztályozóig eljutni. Gond volt az is, hogy Szalai István túlzottan sokat személyeskedett, én mégis kiálltam mellette. Nagyon bíztam a vezetőedzőben, holott ő bclémcsípett, nevetségessé tett az egész város előtt... Már ezért is felmondhattunk volna neki! Túltettem magam fricskáin, továbbra is lehetőséget kapott esélyei növelésérc. Nem tehetek róla, hogy nem élt vele... - Sokan tudni vélik, voltaképpen már május 19-én, amikor a Vásárhely vezetőivel tárgyalt, megpecsételődött Szalai István sorsa... - Sántít a feltételezés, hiszen akkor még „állt a zászló", volt esélyünk arra, hogy osztályozós helyen végezzen a csapat! - Folytassuk újabb „kellemetlenkedéssel"... Értesüléseink szerint játékosküldöttség kereste meg az elnököt: ha Szalai István marad, úgy ők távoznak a klubtól! Mennyi a valóságalapja ennek a híresztelésnek? - Jgaz a hír! Hivatalos formában nyolcfős küldöttség jelentkezett nálam - közülük hatan-heten kezdő játékosok! -, amennyiben a vezetőedző marad, kérik, hogy közös megegyezéssel bontsunk velük szerződést! (Súlyos, elítélő szavak... Kíváncsiak voltunk, vajon a játékosok miként vélekednek minderről? Eddig csak Takó Ferenccel tudtunk beszélni, ám ajtónk mindenki előtt nyitva áll, szívesen látjuk a többi játékost is, hogy pro vagy kontra elmondhassa meglátásait.) íme a középpályás „monológja": - Jómagam nem voltam tagja ennek a „küldöttségnek", nem tudom, volt-e egyáltalán ilyen? Részemről elképzelhetetlen, hogy azért bárki is megkereste volna az elnököt: küldje el Szalai Istvánt! A vélményem a történtekről: akik netalán ilyesmiért nyitottak ajtót Bodó Antalra, helyesebben tették volna, ha előbb - szemtől-szembe - az edzőnek mondják el, mi bántja őket!) - Vehetjük úgy, hogy július elsejétől a már említett Pataki Tamás és dr. Lancsa György irányítja a Szeged SC labdarúgóinak munkáját? - Ebből annyi az igazság, hogy több edzővel tárgyaltunk, köztük Pataki Tamással is. Elhatározásunk, olyan szakembert szerződtetünk, aki megannyi szállal kötődik Szegedhez! Senkivel sem írtunk alá semmit, jelen pillanatban még nincs edzője a Szeged SC labdarúgóinak! Más kérdés, hogy erre legnagyobb esélye Pataki Tamásnak van, aki ragaszkodik dr. Lancsa Györgyhöz, mint segítőjéhez. Sok-sok egyeztető tárgyalás szükséges még ahhoz, hogy kimondjuk a végső szót, a kölcsönös igent. A feltételeket mi diktáljuk, s ha az általunk kiszemelt tárgyalópartner elfogadja - megkötjük a szerződést! Az viszont szinte már biztosra vehető, hogy Kőműves Mihály, az egykori focista, aki korábban már dolgozott klubunk elődjénél, ismét nálunk ténykedik majd. - A Szeged SC labdarúgószakosztályának több mint egy éve nincs konkrét vezetése... Azt is meg merjük kockáztatni, a klubnál jelenleg - az edzőket kivéve - nincs olyan szakember, aki „otthon" lenne ebben a sajátos világú sportágban, amihez különben meg „mindenki" ért... Bodó Antal elnökösködése óta, a bő egy év során, már kétszer küldte el kénye-kedve szerint - az edzőket. Ezek a döntései egyértelműek a kudarccal, megkérdőjelezik a labdarúgáshoz való hozzáértését, aláhúzzák, mily távoli világ ez attól a sportágtól - a birkózástól -, melyet éveken át űzatt. Mennyiben érzi felelősnek magát a dolgok ilyetén alakulásáért? - Egy labdarúgócsapat szereplése mindenkor vélemény az elnök munkájáról. Ha úgy nézzük, a mostani eredmény az én kudarcom is, amiből levonom a tanulságokat, s a jövőben sokkal megfontoltabban döntök ilyen kritikus kérdésekben! GYÜRKI ERNŐ A kiskunhalasi országos ifjúsági labdarúgótorna döntőjében a Csongrád megyei fiatalok - Bán (Kapitány) - Kubát, Papp, Jankó, Fejes, Martonosi (Heim), Mahler (Juhász), Bugyiqszki (Kalicza), Raskó, Várszegi N. (Albert), Várszegi R. - nagyszerű második félidei játékukkal 8-l-re A labdarúgó-bajnokság befejezésével sem ért véget a legnépszerűbb sportág eseménysorozata. A héten játszszák le az NB l.