Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-20 / 118. szám
SZERDA, 1992. MÁJ. 20. MŰSOR 15 T KOS: Mostanában csak a saját érdekeit nézi, és így könnyen megfeledkezhet szeretteiről. eS=> MERLEG: Hűtlenkedésen ne járjon az esze, mert csak ártalmára válna, csak veszélyt jelentene. BIKA: Szerelmi dolgaiban legyen nagyon ni óvatos ma: kerülje a kockázatot, a kalandot, a flörtöt is. SKORPIO: Ma érzelmei könnyen a végletek közt ingadozhatnak: a rajongás és a gyűlölet között. I IKREK: Az érdekességek keresése során nyomasztó és sötét dolgokra is bukkanhat. 7 NYILAS: Értékrendje újraalkotására kényszerül. mert tévhiteinek sorát veszti el. © BAK: Ma nehezére eshet a párbeszéd, a RAK: Az élénksége, érzékenysége miatt lehúzónak, merevnek talál- kapcsolatteremtés nem lesz hatja a környezetét. könnyű, és az utazás sem. Sl OROSZLÁN: Munkahelyén és otthonában is nyugalomra találhat ma, és erre nagy szüksége is lesz. VIZONTO: Szellemi érdeklődése, és a vágy, hogy beszélgessen, eszmecserét folytasson ma fokozott lesz. np SZŰZ: Gátolhatja valami (valaki) abban, hogy új ötleteit, vágyálmait megvalósíthassa. X HALAK: Hamar ráun az új kapcsolataira éppúgy, mint korábban szeretett eszméire. MOZI KORZO: J. F. K. Színes amerikai film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. A prosti. Színes amerikai film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. BÉLVÁROSI: J. F. K. Színes amerikai film. Kezdés: fél 4 és 7 órakor. FÁKLYA: Utánunk a vízözön! Színes, m. b. olasz filmvígjáték. Kezdés: 6 és 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA: V. Henrik. Színes angol film. Kezdés: 5 és 8 órakor. AUTÓS MOZI (dorozsmai vásártér): Csupasz pisztoly 2 1/2. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: 9 órakor. KISKŐROSSY HALÁSZCSÁRDA: Folt a zsákját. Színes, m. b. amerikai filmvígjáték. Kezdés: 9 órakor. DESZK: A vadak ura (Kard és varázslat). Színe's, m. b. amerikai film. MAGYAR TV TVl 5.45: Falutévé - géptippel 6.00: A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30: Közjáték 8.35: Szezám utca - (ism.) 9.35:' A pénz - Francia tévéfilmsorozat - 1IP2. - 81' - (ism.) 10.55: Évgyűrűk - Nyugdíjasok műsora 11.25: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: A piacgazdaság felépítése - Japán ismeretterjesztő, vállalkozóképző sorozat - V15. 16.40: Képújság 16.45: Magda Frank - Portréfilm - (ism.) • 17.10: Edvard Grieg: A hegyek gyermeke - Arne Garborg versei 17.35: Megveszem ezt a nőt Mexikói filmsorozat 18.00: Dimenzió - Tudományos magazin 18.40: Pénzvilág 18.50: Mini klip-mix J9.00: A Dodo-klub - Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XIIU4. - Kígyók-békák 19.15: Esti mese - Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25: Kölyökidő - Kamaszodó kamaszadó 18.30: Képújság 19.00: SZÍV TV VTV (Szeged) MŰHOLDAS ADÁSOK EUROSPORT 9.00: Tenisz. 12.00: Kerékpársport. 13.00: Labdarúgás. 14.00: Vitorlázás. 14.30: Autó -motorsport. 15.00: Művészi torna. 17.00: Labdarúgás. 18.00: Tenisz. 20.00: Labdarúgás. 22.00: Forma-1. a szerelemnek. 23.35: Benny Hill-show. 24.00: Légifarkas amerikai sorozat. 0.55: A magánnyomozó - amerikai sorozat. 1.45: Szürkület amerikai sorozat. 2.10: Ez az asszony bérbe adó - amerikai filmvígjáték. 3.40: Minden este kilenckor - angol film.?. 15: Fiatalok magazinja - (ism.). 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin 21.45: Közjáték - (ism.) 21.50: Úton - Németország 23.05: Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat - Túl nagy nekifutás 22.55: Késő esti híradó 24.00: A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 0.25: ZDF-híradó TV2 14.30: Műsorismertetés 14.40: Oldjuk meg... - Matematika-fizika 16.00: Ma délután - Benne: Hírek - Időjárás - Videofirka - Felsőfokon - Torpedó - Telefonos játék 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás 18.20: Cápali és Cápeti - Francia rajzfilmsorozat 18.44: Zöldpont - A szabadidősportok magazinja 19.07: Két férfi, egy eset NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat - Fejpénz - 60" Matula nyakán szorul a hurok. Szinte a szeme láttára nyírnak ki egy pasit; a gyilkos elmenekül. Matula összerezzen, mikor a rádióban meghallja, hogy az ő személyleírását adják meg a tettesé helyett. Csak ügyvéd barátjától várhat segítséget, miközben ő egymás hegyérehátára halmozza az ostobaságokat... 