Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-21 / 119. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁJ. 21. SZEGED ÉS A NAGYVILÁG I. Szeged és a nagyvilág Volt idő. amikor Szeged Magyarország középpontja volt. Aztán változott a történelem, fordult kereke, s a határ menti város elszigeteltségét kényszerült viselni. Most ismét kinyíltak a kapuk, egyre erősödnek a nemzetközi kapcsolatok, Szeged vonzó és kisugárzó ereje mindinkább kitapintható. Ahogy a piaristák annak idején, világgá röppennek a mai diákok is, tudósok vendégeskednek világhíres műhelyekben, művészek járják a földkerekséget, politikusok teljesítenek nemes küldetéseket. Szeged város napjára olyan összeállítást készítettünk, melyben munkatársaink, idevalósi, vagy a városhoz kötődő politikusok számolnak be munkájukról, élményeikről. Mintegy igazolva, hogy Szeged otthon van a világban. Ezekhez a közeli és nagyon távoli híradásokhoz fényképeket tettünk - a változó városkép új vonásait. Abban a reményben, hogy ez a néhány oldal is hozzásegít valamennyiünket értékeinkfölmutatásához. Hisszük, hogy az összezsugorodott világ minden csábítása és internacionális áramlata ellenére sikerül megőriznünk lokális értékeinket, sikerül otthonra találnunk az oly sokat emlegetett épületben, amelyet úgy hívunk, Európa. Fotó: GYENES KALMAN A nemzeti eszmélés első jele A Felvidéken Pozsonytól Nagyszombat irányába autózva szép, magyar vonatkozású 1 emlékekre találunk. A terület Trianon óta Nyugat-Szlovákia része, ám Cseklészen még áll a szebb napokat megélt egykori Eszterházykastély, melynek nagyméretű, háromtornyú épületét gróf Eszterházy József terveztette Fischer von Erlachhal barokk stílusban, majd 1756-ban Fellner Jakab építőművésszel alakíttatták át rokokó stílusban. Magyarbél is kastélyáról volt nevezetes. Gróf Csákv Imre püspök építtette (1722-1725 között) Hildebrandt egyik tanítványával. Négy saroktornya, egy főtornya, pazar lépcsőcsarnoka van és dísztermében korabeli freskók láthatók. Ma Szlovákia egyik legnagyobb méretű barokk kastélya. A közelben tízezer lakosú város következik: Szene, Szenei Molnár Albert (1574-1634) zsoltárfordító, nyelvtudós - filológus utazó szülőhelye. ahol örömünkre a közelmúltban utcanév viseli nevét: a Molnár Albert utca; a főterén egy török-ház nevű reneszánsz (1552) épület: és különös nevezetessége Szencnek még a fokozatosan nagyobbított Napos-tó, mely Szlovákia „Kis-Balatonjának" számít és e mai nyári szabadtéri fürdőváros tavát már egy 1252-ből származó okirat is említi. Szenei Molnár Albert élete hat évtizede arra az átmeneti periódusra esik, melyet késő-reneszánsz vagy késő-humanizmus korának jelölnek. Ekkor bontakozott az ellenreformáció, erősödött meg a katolicizmus, fejlődött ki a barokk művészet. O főként anyanyelven fordításokkal, szövegkiadásokkal, a humanista filológia és tudományosság eszközeivel igyekezett a magyarság kezébe adni olyan műveket, amelyekben szerinte hiányt szenvedett éppen a protestáns tanok védelme és megerősítése érdekében. Ősei székelyek; nagyapja, apja molnár volt: nevükben is mesterségüket viselték. A keresztségben Albert nevet kap, apja örömében a molnárok jelképét, szekercéjét is kezéhez érinti, hogy mesterségének folytatója legyen. A fiú azonban nem lett sem molnára, sem polgára Szencnek, de lett tudós professzora német és holland egyetemeknek, és lett a legtöbb kiadást megélt magyar nyelvű könyv, a protestáns zsoltáros könyv szerzője. 1604-ben elkészített magyar-latin szótárát személyesen vitte Prágába. Rudolf császárnak. Itt találkozott és került barátságba Keplerrel, a kor híres csillagászával. 