-es osztályozókat, majd július l-jén a magyarok is megkezdik szereplésüket az Intertotó-találkozókon. Szerdán Diósgyőr és Nyíregyháza a színhelye a két osztályozónak, míg vasárnap a visszavágókat Budapesten, a Sport utcában, illetve Szombathelyen játsszák. Csiki Károly, az MLSZ munkatársa elmondta, hogy a szombathelyiek a hazai mérkőzésüket 20 órakor akarják kezdeni, amit a Nyíregyháza szóban már nehezményezett. A nyírségiek szívesebben lépnének pályára a délutáni órákban, hiszen mindjárt utána haza akarnak utazni. írásban azonban még nem észrevételezték az esti időpontot. a Fejér megyei ifiket, s így elsők lettek. Dr. Szamosvölgyi Zoltán és Sándor Zoltán együtteséből Raskó (2), Bugyinszki (2), Várszegi N„ Várszegi R„ Albert és Kalicza volt eredményes. A serdülők a harmadik helyért vívott találkozón 2-1re kikaptak a somogyiaktól. Mik a szabályok altkor, ha pontegyenlőség áll elő? - erre a kérdésre Csiki Károly a következőket mondta: - Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség, illetve az idegenben lőtt több találat a döntő. Ha minden azonos, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik, végül szükség szerint büntetőrúgásokat végeznek a csapatok. Túl az osztályozókon, végleges, hogy az 1992/93. évi NB l.-es bajnokságnak július 6-án, hétfőn, az NB Il.-nek 7-én, kedden lesz a sorsolása. Az osztályozók műsora szerda: Diósgyőri FC-BKV Előre, Diósgyőr, 17 óra; Nyíregyháza-Haladás, Nyíregyháza, 17 óra; vasárnap: BKV Előre-Diósgyőri FC, Sport u. 16.30 óra; Haladás-Nyíregyháza, Szombathely, 20 óra. Forraiék fórja... A Magyar Kajak-kenu Szövetség Fadd-Domboriban ifjúságiaknak válogató versenyt rendezett. A kajak kettesek 5 ezer méteres távján a Forrai Tímea, Forrai Ildikó (Teraszker Kft.) duó másodikként ért a célba. A testvérpáros egyébként a júliusi hamburgi Világ Kupán nem lesz ott, mivel csak 500 méteres távok szerepelnek a műsoron, azonban a jövő évi korosztályos világbajnokságra már kivívhatják a részvétel jogát, hiszen Tímea első éves ifjúsági, míg Ildikó még serdülőkorú versenyző. Egyébként a hét végén Szolnokon ismét csatasorba állnak. Holnaptól: osztályozók Csongrád megyei sikerek Dunaújvárosban Június 20-21-én rendezték meg a dunaújvárosi fedettuszodában a XIII. „Arany Üst" nemzetközi úszóversenyt. A rendezők minden igyekezete ellenére az utóbbi évek legszerényebb rendezvénye jött össze. Az 1977/78-as fiú-, illetve az 197ÍV79-es leány korosztály tulajdonképpen utánpótláskorú, mégis a legjobbak egy része a vasárnap elkezdődött országos felnóltbajnokságot választotta. Talán jobb lett volna, ha a hagyományos áprilisi időpontnál maradtak volna a rendezők. Az érmes helyezésekhez mindenesetre igen jó időket kellett úszni a fiataloknak. Figyelemre méltó, hogy megyénk legjobbjai helyt tudtak állni a hazai élmezőny, illetve egy olasz és egy német klub legjobbjai között. Megyénk úszóinak eredményei: 100 in leány gyorsúszás: 1. Bajusz Andrea (Vásárhely) 1.03,00 ... 5. Sánta Nóra (Szeged) 1:05,83. KM) ni fiú gyorsúszás: ... 5. Pálinkó Tibor (Szeged) 1:00,67. 100 m fiú mellúszás: ... 2. Székely Tóth Gergő (Szentes) 1:14,73. 100 m fiú pillangóúszás: ... 2. Ohát Csaba (Szeged) 1:04,51 ... 6. Kádár Róbert (Szentes) 1:08,98. 100 m leány hátúszás: ... 7. Bán Annamária (Vásárhely) 1:15,01, 8. Nagy Olga (Szeged) 1:20,27. 200 ni fiú vegyesúszás: ... 7. Pálinkó Tibor (Szeged) 2:35,97. 400 m leány vegyesÚszás: ... 3. Nagy Olga (Szeged) 5:34,22, ... 5. Bán Annamária (Vásárhely) 5:41,50. 400 m fiú vegyesúszás: ... 6. Kádár Róbert (Szentes) 5:17,65. 400 m leány gyorsúszás: ... 6. Sánta Nóra (Szeged) 4:56,85. 400 m fiú gyorsúszás: ... 7. Ohát Csaba (Szeged) 4:43,98. 4 x 100 in fiú vegyesváltó: ... 