20.10: Sampdoria-FC Barcelona - Labdarúgó BEK-döntő (Hosszabbítás lehetséges!) 22.0022.40: Esti egyenleg 23.00: Időjárás 22.2S23.05: Vásártévé 22.3023.10: Napzárta előtt... 22.5023.30: ENTER - Számítógépes műsor TKTV SUPER 10.30: Egyveleg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Science show. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp - amerikai sorozat. 18.30xÉn, a kém amerikai sorozat. 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 21.00: Utazási magazin. 21.30: Üzleti hét. 22.00: Hírek. 22.35: Európai riportok. 22.45: Piacgazdaság. 23.00: Puzzle amerikai film. TV5 7.00: Francia híradó. 7.40: Francia nyelvlecke. 9.00: Európai híradókból. 10.00: Ifjúsági műsorok. 12.15: Varieté fiataloknak. 13.30: A jó kaland tévéregény. 14.00: Irodalmi magazin. 16.15: A törvény nevében. 17.10: Főzőcske. 17.40: Francia nyelvlecke. 18.00: Kvízjáték. 19.00: Turistamagazin. 20.00: Svájci társadalmi magazin. 21.30: Színházi közvetítés. 23.20: Irodalmi magazin. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Varázslatos Jeannie (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Álomutak - (ism.). 9.30: Népzenei slágerek - (ism.). 10.20: Barracuda - (ism.). 11.55: Szerencsekerék - (ism.). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00; Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt amerikai sorozat. 14.30: Varázslatos Jeannie - amerikai sorozat. 15.05: Falcon Crest amerikai sorozat. 16.00: Booker - amerikai sorozat. 17.05: Mindent, vagy semmit - játék. 18.15: Bingo - játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Doni kozákok dala - NSZK film. 22.05: Akut - politikai magazin. 22.35: Beszélgetés. 23.35: Hírek. 23.45: Az utolsó völgy - amerikai film. 1.50: Környezetvédelmi riport (ism.). 2.20: Műsorismertetés. RTL PLUS 17.30: VTV HÍRADÓ 19.50: VTV HÍRADÓ 20.00: HTV-30 film - Fűre lépni szabad! Magyar ff. vígjáték. , RÁDIÓ KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika 8.20: Törvénykönyv 8.30: Hangszemle 9.05: Napközben 11.05: Válogatott perceink 11.35: Don Quijote - XXX/21. 12.00: Déli Krónika 12.30: Vendég a háznál 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió - (ism.) 13.30: Hitélet - Vallási krónika 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versek 15:05: Határok nélkül - válogatás 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Mindennapi gazdaság 16.30: Zenefórum 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 1-9.35: Összeállította: Kárpáti Kamii 20.05: Emlékezetes népdalok 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-n: 6.55: Körzeti információs magazinok 11.00: Derűre is derű - (ism.) 11.25: Muzsikáló természet 11.30: Fórum-(ism.) 14.00: Kettős kötődés 14.30: Látatlanul 15.05: Társalgó - (ism.) 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00: V materinskom jaziku 19.30: In limba materna 20.00: In der Muttersprachc 20.30: Na maternjem jeziku 23.00: A BBC magyar műsora 23.45: Quotidiennemcnt... XXX/15. PETŐFI 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: Az élet játékai - amerikai sorozat. 9.50: Gazdag és szép - amerikai sorozat. 10.15: Dr. Marcus Welby - amerikai sorozat. 11.10: Lassie - amerikai sorozat. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Magazin. 12.50: Borzasztóan kedves család - amerikai sorozat. 13.20: Kalifornia klán - amerikai sorozat. 14.10: A Springfield-sztori - amerikai sorozat. 14.55: A Főnök - amerikai sorozat. 15.45: Jump Street 21. - amerikai sorozat. 16.40: Rizikó - játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők - NSZK sorozat. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Életrehalálra - sorozat. 22.15: Tévétükör - magazin. 