Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
6 VÁROSTÖRTÉNET DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. MÁJ. 16. Válaszok Az 5. kérdésre: dr. Ujj József a sógorom volt. Testvérnéném, Vladiszávlyev Emília (1882-1968) Ujj József ügyvédi irodájának volt az adminisztrátora. Principálisa 191 l-ben eljegyezte, s hosszú jegyesség után, 1924-ben feleségül vette. Magam 1938-ban engedélyével, iránta való tiszteletből, s mivel gyermekük nem volt, fölvettem a nevét. (Ujj László, Szóreg, Szerb u. 49.) A 9. kérdésre: Fölföldy Mihály festőművészt a 30-as évek derekán ismertem meg. Ahhoz a bohém társasághoz tartozott, melynek tagja volt - többek között - Bitz Oszkár, Bitz Margit iparművész, a Párizsba távozott Poós Károly, a dramaturgnak készülő Kálmán László és jómagam. Az összejövetelek özv. Bitz Mihá'ynénak az Attila utca 16. (most 18.) számú házban levő, első emelet 2. ajtószámú lakásában voltak. Fölföldy a társaság jó humorú, kedvelt tagja volt. Kiválóan gitározott, szívesen énekelt klasszikus magyar dalokat. Mint a partfürdő és a Sárga gyakori látogatójának, kedvelt témája volt a strandjelenet. Anyagi nehézségekkel küzdött. Bitz Margittal együtt megpályázta a kondorosi templom festői munkáit, ám eredménytelenül. 1936-ban pasztcllkrétával portrét festett rólam. Munkásságának méltatásával még adós a helyi művészettörténet-írás. 1938-ban azt hallottam, távozni készül Szegedről. Tápai Antal szobrászművész úgy tájékoztatott, hogy „lovagias ügy" kapcsán költözött el városunkból, (dr. Csongor Gyózó, Szeged, József Attila sugárut 14.) Ali. kérdésre: Pótlólag megemlítem Póczó Ferkó cimbalmosnak néhány ritkán előforduló kottáját, melyeket Bitó Jánostól, a kitűnő népdal- és nótaénekestől örököltem. 1911-ben Gracza János két versét (Valahol az erdő mélyén, Ez az utca, ez itt erre) és Boross György két költeményét (Gyászba borult az életem. Az asszonyok nem szeretnek) zenésítette meg. Évszám nélkül jelent meg Szabolcskának két (Édes jó ! CENTRUMHÉTFŐ május 18-án. 30% árengedménnyel kínálunk 100 db-os papír zsebkendőt, papír kéztörlőket és osztrák papírszalvétákat a lépcsőfeljáró mellett. SZEGEDI anyámnak a neve napjára. Piros bortól lettem részeg) és Molnár Sándornak három (Jaj de sokszor muzsika szólt. Kertünk alján kinyílott a jázminág. Piros pipacs, búzavirág) megzenésített verse, (dr. Csongor Győző.) Változatlanul várjuk Póczó Ferkó születési és halálozási adatait. Kérjük a fölsővárosi plébániahivatal szíves segítségét. A 24. kérdésre: Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című lexikonának kiadatlan anyagában még a következő adatok vannak Lövik Károlyról: Budapesten született, vallása evangélikus. Anyja polgári neve Schaitz Emma, a Somló csupán művészneve volt. A Világ 1946. január 1-jei cikke szerint bár pályáját baloldali lapoknál kezdte, de 1940-től mint a Pest cfmű napilap segédszerkesztője, „mindenben kiszolgálta az akkori Sajtókamara németbarát és fasiszta törekvéseit", s a politikai rendőrség megállapítása szerint a német követségnek fizetett besúgója lett, közreműködött egy szovjetellenes propagandakiadvány megszerkesztésében, majd a bécsi rádiónál a nyilasok propagandaelőadója lett. Szerepelt a magyar „háborús bűnösök" II. sz. listáján. Számos könyvet fordított: 1. H. G. Wells: Élet és kaland (1928). 