Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-11 / 137. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. JÚN. 11. Nemcsak kacsa (liba is) Grófi üzlet Mérgesen Helyi mértékkel mérve igen jelentős üzlet indul útjára az ősz kezdetével Pusztamér­gesei*. A környezeti adottsá­gokat és a létével csak vesz­teséget jelképező kényszer­vágóhidat kihasználva köze­lesen európai baromfiboltok­ban lesz kapható a mérgesi portákon, tanyákon hizlalt kacsa és liba. Olasz-magyar közös vállalkozás veszi bérbe és fejleszti, modernizálja a vágóhidat. Érdekességként említendő, hogy a FOBU Adatforgalmi és Húsipari kft. olasz tulajdonosa a magyar grófi Festetics család leszárma­zottja. Nevezetesen az itáliai üzletrész-tulajdonos, Egon Von Fürstenfeld némiképp származása okán is indíttatást érzett magyar befektetésre. A pusztamérgesi önkor­mányzat tulajdonában lévő kényszervágóhíd évente mint­egy 4-500 ezer forint veszte­séget jelentett. Amint erről Börcsök Antal polgármestertől tájékoztatást kaptam, a kft.-vel aláírt, 99 esztendőre szóló bérleti szerződés ezt a veszte­séget éppenséggel félmillió forint éves bevételre fordítja át. Haszna eképpen mérhető (svájci frankhoz igazított ár­folyamon) forintban, de az üzlet jelentősége ennél bővebb. A mindenképpen felújításra szoruló, s a szó szoros értel­mében haszontalan kényszer­vágóhíd tavaly mindösszesen két helybeli jószág kény­szervágását „szolgálta", míg a többi, környékbeli településről vágásra idekerült harminc­egynéhány állat vágásáért és feldolgozásáért fizetséget alig kaptak. Az udinei mintára (bőví­tendő) építendő, korszerű baromfivágóhíd az elkép­zelések szerint szeptember 15-re üzemkész lesz. A kiviteli tervek készültével, egyezte­tésével párhuzamosan meg­kezdődött a kacsa- és liba­tenyésztésre vállalkozók, elsősorban helybéliek felmé­rése, a szerződéskötések ér­dekében. A majdan 200 négy­zetméteres alapterületű, a jelenlegi földterülethez még egy hold bérleti területet szer­ződés szerint igénybe vevő baromfivágóhíd hetente két­ezer baromfi vágására és fel­dolgozására készül. Nem kevésbé lényeges, hogy a helybeli (esetlegesen kör­nyékbeli) emberek tenyésztő munkájára számít az üzem, s a kacsa- és libahizlaláshoz az ál­latokat, valamint a takarmányt a vágóhíd tulajdonosa bizto­sítja, megelőlegezve a költ­ségeket. A vágóhíd a növekvő munkanélküliség időszakában tizennégy embernek ad az üzemen belül állandó munkát. BECSEI MICRO-TEAM Számítógép-kezelő, szövegszerkesztő, adatbázis-kezelő tanfolyamok. Intenzív, kis csoportos oktatás. Részletfizetés! Érd.: 6253-818. 8-12 és 17-20 óráig. a Hungária Szálló! Ebből az alkalomból születésnapi bálra hívjuk önt és baráti körét 1992. június 20-án, 20 órától, a szálló éttermébe. Vacsora: svédasztalról. Részvételi díj itallal együtt: 1500 Fcfő. Asztalfoglalás: az éttermi vezetőnél. Tel.: 21-211. RENDKÍVÜLI ÁFÉSZ­AKCIÓ m mm 1992. június 11-én, 12-én, CSAK KET NAPIG, vagy amíg a készlet tart! 119. sz. Élelmiszerboltban, Mihálytelek, Vörös Hadsereg u. 16. 401. sz. ABC Áruházban, Algyő, Búvár u. 16. 502. sz. Élelmiszerboltban, Tápc, Budai N. A. u.l. 801. sz. Élelmiszerboltban, Deszk, Felszabadulás u. 36., nyitástól zárásig. Kivételes engedménnyel kínálunk: fogy. ár: engedményes ár: 1 kg-os kristálycukrot 3 l-es napraforgó étolajat Amo szappanokat Ózon 450 g-os mosópor Biomix 450 g-os mosópor 3 részes ágynemű-garnitúrákat 1100 és más egyéb árukat. Akciónk különböző árucikkekkel többi üzletünkben is foly tatódik. > NE FELEDJE EL A PILLE UTCAI DISZKONT > ÁRUHÁZUNKAT MEGLÁTOGATNI, > AHOL KIEMELT ÁRUVÁLASZTÉKKAL. ^-ALACSONY ÁRAKKAL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! FIGYELJE HIRDETÉSEINKET! Import cement 581 Ft/q áfával, fenyő fürészáru kedvező árakon, jó minőségben 1200 FtW ártól. ALFÖLDITÜZÉP Szeged-Rókus pu. Telefon: 23-661. HIRDETÉS 11 [Hit r 1 A Méter-Land ajánlatai: Johnson termékek, pamut szabadidö­és pólóanyagok kilós áron. Viszonteladóknak kedvezménnyel! Szeged, Szentháromság u. 22. Nyitva: hétfőtől péntekig J, 8-16 óráig. Jj Eri íe] Ajándékáruk