1606-ban fejezte be élete fő művét, Dávid zsoltárainak verses fordítását. Az ó-testamentomi zsoltárok különösen kedves énekeivé lettek a kálvini egyházaknak s mindenekfelett a magyarországi kálvinistáknak. A XC. ZSOLTÁR máig Szenei Molnár Albert verselésében tündöklik: Te benned bíztunk eleitől fogva, / Uram, téged tartottunk hajlékunknak, / DOMONKOS JÁNOS KOLOZSVÁR Mikor még semmi hegyek nem voltanak, / Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva: / Te voltál és te vagy erős isten, / És te megmaradsz minden időben/ Szerencsés sorsa, hogy már gyermekfejjel jelen lehetett a 16. sz.-i Magyarország monumentális írói és kiadói vállalkozásánál, a Vizsolyi Biblia nyomtatásánál. Belföldi vándorlása során akkor tartózkodott Göncön, amikor Károlyi Gáspár vezetésével a környékbeli prédikátorok és tanítók összefogásával készült a teljes magyar Biblia szövege. Molnár Albert diákként szerény részt is vehetett a nyomdai munkálatokban: -...lábánál forganék az böcsületes embernek, Károli Gáspárnak az gönci prédikátornak, az ki fő igazgatója volt az kinyomtatásnak, és engem gyakorta az visoli nyomtatóhelyben kiküldött az őtőle írott levelecskékkel. ... - Az 1590ben elkezdődő külföldi peregrinációja (vándorlása) - kisebb megszakításokkal 1624-ig, ötvenéves koráig tartott. Végigjárta a kortársai által is látogatott európai egyetemvárosokat: s alkalma volt személyes kapcsolatba kerülni a kálvinista reformáció nagy alakjaival. 1612ben, a Biblia másodszori újrakiadását követően családjával hazatelepült. Először Batthyány Ferenc udvari prédikátora lett Rohoncon s végül Erdélyben Bethlen Gábor parancsára elkészítette és megjelentette Kálvin Institúciójának magyar fordítását is. A zsoltárfordításhoz hasonló hézagpótló teológiai kézikönyvet adva a protestáns prédikátorok és hívek kezébe. Felismerte, hogy mivel segítheti Magyarországot és Erdélyt, hogy legalább a művelődés területén felzárkózhassék a művelt európai nemzetekhez, mivel használhat legjobban hazájának, honfitársainak. Méltán mondta magáról, hogy - ez nyelvnek nem utolsó ékesgetője vagyok... - Helye valóban ott van a nagy magyar költők és írók között. Kolozsvár híres temetője a Házsongárdi temető. Itt nyugszik a magyar irodalom és művelődéstörténet számos nagy alakja, köztük Szenei Molnár Albert is. Szegénységben, elfeledve halt meg. Zsoltárfordításai. szótárai, művei az évszázadok folyamán nagyszámú új kiadást értek meg. Szenei Molnár Albert az elsők közt volt, akiben a nemzeti érzés mint szellemi érték öntudatra ébredt. Ha kellett, feláldozta külföldi sikerét és magasabb nyugati életformáját, hogy a nemzeti kultúráért küzdhessen. Önálló teológiai rendszere és munkássága nem volt, de a változásokra, problémákra érzékenyen, tanítani és használni akarva, felismerte kora szellemi igényeit. Műveltségét és fordítói tehetségét bátran állította azok szolgálatába. - A nemzet szellemi önmagára eszmélésének első felkiáltójele Molnár Albert megdöbbentő élete - fejtegeti Szerb Antal. - Amint a karunkról csak akkor veszünk tudomást, amikor fáj, a szellem fordulatát is akkor tudja lejegyezni a figyelő történelem, amikor egy emberben betegséggé lesz az, ami addig emésztve, de hang nélkül gyötörte a közösséget. Szenei Molnár Albert, amint Négyessy mondta, „az irodalom szenvedélyének tán első rabja magyar fajunkból", fanatikusa, áldozata, nemes értelemben vett futóbolondja az új irodalmi tudatnak, az új, szellemibb Magyarországnak. Kiemelkedő műve építésében Szenei Molnár nem is gondolt magyar segítségre. A Nyugat segítségével kívánta Magyarországot Nyugattá tenni. Német fejedelmek és könyvkiadók adományaiból német földön nyomtatta ki magyar könyveit. Egy áhítatos német kiadó meg