Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

KEDD, 1992. JÚN. 16. SPORT 7 Lehet, hogy a Szeged SC tegnap esti közgyűlésén eldéilt... Elnök marad-e Bodó Antal? Amikor ezeket a sorokat „pötyögöm" a számítógépbe, a fenti kérdésre még senki sem tudja a választ. Ami biztos: a város legnagyobb sportegyesülete tegnap este a Deák gimnáziumban tartotta (zártkörű) közgyűlését, ahol - egy alapszabálymódosító javaslatnak köszönhetően ­alighanem az elnökválasztás (egészen pontosan a jelenlegi elnök, Bodó Antal megerő­sítése vagy leváltása) is szó­ba került. Nem sokkal a köz­gyűlés kezdete előtt a Szeged SC első emberével erről a témáról is beszélgettünk. - Miért zárták ki a sajtót (a nyilvánosságot) a közgyű­lésről? - Rajtam kívül az elnök­ségi tagok, a szakosztályok képviselői is úgy ítélték meg - mondta Bodó Antal -, hogy ez a közgyűlés a Szeged SC belső ügye. Éppen ezért sem vendégeket, sem újságírókat nem hívtunk meg erre az eseményre, kizárólag a nyolc szakosztályt „megtestesítő" 78 küldött megjelenésére számítunk. - A napirendi pontok is „titkosak"? - Szó sincs róla. Két na­pirendi pont lesz: először az elmúlt 14 hónap munkáját értékelő elnöki beszámoló hangzik el, majd vélhetően több alapszabálymódosító javaslatot is megtárgyalunk. - Ezek valamelyike összer függhet az elnökválasztás módjával? - Javasolni szeretném, hogy az egyesület elnökét ne az elnökség, hanem a köz­gyűlés válassza meg. - Tehát előfordulhat, hogy » hétfő este vagy éjszaka Bodó Antalt leváltják? - Igen, elképzelhető, hogy vagy megerősítenek tisztsé­gemben, vagy leváltanak. Ha ez utóbbi következik be, ak­kor természetesen egy pályá­zatot kell kiírni. Maradjunk annyiban, hogy a szerdai sajtótájékoztatón minden kér­désre válaszolok... RÉTHI Miért beteg a szegedi futball? (3.) Az utolsó kenet előtti állapot... Rúzsai ezüst Sokáig úgy volt, hogy simán nyeri a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságot a Rúzsa, azután elkezdték hullatni a pontokat. Mire észrevették magukat, már a második hely is veszélyben forgott, sőt, a Csanytelek megtáltosodása határozottan izgalmassá tette az utolsó fordulókat. Szerintem az ezüstérem Szegeden, a Kertész utcában dőlt el, amit a szemerkélő eső ellenére a rivális község polgármestere is végigizgult. Bár az utolsó forduló Üllésen játszott „hazai" mérkőzésén meglehetősen sokáig 1-0 volt az eredmény - ami azért adott okol némi izgalomra -, Szrenkáék sikere nem volt kétséges. Az ünnepélyes hangulatot az eső sem tudta elrontani, s a kezdőrúgással Tikvicki Ferenc ­akit a ruzsaiak mostanában csak Kanyarlövőként emlegetnek ­tulajdonképpen az első osztályba lőtte kedvenc csapatát. (Neki, illetve Kazi Isván főszakácsnak egyébként elvitathatatlan érdeme volt a mérkőzés után felszolgált birkapörköltben is.) Az ünneplésre természetesen akkor is megvolt minden ok, ha a bajnokság félidejében még az arany lehetősége is megcsillant, hiszen megyei első osztályban szereplő rúzsai labdarúgókra inkább már csak az öregebb drukkerek emlékeznek. Érthető tehát, hogy a vacsorán Egri Zoltán sportköri elnök megköszönte a helyi termelőszövetkezet, az önkormányzat és a pártoló tagság támogatását, hiszen nélkülük elképzelhetetlen lett volna a siker. K. A. Kis pólósok nagy sikere A Szeged SC gyermek I. korcsoportú (13 éven aluli fiúkból álló) vízilabdacsapata - Király Szabolcs, Donauer Marcell, Oláh Krisztián, Varga Péter, Bibity Zoltán, Körösi Zoltán, Dobó