Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-25 / 122. szám

HÉTFŐ, 1992. MÁJ. 25. KULTÚRA 5 • • Önkormányzat, művelődés, népfőiskola A dél-alföldi régió önkor­mányzatainak és kulturális kö­zösségeinek párbeszédét ren­dezi meg a Magyar Népfőis­kolai Társaság, a Német Nép­főiskolai Szövetség (DVV) Budapesti Irodája, a szegedi KALOT Népfőiskola és a Dél­alföldi Népfőiskolai Alapítvány ma, 10 órától Szegeden, a Csongrád megyei közgyűlési hivatal tanácstermében. A ta­nácskozást dr. Farkas László államtitkár, köztársasági meg­bízott nyitja meg. Ezt követően A népfőiskolák és az önkor­mányzatok közös lehetőségei címmel Sz. Tóth János, a Ma­gyar Népfőiskolai Társaság titkárának előadása hangzik el. A népfőiskola, az állam és az önkormányzatok viszonya Né­metországban - előadó: Jákob Horn, a DVV Budapesti Irodá­jának igazgatója. Kultúra, kö­zösség, önkormányzatok - a megyei, városi, községi önkor­mányzatok felelőssége és lehe­tősége. Kérdések, hozzászó­lások az elhangzottakkal kap­csolatban. Délután: népfőis­kolák, egyesületek, közösségi fórumok bemutatkozása, javas­latai. Új bérletek, régi helyek A Szegedi Nemzeti Színház értesíti kedves bérlőit, hogy az 199293-as színiévadra bérle­teiket május 11-től június 19-ig adhatják le, illetve jegyeztet­hetik elő a színház szervezési­és jegyirodájában (Kárász u. 15. Tel.: 12-392). Bérletvásár­lás: augusztus 10-től. Felhív­juk kedves régi bérlőink fi­gyelmét, hogy aki június 19-ig bérletét nem adja le, annak aug. 10-től régi helyét már nem tudjuk biztosítani! Az 199293-as évad műsor­ajánlatát és bérlettájékoztatóját kérje a jegyirodában. (x) Pünkösdi virágterápia A lelki és testi egyensúly megőrzésének, visszaállításá­nak módszerét dr. Edward Bach dolgozta ki. A múlt hét végén Budapesten nemzetközi tanácskozáson osztották meg szakmai tapasztalataikat a ter­mészetgyógyászok - közöttük a virágterápia elkötelezettei és gyakorlói. Ma este 18 órától, a Teleki utca 3. szám alatt, Raj­da Cecília tart előadást a vi­rágterápiáról, mint a termé­szetgyógyászat hatékony mód­szeréről. Kovács István-emlékkönyv A Szegedi József Attila Tudományegyetemen csütörtökön ün­nepélyes keretek között adták át az 1990-ben - a 70. életévének betöltése előtt - elhunyt Kovács István akadémikus családjának a Kovács István-emlékkönyvet. A JATE hagyományai szerint az intézmény 70 évet betöltött professzorai előtt tisztelegnek a kollégák és a volt tanítványok az emlékkönyvek elkészítésével. A jogi kar alkotmányjogi tanszékének volt vezetője, Kovács professzor nem érhette meg 70. születésnapját, a könyv azonban elkészült. Az oktatókon kívül a társkarok professzorai is elküldték munkáikat a 26 tanulmányt tartalmazó kötetbe, amelynek kiadását az egyetemen kívül a Szegedi Akadémiai Bizottság is támogatta. Felújított Aida a szegedi színházban í\ Nincs mese: az opera az a műfaj, melyet énekesek adnak elő. Énekes kell hozzá, énekes hanggal. No, nem mondom, hogy ez minden, de ha a voce (hanganyag, énektechnika, kifejezőkészség) a helyén van, az szinte mindenért kárpótol, szinte bármit feledtet. Az ope­ra: dramma per musica. Azaz: dráma a zene által. S az olasz kifejezés különösen érvényes a klasszikus olasz szerzőkre. Mindenekelőtt Giuseppe Ver­dire, kit én a legnagyobb zene­drámai mesternek tartok, de aki protokoll komponistának se utolsó. Az Aidában például ott van a Pthá-templom jelenete. Radames átveszi a kardot. Semmi cselekmény, a történet áll, a szereplők is csak állnak, közben persze balett, kórus, tűzijáték stb. No és egy pom­pás együttes. Persze nem ettől zenedráma az Aida, de ez az az opera, ahol a monumentalitás, a tömeg (a szereplők és a zene tömege egyaránt) leginkább organikus, legkevésbé illuszt­ratív elem. Az Aida a négy pompás fő­szereptől jó mű. Attól, hogy Amneris, Amonasro, Aida és Radames (nagyjából ebben a sorrendben) zeneileg kitűnően, erőteljesen jellemzett alakok, igazi egyéniségek, s így talál­kozásaik, összeütközéseik iga­zi drámai szituációkat hoznak létre. S e nagyszabású lehető­séget Verdi nagyszabású mu­zsikában kottázta le. Bármeny­nyire fontosak és népszerűek a tömegjelenetek, a mű szem­pontjából a négy főszereplő megformálása sokkal fonto­sabb. A szegedi Aida már öt éve is attól volt jó előadás, hogy a legtöbb szerepre nagyformátu­mú előadók álltak rendelke­zésre. A mostani felújítás „másfél" szereposztása a régi. által FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ A két Aidát igen tanulságos egymás mellett hallgatni. Mintha egy művész két alakí­tását látnánk-hallanánk. Mat­kócsik Éva és Misura Zsuzsa hangja, művészi alkata igen hasonló egymáshoz. Két vilá­gos színű, átütő erejű drámai szoprán, mindkettő pontosan intonál, szépen frazíroz. A két alakítás azonban úgy viszonyul egymáshoz, mint egy ceruza­vázlat a kész festményhez. A fiatal Matkócsik Éva helyesen vázolja föl az alak fő vonalait. Jól győzi a szólamot, hangja természetesen szárnyal a nagy tuttik fölött is. Aida drámai figurájából azonban egyelőre csak a Nílus-parti jelenet két duettjéban éreztet meg valamit. Első nekifutásra, ilyen kevés próbával ez jó teljesítmény, s ami még lényegesebb: egy későbbi teljes értékű megfor­málás ígérete. Hogy mi lehet a távlata ennek az alakításnak, azt Misura Zsuzsa mutatta meg. Az utóbbi években ő az ország első számú drámai szopránjává fejlődött. Noha a Moldova György Martin a szeme sarkából látta, hogy Vojtekovszkyt a kísérő rendőrök tovább ve­zették. A százados kinyitott egy ajtót: - Menjen be! Egy nagyobb méretű, fel­tehetőleg magasabb parancs­noki irodába jutottak, Osváth egy székre mutatott: - Üljön le. - Inkább állva maradnék. - Ez most nem vitatéma, hanem utasítás. Martin leült és körülnézett: a kopott íróasztalra egy Dzserzsinszkij mellszobrot tettek ki, a sarokban egy régi típusú, úgynevezett „Wehr­macht" páncélszekrény állt, zöld festékbevonata már csak foltokban maradt meg rajta. - Kér egy kávét? - kér­dezte Osváth. - Nem. Hová vitték a bará­tomat, szeretnék együtt ma­radni vele. - Nem maradhatnak együtt, maga is pontosan tudja, mi miért. Egyébként ezen semmi sem múlik. - Miért nem kezdi el a kihallgatást? - Nem én foglalkozom magával. Legfeljebb a jegy­zőkönyvet vezetem. - Hanem ki? Osváth nem válaszolt, né­hány mozdulattal rendet ra­kott a kisasztalon, papírt fű­zött be az írógépbe, aztán cigarettára gyújtott, s hátradőlt a székén. Mintegy negyed­óráig várakoztak, mikor egy magas és testes ősz hajú férfi lépett be az irodába. Martin rögtön felismerte benne Szo­kolai vezérezredest, a poli­A félelem kapuja 31. rész tikai rendőrség egyik irányí­tóját. Annak idején együtt járt Szokolai fiával az orosz nyel­vű Gorkij iskolába, és gyak­ran látta a rendőrtisztet a kü­lönböző ünnepi rendezvé­nyeken. Ostváth felugrott a helyé­ről és jelentett, átadta a kéz­iratokat, melyeket Martin és Vojtekovszky dobott ki a la­kás ablakán. Szokolai futólag belenézett a kötegbe, aztán Martinhoz fordult: - Üdvözlöm, Martin úr, azt hiszem, már korábban kellett volna találkoznunk, sok bajt és fáradságot megtakaríthat­tunk volna