Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-18 / 116. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. MÁJ. 18. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA „Kulcsos gyerekek" A piaristák nagy híre A megemlékezés helyszínéül, a rend, melynek alapeszméje a gondolkodó és vallásos ember oktatása, minden jel szerint tudatosan választotta Szegedet. A város nagymúltú piarista gimnáziuma tavaly ismét megkezdte működését, és a Piarista Diákszövetség mostani összejövetelén az ország minden részéből eljött öregdiákok már egy új iskola első évfolyamát elvégzett fiatalokkal találkozhattak. De az idősek egyelőre többen voltak, hiszen a Dugonics András Gimnázium hel«f hiányában" éppen csak az alapot teremtő kezdő osztályokat indíthatta el. Talán ennek, s az egyházi iskolák újraindulását övező bizonytalanságnak tudható be, hogy a délelőtti mise szentbeszédében Gyulay Endre megyés püspök több allúzióval is kitért a tanításra - a rendalapító Calasanzi Szent József életpéldáján keresztül arra, hogy a tudományok ismerete mellett mily fontos a lelki felkészülés. Ma „kulcsos gyerekeknek" nevezné azokat - mondta a püspök akiket Calasanzi annak idején Háromszázötven éve annak a májusnak, amikor 1642-ben a lengyel Stanislaw Lubomirski az akkor Lengyelországhoz tartozó felvidéki Podolin városába, magyar földön elsőként meghívta a piarista rend kegyestanítóit. Háromszázötven sikerekkel, majd balsorssal teli esztendő után az idei évfordulót újra reménykedve ünnepelte a magyarországi piarista rend. tanítani kezdett, s a mai panellakások gyermekeinek ugyanúgy szükségük van e törődésre, A felemelő mise után a piarista diákszövetség a Belvárosi temetőben az egykori gimnázium tanárainak sírját, a Dugonics temetőben pedig a hajdani növendék, Dugonics András hantját koszorúzta meg. Az évforduló alkalmából Szegedre látogatott a Piarista Rend magyarországi tartományfőnöke, dr. Jeleníts István is, s ő nyitotta meg a délutáni ünnepi szimpóziumot. A piaristák - kezdte a tartományfőnök - kicsit arról is nevezetesek, hogy nem nagyon szeretnek ünnnepelni, kiváltképp önmagukat nem; helyette legyen ez a találkozó egy közös elgondolkodás a tanítómunka hűségérői és folytonosságáról: a kegyestanítórend ismét felkínálja munkáját az országnak. A találkozó pedig nem csak áhítatot hozott, hanem két alapos és érdekfeszítő előadást is. Dr. Máriaföldy Márton a rend alakulásáról, magyarországi, illetve szegedi megtelepüléséről tartott történeti összefoglalót, míg Szesztay András az ugyancsak szegedi piarista'növendék Bibó István szellemiségét idézte a jelenkori ökumenikus párbeszéd kapcsán, olyan szintű elemzésben, amely a szellemtudományok elkötelezettjeiben ismét felidézte: mit is jelent a piarista iskola nagy híre. S. P. S. Elpöfögött a Locomotiv Ezüst nyár, Boldog vagyok, Érints meg, Kék asszony, Ahogy mindenki, Boksz... és a búcsú, amely az elmúlt hét végén volt a Nyugati pályaudvaron. Ennyien soha nem búcsúzkodtak még Eifel mester remekművében. Huszonegy évvel ezelőtt mutatkozott be a közönségnek az ex-Locomotiv GT: Presser Gábor és Laux József az Omegából, Freinreisz Károly a Metróból, Barta Tamás pedig a Hungáriából pártolt át az új csapathoz. Az exegyüttesből Presser maradt mindvégig a billentyűk mellett, Somló Tamással, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal frissült fel a zenekar a tagcserék után. Szövegeiket előbb Adamis Anna, később pedig Dusán Sztevanovity írta. A verselőknek és a muzsikusoknak együttesen volt érdeme, hogy megszületett, kinőtt áz a magyar