Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-21 / 119. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁJ. 21. Kínát intik... A londoni székhelyű Amnesty International szerdán felszólította a kínai vezetést, hogy szüntesse be az emberi jogok durva megsértését Tibetben. Az AP és a Reuter által idézett jelentésében a szervezet sürgette a pekingi kormányt: bocsássa szabadon az összes politikai foglyot, vagy lelkiismereti okból bebörtönzöttet, illetve folytassanak le ellenük tisztességes, részrehajlástól mentes bírósági tárgyalást, s a biztonsági erők szüntessék be a kegyetlenkedéseket és gyilkosságokat. • Munkanélküliség Lengyelországban Április végén Lengyelországban 2 millió 218 ezer munkanélkülit tartottak számon, a munkaképes lakosság 12,2 százalékát - jelentette az ITAR-TASZSZ. A lengyel statisztikai hivatal adatai szerint márciushoz képest áprilisban a munkanélküliek száma 21 ezerrel emelkedett. A helyzet súlyosbodását jelzi, hogy az intézet becslése szerint májusban közel háromezer lengyel cégnél várható tömeges . 1 vxátás, 160 ezren kerülhetnek utcára. Az intézet a munkanélküliek számának a növekedése mellett arra a reményt keltő tényre is rámutat, miszerint áprilisban rekord számú, közel 60 ezer ember talál új munkahelyet magának. Cseh újságírót vertek Kubában Csehszlovákia erélyesen tiltakozott a kubai hatóságoknál amiatt, hogy Havannában bántalmazlak a CSTK hírügynökség tudósítóját. A csehszlovák külügyminisztérium követelte, hogy garantálják valamennyi Kubában tartózkodó csehszlovák állampolgár biztonságát. Jiri Dienstbier külügyminiszter az ITAR-TASZSZ tudósítása szerint az ügy kapcsán kijelentette, hogy az objektív tájékoztatást nyújtó csehszlovák újságírók ilyen körülmények közepette elkerülhetetlenül összetűzésbe kerülnek a kubai hatóságokkal. - Azt óhajtjuk, hogy a kubai változások a csehszlovák, s ne a romáti forgatókönyv szerint menjenek végbe - szögezte le. Svájc az EK-ban? A svájci konnány úgy döntött, hogy azonnal benyújtja csatlakozási kérelmét az Európai Közösséghez - közölte az AFP a svájci rádió és televízió bejelentésére hivatkozva. Miután vasárnap a svájci állampolgárok a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz való csatlakozás mellett szavaztak, a Szövetségi Tanács hétfőn reggel rendkívüli ülésre ült össze, hogy jóváhagyja a Közösséghez. való csatlakozás tervezetét. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint, az államszövetség kész rögtön megbeszéléseket kezdeni az EK-val, hogy együttesen döntsenek Svájc és a belépni szándékozó semleges országok (Ausztria, Finnország és Svédország) jövőbeli státusáról a szervezetben. A svájci választók egyébként december 6-án népszavazáson döntenek arról, hogy akarnak-e csatlakozni az Európai Gazdasági Térséghez. Zavargások Bangkokban Mintegy 80 ezer ember gyűlt össze szerdán Bangkok északi, egyetemi körzetében, hogy a rendkívüli állapot bevezetése ellen tiltakozzék. Az AP helyszíni beszámolója szerint az üzletek zárva vannak a thaiföldi fővárosban, s a kitört kirakatú üzletekkel szegélyezett utcák többsége kihalt. A thaiföldi vezetés adatai szerint az elmúlt napokban 1300 embert tartóztattak le. A Reuter jelentése szerint a bangkoki kórházakban további negyven ember halt bele az összecsapások során szerzett sebeibe. II. János Pál pápa véleménye „Félelmetes