magunknak. Kér egy kávét, vagy teát inkább? - Köszönöm, nem kívá­nok. -Én viszont innék egy te­át. Legyen szíves, százados elvtárs, küldessen be. Marad­jon a szobájában, ha szüksé­gem lesz magára, majd át­szólok. Ostváth engedélyt kért a távozásra, és behúzta maga után az ajtót. Szokolai leült Martinnal szemben az asztal túloldalára: - Hogy van az édesanyja? - Jól, honnan ismeri őt? - Még az illegalitásból, 1941 tavaszán együtt buktunk le. Lehet, hogy nem hiszi el, de szegény apja is személyes jó barátom volt. Az édesanyja mit szól a maga politikai né­zeteihez? - Ő újfy gondolja, hogy felnőtt vagyok, jogom van a saját véleményemhez. Szokolai felsóhajtott: - Igen, valamit elrontot­tunk a maguk nemzedékének nevelésében, és ezért mi is felelősek vagyunk. Egy titkárnő behozta a teát, Szokolai különös udvari­assággal köszönte meg, bó­kokat mondott, mikor a nő kiment, Martinra hunyorított: - Még egy, amiben külön­bek vagyunk maguknál, job­ban tudunk bánni a nőkkel ­elkészítette a teáját, közben ugyanazon a bizalmas hangon folytatta -, nem akarok érzel­mi húrokat pengetni, túl drága az időm ahhoz, hogy lelki áhítatórákat tartsak itt magá­nak. Őszintén reméltem, hogy tanult a múltkori büntetésből. Vagy most sem tartja jogos­nak, hogy lecsukták? - De, teljesen jogszerű volt. Akkor még hittem ab­ban, hogy a rendszer megre­formálható és a hülyeséget büntetni kell. Szokolai elvörösödött: - Ha úgy akarja, beszél­hetünk más hangnemben is. Gondolom, elhiszi nekem, hogy mindent tudunk magá­ról, onnan kezdve, hogy tele­fonon egyenesben közvetí­tette a Szabad Európának a március 15-i tüntetést, egé­szen eddig a paksamétáig, ami, ha jól látom, a .Jelzőtűz" harmadik száma volna. - Ez nem titok, mi szer­kesztők kezdettől fogva név­vel és címmel vállaltuk a la­pot és a cikkeinket. - Igen, azt akarják, hogy az ügyfeleik könnyebben kerülhessenek kapcsolatba magukkal. De ezeknek a cselekedeteknek jól körülírt ismérvei és büntetési tételei vannak a törvénykönyvben ­Szokolai az asztalon heverő jogi zsebkönyv után nyúlt és hosszan lapozgatott benne -, 139. paragrafus; államellenes összeesküvés. Ha a gazdasági és a politikai rendet súlyosan veszélyezteti, a támogatók és résztvevők kettő-nyolc, a kezdeményezők Öt-tizennyolc évet kaphatnak és a bírói megítélés, mint tudjuk, igen szubjektív is lehet. Mit szól hozzá? - Nagyon jól hangzik, de ma már egyetlen olyan bírót sem lehetne találni, aki a mi működésünket hajlandó volna összeesküvésnek minősíteni. - Azt hiszem, túlságosan nagy véleménnyel van a bí­rókról. De, tegyük fel, hogy magának van igaza, akkor még mindig megáll a 148-as paragrafus: nagy nyilvá­nosság előtt elkövetett izgatás bűntette, és ebből is kinéz legalább két év, márpedig arra emlékezhet, hogy bent a börtönben egy óra is sok. - Igen, emlékszem, de nem értem, hogy mit akar tőlem. (Folytatjuk.) kritikának nem feladata az erkölcsi értékítélet (csak az esztétikai) a recenzens mégis kénytelen kifejezni őszinte csodálatát, ahogy ez a jó ké­pességű énekesnő - nem utol­sósorban szegedi évei alatt ­ilyen nagy művésszé érett. S a tisztelet nem is annyira a vég­eredménynek szól, mint inkább annak a türelmes, sziszte­matikus munkának, amivel ezt a művésznő elérte. Csodála­tosan könnyedén formál, a szólam minden titkát tudja, Turandot, Izolda és Gioconda után is mennyei szépségű magas pianókra képes. Az ő éneklésében például nyilván­valóvá válik, miért írt Verdi magas cét a második ária csúcsára. Misura életkorban, alkatban nem nevezhető ideális