együttes, amelynek komoly esélye volt arra, hogy a popszakmában betörjön a világpiacra. Hogy miért nem sikerült? Ezt igazából Presserek sem tudják megmondani. Nos, a búcsúbuli, amely az egy helyett négyre sikeredett, az óriási érdeklődés miatt. A csarnokban befedték a síneket egy mini Nyugatit építettek a színpadképbe, ami mellett ott pöfögött egy jó öreg lokomotív. A százhetven LGTszámból igen kevés fért bele a több mint háromórás koncertbe. A régiek is színpadra léptek, megemlékeztek a tragikusan elhunyt Barta Tamásról. A zenekar most sem tagadta meg magát. Nem vitte túlzásba a „búcsúzkodást", semmi manírt nem alkalmazott. Semmiben sem különbözött az előadás azoktól, amelyeket az elmúlt nyolc év hallgatása előtt zsinórban tartottak. Örömzenéltek, ahogy hosszú éveken át tették. Arról győzték meg a közönséget, hogy ezek a dalok még ma sem „porosak", kár, hogy ezután már csak „konzervként" fogyaszthatjuk őket. Mert Somlóék kijelentették: ők csak egyszer búcsúzkodnak, igaz, akkor négy napig. '71 májusában volt szerencsém meghallgatni az LGT első koncertjét a budai Parkszínpadon. Hogy ne nosztalgiázhassak igazából, arról a zenekar gondoskodott, az „elringatás" közben erre nem jutott idő. A többszöri visszatapsolás után az utolsó sláger, az utolsó hangok: A szél lassan elfújja az utolsó dalom. Elfújta. Elpöfögött a Locomotiv. V. F. S. Három fiatal tehetség - fergeteges siker! A Mozart-énekverseny győzteseinek bemutatkozása a Varázsfuvolában Bevallom, némi izgalommal ültem le a Szegedi Nemzeti Színház nézőterén. Vajon a Mozart-énekversenyen egy-egy áriával oly jól szereplő fiatal tehetségek megállják-e az egész esti színpadi szereplés nehéz próbáját? Képesek lesznek-e az együttesekben is pontos, tiszta éneklésre? Játékkészségük, színpadi mozgásuk megfelelő lesz-e, kisugárzó erejük elegendőnek bizonyul-e, hogy túl egy-egy szépen megoldott áfián, egész estére lekösse a nézők figyelmét? Megbirkóznak-e majd e csodálatos, de rendkívül bonyolult, összetett képességet kívánó műfaj buktatóival? Mind a két este zsúfolásig megtöltötte a közönség a széksorokat. Nehéz sorrendet felállítani és nem is célszerű, hogy a fiatalok közül Miklósa Erika - az Éj királynője, Mocskonyi Brúnó - Tamino, Fazekas Zoltán - Papageno oldotta-e meg feladatát tökéletesebben, aratta-e a legnagyobb sikert? Fazekas Zoltán Papagenója nem ismeretlen a szegediek előtt, hiszen volt alkalmunk már látni őt ebben a szerepben, még mint főiskolást, a Kisszínházban. Péntek este a nagyszínpadon elfogódottság s némi félszegség jellemezte első áriáját (Az erdőt járva sípolok), de igen hamar oldódott merevsége, s hamarosan az a cserfes „férfinaiva" élte Papagenóként színpadi életét, akit már a Vaszy-operastűdió vizsgaelőadásán megismerhettünk. Fazekas Zoltán baritonja kellemes színezetű, éneklése meggyőző, friss. Kiváló játékkészséggel rendelkezik, remélhetőleg hangja is izmosodik idővel. Miklósa Erikának az Éj királynője szerepében mindössze két ária jutott: a gyilkosan nehéz g-moll és a még nehezebb d-moll. Ebben a két áriában kellett tehetségét, rátermettségét bizonyítani. Szép, meleg színű középhangokkal, biztos magasságokkal, nagy meggyőző erővel énekelte, s amennyiben lehetősége nyílott, játszotta szerepét. Összességében elmondható hanganyagáról, hogy az a drámai koloratúr, amit ez a szerep megkívánd Az est legkellemesebb meglepetését Mocskonyi Brúnó szerezte Tamino szerepében. Ennek nyilván az is oka, hogy ebben a „tenorínséges" operai világban nincs túl sűrűn alkalmunk találkozni e ritka hangfaj jeleseivel. Ha