azért adta ki magyar zsoltárait, mert megmenekült a pestistől. A protestánsok közös szellemi kincseit kívánta magyarra átültetni, hogy azzal a magyarság szellemi színvonalát a Nyugathoz emelje. Ugyanakkor bebizonyítsa a nyugati nemzetek számára a magyarság képességét a szellemi felemelkedésre. A vándortípusú ember fő jellemvonása, hogy céljához szinte sosem ér. Szenei Molnár Albertről sem jegyzett fel megpihenő öregkort az irodalomtörténet. Életműve szimbolikus értékű tanúságtétel egy emberfölötti elszánás mellett. Korok és egyéniségek szerint több formája van a hazaszeretetnek. Legemberibb a szellemi hazaszeretet, mely Szenei Molnárban megszületett. Ritka és különleges ez a hazaszeretet, melyben az ország szolgálata mármár istentiszteletté emelkedik, szentesül. A legszebb magyar alkotók hazaszeretete válik ilyenné a jövőben. Mélységeit az avatatlan felmérni sem képes. A „legnagyobb magyar" Széchenyi, a himnuszos Kölcsey, a Szózat-szerző Vörösmarty hazaszeretete ez és istenhites-zsoltáros magaslati csúcsain az Ady Endréé. Szenei Molnár Albert emlékezetére egy erdélyi verselő latin kétsorost írt: „Hungáriáé Cunas, curas Calami, Thalamique Debeo Theutoniac; Dacia dat tumulum." „Bölcsőmet Magyarország, nászt, s tudást a Német adta nekem, s Erdély őrzi csontjaimat." Szenei Molnár példája máig követhető: hazánkat, anyanyelvünket szolgálhatjuk, bárhol éljünk is, ha lángra lobban bennünk a hit és a hazaszeretet. Molnár Albert Szénéről indult. A szülőföld látta el útravalóval, tarisznyázta fel hűséggel, hittel, tisztességgel és alkalmazkodó képességgel. Erdélyben Kolozsvárott a Házsongárdon pihent meg örökre. Gyökerek és hajtások REGŐS SÁNDOR - STUTTGART isztem szerint nekem most arról kellene írnom, mit csinálok itt a nem nagyon messzi, de mégis idegenben, mint a Magyar Köztársaság stuttgarti főkonzulja. Sort kerítek majd arra is, előbb azonban úgy érzem, magyarázattal tartozom, hogy született pécsi létemre - aki ma is nagyon szereti városát - miért éreztem magamat feljogosítva arra, hogy eleget tegyek a szerkesztőség írásra szólító kérésének, márpedig annak legfőbb kritériuma a szegediség, a Szegedhez való kötődés volt. Napra pontosan 10 évet töltöttem el a városban a Szegedi TV Stúdió vezetőjeként. Hogy a Szegedi Stúdiónak ez a tíz éve a város történetének melyik lapjára íródik, ezt rábízom az utókorra. Az én egyéni történetemben azonban a legmeghatározóbb volt az az évtized, amelyet a Tisza partján töltöttem. Alig néhány hónap telt el a kinevezésem után, amikor találkoztam Cs. J.-vei, az MSZMP KB Agitprop. osztályának munkatársával, aki cinkos szemhunyorítással kérdezte: ,Aztán mi újság nálatok Pol Pot-megyében?" Hát igen. „Die schönen altén Zeiten" - ahogy mostani állomáshelyemen mondják. Nekem azonban Szeged és Csongrád megye nem a „magyar népi demokrácia" egyik legclvtársibb bástyáját jelentette, hanem azt a várost, amely barátomul adta llia Mihályt, vagy az Istenben boldogult Grezsa Ferencet, ahol együtt kortyolgathattuk a kiskőrösi kadart az értelmesebb jövőre Vörös Lacival és Annus Jóskával, vagy a minden rendszerrel elégedetlen Baka Pistával, ahol elvitatkozgattam az ízes szavú Tóth Bélával, aki elveihez ragaszkodván, púpként hátára vette pártja tévedéseit, de aki számomra örökre a „Tiszajárás" szerzője marad. Az én Szegedem az operatársulat Oberfrank Géza fémjelezte korszaka, a szépséget és derűt semmilyen divatos „izmusért" sutba nem dobó Tóth Valéria-Kligl Sándor művészházaspár, a Rozgonyi Éva által vezetett és Szabó Béla által tüneményesen „menedzselt" Bartók Kórus, a gyakran egymással fenekedő, de szakmájukért élő-haló nagy tudású klinikai professzorok és