23.00: Esélyt 0.10-1.00: Dzsessz-show 4.03: Magyar nóták, csárdások BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: A hét zeneműve 10.35: Operaslágerek 11.16: Magyar zeneszerzők rézfúvósműveiből 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettősök 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 14.00: Hírek, időjárás 14.05: Az urgai fogoly - XVI. 15.14: A Bell' Arte trió játszik 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Mihályka, szippants! Tamási Áron novellája 16.30: Barokk versenyművek . 17.00: Metronóm 17.50: Újraolvasva 18.00: Hírek, időjárás 18.05: A magyar zene évszázadai 19.35: George London operaáriákat énekel 20.05: Hírek, időjárás 20.10: Halhatatlan magyar vers - Janus Pannonius 20.25: Szimfonikus zene 21.33: Bach: 9. kantáta 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Híres zeneművek 23.00: Rádiószínház - Szavak, kék alkony, szavak - Zalán Tibor hangjátéka 23.36: Dzsessz 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Századunk zenéjéből 1.17-2.00: Kamarazene korabeli hangszereken CSÜTÖRTÖK SZEGED RÁDIÓ 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. 5.55 Műsorismertetés, hírek, meteor., 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó) 6.15: Hírek, információk röviden. Meteor., útinform. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd: Szeged város napja 6.55: Műsorismertetés, hírek, meteor., útinform. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó) 7.15: Hírek, információk röviden. Meteor., útinform. 7.25: Körzeti időjárásjclentés 7.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle 7.45: Programajánlat 8.00: Hírek, meteor., útinform. 8.55: Hírösszefoglaló, meteor., útinform. Szerkesztő: Balog József 5.55-6.55: Szeged 94,9 MHz. 6.55- 9.00: Szeged 94,9 MHz és Szentes 66,29 MHz. 16.00-18.00: Rádió Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgáltató műsor a szegcdi 94,9 MHz-es URH frekvencián. 4.30: Napindító 8.05: Sportreggel 8.20: Rivaldafényben 8.50: Apró-cseprő gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.05: Zene-szó 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Napóra 12.00: Válogatás magyarnótalemezekről 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés 13.00: Hírek . 13.05: Derűre is derű 13.30: Kedvencek a múltból 14.00: Tea hármasban 15.00: Hírek, időjárás 15.05-16.57: Rockszerda benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek 16.00: Hiánypótló 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Napóra 18.00: Közvetítés a labdarúgó Magyar Kupa döntőjéről 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Kölyökrádió 19.35: Népdalkörök felvételeiből 20.00: Jutalomjáték 20.40: Zenés játékokból 21.00: Hírek, időjárás 21.05: Hatodik érzék 22.00: Újdonságainkból 22.30: Dzsessz 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10-4.20: Napforduló 0.10-4.20: A MR éjszakai műsora A tavasz _ színeit varázsolhatja elő az új FESTÉKÁRUHÁZ kínálatából. Kisiparosok és kiskereskedőik nagykereskedelmi áron - a lakosság, kedvező fogyasztói ár 7% engedménnyel vásárolhatnak. így lesz a mínuszból plusz! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-18 óráig szombaton 7-12 óráig Cím: Szeged, a Fonógyári útról nyíló Kereskedő köz 4. sz. alatt. UJ SZIN A RAKTARSORON! NAPILAP Főszerkesztő: DEUSZTUS IMRK Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN. SZÁVAY ISTV ÁN. TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Rovatvezetők: KISIMRK FF.RENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK JÓZSEF (kultúra), GYCRKI ERNŐ (sport). NAGY LASZI.O (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügvvezetö igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLDSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketingl, KISPÁE ANTAI. (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság álja 10.. Sajtóház. Telelőn: 24-6.13*: titkárság: 13-710: olvasószolgálat: 12-X25: sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836. ug\ vitel: 1*130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest. 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 23-047. Igazgató: Suránvi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: (>yimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 222 Ft. ISSN 0I33-O25X Mai lapszámunkat szerkesztette: Tandi Lajos Segédszerkesztő: Kisimre Ferenc