más eredménye nem lett volna az Operabarátok által rendezett énekversenynek, mint egy tenorista tehetség elindítása — már megérte! Nyugodtan állíthatjuk: „tenorista született!" Mocskonyi Brúnó hangja egyelőre lírai tenor, de kiegyenlítetten, szépen szól minden regiszterben, magas hangjai fénylőén biztosak. A hősi szerepkörhöz a szép tenorhangon kívül rokonszenves, kellemes színpadi megjelenés is megadatott neki. Az sem egyértelmű, hogy a „Mozart-tenor" skatulyában marad, hiszen hangi adottságai azt sejtetik, van még tartalék a torkában, s idővel a magvasabb tenort igénylő olasz operaszerepekkél is sikerrel megbirkózhat. Az embernek óhatatlanul Vaszy Viktor jut eszébe... Hány kezdő énekest indított ő el a pályán, mesterien, tudatosan művelve ki tehetségüket, fokozatosan próbára téve erejüket. Vajon megtalálják-e ezek a fiatalok a maguk Vaszy Viktorát, azt az okos, segítő, támogató, nevelő mestert, aki jól gazdálkodik a fiatal tehetséggel? Lesz-e színház, amely jövőt lát majd bennük, és mer majd építeni ezekre a tehetséges fiatalokra?! GYÉMÁNT CSILLA Ahogy fütyülnek Ballagtak az orvosegyetemisták Játékpuskáért palacsinta Úgy tánculunk, ahogy fütyülnek mondhatnák a folklór felnőtt értői és művelői a Szeged Táncegyüttes berkeiben. Amennyiben ez a fütty a tapsos-zajos tetszésnyilvánításra és ismétlésekre buzdít. Volt rá alkalom pénteken este a Szegedi Ifjúsági Házban, ahol a Nagy Albert művészeti irányításával működő együttes Juhász Zsolt által vezetett felnőtt csoportja lépett színpadra." Az est a táncos-koreográfus Juhász Zsolt kétesztendei koreográfusi munkáját reprezentálta. A mintegy két évtizedes múltra visszatekintő Szeged Táncegyüttes fejlődési ívébe jól illeszkedett a táncoskoreográfus friss szemlélete. A változatos és színpompás program meggyőzően bizonyította felkészültségét, tánctervező képességét, a hagyomány és a korszerűség harmóniájának megteremtési esélyeit. Az est egyik leglátványosabb száma volt az a Kalotaszegi tánc, amelynek egy pillanatát fotóriporterünk megörökítette. FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Évek óta a Dóm tér az orvosegyetemisták ballagásának színtere. Az orvostudományi kar végzős hallgatói, miután végigjárták a tantermeket, klinikákat, egyetemi épületeket, a Fogadalmi templom előtti téren vettek végső búcsút az alma matertől - tanáraik, hallgatótársaik, szüleik és barátaik jelenlétében búcsúztak az egyetemtől. Nem könnyű időszak vár rájuk, ha sikerrel veszik az utolsó akadályokat, egy meglehetősen zavarodott egészségügyben, a változását élő társadalomban kell megtalálniuk hivatásukat és emberi helytállásukat. Mert napjainkban nem elég egy orvosnak kizárólag megelőzni a betegségeket, vagy gyógyítani azokat, de az emberek döntő többsége az orvosban lát lelki támaszt, bizalma hozzájuk a legerősebb. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Gandhi gondolatának jegyében - „arra intünk benneteket, hogy ne az erőszakban bízzatok" - demonstrációt rendezett szombaton délután a Dugonics téren az Alba Klub és a SZITI. Azért éppen május 17-ét választották, mert a világon ezt a napot CO-Day néven tártján számon a békemozgalom hívei. A rövidítés a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadókat jelöli (Consientious Objection). Amatőregyüttesek szórakoztatták az érdeklődőket, majd a szervezők az erőszakmentességről szóló szövegeket olvastak fel. A gyerekek harci játékaikért, műanyag puskáikért, villogó csodafegyvereikért cserébe palacsintát kaptak. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA