Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-05 / 105. szám

KEDD, 1992. MÁJ. 5. BELPOLITIKA 3 Tűhegyi JózsefBordeaux-ról, Nantes-ról „A jó kapcsolat tőkévé válhat!" Bordeaux Merignac nevű kertvárosában tett látogatásá­val viszonozta a franciák korábbi vizitációját. Az ön­kormányzati munka, a gazda­ság és a kultúra - röviden ennyiben jelölhető meg a tárgyalások témája. A közép­pontban városunk gazdasági lehetőségei álltak, s a megkö­zelítésben elsőrangú helyet kapott a repülőtér kiépítésének lehetősége. Merignac-ban Fe­rihegy-nagyságú, kereske­delmi és civil légiforgalmat szolgáló reptér működik, s a beszélgetések résztvevői az infrastrukturális fejlesztés, valamint a gazdasági föllendü lés összefüggéseit vizsgálták. Tűhegyi József szerint Szegeden hamarosan kulcsfon­tosságú kérdéssé válik a közlekedés: még az idén megkezdik a harmadik körút befejezését, várható az „ötös út" zárószakaszának megépí­tése (a határ jugoszláv oldalán lassan befejezik az ide kap­csolódó szakaszt), '96-ra készen lehet a déli autópálya. Mindezt megkoronázhatná a szegedi repülőtér korszerűsíése oly módon, hogy alkalmassá Franciaország élénken érdeklődik hazánk iránt: jelenleg negyedik a külföldi befektetők sorában. Testvérvárost is választottunk már onnan: Nice címere ott sorakozik Darmstadt, Turku, Odessza és a többieké mellett. Tűhegyi József alpolgármester a további kapcsolatépítés céljával utazott Bordeaux-ba és Nantes-ba, s arról beszélt, mit végzett odakinn. váljék közepes gépek foga­dására. Szeged ezáltal keres­kedelmi központtá válhatna, ahová az infrastruktúrára igényes külföldi befektető is szívesebben hozná a pénzét. Modellt kerestek tehát, s lehet, hogy meg is találták: erre mutat, hogy megküldték Merignac-ba a szegedi repü­lőtér állapotleírását és a fejlesztési terveket. Augusz­tusban ide várjuk az ottani légikikötő parancsnokát, s ígéretük szerint megvalósítási tanulmányt készítenek a fejlesztésekre nézve. Szó volt még sport- és kulturális kap­csolataink összehangolásáról is. Nantes-ban egynapos kon­ferencián tárgyaltak a francia­magyar gazdasági kapcsolatok decentralizált fejlesztési le­hetőségeiről. Franciaországból eddig 2,5 milliárd frank érkezett befektetett tőke formájában hozzánk, s a nagyok között második helyen álló bankcsoport, a Crédit Lyonnais már budapesti bank­fiók nyitását tervezi, f Tűhegyi József eljutott abba a közigazgatási egységbe is, amelynek székhelye Brest. Finisterben is a gazdasági kapcsolatépítés lehetőségeit keresték, s ennek eredénye­képpen ősszel az ottani agrárkamara képviselői jönnek hozzánk. Egyetemisták, ku­tatók cseréjében is meg­egyeztek, s a turizmus köl­csönös fejlesztéséről is tárgyaltak. Megállapították, hogy Finistér és Csongrád megye hasonló nehézségekkel küszködik, s tervbe vették egy alapítványi rendszer kidolgo­zását, amely lehetővé tenné közös programok lebo­nyolítását. Ennek azért lenne nagy jelentősége, mert a kölcsönös megismerés révén újabb „végvárakat" hódíthatnánk meg a magunk számára, s így - pusztán a kapcsolatépítéssel - gazdasági, kulturális és egyéb lehetőségek sora tárulhatna fel mindkét fél számára. A kapcsolatkeresés jó üzlet manapság: ezt az is mu­tatja, hogji városunk képvise­lőit Nantes-ban öt cég is megkereste azzal az ajánlattal, hogy közvetít ez ügyben ­természetesen nem ingyen... A fölösleges láncszemek kikapcsolásával, a személyes ismerkedéssel pénzt takarít­hatunk meg, s ha - tegyük föl - néhány jó viszonyba került város közös pénzalapot hozna létre (a kinti tárgyalásokon erről is beszéltek), akkor már nemzetközi programok és fejlesztési tervek részesei is lehetünk. NYILAS Irodát nyitott az MVK Kis lépések, nagy remények A Magyar Vállalkozói Kamara szegedi és Csongrád megyei szervezete kis lépé­sekkel szolgálja tagságát. Az újdonságok iránt érdeklődve kerestük fel Farkas Tibor régióvezetőt. - Irodát nyitottunk a Pa­csirta utca 1. szám alatt. A városgazdálkodási vállalat irodaházában - a kölcsönös előnyök tiszteletben tartásával - fogadhatjuk partnereinket. - Jelenleg hány tagja van a vállalkozói