Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-22 / 120. szám

4 SPORT DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1992. MÁJ. 22. Huszonegyes keret a svédek ellen Magyarország labdarúgó­válogatottja tavaszi nagy me­netelése során (két győzelmet és egy vereséget követően) jövő szerdán a stockholmi Rasunda stadionban (19 óra) újabb erőpróbán vesz részt. Az ellenfél a júniusi Európa­bajnoki döntő házigazdája, Svédország együttese, amellyel a múltban mindig nagy, izgal­mas és emlékezetes csatát vív­tak a magyarok. Bizonyára így lesz most is, hiszen a svédek EB-fópróbájának tekintik a 90 percet, s ugyanilyen minősítést kaphat magyar részről is, hi­szen ez lesz az utolsó állomás a június 3-i első vb-selejtező előtt, amelyen Izland az ellenfél. Jenei Imre szövetségi kapi­tány 21 játékosra számít, s közülük 18-an utaznak majd a svéd fővárosba. Szombaton késő este a bajnoki forduló után történik meg a kijelölés, vasárnap 10 órakor találkoznak a bizalmat élvezők az MLSZ­ben, majd alig 24 órás tábo­rozás lesz a svábhegyi Olimpia Szállóban. Ezt - ugyancsak vasárnap, 18 órakor - edzés szakítja meg, amelyet a Pénz­ügyőr Pasaréti úti pályáján tartanak. Hétfőn reggel 8.20 órakor indul a társaság Kop­penhágán keresztül Stock­holmba, majd csütörtökön tér haza Bécsen keresztül. Az osztrák fővárosba 10.55 órakor érkeznek meg a küldöttség tagjai, s onnan autóbusszal jönnek vissza Budapestre. A 2l-es keret: Kapusok: Brockhauser, Balogh, Bahó­csy. Védők: Simon, Telek, Nagy, Keller, Palaczky, Lőrincz, Kovács E. Középpályások: Bognár (MTK), Márton, Lip­csei. Limperger, Pisont, Sallói. Támadók: Balog (MTK), Kip­rich, Vincze, Eszenyi, Hámori. Teniszverseny amatőröknek A Labdaház Teniszoktató Gmk május 23-24-én Szege­den, a Tópart utcai minista­dionban versenyt rendez amatőröknek női és férfi egyes valamint páros számokban. (Kezdés szombaton reggel 9 órakor!) A vetélkedőn azok vehetnek részt, akik nem szerepelnek a Magyar Tenisz Szövetség hivatalos ranglistá­ján, illetve 1991-ben és az idén nem indultak a szövetség által szervezett versenyen. Nevezni a helyszínen szom­baton reggel fél 9 óráig, vagy délutánonkén 3 és este 8 óra között a 26-505-ös telefonon lehet. Top-tipp, az olimpia jegyében Játszani, nyerni mindenki szeret. A Lakitelek Alapítvány és a Magyar Fórum éppen ezt a különös emberi „gyengeséget" szeretné kihasználni, amikor egy minden korábbinál na­gyobb szabású ingyenes játék­ra hívja a sport (és a tippelés) barátait. A Magyar Fórum 2 millió 100 ezer példányban megjelenő különszámában található tippszelvényt (a lapot az MDF helyi szervezete már „kézbesíti" a megyében) ugyanúgy kell kitölteni, mint a hagyományos totót. Azok, akik július 6-ig a szelvényen feltün­tetett címre beküldik tippjei­ket, jó néhány értékes nyere­ményt (10 ezer ajándékcsoma­got, 50 ezer sporteszközt, vagy akár 5 db Opel Astrát és egy Suzuki terepjárót is) „szolgál­hatnak meg". Az első sorsolást augusztus 10-én Lakitelken tartják, míg a Csongrád me­gyeiek augusztus 16-án izgul­hatnak majd - a szerencsé­jükért. Az Egészséges Szegedért Alapítvány kitüntetettjei A sport