Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-10 / 136. szám

16 RÖVIDEN - AKCIÓ DÉLMAQYARORSZÁQ SZERDA, 1992. JÚN. 10. Matekolimpikonok FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Juhász. Csaba, a Mix-K Kft. képviselője és (íyeviki Nóra, a buldog győztes Több mint tíz hete jelentek meg először szombati „Délmadár" mellékletünkben a Matckolimpia feladványai. Hétről hétre egyre többen oldották meg a Ságvári gimnázium matematikatanárai által összeállított feladatokat. Kellemes kötelességünknek teszünk eleget a mai alka­lommal: eredményt hirdetünk. Az utolsó hal forduló alapján, a sorsoláson a Mix-R Kft. aján­dékutalványát nyerték: Katona Koméi, Varga Bálint és Ördög Andrea. Tíz forduló, vagyis a teljes verseny eredményei alapján a Mix-R Kft. ajándékutalványát nyerte: Mányi Norbert, Sánta Attila és Dobó István. A Matckolimpia főnyereményét ki sem kellett sorsolni, hiszen a legtöbb jó megoldással, a Mix-R Kft. által felajánlott számítógépet Gyeviki Nóra nyerte. Hátrább az agarakkal! Előbb nézzük meg: tisztességes ügy ez? Erkölcsös? Vagy erkölcstelen, alkalmatlanságot bizonyító, mint az intim betét. Körültekintően járjon el az ember, ha reklámírásra adja a fejét. Először is mi­nálunk még nem honosodott meg, hogy a reklám helyén megjelenő, a megfelelő, félreérthetetlen jelekkel ellátott, megírt reklámért fizetség jár. Annak, aki meg­írta. Ha mégis fölveszi az egyén a zso­zsót, akkor kérdőjeles a tisztessége. Leszögezem tehát, hogy nem vettem föl előre honoráriumot az alább követke­zőkért. Utólag sem fogok, amilyen hülye vagyok. Ellenőriztem továbbá, hogy eb­ben a médiumban (és nem médiában és még kevésbé médeában - az más!) időt­len idők óta nem tett közzé fizetett hir­detést az a cég, amelynek a termékéről alább szó lesz. Ez azóta fontos, amióta némely médiumok önfenntartók. Ügyelni fogok aztán, hogy a KUTYA szó egyetlen egyszer se forduljon elő az alább következőkben. Mert sok jel mutat arra, hogy eme leghűségesebb és legér­telmesebb háziállatunk emlegetése né­mely egyéneket úgy, de úgy kihoz a sod­rából... Mintha legalábbis tudnák, hogy mely művelődéstörténeti okai vannak annak, hogy az ebek számtalan szólá­sunkban szereplése nem a hűségükkel, Reklám N°2. SULYOK ERZSÉBET értelmességükkel függ össze. Teszem azt: nagy nyilvánosság előtt KUTYAKO­MEDIAZNI annyit jelent, hogy nem testvéreink az Úrban játszanak itt szín­házat, nem földi halandók, nem emberek, de nem ám! Hanem boszorkányfajzatok, gonoszok, ördögök. Nálunknál alacso­nyabb rendűek. Allatok. Csak nem fe­lejtettük el, hogy maguk a boszorkányok FEKETE KUTYA képiben jelentek meg a jóravaló, jámbor emberek előtt egykor? S hogy mégelőbb, ama dúló török idején miként fajzottak el ebeink, s kóboroltak értékes vadat pusztítva a pusztán ? Hogy dögön éltek? Mind, egyformán, az egyik eb, a másik KUTYA, tizenkilenc, egy híján húsz, de lehetett még száz,ezer is? És egy gyékényen árultak, egy hajóban eveztek, úgy ám! Szávai, tisztességes médiumban ilyen, hogy KUTYA - nem fordulhal elő. Plusz jó lesz arra is ügyelni, hogy magyar le­gyen az a reklám, ízig-vérig, mint a pinty. Vöcsök. No, ez az, V-vel kezdődik. Illetve úgy két évvel ezelőtt kezdődött. (Figyelem, mostantól privatizálok!) Az alig egyéves készülék, minha csak meghallotta volna az idők szavát, színt váltott, a zöldet vá­lasztotta, s attól kezdve csak a futball­pályát élvezhettük egy az egyben, a többit találgatni kellett. A Fradi meg a Dózsa esetében nem volt baj, ezeknek a színeire még emlékeztünk, de a többi... Ne tudd meg, mi ment kies otthonunk­ban. Valóságos színdiagnosztákká nőttük ki magunkat, amikor szerelő jött, kicse­rélt valami IC-t, azt mondja, ne lepőd­jünk meg, ha továbbra is csak egy színt ­ha nem zöldet, akkor valami mást ­mutat majd a tévénk, mert ezek a Video­ton IC-k új korukban is rosszak szoktak lenni. Nem lepődtünk meg. Maradt a megszokott zöld, ami nyugtatja a szemet. Másfél évig nyugodt volt a szemünk ­mindössze 860-ért. De tegnap csoda történt: egy villanás - és visszajött mind, az összes szín; semmi szerelő, semmi IC, nulla forint; visszajött magától. A KUTYAfáját! (Megjegyzés: itt nem a KUTYA szá­mít, hanem a fáját, ami ártatlanná szelí­dített változata az eredetileg haszná­latos, de nyomdafestéket nem tűrő szó­nak. Éppen úgy, mint a „Boszorkányos Varga János!" szólásban, ahol egyálta­lán nem a Varga János az érdekes, ha­nem a Bosz.) HATOSLOTTÓ. NYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rl. közlése szerint a 11. számsorsolás a „6 a 45"-ből lottószelvények nyeremé­nye, a jövedelemadó levonása után, a következő: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 2 141 842 forint, 5 találatos szelvény 68 darab, nyereményük egyenként 47 247 forint, 4 találatos szelvény 3927 darab, nyereményük egyen­ként 1091 forint, 3 találatos szel­vény 74 594 darab, nyereményük egyenként 72 forint. Á következő hétre átvitt 6 találatos nyeremény­összeg 25 016928 forint. A tabános Paletta színpad sikere A hét végén rendezték meg Lakiteleken a Weöres Sán­dorról elnevezett, gyermek­színpadok országos szintű találkozóját, versenyét, ame­lyen - a félezer induló csoport között - a szegedi Tabán Alta­lános Iskola Paletta nevű gyer­mekszínpada szép sikereket ért el. A húsz tanulóból álló színpad először Andersen A fü lemüle című meséjének zenés változatát adta elő, és erre ezü st minősítést kapott. Színpadra vittek egy másik. Rejtő Jenő Fülig Jimmyjéből készült zenés darabot is, amellyel meghódították a közönséget, ezért a találkozó közönségdíját is elhozták Lakitelekről. Mindkét darab zeneszerzője Cseh Attila, rendezője dr. Lászlóné Varga Erika volt. A sikersorozat ezzel nem ért véget: az egyik Vene­zuelából érkezett zsűritagnak annyira megtetszett a Fülig Jimmy zenei anyaga, hogy magával vitte otthonába. P. Sz. Június 8-án, hétfőn - július 11-ig - öthetes nyereményjátékot indítottunk lapunkban. Mindennap megnyerheti a szelvényen látható használati tárgyat, ha kivágja, kitölti és címünkre beküldi. (A hétfőtől péntekig megjelentetett napi szelvényeket egy borítékban is beküldheti.) Címünk: 6740 SZERDAI NYEREMÉNY­SZELVÉNY! HOMELECTIC vákuumos fóliaragasztó Név: Cím: Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: „Napról lapra nyeremény!"­BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: JÚNIUS 17. I Ha ezzel készen van, ne tegye félre az ollót! Nyerje mecj a hét fődíját, az alábbi, N' 3-as szelvényen látható Samsung tévét! Ez úgy lehetséges, ha hét­FŐDÍJ­SZELVÉNY SAMSUNG CK5012 színes tévé, 51 cm A fenti áruk a RAMOVILL 52. sz. műszaki üzleteben Szeged, Bartók tér 9. sz. alatt megvásárolhatók! Ne feledje: holnap folytatjuk! főtől péntekig naponta kivágja a tévés szelvénye­ket, és összegyűjtve, mind az ötöt egyszerre beküldi. (Cím és határidő ugyanaz, mint a napi szelvénynél. A borítékon, kérjük, szintén szerepeljen a „Napról lap­ra nyeremény!" jelige!) AZ ELSŐ JÁTÉKHÉT NYERTESEINEK NEVÉT JÚNIUS 18-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN ÖLJÜK!. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Ki védi a fogyasztót? Szerkesztő: Rafai Gábor „Hallgassa ön is, Önnek is szőlf" lé-18 ára kőzett a 44.9 M tlz-cn (a DANUBll 5 hullámhosszán) A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint a 23. játékhéten az Ausztria lottó beérkezett szelvényei közül 1 darab 6 ta­lálatos szelvény akadt, nyere­ménye 11 296 328 schillinget, a 10 db 5 plusz 1 találatos szel­vényre egyenként 376 544 schillinget, a 494 db 5 találatos szelvényre egyenként 11 433 schillinget, a 20 527 db 4 találatos szelvényre egyenként 366 schillinget, a 309 716 db 3 találatos szelvényre egyenként 30 schillinget fizetnek. A 23. hét nyerőszámai: 11, 20, 29, 30, 31, 40, a pótszám 17. Az 1 db Joker nyereménye 3 342 063 schilling. A jókerszám: 929037 Buffalói A Magyar Minőség Társa­ság Dél-magyarországi Köz­pontjának következő konferen­ciája június 15-16-án lesz a Szegedi Ifjúsági Házban. A rendezvényen előadást tart minőség Peter Duchessi, a buffalói egyetem professzora. A konferencián egy ­amerikai vállalat példáján ­esettanulmányokat is végez­nek. Nincs tanulság? Az orszá­gos sajtó naponta csemegézik az úgynevezett vállalkozói engedéllyel rendelkező, kétes elemek (tisztelet a kivételnek!) „üzleti" fogásaiból. A hódme­zővásárhelyi Sóshalmi Bor Kft. ügyfelei: a jászkarajenői K. T. és a szentesi N. P.-né 584 ezer forint értékben „vásárol­tak" - bélyegzővel, minden hivatalos irománnyal ellátva ­italféleségeket. Máig sem fi­zettek... Korai burgonya. A Csere­pes sori gazda, R. I. a ságvári­telepi vasúti töltés melletti hétvégi telkén korai burgonyát gondozott. Valaki állandóan dézsmálta a telepítést... már 10 ezer forint volt a kára, amikor rájött: K. G. a tettes. Feljelen­tette - ön- és burgonyavédelem okán. Sándorfalvi eset. E. I. J. megszegte a KRESZ 25. pa­ragrafusát (1.) - járműve üt­között a K. A. S. vezette sze­mélygépkocsival. A kár 160 ezer forint. A vétlen sofőr uta­sai, Sz. V. és R. Gy., nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Lemezkivágók. A Szamos utca 6. sz. alatti élelmiszerüzlet hívatlan látogatói kozmetikai cikkeket, cigarettát vittek el 60 ezer forint értékben. Lemezki­vágással -1- komoly munka! ­jutottak az ismeretlenek az illanó zsákmányhoz. „Emlék." Ajkáról jött Sző­regre N. J., s Lada 1300-asát a Szerb utcában parkolta. A 70 ezer forint értékű gépkocsi szőrén-szálán (értsd: a saját kerekein) eltűnt. Az ismeretlen tettesek után nyomoz a ren­dőrség. Távbeszélés. F. Zs. G. és B. T. budapesti lakosok szegedi nyilvános távbeszélő készü­lékek kirablására szakosodtak. A Fő fasoron például a telefont kulccsal felnyitották, a persely­zárat célszerszámmal eltörték; a rongálás 1230 Ft, a vélt „zsákmány" 6 ezer forint volt. Orizetbevétcl mellett büntető­eljárást indítottak ellenük. Napos-hét A tudás napját tartották minap a Napos Úti Általános Iskolában. A nap nevéhez méltóan egész délelőtt nyitott, bemutató órákat látogathat­tak az iskola iránt érdeklődők, matematikából, anyanyelvből, kémiából, fizikából, biológiából és nyelvekből. Az iskola Napos-heti program­jában tegnap a Szép szó napja, ma a Testi-lelki egészség napja, holnap a Környezetkultúra napja, pénteken a Környezetvédelem napja szerepel. A hét programja szombaton 10 órakor a tanulók ballagásával ér véget. autómentés. Változatlan tarifával! NYÁRI nyelvi intenzív nyelvoktatás: angol és német nyelvből minden szinten tanfolyamot indítunk, heti 5x4 órásban. Óradíj: 70 Ft. Pót­beiratkozás 11-én du. 2-5 óráig TIT Kárász u. 11. Tel.: 21-733. (x) A TIT városi szervezete 1992. július 15-től 10 napos angol nyelvi tábort szervez általános és középiskolások részérc. Oktatás délelőtt 8-12 óráig. Helye: az Ady kollégi­umban. Részvételi díj: 32 órás oktatás 1500 Ft, oktatás, ebéd és program 3000 Ft. Jelent­kezés: Kárász u. 11., du. 2-5 óráig. Tel.: 21-733. (x) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Több napsütés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előre­jelzése szerint nia estig tovább tart a változékony idő. Több lesz a napsütés, de ismétlődő záporok, zivatarok még minde­nütt kialakulhatnak. A zivatarok idején a szél megerősödik, A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. "S BUDAPEST 25°C SZEGED DmITEoI .1

Next

/
Thumbnails
Contents