kamara szegedi regionális szervezetének? - Előrebocsátom: a kis- és kezdő vállalkozók érdekkép­viseletét látjuk el. Pillanat­nyilag nyolcvan vállalkozó tömörült a kamaránkba. - Mit tehet az, aki érdeklődik a kamarai tagság iránt? - A 62/23-988/40-es tele­fonszámon elsődleges felvi­lágosítással szolgálunk. Szer­vezeti szabályzatunk, illetve belépési nyilatkozat a Pacsirta utca 1. szám alatt tanulmá­nyozható, igényelhető naponta 9-12 óra között. - Jelezte: kis lépésekkel nagy reményeknek alapoznak. Hogyan tovább? - Támogatjuk a május 30. ­június 1. közötti magyar­orosz-ukrán üzletemberi ta­lálkozót. A környező orszá­gokban (Szlovénia, Horvát­ország, Szlovákia, Ausztria, Szerbia) óriási az érdeklődés. Hasonló rendezvény szerve­zését tervezzük Románia, illetve a Délvidék viszony­latában. Részünkről nagy fegyvertény, hogy szegedi kezdeményezésre a Magyar Vállalkozói Kamara megálla­podást írt alá a Vám- és Pénzű győrség Országos Parancsnok­ságával az EUR-1 és EUR-2 származási okmányok iga­zolási jogáról. Május folyamán - reményeink szerint - elkezd­jük ezen nyomtatványok forgalmazását. Vállalt szere­pünk szerint ezzel egy régi monopóliumot törünk meg... PATAKI SÁNDOR KÖZÉLETI NAPLÓ MA KATONA GYULA, a 13-as választókerület képviselője 16-18 óráig lakossági fogadóórát tart a vízművek Tisza Lajos körúti székházában. LIBERALIZMUS ÉS PRAGMATIZMUS címmel tart . előadást prof. Stefan A. Musto 17 óra 30-kor az akadémiai klubban (Somogyi u. 7.). A rendezvény nyitott. NEMZETKÖZI FÓRUMOT tart az MDF a Római körút 31. szám alatti székházában 18 óra 30 perckor. Téma: a demokrácia alapintézményei Németországban; a nők szerepe a hazai demokráciában. Vendégek: dr. Erhard von der Bank, a Német Konrád Adenauer Alapítvány magyarországi igazgatója és Filó Katalin az MDF nőtagozatána elnöke. Házigazda: Balogh László önkormányzati képviselő. A fórum nvilvános. HOLNAP A FIDESZ szegedi csoportja este 6 órától vendégül látja Sasvári Szilárdot, pártja országgyűlési képviselőjét. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Torgyán-groteszk Dr. Csiky László szentesi orvos híres emberekről készít groteszk szobrokat. Legújabb alkotása Torgyán Józsefről készült. MTI fotó: Kerekes Tamás Öböl O LVASÓ NÉP. Ugye emlékeznek, volt egy ilyen moz­galom. Nem túl eredeti grafikus megjelenítésére, az ízléstelen műanyag táskákra gondolok azonnal, ha hibás olvasattal találkozom. Hát ezért volt az egész? Arról beszélek, ami a legmindemtupibb velejárója a szakmánknak: csörög a telefon, és letolnak, hogy miféle politikai kijelentést tett az újság, holott egy politikust idéztü nk. Elkapnak az utcán, hogy mit firkálgatunk az antiszemitákról, s csak a lapot oda-vissza átböngészve szögezem le megnyugodva a tényt: mi az ateistákról írtunk. Az pedig egyenesen a legalapvetőbb félreolvasások közé tartozik, amikor olvasói levél tartalmáért és nézeteiért tesznek felelőssé bennünket más nézetű emberek. Egyik riporterünkkel történt, hogy szép, emberközeli portrét rajzolt egy derék földművesről. Megírta az élete fordulópontjait, harcait, hányattatását és persze hősiességét is. Ment a riporter begyűjteni az elismerést. A parasztember meg még a köszönését se fogadta. Kérdezte a tollnok, milyen hibát követett el, hol írta el a dátumot, miben idézte rosszul a történéseket, de a válasz elmaradt akkor, másnap, és harmadnapon is. Végül negyednap engedett az öreg, megvallotta - míg ráncos, dagadtra dolgozott mun­kástenyerét az újságíró felé nyitotta hogy az fájt, kérgesnek írta ezt a kezet. Szakmai minimum, kérem, hogy az igazság fáj a legjobban. Requiem Bálint Sándorért Fekete Gyászvirág címmel tartott estjén Bálint Sándorra, a szegedi néprajz kiváló tudósára emlékezett tegnap a Városháza klubjában a Dugonics Társa­ság. Az est, amelynek meg­nevezésekor a krónikás az összeállítás és az előadás szavak között ingadozik, rendezésében Kiss Ernő, interpretációjában pedig H. Tóth Tibor (hegedű), Kiss Ernő (zongora és próza), Monoki Lajos (citera és ének), Tatár Attiláné (népi imádságos versek) és Tegzes Miklós (próza és vers) nevéhez