a mindennapjaik kísérője Az Egészséges Szegedért Alapítvány, immáron második éve, Szeged város napján a megyeszékhely sportjának szervezésében, a mozgásra nevelés érdekében végzett munka elismeréseként kitüntetéseket ad át. Tegnap, Vágási Kálmán, a kuratórium elnöke két sportembernek nyújtott át díjat. Hegedűs Lajos Bár 92 éves korban már nem illik bece­neveket említeni, de a „brácsást" ki ne ismerné Szegeden. Hegedűs Lajos bácsi a századforduló évében született, de meg­bocsájtható neki, hogy „csak" 1914-ben kezdett sportolni - az Aradi Ifjúmunkás Törekvés színeiben védett. Azóta azonban egy percre sem szakadt el kedvenc időtöl­tésétől: kezdetben aktív labdarúgó, majd az edzőséggel párhuzamosan focizik, végül sportvezető előbb a CSLSZ-ben - egy köszö­nöm nélkül kirúgták - majd a Szeged városi labdarúgó munkabizottság titkára, amelyet a mai napig is betölt. Az életemben három fontos dolog van: a munka, a labdarúgás és a család. Az elsőt szülővárosomban Aradon kóstoltam meg: ott tanultam ki a géplakatos és autógénheggesztő szakmát. Amikor Szegedre kerültem a postán dolgoztam műszaki előadóként, ahonnan 1960-ban mentem nyugdíjba. Ami a labdarú­gást illeti, már sokkal mozgalmasabban alakult. Aradon kezdtem a focit, majd 1919-ben a Szegedi MTE-be játszottam, aztán a Zrinyi, a KAC, a SZAK következett, közben délvidéki válogatott is voltam. A Szegedi Honvédnál már játékosedzőként dolgoztam. Megyei II. osztály bajnoka lettünk, ami után az első osztály következett, majd az NB III. és végül az NB II. A Postásnál többször is ültem a kispadon. Az edzői papír megszerzése után Deszk, SZAK, Postás SE, Kossuth SE, Defag voltak a tréneri állomások. 1951-1986 között a CSLSZ társadalmi aktivistája lettem. Két társammal, Füzesi Sándorral és Horváth Imrével, 1971 óta szervezzük a Szeged városi kispályás labda­rúgó-bajnokságot. Most is 46 csapat vesz részt a küzdelmekben. Végül, a családról annyit: tizenkét éve, amikor elhunyt a feleségem, a fiamékkal élek együtt. Azt feltétlenül említse meg: a menyem szinte elkényeztet. Hát ennyi az a hetven valahány év, amit a sporttal töltöttem. A megyei III. osztályú lab­darúgó-bajnokság szegedi csoportja legutóbbi forduló­jának eredményei: Algyő-IKV 1-2 (0-1), Csengele-Pusztaszer 3-0 (1-0), Tápé II-Domaszék 7-0 (2-0), Ópusztaszer-Tömörkény 16-0 (5-0), Petőfitelep-Puszta­mérges 1-6 (0-3), Mihályte­lek-Bordány II. 6-3 (4-1), Gyálarét-Röszke 0-5 (0-3), Öttömös-Zsombó 2-6 (1-3) A bajnokság állása: Tabellaparádé A makói csoportban: Baktó-Pitvaros l-l (0-1), Királyhegyes-Derekegyháza 2-1 (1-0), Ferencszállás­Maroslele 5-2 (2-2), Eperjes­Kübekháza 0-0, Szikáncs­Csanádpalota l-l (l-l), Ambrózfalva-Árpádhalom 1-4 (0-1), Magyarcsanád-Szék­kutas 2-1 (0-0) Lihotzky Károly Kapcsolata a sporttal pontosan negyven évvel ezelőtt kezdődött: mint a SZUE-hoz egy sarokra lakó gyereknek természetes volt, hogy 9 évesen már igazolt úszó lett a Szegedi Haladásban. A vízilabdához 1957-ben pártolt át, s „tőle" a mai napig nem tud „szaba­dulni". 