tanársegédek. És Szegeden mondta nekem egy - azóta már régen elbocsátott - magyar szerkesztője az Újvidéki Televíziónak egy közös műsorunk után: „Jó érzés tudni, hogy vannak gyökereink." Ha nem is Szegedhez, de Csongrád megyéhez kötődik egyik első baden-württembergi élményem is. Tudnivaló, hogy ebben a tartományban több mint másfél százezer, Magyarországról kitelepített német ajkú polgártársunk talált otthonra a háború után. Azaz a „német ajkú" nem is minden esetben pontos kifejezés, mert amikor nemrégiben Ulmban jártam az ott élő „ungarndeutsch"-oknál, azaz magyarországi németeknél, egyikük a következő szavakkal fordult hozzám: „Lösz még dógod velünk, ezt mögmondhatom neköd." Merthogy Kübekházán annak idején ezt a nyelvet tanulta és őrizte meg több mint 45 éven át Németországban is. Az idézett mondatot egyébként a második kárpótlási törvény késztette ki E. H. barátomból. Nem tudom, otthon milyen visszhangot váltott ki a törvény elfogadása, itt Baden-Württembergben úgy vélik, hogy a magyarok ismét történelmi példát szolgáltattak arra. hogyan kell igazságtalanságokat jóvá tenni. A háború után kitelepítettek akkor „Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn" néven szervezetet alapítottak, amelynek ma is százezernél több tagja van, igaz, hogy ennek már csak a fele származik Magyarországról, a többi már itt született családtag. Beszélgetéseimből azt szűrtem le, hogy számukra kevésbé fontos a kárpótlás anyagi oldala - szorgalmukkal valamennyien komoly egzisztenciát tudtak maguknak itt is teremteni -, számukra ez elsősorban erkölcsi elégtételt jelent, a bizonyítékát annak, hogy az új Magyarország végképp letörölte homlokukról a „bűnös nemzetiség" igazságtalan és megszégyenítő bélyegét. És ha a kárpótlási jegyekből megszépül néhány iskola az egykori szülőfaluban, esetleg néhány pékség vagy mészárszék jön létre az ottmaradt rokonokkal közösen, az már az erkölcsi elégtétel számunkra is szívesen fogadható „visszaanyagiasítása." Az újonnan létesített stuttgarti főkonzulátus munkatársait nem fenyegeti a munkanélküliség. Itt lehet majd beszerezni a kárigénybejelentő lapokat, és felteszem, hogy a következő hetekben több tízezer érdekelt fog bennünket kérdésekkel ostromolni. Egy másfajta ostrom máris megkezdődött. Közelegnek a nyári szabadságok, és ezzel együtt az itt dolgozó török vendégmunkások hazalátogatásának ideje. A szegedieknek bizonyára alkalmat ad némi következtetésre, ha elmondom, hogy a nyitva tartásunk eddigi 8 napja alatt 32 ezer vízumkérő lapot igényeltek tőlünk, és még csak most kezd igazán elterjedni, hogy a vízumért már nem kell Bonnba vagy Münchenbe utazni, mint tavaly. Otthon a legkülönbözőbb vélemények jelennek meg arról, milyen az új Magyarország külföldi megítélése, látnak-e például „fantáziát" országunkban a külhoni gazdasági szakemberek. Erről csak annyit: ma - mielőtt belefogtam volna ebbe a cikkbe - három olyan levélre kellett válaszolnom, amelynek írói magyarországi gyártópartnereket keresnek. Lehet, hogy most sokan kincstári optimizmussal vádolnak. Hallottam én is rossz véleményt. Hosszasan fejtegette nekem egy menekült útlevéllel itt élő magyar, mennyire elege van az országból, ahonnan eljött és ahová soha nem kíván visszatérni. Éreztem, hogy nem annyira engem, hanem inkább magát kívánja győzködni, ezért nem is voltam meglepve, amikor néhány nappal később megjelent a fókonzulátuson, hogy magyar állampolgárként anyakönyveztesse másfél éves fiát és kiváltsa a kis Árpád számára a magyar útlevelet. „Magyar az, aki vállalja" - hirdette Illyés Gyula. Az anyaországból elmenekült említett magyar már kezdi újra vállalni - egyelőre a fián keresztül...