3. Csongrád megye 4:40,75 (Pálinkó, Székely Tóth, Kádár, Ohát). 4 x 100 m leány vegyesváltó: ... 3. Csongrád megye 4:59,62 (Bajusz, Bán, Nagy, Sánta) DR. ELEK ANDRÁS Wittenben ezüstérmes lett a Csongrád megyei birkózóválogatott (3.) Kalcsevics egymás után két fogott.. A többéves szegedi kapcsolat alatt Andreas Ehnert, a házigazdák szakvezetője jól kiismerte a magyar birkózókat, így aztán természetes volt. hogy elsőként a Witten 07 és a Csongrád megyei válogatott versenyzőit szólították a szőnyegre. Gémes Tibor sajnos szoros mérkőzésen 4:3-ra vereséget szenvedett. Némileg kárpótolt bennünket Kalcsevics László nagyszerű birkózása, akinek ellenfelét a döntő fölény miatt le is léptették. Nacsa Imre megyei sportigazgatóval fogadtunk, hogy az első mérkőzés nagy összecsapásán a Bárkányi-tanítvány, Lengyel Roland, a Szegedi VSE újdonsült országos bajnoka, vagy a helyiek nagy ígérete, Márkus Pulla nyer-e. Sajnos nem én tippeltem jól, mert Roland két percet sem töltött a szőnyegen, s tusolta ellenfelét. Pedig közben még fájlalta is a műtött térdét, amit Darvas Tibor, Szeged állomásfőnöke vett olyan eredményesen kezelésbe, hogy Bárkányi Zoltán tanítványa ezután is csak kétvállal nyert. Lehet, hogy az állomásfőnök pályát tévesztett?... A másik „meglepetésember" a mindszenti Hevesi Tamás volt, aki tussal verte ellenfelét. A negyedik győzelmet az ellenfél nélkül maradt Somogyi Sándor szerezte, de a witteniek nyolc sikert könyvelhettek el. Szakács József, a megyei szövetség elnöke kissé letörten mondta: sajnos a csapatgyőzelem ezzel elúszott, most már az egyéni díjakra kellene ráhajtani. A második összecsapáson a Kirchlinde ellen szinte minden sült a fiúknak, hiszen Lengyel Roland, Papdi János, Donka Attila, Gémes Tibor, Somogyi Sándor, Magony János, Kalcsevics László kétvállal győzött, míg ugyanígy szenvedett vereséget Hevesi Tamás, s lett a végeredmény 7:1 megyénk javára. Ezután a hollandiai Utrecht ellen léptek szőnyegre Kalcsevicsék. Lengyel „szokásos" győzelme után két vereség - Klivinyi és Donka - következett. Gémes pontozással nyert, Magony és Kalcsevics tussal bizonyult jobbnak, Hevesi és Papdi pedig kétvállal kikapott, s így az utolsó összecsapás előtt 4:4 lett az eredmény. A makói Milán Krisztiánra figyelt az egész terem, s Tóth Gábor edző tanítványa magabiztosan tussal nyert, megszerezve ezzel a csapat győzelmet. Az utolsó előtti találkozót a német Lűnen-Süd gárdájával vívta a válogatottunk. Ennek az összecsapásnak az érdekessége az volt, hogy először kihasználva a „variálási" lehetőséget Kalcsevics kétszer birkózott, s mindkétszer tussal verte török ellenfeleit. Ezzel a szép teljesítménnyel 5:5 lett a két együttes párharcának a végeredménye. S ekkor elkezdődött a számolás, kiderült, hogy amennyiben a megyei válogatott legyőzi utolsó német ellenfelét, akkor a dobogó második helyezettje lesz, ellenkező esetben csak a dobogó harmadik fokára állhat. A Westerfilde együttesét azonban nem lehetett lebecsülni, hiszen döntetlent ért el a Witten gárdájával. Nem tudom, hogy Szakács József és Savanya Ferenc edző mit csinált a fiúkkal, de szinte lerohanták ellenfelüket. Lengyel, Somogyi, Hevesi győzelme után Verba és Papdi vereséget szenvedejt, de Lengyel ismét nyert, valamint győztesen hagyta el a szőnyeget Gémes, Magony és Kalcsevics is. Ebből az összefoglalóból bizonyára kiderült, hogy Lengyel Roland hatszor lépett a „szorítóba" és mindannyiszor tussal nyert. Ami pedig nem derült ki az az, hogy Kalcsevics annyi ötpontos dobást hajtott végre, amennyi a többi résztvevőnek összesen sem sikerült. Ha a versenykiírás szerint értékelik a küzdelmet, ők ketten minden bizonnyal különdíjat kaptak volna. így azonban megelégedhettünk egy második helyért járó serleggel, ami a megyei birkózósport vitrinjében nagyon szépen csillog... SÜLI JÓZSEF