1960-ben játszott először a felnőtt csapatban, ahonnan kilenc év múlva búcsúz­tatták el. Egy évvel később már az edzők keserű kenyerét kóstolgatta, s ebbe a nehéz sorsba 1971-től kezdve már szinte beleásta magát. A mai napig is főállású vízilabda edzőként dolgozik a Szeged SC-nél. Most, az ünnepi pillanatokban sem tudok elszakadni a mai sport legégetőbb gondjaitól. Mint gyakorló edzőnek nagyon fájdalmas azt tapasztal­nom, hogy a magyar sport, benne a szegedi is, mennyire tönkre megy. Minden fórumon azt hallom, hogy mennyire fontos a fiatalok egészsége, a diákok jó fizikai állapota. Ugyanakkor mi a végeken azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb figyelmet fordí­tanak és főleg anyagiakat szánnak erre a területre. Jómagam nemcsák a versenysporttal foglalkozok, hanem rengeteg szegedi gyereket tanítottam meg úszni. Óriási igény van úgy a szülők, mint a fiatalok oldaláról a mozgás iránt, ami azt bizonyítja, hogy a politikai szólamokkal megegyeznek az emberek hétköznapi elvárásai. Csak ott van a baj, hogy egye­lőre mások a szólamok és mások a cselekedetek. Én mindig felelősnek éreztem magam az ifjúság neve­lésében, szeretném ha más is ugyanígy gondolkodna. Soha sem ijedtem meg a nehéz feladatoktól. Amikor először vettem kézbe az edzői sípot, akkor is a nul­láról indultunk el, s végül Szeged oda jutott, hogy a mai napig is megállja helyét a vízilabda OB I-ben is. Számtalan serdülő és ifjúsági válogatott versenyző került ki a kezem alól. Köztük világversenyen is résztvevő Európa-bajnokok, junior vb-bronzérmesek. Tizenöt évvel ezelőtt „kirándulásként" az akkor már profi első osztályú felnőtt csapat szakvezetője voltam. Jelenleg a magyar kadett válogatottnak az edzője is vagyok. Igaz, az egészségemmel most nin­csen minden rendben, de ez a szép elismerés biztatás lehet a további munkámhoz, hiszen a célom továbbra sem változott: minél több egészséges ember legyen Szegeden, s ennek elérésében szerepet kell. hogy játsszon az úszás is*. SÜLI JÓZSF.I­A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság állása: 1. Tápé 25 23 2 109-13 48 2. Mindszent 24 15 3 6 70-21 33 3. Szentes 24 14 4 6 72-40 32 4. Kislelek 24 14 4 6 67-37 32 5. Szőreg 25 14 3 8 58-29 31 6. SZVSE 25 14 2 9 74-27 30 7. Murahalom 23 13 3 7 55-32 :<> 8. Muravaros 24 11 4 9 54-12 26 9. Sándorfalva 25 10 6 9 29-28 26 10. Zákányszék 24 9 3 12 47-50 21 11. F-sebestvén 23 > 3 12 34-55 19 12. Tisza Új 25 6 3 16 38-82 15 13. Apátfalva 25 3 3 19 17-98 9 14. Bordány 24 4 20 15-95 8 IS. Üllés 24 2 1 21 13-103 5 1. Zsombó 26 20 3 3 74-24 43 A bajnokság állása A megye n. osztályú 2. Pusztamérges 26 16 6 4 80-38 38 1. Kerencs/állás 23 19 3 1 92-23 41 ifjúsági bajnokság állása: 3. Roszke 26 16 5 5 76-23 37 2. ( sanádpalota 24 18 .4 2 85-34 40 1.1JTC 22 18 3 1 116-8 39 4. Csrngele 26 17 3 6 79-28 37 3. .Székkutas 23 14 4 5 57-21 32 2. Postás 22 18 3 1 83-10 39 5. IKV 2b 17 3 6 79-10 37 4. ÁT Főiskola 23 12 5 6 64-41 29 3. Szt. DEKO 22 17 4 1 101-14 38 6. Tápé II 20 13 9 4 59-28 35 5. Magyarcsanád22 12 3 7 66-27 27 4. Mártély 23 13 4 6 57-33 30 7. Cyálarél 26 12 5 9 58-44 29 6. Árpádhalom 24 12 1 11 44-55 25 5. Főideák 23 11 2 10 54-42 •4 8. AÍgyő 26 11 5 10 46-43 27 7. Eperjes 23 