címszereplőnek. De amint elkezd énekelni, a hang kife­jezésbeli gazdagsága, a jelenlét intenzitása evidenssé tesz min­dent. Különösen, ha olyan hang-nagybitrokos partnerek­kel lép föl, mint Németh Jó­zsef, és Juhász József. Ahogy ez a három megfellebezhe­tetlen hang áttör a Győzelmi jelenetben, vagy együtt szól a Nílus-parton - a hatás leír­hatatlan. Némethnek egyéb­ként is egyik legjobbja Amo­nasro, Juhász pedig hatvanon túl is meggyőző a szerep nagy részében. Sajnos, a záróket­tősre ezúttal elfogyott az ereje. Gyimesi Kálmán repertoárján az etióp király határeset, de a tapasztalat és a személyiség nagyrészt pótolja azt, ami az orgánumból hiányzik. A másik Radames, Vajk György ének­lése kiegyenlítettebbé vált. Noha tenorja némely fekvés­ben és hangzókon fényét veszti, az alakítás meggyőző. Szonda Éva nagyzengésű mez­zója jól illik Amnerishez, s alakítása is kidolgozott, meg­nyerő. Varsányi Éva főképp a magasabb régiókban erős, „alul" néha nem jött át a hangja. Molnár László a tőle meg­szokott profizmussal tartotta kézben a hatalmas együttest, de a Verdi-zenével nincs olyan bensőséges kapcsolatban, mint Puccini Toscájával, mely leg­jobb vezénylése. Kocsár Ba­lázs nagyszerű pillanatokat hozott létre, az ő interpre­tációja kevésbé áttetsző, ám drámaibb. A Hamupipőke óta legígéretesebb teljesítményét nyújtotta. Az Aida egyike a legnép­szerűbb műveknek, a közönség rajong érte. Másfelől igazi csapatmunka, az egész társu­latot megmozgatja. Mind a négy előadás telt házzal ment, s az általam látott két estén a publikum el volt ragadtatva. MÁROK TAMÁS Kamarazene-majális Ezzel a címmel rendeznek hangversenyt május 26-án, kedden este 7 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban (Szeged, Temesvári krt. 42.). A változatos összeállítású műsorban föllép Iván Ildikó, a Szegedről elszármazott kiváló fiatal szoprán énekesnő, zon­gorán Bódás Péter művészta­nár kíséri; Bakos Zsolt, Nyer­ges Attila, Lauer Zsolt (har­sona), Nyíry Ferenc (basszus­harsona), Miklós Imre (klari­nét), valamint a Vásárhelyi Ütőegyüttes. A koncert során Bach, Beethoven, Carmichael, Charpentier, Liszt, Oláh Tibor, Serocki műveiből hallhatunk válogatást. Az est két külön­legessége: Bach koráljaiból Nyíry Ferenc írt át egy soro­zatra valót négy harsonára; Rózsa Pál Kamarazene című műve Gyermekmondóka című tételének ezen a versenyen lesz az ősbemutatója. Rendorakadémisták a dékán előtt A rendőrtiszthelyettes-kép­zőn sokban különböznek az idei vizsgák az elmúlt éve­kéitől. A napokban kollokváló kisrendőrök tudását külső szakemberek mérik fel, még­hozzá a számonkérésben meg­lehetős nagy rutinnal rendel­kezők. A Repülő téri iskolások dr. Nagy Ferenc, a tudományegye­tem jogi kara dékánja előtt abszolváltak a büntető jog rendőri tudnivalóiról. - Egészen jó fölkészültséget mutattak - értékelte teljesítmé­nyüket kérésünkre a dékán. ­A hallgatók többsége közel jó rendű minősítést kapott. Bizo­nyos kérdésekről, így a köz­lekedési balesetek ismeretéről egyetemi szinten sem lehet többet várni a tiszthelyettesek által előadottaknál. Meglepőd­ve tapasztaltam a hallgatók egy részének tájékozottságát, per­sze akadt néhány nagyon gyen­ge tudású is, akikkel alapvető gond van. Az oktatás általános színvo­naláról is jó benyomásokat szerzett a dékán a Repülő téri iskolán. Ahol egyébként a közelmúltban tett látogatást Jan Dikkels, a holland rendőri oktatási központ igazgatóhe­lyettese, aki a magyar rendőri képzés megreformálásán dol­gozó munkacsoport vezetője. MAG

Next

/
Thumbnails
Contents