Ferenc, Balla Viktor, Zsarkó István, Kelemen Csaba, Borda Zsolt; edző: Éles Vilmos - a vidékbajnokság csongrádi fordulójában valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. Az Éles-tanítványok a Tatabányát 11-2-re, a HVSC-t 21-6-ra, a Csongrádot 17-4-re, a Szolnokot 13-6-ra, a Szentest pedig 11-6-ra verték. A második helyen egyébként a Szentes, a harmadikon a Szolnok végzett. Négy pont idegenből LABDARUGAS A Szeged SC ifjúsági és serdülő labdarúgói legutóbb Nyíregyházán vendégszerepeltek, ahonnan remek játékuknak köszönhetően mind a négy pontot hazahozták. NBII.-es ifjúsági mérkőzés. Nyíregyháza-Szeged SC 0-2 (0-1) Nyíregyháza, 100 néző. Szeged SC: Besír - Tóth K. T. (Szalai), Tanács, Csonka - Turján - Mászáros (Nádudvari), Zámbori. Antal - Kiss S. (Sisák), Mádi, Molnár. Edző: Protity Sándor. 7. perc: Zámbori szögletét a berobbanó Turján fejelte a bal sarokba, 0-1. 84. p: Mádi ment el a bal szélen, akinek beadását az ötösön álló Mészáros perdítette a hálóba, 0-2. NB II.-es serdülő mérkőzés. Nyíregvháza-Szeged SC 1-3 (0-1) Nyíregyháza, 50 néző. Szeged SC: Adok - Vas (Kecskés), Joó, Békési, Molnár ­Andracsek (Wenner), Szécsényi Z., Imre - Kránicz, Révész, Rozgonyi. Edző: Tóth Győző. A szegedi gólokat Kránicz, Imre és Rozgonyi szerezte. Sakkolimpia Manilában, június 7-25. (6.) Aranyesélyesek ellen A rangadókon csak bravúr­ral lehet vereség nélkül túl­jutni. Ez nem sikerült a hatodik fordulóban hölgyeinknek. De kezdjük az elején. A negyedik fordulóban Verőci Zsuzsa addig „nyúzta" Jacksont a füg­gőben, míg az nem nyújtott kezet. Csonkics megegyezett Bellinnel, így 2-I-re legyőztük Angliát. Az ötödik menetben Verőci pihent, a többiek pedig Romániát verték Mád! Ildikó Foisor elleni „revans győzel­mével". A legjobbkor adta vissza a zónaversenyen elszen­vedett fájdalmas fiaskót. Cson­kics Tünde Nutuval, Horváth Júlia Raduval osztotta meg a pontot. Ez a magyar női vá­logatott ötödik győzelme volt, amivel a harmadik, igen elő­kelő helyen állt. így következnie kellett a vezető Ukrajnának. Sajnos Galjamova javított korábbi negatív mérlegén Ildikó ellen, s Tündének is túl nagy falat volt a kiváló formában játszó Lityinszkaja. Verőci igyekezete ezúttal megtört Szemjonova ellenállásán, fél pontja 2,5-0,5 arányú súlyos vereséget jelent. Blázsik Zoltán rovata A férfiaknak az ötödik fordulóban sajnos négy harcos döntetlennél nem futotta többre Bulgária ellen. S mégis Angliát kaptuk. Nekik sem volt sok pontjuk az Üzbegisztán elleni vereség miatt. Taktikai csapat­összeállításunkat az indokolta, hogy négy éve éppen Sax és Pintér vereségével kaptunk ki 3-1-re, így most ők pihentek. Ribli megegyezett Speel­mannel, Adorján az itjú Adams rohamait nem állta, világszerte ismert „Black is O. K." szlogenjével Stean az an­golok kapitánya tréfálkozott, „Black is K. 0."-ra ferdítve azt.. Horváth József Chandler legyőzésével igazi diadalt aratott! Portisch Lajosnak a kihívó-jelölt, Karpovot le­győző Nigel Short ellen kell sötéttel folytatnia a függőt, vezér ellen bástyával és futóval próbálja meg tartani az egyen­súlyt. Bár szurkolóként az 1,5-1,5 (1 függő) nem tűnik igazi sikernek, álljon itt a papír­forma. Portisch 110 (!), Ribli 35, Adorján 55, míg Horváth 110 (!). Élő-ponttal erősebb ellen mérkőzött. Ötödik forduló: Oroszo.­Letto. 3-1, Ukrajna-Örményo. 2,5-1,5, Hollandia-Bosznia 3-1, USA-Argentina 3,5-0,5, Grúzia-Horváto. 3-1. Nők: Ukrajna-USA 2-1, Grúzia-Kína 2-1, Németo.