9 5 9 57-45 23 6. Szatymaz 22 9 5 8 67-37 23 9. Öpusztaszer 26 10 6 10 64-51 26 8. Pitvaros 23 9 5 » 47-10 23 7. Forráskút 21 9 3 9 50-38 21 10. Petőntelep 20 9 4 13 51-56 22 9. Szikáncs 24 9 S 10 45-45 23 8. Csanytetek 23 8 5 10 50-65 21 11. Bordány II 26 6 6 14 31-57 18 10. Kúbekháza 22 8 4 10 45-40 20 9. Tömörkény 23 9 3 u 33-49 21 12. Mihálytelek 26 5 7 14 50-81 17 11. Baktó-Metáll 23 7 3 13 50-51 17 10. Szegvár 22 7 3 12 49-17 17 13. Domaszék 26 5 6 15 28-64 16 12. Drrekegyháza23 5 5 13 31-57 15 11. Rúzsa 23 4 4 15 34-80 12 14. Pusztaszer 26 6 4 16 27-63 16 13. Maroslele 23 4 4 15 31-73 12 12. Ásotthalom 22 3 4 15 27-68 III 15. Öttomus 20 4 4 18 29-77 12 14. Ambrúzfalva 24 4 4 16 27-74 12 13. Kiszombor 23 3 3 17 31-112 9 16. Tömörkény 1126 1 4 21 21-135 6 15. Királyhegyes 24 4 I 19 25-140 9 14. Nagymágocs 23 3 2 18 34-166 8 Elnöki önkény... Nem csak a pénztelenség miatt van káosz a Szeged SC-ben Aligha mondunk újat azzal, hogy a Szeged SC, a többi sportegyesülethez hasonlóan, válságos napokat él gyötrő pénztelensége miatt. A szakosztályok léte teljesen bizony­talan, nemhogy a sorsukat formáló közeli jövőt, de a holna­pot sem látják tisztán. És ahogyan a bajok sűrűsödésekor lenni szokott, megerednek a nyelvek, s a keserű szavakból fény derül arra: nem csak az anyagiak kétségbeejtő hiánya miatt van káosz a Szeged SC-ben! A labdarúgók gondjait halmozza például - túl az elvá­rásokhoz képest dicstelen szereplésükön - egy bizonyos fajta cezarománia: a mindenhez „értés", a mindenbe való beleszólás „joga"... A titkolódzások ellenére tegnap tudomá­sunkra jutott, hogy Bodó Antal, a klub elnöke hétfőn a HLC vezetőivel tárgyalt szegedi labdarúgók átadásáról. Amikor Szalai István vezetőedző - aki „mellesleg" elnökségi tag! ­betoppant az irodába, rövid ott-tartózkodása után az elnök úr megkérte, fáradjon ki, mert a továbbiakban „pénzügyi" kérdésekről lesz szó... A kedd délutáni edzés után Bodó Antal játékosértekezletet tartott, amelyre - ki tudja miért? ­a vezetőedző nem kapott meghívást... Információink birtokában csütörtökön délután megke­restük Szalai Istvánt, akitől a pálya szélén, az edzői kispadon - ami számára egyre inkább kínpaddá válik - kérdeztük a hallottakról. No, meg arról is, elnökségi tagként valóban indítványozza-e, hogy Bodó Antal köszönjön le elnöki tisztéről! Hogy mit válaszolt az edző és a csapatkapitány, Takács József, szombati lapszámunkban olvashatják. GYÜRKI Szegedre került a Húsker-kupa SÚLYEMELÉS Az elmúlt napokban Békés­csabán szerepeltek a Szeged SC súlyemelői, ahol hét szak­osztály, mintegy hetven ver­senyzőjét felvonultató egyéni és csapatversenyen kiemelke­dően szerepeltek. A különböző korcsoportokban tizenhárom első helyezést szereztek és a csapatok közötti pontverseny­ben is - immár harmadszor ­az első helyen végeztek, ezért véglegesen Szegedre került a Húsos-kupa. A részletes eredmények. Felnőtt. 52 kg: 1. Kocsis András 197,5 kg. 75 kg: 1. Komonyi N. 220 kg, 2. Fodor I. 215 kg. 90 kg; 1. Ocskó A. 240 kg, 2. Koszów I. 210 kg. Junior. 75 kg: 1. Hajdú G. 227,5 kg. 90 kg: 1. Török Á. 205 kg. 110 kg: 1. Dávid J. 240 kg. Ifjúksági. 