Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-02 / 129. szám
12 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JÚN. 2. Vásárhely új szállodája FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Tegnap nyílt meg Hódmezővásárhelyen a régi Akvárium helyén az új Pelikán Szálló. A privát tőkével épült új létesítményben 16 szoba, olasz (a tulajdonos ugyanis itáliai) és magyaros konyha, fagylaltozó, presszó, bár is helyet kapott. Egy osztállyal feljebb A Szegedi Tömegsport Egyesület társastánc klubjának versenyzői - oktatójuk Öze László - két budapesti versengésen vettek részt. A Harmónia Táncklub versenyén latin-amerikai táncokban az „E" osztályos junior II. korcsoportú Bodák Gábor, Tóth Andrea páros az első helyen végzett, míg a felnőtt „D" osztályos Horváth Attila és Csikkel Mónika második volt. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában a Horváth, Csikkel kettős - ugyancsak latin-amerikai táncokban - az első helyet szerezte meg. A szegedi párosok mostani, illetve korábbi eredményeik alapján egy osztállyal feljebb léptek! AUSZTRIALOTTÓ A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 22. heti Ausztrialottó nyereményjegyzéke a következő: Az 1 darab 6 találatos szelvényre 25 millió 195 ezer 115 schillinget, a 11 darab 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 426 ezer 322 schillinget, a 298 darab 5 találatos szelvényre egyenként 23 ezer 605 schillinget, a 19 ezer 169 darab 4 találatos szelvényre egyenként 489 schillinget, a 366 ezer 797 darab 3 találatos szelvényre egyenként 31 'schillinget fizetnek. A 2 darab telitalálatos Jokerszelvényre egyenként 1 millió 984 ezer 606 schillinget fizetnek. Kinevezések A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - 1992. június l-jei hatállyal Balázs Pétert az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki. Dr. Entz Gézát, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát e tisztségéből - érdemei elismerése mellett - 1992. június l-jei hatállyal felmentette, egyidejűleg a határon túli magyarok ügyei kormányzati feladatainak koordinálására címzetes államtitkárrá kinevezte tájékoztatta az MTI-t a köztársasági elnöki sajtóiroda. Rejtvényolimpia A szegedi Olajipari Dolgozók Klubja, az Erasmus-Press Kiadói Kft. és a Füles Szerkesztősége a klub fennállásának 1#5. évfordulója, valamint a közelgő olimpia tiszteletére rejtvényolimpiát rendezett a hét végén Szegeden. A csaknem hetven rejtvényfejtő igencsak kemény feladványokkal birkózott. Mesterfokon az aranyérmet és a kupát Bartha Gyula (Budapest) szerezte meg, Drelicska Attila (Pécsi Vasutas) és Németh Éva (Budapest) előtt. Ebben a kategóriában a szegedi Háry Láazló nagymester pontszerző helyen végzett. A haladók versenyében kiemelkedő eredményt értek el a rendező klub versenyzői. A kategória győztese Takács Zoltán (Budapest) lett, hibátlan megoldással, a hasonló eredményű szegedi versenyző, Erdész István előtt. Juhász Tibor két hibás megoldással a nyolcadik helyet szerezte meg. Az" éves összesítésben az Aranyceruza elnyeréséért vívott küzdelemben a szegedi eredmények alapján Erdész István (54 ponttal) a ranglista negyedik helyére lépett elő, míg Juhász Tibor (46 pont) megerősítette a tabellán eddig elfoglalt hatodik helyét. ÜZLETKÖTŐI tanfolyam indul 30 órában. Beiratkozás: június 4-ig. MENTÁL, Eszperantó u. 1. Tel.: 62/24-824. Hétfőről keddre... Dzsesszked(d)velők kávéháza Keep swingin'! A dzsessz-zene beavatottjai köszöntik így egymást. Azt jelenti, tartsd a szvingelést, ne add fel a zenét! A szegedi dzseszszesek sem adják fel. A nagy reményekkel indult Tisza Gyöngye jazz-klubnak „nem jöttek be" pénzügyi számításai. Most szerényebb anyagi várakozásokkal ugyan, de újabb találkozóhelyet szerveznek újabb jótevők az élőzene kedvelőinek. A Forrás Szálló presszójában keddenként 20 óra után két, jól ismert szegcdi zenész, Szaniszló János zongorista és Farkas Mihály gitáros ül hangszeréhez. A nyugaton ismert Jazz-Cafék hangulatához hozzátartoznak a beszélgetések, Felvétel a zeneiskolába A Szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola felvételt hirdet zenei előképző osztályaiba 1. és 2. osztályos tanulók részére, valamint hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon (nagybőgő), gitár, harmonika, furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, vadászkürt, tenor- és baritonkürt, harsona, tuba, ütő tanszakokra. Jelentkezni lehet június 9-én és 10-én 14-18 óra között a zeneiskola Tábor u. 3. szám alatti épületében. Előfizetőink figyelmébe! A Délmagyarország kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket a 62/24-633-as telefon 18-as mellékén várjuk. Nagydíj Április végén, kissé megkésve kapott meghívást a Tömörkény István Gimnázium kórusa a szlovéniai Celjébe, ahol az ifjúsági kórusok fesztiválját rendezték meg az elmúlt héten. Azért megkésve, mert így nem sok idő maradt a kötött és szabadon választott versenyszámok gyakorlására, a felkészülésre. Mindezek ellenére a női kar kiemelkedően magas, 97,3-as pontszámmal nyerte el a Cum Laudét, Dohány Gabriella karnagy vezetésével. A kórus elhozta a fesztivál nagydíját is, ezért vasárnap Milán Kucan, a Szlovén Köztársaság elnöke előtt adhattak műsort. Nem tudom, ki hogy van vele, a filmbéli furcsa figurákból engem egyre inkább csak egy érdekel: Bob. Lenyűgöző a többi is, de elkapott egy furcsa betegség, amit egész egyszerűen akár Bobszindrómának is nevezhetnénk. Jobb családokban, értelmesebb apukák csintalan gyermekeiket manapság már nem a zsákos bácsikkal ijesztgetik, ezen ugyanis a csimoták könnyesre röhögik magukat. De a jó öreg Bob mindig kéznél van... Elég csak nevének kiejtése, s a Twin Peaks-en nevelkedett megátalkodott kölyök máris mindenre kapható. Még a jóra is. De Bobbal van egy kis probléma. Megszökött Twin Peaks-ből. De az is lehet, Isten nem ver Bobbal(?) PlGNICZKI JÓZSEF hogy több van belőle. Úristen! Mi van, ha már itt sumákolnak szeretett kis hazánkban? Miért is ne. Kisfenék nagyközség határában ártatlan férfit erőszakolt meg egy furcsa küllemű - három mellű - ufó-lány. Dél - vagy talán Észak-Amerika hegyesebb vidékein nagy és szőrös talpú yetik garázdálkodnak. Akkor meg miért pont Bob maradna a Twin Peaks-ben? Több jel mutat magyarországi megjelenésére. Akibe belebújik, elveszti önmagát, Bobbá válik. Külsőleg azonban továbbra is mondjuk - Lajos. Magán viseli a „lajosok" minden jellemzőjét, de a lelke ..., az már a Bobé. Ő az, aki akkor is átkíséri a világtalant a zebrán, ha az nem is akarja, kiveszi a koldus kalapjából annak pénzecskéjét (a kevésbé gonoszak pár fillért visszadobnak), mutogatja a micsodáját, felszakítja a nyugdíjas néni válltáskáját és elviszi kevéske vagyonát, majd ha már felnő és komolyodik, kidobja csecsemőjét a szemetesbe, taxist vagy feleséget öl. Nekem már elegem van a Bobokból. Maradjanak Twin Peaks-ben... Dózsa-győzelmek az olasz versenyen A Dózsa György Általános Iskola tanulói a. budapesti Országos Olasz Nyelvi Versenyen a következő helyezéseket érték el: Vers - próza, alsótagozat: Kovács Barbara I. hely, Makai András I. hely, Kocsis Tibor II. hely, Kiss Dóra II. hely, Forró Tünde III. hely. Vers - próza, 6-7-8. oszt.: Eperjesi Rita I. hely, Katona Ferenc II. hely, Révész Gabriella III. hely. Nyelvtani totó, 5.-6. oszt.: Makai András II. hely, Hevesi László III. hely. Nyelvtani totó, 7-8., oszt.: Piskorsky Viola II. hely, Domonkos Rita III. hely. Élőbeszéd, 5-6. oszt.: Halász Szabó Laura II. hely. Élőbeszéd, 7-8. oszt.: Szacsvai Katalin 1. hely, Balázs Ildikó III. hely. Színjátszók: Barna Beáta, Bozóki Zsuzsa, Domonkos Rita, Gyovai Judit, Jantyik Kornélia, Patócs Zsuzsa, Piskorsky Viola és Újlaki Dorottya II. hely. A helyezettek tanárai Madarász Klára, Radekné Márki Anna, Ábrahám Anna és Kispál Judit. ROSSZ HÍR élménybeszámolók és a szólisták tervezett, vagy spontán közreműködései. A Forrás-beli dzsesszkeddek, fiatal tehetségek, alkalmi formációk bemutatkozására is alkalmat teremthetnek. A város szép hagyományokat őrző, ámde egyelőre éppen tetszhalott dzsesszéletébe talán reménykeltő infúziót adhat ez a vállalkozás. * Ma este: a zene szüneteiben a szegedi zenészek, mint a JAZZ-CAFÉ házigazdái mesélnek pályájukról, találkozásaikról és a zenés sorozat tervezett vendégeiről. PA. Halott a benzinkútnál. A Szabadkai úti benzinkútnál gépkocsijában holtan találtak egy 51 éves angol állampolgárt. Bűncselekmény nem történt, a halál oka: szívinfarktus. Pénz vagy verés? Ennyi választása volt a makói Szigeti italboltban annak