vására! Indiai réz és fa dísztárgyak, valamint papiruszképek kedvező árából további 30% engedményt adunk, amíg a készlet tart! SZEGEDI ^ Centrum Áruház A DM-PRESS és a DELMAGYARORSZAG hirdetésfelvételi irodája: Express Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 22-522. Fax: 11-310. A DM-PRESS-be szerdán 13 óráig feladott hirdetése pénteken megjelenik. Mindenféle hirdetésfelvételi ügyben állunk szíves rendelkezésükre. VASAK Exkluzív női blézerek, kosztümök, férfiöltönyök, zakók 20% engedménnyel a FANTÁZIA Victor Hugó u. 4. sz. üzletében. fíYVrVrVíVxVíVxVifVi Oskola u. 3. sz. alatti üzlethelyiség bérbe adó. Érd.: 25-542, 25-553. Fekete sas u. 22. sz. üzlethelyiségben . galéria bérbe adó. Érd.: 20-803, 19-834. Szeretnéd hasznosan eltölteni a nyári szünidőt, és pénzt is keresni? Gyere, végezd el intenzív Bab.v-sitter tanfolyamunkat. A kiközvetítés díjtalan. Érd.: a 21-021-es telefonon, 10-15 óráig. a Sándorfalva, Alkotmány krt. 12. szám alatti, a ruházati boltból leválasztott 54 m2 alapterületű üzlethelyiséget. AJANDEKOT KAP ÖN IS, ha 3 Ikg^dDS mg/ jállÜíSIS Is O-áUQ SZEGEDEN, AZ S & S STANDARD ÁRUHÁZBAN, a Kereskedő köz 4. sz. alatt (bejárat a Fonógyári útról) Nyitva: hétfőtől péntekig: 7-19 óráig, szombaton: 7-13 óráig. Telefon: 26-900. Megközelíthető: a 35-ös autóbusszal, vagy a 3-as villamossal. TISZA rvszéxr Üzlethelyiség bérbeadása! A Sándorfalva és Vidéke ÁFÉSZ bérbeadás céljából Jelentkezés és felvilágosítás: Sándorfalva, Szabadság tér 2. Telefon: 62773-511. VIMPER. Kínálatunkból: 200xxx hűtőszekrény 300/115 hűtőszekrény HB230 ET fagyasztószekrény F200 ET fagyasztóláda Előleg nélküli hitelakció! Szeged, Tisza L. krt. 42. Tel.: (62) 22-786 . ahol az árak megrázóan jók. Kutyatáp, macska­eledel, vitamin, póráz, nyakörv (bolhairtó is) A MINI GAZDABOLTBOL Szeged, Szél u. 33. Tel.: 12-023. Nyitva: 7-18-ig, szombaton: 12-ig. Olvasson bennünket a keddi és szombati Délmagyarban is! Kezdő vállalkozók, ügyvédek, figyelem! Irodahelyiségek bérelhetők Szeged belvárosában, a Mérey utcában. Érdeklődni munkaidőben 62/ll-333-as telefonon. Telefon, fax, telex megoldható. Két csodálatos hetet tölthet a KANÁRI-szigeteken. Időpont: július 30., augusztus 13., augusztus 27., szeptember 10. Részvételi díj: 58 000 Ftfó, ulazás repülővel. Üdülés Lloret de MARban, gazdag programokkal. Időpont: június 21-július l-jéig. Félpanziós ellátás. Autóbusszal Szegedről. Részvételi díj: 19 000 Fl. FANTASZTIKUS PÁRIZS, fantasztikus árakon. Időpont: június 18-22. valamin! július 7-11. Szegedről autóbusszal. Részvételi díj: 9400 Fl. Gazdag program. Versailles. Bevásárlóút TRIESZTBE. Időpont: indulás péntekenként. Részvételi díj: 1800 Fkfő. Üdülés a/, olasz tengerparton, L1DÓ di SAVIO (RAVENNA), félpanzióval. A szálloda 20 m-re a lengenél. Megrendelhető: június 15-31. között, tetszés szerinti időpontban; 2700 Fvfőbap, egyéni utazás. Apartmanok Lido Adriano (Ravenna) 4-6 ágyas július 11-18., július 18-25., aug. 1-8., aug. 22-29. között. Jelentkezés és felvilágosítás: SZEGED. Nemes takács u. 9-B. Tel.: 21-364. TISZA GYÖNGYE diszkóklub belépés mindennap Nyitva: szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, 22 órától. Tinibuli péntek, szombat, vasárnap, 17-21,30 óráig. L> ÍF7 Ismét helybe visz a troli! Hétköznap délelőttönként, szombaton fél 8-tól 13 óra 10 percig 20 perc követéssel ismét a VIDIA DISZKONT ÁRUHÁZIG (SZEGED, BAKAY N. U. 52. TEL.: 26-268) szállítja a kedves vásárlókat az SA-s trolibusz! Az áruházban ez alkalommal fürdőkádakat, Kludi termékeket, rozsdamentes tálcákat kínálnak, többek között, jelentős árengedménnyel! ÁviDIA Kereskedőház Rt >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> J^ JÚNIUSI "S1 AJÁNLATA MITSUBISHI GALANT 2.0 GLSi személygépkocsi 100 000 Ft kedvezménnyel. TOVÁBBÁ VÁRJUK ÖNÖKET A MITSUBISHI GÉPJÁRMŰVEK TELJES TÍPUSVÁLASZTÉKÁVAL. autöfer* RT. SZEGED MITSUBISHI SZALON SZEGED, VÁSÁRHELYI PÁL ÚT 4. Telefon: 62423-322393. Fax: 6211-758. '<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<

Next

/
Thumbnails
Contents