a boszniai tragédia" Horvátország és BoszniaHercegovina államszövetségének gondolatát kedvezőnek nevezte kedden Alija Izetbegovic bosznia-hercegovinai elnök, aki a Hina horvát hírügynökség szerint megerősítette: országa muzulmán és horvát közösségének vezetői nemrég Splitben Horvátország és Bosznia-Hercegovina konföderációja mellett foglaltak állást. Tűzszünetre szólította fel a Bosznia-Hercegovinában harcoló feleket Andrej Kozirev orosz külügyminiszter kedden este Podgoricában (Titográdban). Kozirev elmondta, hogy Moszkva állandóan konzultál az Egyesült Államokkal és más, meg nem nevezett országokkal a válság megoldása érdekében. Montenegrói tárgyalásai után fontosnak nevezte, hogy az új Jugoszlávia tartsa tiszteletben az EBEÉ határozatait. A Szerbia által irányított jugoszláv hadsereg azt állítja, hogy a szövetségi csapatok kivonultak a dél-horvátországi Dubrovnik környékéről és Hercegovinából. A hírt a hadsereg helyi parancsnoksága jelentette be. Belgrád az így kialakult helyzettel kapcsolatban hivatalosan úgy vélekedik, hogy most már csak olyan szerb katonai alakulatok tartózkodnak Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában, amelyek horvát, illetve boszniai állampolgárokból állnak. A jugoszláv légierő kedden lerombolta a hercegovinai főváros, Mostar repülőterét is II. János Pál: „Európa nem látott ilyet a második világégés óta." közölte szerdán szemtanúkra hivatkozva a Politika Expressz című belgrádi napilap. A mostari reptér volt az egyik legfontosabb légitámaszpont Bosznia-Hercegovinában. Több ezer, Szarajevóból menekülni szándékozó idős embert, asszonyt és gyermeket a szerb fegyveresek megakadályoztak abban, hogy elhagyják a bosznia-hercegovinai fővárost. Az esetről a szerb hírügynökség is beszámolt kedden. Az ENSZ székhelyén kedden nyilvánosságra hozott írásos jelentés szerint több mint 1,3 millióan hagyták el otthonaikat Bosznia-Hercegovinában és az egykori Jugoszlávia többi köztársaságában. „Félelmetes tragédia, ami Boszniában zajlik. Európa nem látott ilyet a második világháború befejezése óta. Minden jóakaratú embernek és főleg a hívőknek együttérzést kell tanúsítaniuk, és segíteniük kell ottani testvéreinket" - jelentette ki a szerdai általános kihallgatáson a boszniai helyzettel kapcsolatban II. János Pál pápa. Vegyes vállalatok Romániában Milosevity halálmezői Az alábbi cikk a párizsi Liberation-ban látott napvilágot a tavasszal, mi a Monitor című független montenegrói hetilapban megjelent szöveg fordítását közöljük. A cikk szerzője Mirko Kovács neves délszláv író, néhány évvel ezelőtt elhunyt Danilo Kis legjobb barátja, aki megunva a fenyegetéseket és állandó zaklatásokat, Belgrádból Franciaországba költözött, ott él száműzetésben. Ilyen kíméletlen, pontos, leleplező korrajzot a szerb elnökről talán még senki sem jelentetett meg. Romániában 8022 vegyes vállalat alakult az elmúlt két évben, 268,7 millió dollár együttes alaptőkével - jelentette a Rompres hírügynökség. Előbbi a román hírügynökség szerint a volt európai szocialista országokban külföldi részesedéssel létrejött vállalatok 20 százalékát, utóbbi a JESZENSZKY GÉZA m/ külügyminiszter szlovéniai látogatásának első programjaként Tornyiszentmiklóson, szerdán ünnepélyes keretek között felavatta az új szlovénmagyar határátkelőhelyet. Jeszenszky Géza rövid beszédében méltatta az új határátkelőhely jelentőségét a jószomszédi viszonyban és a határ menti körzetek kapcsolatainak fejlesztésében. Jeszenszky Géza látogatásának további programjaként Lendván találkozik a szlovéniai magvarok vezetőivel. *\ HATODIK, egyben utolsó *mS alkalommal tárgyaltak Budapesten az Európai Parlament és a Magyar Országgyűlés küldöttségei. Á küldöttség vezetője, Habsburg Ottó elmondta, hogy a magyar társulási szerződést minden jel szerint még a nyári szünet előtt ratifikálja az Európai Parlament. Az Európai Közösség nemzeti törvényhozáÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! MOST ÉRKEZETT! I. o. lambéria 820 FOim Hajópadló 870 Ftftm Gyalult deszka 740 FPhm Akác-, tölgy- (16 mm) parketta 710 Ft/hm-től Bükkparketta 810 Ftrim Tölgy-, kőrisparketta 790-1740 Ftrhm Ezenkívül: szalagparketták, balkonés kcrítéselemek, lépcsőlapok, szegélylécek. Parketta- és faáruüzlet, Szeged, Kossuth L. sgt. 112. (Izabella híd lábánál) térségbe befektetett teljes külföldi összetóke 3,5 százalékát teszi ki. Helyi szakemberek szerint a külföldi érdeklődést jelenleg két tényezőbénítja: egyrészt a romániai belső helyzetről külföldön kialakult kedvezőtlen kép, másrészt a piacgazdaságok működéséhez elengedhetetlen törvények hiánya. sai pedig várhatóan még az idén áldásukat adják a szerződésre. Habsburg Ottó szerint ezzel döntő lépést tesz meg Magyarország az. európai integráció imivába. ^N A HÉT VÉGÉN LISSZABONBAN tartandó FÁKsegély konferencián Magyarország ismét hangot kíván adni csalódásának, amiért nem sok valósult meg azokból az ígéretekből, hogy a Nyugat középkelet-európai országokból vásárolt árukkal is támogatja a volt szovjet tagköztársaságokat - nyilatkozta Martonyi János külügyi államtitkár az MTI munkatársának. ^\ ANTALL JÓZSEF kormányfő meghívására csütörtökön Magyarországra látogat Vitold Fokin ukrán kormányfő. Az Ukrán Köztársaság miniszterelnökét látogatása alkalmával fogadja Göncz Árpád köztársasági elnök is. Összkomfortos faházban, üdülési, táborozási lehetőség Mártélyon, a vízparton. Kérje tájékoztatónkat! Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány 6720 Szeged, Deák F. u. 29. (Pf.: 1091. Tel., fax.: 62/10-595 • Szegedi iparvállalat felvételt hirdet - gazdasági igazgatóhelyettesi munkakörre. A munkakör betöltésének feltételei: szakirányú iskolai végzettség és vezetői gyakorlat. Jelentkezni: a humánpolitikai vezetőnél, telefon: 10-444. Akkor kapott vérszemet, amikor a fiatal albánok meggyilkolásának próbája fájdalommentesen és következmények nélkül zajlott le a szerbek és a hadsereg tudtával és jóváhagyásával. Rövid idő alatt olyan zűrzavart sikerült teremtenie, hogy el kell ismerni káoszteremtő tehetségét. A rombolás stratégiája mögött már ma impozáns pusztítások állnak. Energiája a csőcselékéből táplálkozik. A tömegeket „az idegesség édes italával" szédítette meg, híveit pedig a rendkívüli állapot politikájával vonzza magához. Vele szórakoztató, mert semmi sem megszokott, normális. Amihez hozzáfogott, kudarccal végződött, mert lépései nem voltak átgondoltak. Ez lelkesíti a tömegeket, hisz az hatalmazta föl arra, hogy hazudjon, mert szüksége volt önámításra. Milosevity egyik hibát a másikra halmozta, és annyira belegabalyodott, hogy a kalamajkából csak újabb hiba árán tud kikecmeregni. O nem a megbékélés, hanem az ellenségeskedés embere. A