­Oroszo. 2,5-0,5 (!) Hatodik forduló: Oroszo.­Üzbcgisztán 3-1, Hollandia­Ukrajna 2,5-1,5 (!), USA-Iz­land 2,5-1.5, Örményo.-Izrael 3-1. Nők: Grúzia-USA 2-1, Kína-Cseh és Sz. SzK 3-0 (!), Németo.-Litvánia 2-1, Romá­nia-Kazahsztán 1,5-0,5)1). Az állások. Férfiak. Oroszo. 19, Hollandia, USA 17, ... Magyarország 14,5 (1 függő). Nők: Ukrajna 14,5, Grúzia 13,5, Kína, Németország 12,5, USA 12, Románia, Azer­bajdzsán 11,5 (1), Magyaror­szág 11,5. Kovács László (aki önma­gát volt szurkolónak titulálja) mindjárt az elején bevallja, hogy már régóta foglakoztatja a város labdarúgásának katasz­trofális helyzete. A Szeged SC-vel kapcsolatban így ír: ­Meg lehet csinálni egy önálló futballklubot, de ahhoz először találni kellene egy olyan szponzort, aki hajlandó volna áldozni erre a gárdára. Őszin­tén szólva, erre nem sok esélyt látok... Ami a szakmai munkát illeti: lehet, hogy Szalai István pályaedzőnek kiváló volt, de szerintem vezetőedzőnek nem való. Fel kellene frissíteni a csapatot! (Az Újpestnél is azért küldték el Kovács Ferencet, mert nem az eredmény számí­tott, hanem a mutatott játék. A jó foci pedig Szegeden is hi­ányzik...) Én szívesen látnám edzőnek Haász Sándort vagy Rákosi Gyulát. És persze egy csapatra való jó játékost. Mondjuk ezt a keretet: Nagy Zs., Tóth Z., Wágner, Sahin, Bogdán, Szabó Gy., Csányi, Bóka, Szécsényi, Kovács T., Gréczi, Sallai, Takács J., Puskás, Újvári, Várszegi R., Major L., Miklós. Gausz Péter („megátalko­dott" szegedi focibarát) úgy véli: ha a Szeged SC a Magyar Beláttuk, ez a tempó tarthatatlan... Ha a jövőben is csak párosával közölnénk a szegedi foci betegségéről szóló olvasói leveleket, alighanem szeptemberig állandó helyet vívnának ki maguknak a sportoldalon azok a borítékok, amelyekre feladóik azt írták: „Véleményem". Persze örülünk, hogy a szurkolókat a felejthető bajnoki szereplés ellenére (vagy éppen azért?) izgatják az általunk felvetett kérdések, így természetes, hogy a közeljövőben is rendszeresen idézünk majd a legérdekesebb irományokból. Akkor hát, kezdjük! Pontosabban, folytassuk... Kupa megyei selejtezőjén is elbukik, akkor az már nem „betegség", hanem az utolsó kenetnek kitalált állapot... Ha a feltételek nem adottak ahhoz, hogy egy klub kényére-ked­vére vásároljon játékosokat, nem marad más lehetőség, mint az utánpótlás nevelése. Egy olyan egyesülettől, mint a Szeged SC, joggal várható el, hogy legalább 4-5 NB L-es szintű játékost „termeljen ki" ­korosztályonként! (Persze a „zongoracipellők" sem mellé­kesek...) Azt gondolom, hiba lenne most az edzőt leváltani, hiszen a félévenkénti tréner­csere csak ronthat a helyzeten. Inkább a játékosállomány összetételén kell változtatni. Egyébként meg a tett halála az okoskodás; az illetékeseknek meg kell tenniük a magukét az előrelépés érdekében! A szur­koló szurkoljon, a játékos hajt­son, az edző dolgozza ki a tak­tikát, a vezetés teremtsen meg­felelő háttért! Ilyen egyszerű az egész. Vagy mégsem?... Bende B. (aki köszöni, hogy egyáltalán foglalkozunk ezzel a témával...) egyenesen „követeli" az önálló futball­klubot, és azt, hogy a Szeged SC-ben főként saját nevelésű labdarúgók szerepeljenek. A megyét (Vásárhelyt, Makót, Szentest, illetve a Dózsát és az SZVSE-t) képzeli el a „tágabb bázisnak". Győzelmekről sze­retnék olvasni, és nem utolsó­sorban a város sportját sze­rető, hozzáértő vezetőkről. Javaslom, a Délmagyarország hívjon össze egy sportér­tekezletet, ahol mindenki