52 kg: 1. Kocsis Zoltán 170 kg. 90 kg: ... 2. Tóth Z. 200 kg. Serdülő. 44 kg: 1. Hambek D. 57,5 kg. 56 kg: 1. Nagy T. 127,5 kg. 64 kg: ... 4. Vidács J. 77,5 kg. 82,5 kg: 1. Szatmári Sz. 190 kg. Kölyök. 40 kg: 1. Kádár Zs. 52,5 kg. 44 kg: 1. Farkas D. 60 kg. 52 kg: ... 4. Savanya D. 57,5 kg. Nők. +82,5 kg: 1. Szomődy A. 155 kg. A csapat­verseny végeredménye: 1. Szeged SC 36 pont, 2. Békés­csaba 21 pont, 3. Ceglédi VSE 18 pont. Sportműsor PENTEK Kézilabda NB II. Férfiak. Pincegazdaság SE-Orosháza, újszegedi Sportcsar­nok, 17. SZOMBAT Kézilabda NB II. Nők. Tornádó SE-Ta­nárképző, Kiskundorozsma, 17. NB II. Férfiak. Taurus-Dabas. Kisstadion, 17. Tenisz OB I. B. Nők. Boneta TC­KTC, Kisstadion, 10. Amatőr férfi, női egyéni és pá­ros verseny, „Labdaház" pályái, 9. Triatlon Diákolimpia. Sziksósfürdői strand, 10. Vízilabda NB l-es ifjúsági-, serdülő- és juniorbajnokság. Szeged S-Szol­nok, újszegedi Sportuszoda, 10.30, 11.30, 12.30. Labdarúgás NB Il-es ifjúsági- és serdü­lőbajnokság. Szeged SC-Bag, SZVSE-pálya, 12.30. Bánóczki, illetve Tisza-parti stadion, 11, Gábor. Megyei I. osztály: Mindszent­Zákányszék, Mindszent, 17, Szmi­lovszki. SZVSE-Tisza-Új, Vasutas stadion, 17, Serfőző. Fábián­sebestyén-Bordány, Fábiánse­bestyén, 17, Oszlács. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Mártély­Forráskút, Mártély, 17, Deák. UTC-Földeák, Kertész utca, 17, Tóth I. S. Előmérkőzést az ifjúsá­giak játszanak. Megyei III. osztály: IKV­Csengele. Szabadság tér, 17, dr. Kocsmár. Tömörkény IL-Petőfi­telep, Tömörkény, 17, Kubatovics. Székkutas-Ferencszállás, Szék­kutas, 16, Sarkadi. VASARNAP Tenisz OB I. B. Nők. Boneta TC­BMTE, Kisstadion, 10.30. * Amatőr férfi, női egyéni és pá­ros verseny, .Labdaház" pályái, 9. Vízilabda NB l-es ifjúsági-, serdülő- és juniorbajnokság. Szeged SC­Tungsram, újszegedi Sportuszoda, 10.30, 11.30, 12.30. Labdarúgás NB II. Bag-Szeged SC, Bag, 17. NB III. Kiskundorozsma­Szegedi Dózsa, Kiskundorozsma, 17. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei I. osztály: Tápé-Móra­város, Tápé, 17, Pördi. Szentes­Kistelek, Szentes, 17, Kérdő. Sán­dorfalva-Tanárképző, Sándorfalva, 17, Aczél B. Szőreg-Mórahalom, Szőreg, 17. Apátfalva-Üllés, Apát­falva, 17, Farkas. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Nagymá­gocs-Szegedi Postás, Nagymá­gocs, 17, Horváth. Ruzsa-Tömör­kény, Üllés, 17, Szilágyi. JATE­Csanytelek, Postás-pálya, 17, Bokor. Szalymaz-Ásotthalom, Szatymaz, 17, Kormányos. Szeg­vár-Nagylak, Szegvár, 17, Szűcs. Kiszombor-Szentes, Kiszombor, 17, Oszlács. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Zsombó­Domaszék, Zsombó, 17, Dudogh. Pusztaszer-Tápé II., Pusztaszer, 17. Röszke-Algyő, Röszke, 17. dr. Kocsmár. Bordány II.-Gyálarét, Bordány, 17. Pusztamérges­Mihálytelek, Pusztamérges, 17, Lórik. Öttömös-Pusztaszer, Ottö­mös, 17, Hegyi Maroslele-Baktó, Maroslele, 16, Forgó. Derekegy­háza-Magyarcsanád, Derekegy­háza. 16. Csanádpaiota-Ambróz­falva, Csanádpalota, 16. Kübek­háza-AT Főiskola Kübekháza, 16, Pataki. Pitvaros-Eperjes, Pitvaros, 16. Árpádhalom-Kiráiyhegyes, 16.

Next

/
Thumbnails
Contents