dialógust általában akkor fogadja el, amikor már késő, akkor enged, amikor már falhoz szorítják. Milosevity hadvezérként is ugyanolyan silánynak mutatkozott, mint politikusként. Háborúja „rendezetlen lelkének" a tükörképe. Ez a háború hősök nélkül zajlik, s nyoma sincs az áldozatvállalás készségének. Hősei érdemrend helyett rabolt sonkával tüntetik ki magukat. Elvadult katonái az önmagukban rejlő rosszat másban vélik felfedezni. Szentélyeket, templomokat rombolnak le. Ez az erkölcs meggyalázóinak a háborúja, amelyet értelmetlennek is szoktak nevezni. Nem holmi újságírói nyelvi fordulat ez a meghatározás, hisz a vezér az értelmetlenség ideológusa, akik még a halált is ilyenné tette. Önkéntesei mindenféle végtisztesség nélkül hullanak el. Kutyákként döglenek meg a halálmezőkön. Ázért halnak meg, mert a főnökük így óhajtja. Ezek a szerencsétlenek a köszönet emlékműve nélkül maradnak a történelem sártengerében. Senki sem fog emlékezni rájuk. Elestek holmiféle milosevityi elferdítetten értelmezett szerbség nevében. A vezér teljesen megbecstelenítette a szerb katonáról alkotott mítoszt. Egy amerikai lap ezt a katonát ma foghíjas szörnyként, lompos, bozontos ebként látja, klosár és gyújtogató egyszemélyben. Milosevity másokat akart megalázni, és saját népével tette ugyanezt. Megszégyenítette a hagyományt. Feltüzelte a montenegrói csőcseléket és lumpenelemeket, hogy rohanják el Dubrovnikot, kulturális genocídiumot követve el ezáltal. Egy barátom jól fogalmazott, amikor ezt mondta: „Milosevity az ellentétes effektusok politi(3.) • kusa". Mindent erőszakkal próbált megszerezni és semmit sem kapott. Ellenségeket gyártott, holott önmaga legnagyobb ellensége. Nagyszerbia vagy csonka Jugoszlávia helyett haláltábort hozott létre. Horvátország egy részét akarta megkaparintani, és szerbekkel betelepíteni, ugyanakkor széttelepítette a horvátokat és a szerbeket is. Lerombolt városokat és településeket felszabadított területeknek nevez. Ahol nincs élet, számára ott kezdődik a szabadság. Horvát házakat gyújtogatva rendkívül magas, irigylésreméltó öntudatot teremtett a horvátokban. Koszovóból ki akart telepíteni 300 ezer albánt, időközben még 20 ezer szerb hagyta el otthonát. Minden erejével Szlovénia és Horvátország függetlensége ellen harcolt, azok viszont ma önállóak. Mindent megtett, hogy megmentse a Kommunista Szövetséget, s amikor ez dugába dőlt, átkeresztelte őket szocialistáknak. Dubrovnik szépségét akarta bemocskolni, és saját nemzetét mocskolta be. Nem minden szerb barbár. De Milosevity nemzetsége hosszú éveken keresztül moshatja magáról a szégyent. (Folytatjuk) ÚJRA JÖN A SZOLNOKI CSAPAT! HASZNÁLTRUHA-VÁSÁR ÉS KATONAI, VADÁSZ-HALÁSZ, MUNKARUHÁZATI ÁRUK VÁSÁRA A HELYŐRSÉGI KLUB SZÍNHÁZTERMÉBEN, 1992. május 21-22-én. Slágerajánlat: BUNDESWEHR-ING 250 Ft/db ^ \ /Íj cU& jf-^jjf ji ét- 0tóí ic i A legkedvezőbb ár, a legszélesebb választék dekorációs anyagok, irodaszerek, nyomtatványok, iskolaszerek. Nyitás: 1992. május 21-én, 7.30-kor. Címünk: Szeged, Mars tér 16. J ÉPÍTKEZŐK, ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATOK - VÁLLALKOZÓK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! SAMOTTARUK a gyári árnál olcsóbban kaphatók a Kelet-magyarországi r'p TÜZÉP Rt. bázistelepén ' ?> /!> M.siTÜZÉP-telep NYÍREGYHÁZA, Debreceni u. 99. Telefon: 42/11-329 FÓKUSZ