fű­ződik. Az eseményt az elhangzott darabok összhangja tette elő­adássá. A három, egymást váltogató, de legmélyebb lé­nyegében összefűződő szál, Kiss Ernő Csendes requiem Bálint Sándorért című keretet, (s e szerkezeti elemnél jóval többet) adó hegedű-zongora darabja, a szegedi tudósra és alsóvárosi emberre emlékező írások, a népzene, valamint az önmagukban is rendkívüli, lírai erejű népi imádságok belső hangjai úgy úsztak egymásba, hogy összhangjukat az ese­tenként nem meggyőző elő­adásmód sem oszlatta szét. Ami az egészet művészileg is érdekessé tette, azt a Kiss Ernő-darabnak köszönheti a közönség. E modern zene, mely első megszólalásainál mindig eklektikusán hatott, éppen ezáltal lett szerencsés elem: a kellő helyen bontotta meg a vallási és emlékezői áhítat szövetét - egyrészt; másrészt pedig azt ragadta meg, aminél egy alkotó sze­mélyre emlékezve nincs fon­tosabb, a teremtő indulatot. A darab utolsó része, a „ Tizenkét angyal velem van" című népi imádság után következve, minden tekintetben felívelő befejezést adott az estnek. PANEK SÁNDOR Európai kockázatok Alig lehet elképzelni a mostaninál nehezebb időszakot arra, hogy az EK megpróbálja integrálni az egész európai földrészt - vélte szombaton a Financial Times című brit lap vezércikkírója, a német gazda­sági és politikai bonyodalmak orvén írott elemzésében. Szomorú, de a gazdasági hullámvölgybe került és el­lentétek szaggatta Európa aligha nőhet fel azokhoz a politikai kihívásokhoz, ame­lyekkel keleten kell szembe­néznie. A Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlo­vákiával kötött nyomorúságos és protekcionista társulási egyezmények nem sok jóval kecsegtetik Kelet-Európát ­írta a Financial Times Nagy kockázat, hogy az EK most visszavonul azoktól a liberális és haladó céloktól, amelyeket állítólag oly becs­ben tart - vélte a brit gazdasági lap vezércikkírója. Két nap alatt a tanácskozás plenáris- és szekcióülésein mintegy nyolcszáz érdeklődő veszi górcső alá a humán­politikát a rendszerváltás tükrében. A munkáltatói szer­vezetek képviselői mellett a munkaügy és a humánpolitika területén dolgözó szakem­bereket, a hazánkban és külföldön működő „fejva­dászokat", személyügyi ta­nácsadókat és menedzserképző cégek vezetőit is meghívták a rendezvényre. Holnap délelőtt 11 órakor Schamschula György állam­titkár, az előkészítő bizottság elnöke köszönti a megjelent szakembereket, majd a mi­niszterelnök megnyitó szavai után kezdetét veszi a plenáris ülés. Kiss Gyula munkaügyi miniszter a munkaügyi politika Holnaptól Siófokon „Fejvadászok" találkozója A fejlett piacgazdaságokban az ember, az értékteremtő munkavállaló, a kreatív dolgozó került a gazdaság középpontjába. A humánpolitika hazánkban egyre inkább kiemelt fontossággal bír. Ezt bizonyítja az is, hogy szerdán és csütörtökön kétnapos országos konferenciát tartanak ebben a témakörben Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. A III. Országos Humánpolitikai Konferencia jelmondta: „Az ember a gazdaság középpontjában." A rendezvény jelentőségét az is mutatja, hogy a szerdán délben 1 órakor kezdődő megnyitást Antall József miniszterelnök vállalta el. aktuális kérdeiről, Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter a tárca új humánpolitikai koncepciójáról tart előadást. Délután 3 órakor „Mennyiben tőke a munkaerő?" címmel Kupa Mihály pénzügymi­niszter folytatja a sort, majd a munkavállalók szociális jut­tatási rendszeréről tart előadást Keimen András. Érdekesnek ígérkezik Pungor Ernő akadémikus elődása az ember és a műszaki fejlesztés kap­csolatáról. Az Országos Társadalombiztosítási Főigaz­gatóság vezetője, Botos József a társadalombiztosítás és a vállalatok megváltozott sze­repét elemzi, majd Kovács Sándor a humán mene­dzsement feladatairól szól. Az első nap programja a szemé­lyügyi tanácsadó cégek fakultatív bemutatójával zárul. Csütörtökön délelőtt szek­cióülésekkel folytatódik a konferencia munkája, majd délután fél 4-kor egy zá­ródokumentum elfogadásával . ér véget a harmadik hu­mánpolitikai konferencia.

Next

/
Thumbnails
Contents