a férfinak, akit két másik „vendég" a fenti kérdés föltevésével próbált megzsarolni. A kocsma előtt aztán nekiestek áldozatuknak, s eltörték az orrcsontját, majd elvették kvarcóráját és 500 forint zsebpénzét. A rendőrség elfogta az egyik gyanúsítottat, a másikat pedig körözi. Nyári Mikulás. Éjjel betörték a Kereszttöltés utcai Mikulás büfé üvegablakát, ám a tettes sem ajándékot bedobni, sem értékeket elvinni nem tudott, mivel megzavarták. Zavara akkor vált teljessé, amikor a Tavasz utcában találkozott a rendőrökkel. Kiderült, hogy egy 19 éves fiatalember az elkövető. Az ezeregyéjszaka tolvaja. A Seherezádé étteremben éjjel autómentés, Gyors, pontos, olcsó! három körül eltűnt egy hölgy pénztárcája, benne 10 ezer forinttal. A rendőrök gyorsan elfogták a ragadós kezű tettest: a 24 éves szegedi férfinak csak ezer forint elköltésére maradt ideje. Icuka ütlegei. A hódmezővásárhelyi Icuka presszóban békésen biliárdozott egy helybeli ember, amikor négy kisebbségben lévő férfi rontott be, és felszólították, hogy adja át az asztalt. O viszont tovább játszott, ezért a többiek nekiestek, és ököllel, majd a magukhoz ragadott dákóval ütlegelni kezdték. Amikor áldozatuk padlóra került, azonnal távoztak, a játéktól bizonyára elment a kedvük. A rendőrség kettejüket elfogta, a többieket keresik. Forró fagylalt. Egy 15 esztendős deszki fiatalember társaival egyetemben oly módon múlatta az időt, hogy fölgyújtották az Ali baba fagyizó napernyőjét. A fiút a Mars téri biztonsági szolgálat emberei fogták el, majd szülei gondjaiba ajánlották. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Csak fiataloknak rock-sarok. Horoszkóp. Szerkesztő: Vágási Kálmán „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra ku/nti a 94,? Mtlz-en (a DANUBIUS hullámhosszún) Áll a textilmüvek Tegnap hat hétre leállt a termelés a Szegedi Textilmúvekben. A 900 dolgozó három hétig fizetett szabadságát tölti, majd június végéig alapbérének 80 százalékát kapja. A júliusi első két hetet a későbbiekben ledolgozzák az alkalmazottak. A döntésre azért volt szükség, mert a Secotex Rt. szegedi gyárának újabb megrendelései a második félévre szólnak. A Ti telefonotok 3-52 Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig valódi nyári időre számíthatunk. Sok lesz a napsütés, kevés a felhő, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül alakul. Hirdetésfelvétel: Szeged, Tanácsköüársaság u. 7. TeL: 24-702, Tel/Fax:2S-930 Jóhír Mozi Mától hetente jelentkezik a „Jóhír Mozi" elnevezésű szórakoztató összeállítás a Telin-tévé csatornáján. (Kábelhálózat az RTL mellett.) Az immár egyórás műsorban az adás készítői játékos, humoros felvételeken ajánlják szolgáltatásaikat. A 21 órakor kezdődő „felnőttmoziban" bemutatkoznak többek között a „Heavy Pedál Hungary '92" cineveMa délután 6-tól este 7-ig várja a Délmadár tinitelefonja a Te hívásod. Ha levelezni szeretnél valakivel, kívánságod, kérdésed vagy véleményed van: hívj bennünket! S ha csak nyomja valami a szíved, akkor is tárcsázz bátran. Megpróbálunk segíteni, akár a telefonon keresztül, akár a Délmadár hasábjain. Balesetek Ivott vezetés előtt az a 22 éves makói fiatalember, aki Volkswagen Golfjával a Kálvin utcában az úttest bal oldalán békésen álló villanyoszlopnak hajtott. Az ittas vezető súlyosan megsérült, az autóban 50 ezer, a villanykaróban 20 ezer forint kár keletkezett. A szegedi Petőfi Sándor sugárúton, a Szivárvány utca kereszteződésénél figyelmetlenül autózott egy 38 éves szegedi férfi. Meglökte az előtte balra kanyarodni készülő személygépkocsit, s az nekiütközött egy szembe jövő autónak, amelynek utasai csak könnyebben sérültek meg. A Bérkert utcában kölcsönmotorral közlekedett egy 19 éves fiú. Rosszul került ki egy éppen elindulni szándékozó gépkocsit, s a túloldali autóparkolóba perdülve két személyautónak is nekiütközött. A motoros és utasa, egy 21 éves hölgy súlyosan megsérült, a kár összesen 450 ezer forint. A SZEGEDI Vízművek és Fürdők értesíti fogyasztóit, hogy június 2-án 7-14 óráig a Bécsi körút Petőfi Sándor sugárút - Apáca utca közötti zésú, Barcelonába kerekező • szakaszán a vízszolgáltatás kerékpártúra résztvevői. szünetel. Kérjük a lakosság Kedden 21 órakor Jóhír Mozi! megértését. (x) í< Tjy? O / e^J ^V.SÍ AV