kifejt­hetné, szerinte miért is süllyedt idáig a szegedi futball... (Folytatjuk) A pirtói Patkó tónál Tájfutóshow mindenkinek Minden sportszeretőt, természetkedvelőt, szórakozni vágyót várnak június 19-28. között Kiskunhalas mellé, Pirtóra a Patkó tóhoz. A Szegedi Vasutas SE Tájfutószakosztálya rendezvényének a neve „Pirtói Tájfutó Show", de a kínálat ennél sokkal szélesebb. A tájfutók versenyzőként, szurkolóként ott lehetnek a rövid távú országos bajnokságon, az országos váltó bajnokságon (június 20-21.), ismeretlen terepeken gyakorolhatnak, edzhetnek több napon át. Közben nyílt korosztályos terepversenyeket, „buckafutást" is programba iktatnak. Külön érdekessége lesz a tájfutó versenyeknek, hogy a terepek egy részén hosszú évekig nem járhatott hazánkfia - lévén szovjet katonai gyakorlótér -, szokatlan tereptárgyak (úgymond tankcsapdák), elhagyott, futóho­mok-fújta, alig észlelhető utak, ligetes, nyílt táj várja a versenyzőket. A tíznapos program azonban nemcsak a tájfutók érdeklődésére számíthat - olcsó (napi 40 forintos) kempingezési lehetőséget, nonstop, hideg-meleg ételeket kínáló büféket és gazdag szórakoztató programokat ígér. Vidám ve­télkedők, filmvetítések, a Molnár Dixieland Band koncertje, művészeti bemutatók, rocky­party, a Halas táncegyüttes műsora és táncháza, diszkók gondoskodnak szórakoztatásról. Oláh Katalin, a tájfutás világbajnoknője is vállal­kozott egy esti élménybeszámolóra. Akinek mindez kevés, az lovagolhat, strandolhat, horgászhat a közelben - s hogy a kisgyermekes szülők se maradjanak ki az irtó jónak ígérkező pirtói napokból: a rendezők óvodáról is gondoskodnak a helyszínen. Ahhoz, hogy ezek a nagyszerű programok megvalósulhassanak, nagy segítséget nyújtanak a szegedi, kiskunhalasi és a pirtói önkor­mányzatok, valamint a versenyt támogató szervezetek: Interfix Kft., Pick Szeged, Ganz-set LTD (Kiskunhalas), Florin Vegyipari Szö­vetkezet, Halaspack Rt., Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. (Kiskunhalas), Procontrol E. LTD., Univerexpó, MA V Szegedi Igazgatóság. A Pirtói Tájfutó Showra már fogadják a jelentkezéseket a Szegcdi Vasutas SE címén (6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 74/C, telefon: 06-62-14-707), illetve Kiskunhalason az Interfix Kft.-nél, Raj Sándor nevére (6400 Kiskunhalas, Kovács Sándor u. 5., telefon: 06-77-22-948). Akik csak később döntenek, a helyszínen is jelentkezhetnek, nem csupán a teljes programra, hanem egyetlen napra is szívesen látott vendégek lesznek a Patkó tó mellett. Dobogós a Tanárképző és a Pincegazdaság Az NB IL-es kézilabda­bajnokság utolsó fordulójában a nőknél a Tanárképző együt­tese iskolajátékkal győzte le a már bajnok Tisza Füszértet, és így a második helyen végzett. Tanárképző-Tisza Füszért 35-28(17-14) Női mérkőzés. Szeged. V: Komár, Petyus. Tanárképző: Benyovszki ­KÉZILABDA NB II Répási 7, Mikola 3, Jagicza 7, Berta 6, Stefanidesz 6, Dobra. Cs: Hegedűs (kapus), Árva 1, Lőrinc 2, Tóth 2, Antal 1. Edző: Szabó József. A férfiaknál a Szegedi Pincegazdaság SE egy góllal kikapott Lajosmizsén, ám harmadik helyével ettől füg­getlenül fennállása legna­gyobb sikerét érte el! Lajos tnizse-Pincegazdasság 23-22(13-13) Férfimérkőzés. Lajosmizse. Pincegazdaság: Pártos ­Dobos 5, Szabó N. 2, Vizs­nyiczai 7, Hovanyecz 2, Vörös 2, Dobó 3. Cs: Szacsvai, Szabó L„ Mészáros, Antal, Nagy 1. FOTÓ: HÁRS LÁSZLÓ A Tanárképző ezüstérmes csapata

Next

/
Thumbnails
Contents