2. H. G. Wells: Csodálatos történetek (1928), 3. Edgár Wallace: London sötét szemei (1928), 4. Az arany polgár (1928), 5. George Goodchild: Magas tölgyek (1928), 6. Lee Thayer: A legsötétebb árnyék (1929), 7. J. B. Fletcher: A Matheson-találmány (1931), 8. Emil Seeliger: Kémek harca (1931), 9. J. S. Fletcher: Gyilkosság Folkstownben (1931), 10. Warwick Deeping: Sorell és fia (1932), 11. J. S. Fletcher: Hamis nyomon (1934), 12. Elmer Rice: New York regénye (1938., 2. kiad.: 1943). írt róla még a Magyar Nemzet 1945. május 4-i száma is. (dr. Viczián János, Budapest, Attila u. 41.) A 32. kérdésre: Az Auer-család 1805-ben már Szegeden élt. Georgius Antonio Auer városunkban született 1805. június 6-án. Az ő fia volt Josephus, azaz Centrum Áruház Ha építkezik, most nagyon kedvező árakon rendelheti meg FÖDÉMGERENDÁIT Pl.: E7-36 E7-42 E7-48 E7-54 E7-60 A-12 A-24 AD-9 AD-27 PK-36-20 PK 48-32 PK-60-39 1108 Ft/db 1274 Ft/db 1423 Ffdb 1606 Ft/db 1733Ft/db 310 Ft/db 680 Ft/db 374 Ft/db 1161 Ft/db 2295 Ft/db 3215 Ft/db 4210 Ft/db áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával áfával Igény szerint kedvező szállítási feltételek. Hívja az 6253-644-et, akár most is. fővizsgálat, szerkezeti vizsgálat) GÉPSZOLGÁLTATÓ KFT. 6701 SZEGED, DOROZSMAI U. 35. GÉPJAVÍTÓ ÜZEME FELAJÁNLJA ALÁBBI SZABAD JAVÍTÓ-, GYÁRTÓ-, SZOLGÁLTATÓKAPACITÁSÁT: - építőipari gépek javítása - kézi raklapemelo - motoros targonca - autódaru f - földtoló gépek - árokásó gepek - stabil-mobil kompresszorok - hidraulikus egységek javítása, felújítása munkahengernossz: 10 m-ig, átmerő: 200 mm-ig - teher- és személygépjárművek javítása, műszaki vizsgára felkészítése, tehergepkocsik (IFA, SKODA, TATRA) kistehergépkocsik (NYSA. ZUK, BARKAS) - mühelygépkocsival javítás, mentés - DIESfcL-motorok felújítása - villanymotor-tekercselés - mentőöv-teherpróba - emelőeszközök, himbák, kötélhimbák gyártása - 1500 mm-es csúcstávolságú furatpalást köszörülése - forgácsolás 2000 mm hosszig - szerkezetilakatos-munkák - elektromos kisgépek (HILTI, gyalu, fúrógéD sth ) bérbeadása, - KANGO betonvéső bérbeadása - STHILL lyukfuró bérbeadása Ügyintéző: Pamuk József üzemvezető. Telefon: 51-862. Tx: 82-412. Várostörténeti ki mit tud? Tíz részre tervezett játékunk a hetedik fordulójához érkezett. Szándékunk szerint 75-80 kérdést közlünk, a két utolsó fordulóban pedig esak válaszokat adunk közre. Bárki kérdezhet, és bárki válaszolhat. Ismét megértését kérjük azon adatközlőinknek, akiknek válaszát anyagtorlódás miatt később tudjuk közölni. A résztvevőknek jó játékot, a városszeretőknek hasznos időtöltést kíván a két szerkesztő APRÓ FERENC. LENGYEL ANDRÁS mm^mmmmmmmmmm József (1843. április 3.-1902), aki 1867. augusztus 22-én kérelemmel fordult Szeged város tanácsához: engedélyezzék órásmesterségének önálló gyakorolhatását, ugyanis katonaidejét leszolgálta, vándoréveit letöltötte. Auer József órásként országos hírnévre tett szert. Az ő második házasságából született legkisebb gyermekként Auer Lajos (1886. augusztus 8.-1973. május 11.), aki a helyi fényképészet neves alakja lett. Öt testvére közül József, Matild és Béla gyermekkorában meghalt, csak György (1881-1919) és a magyarosított nevű Ligeti (Auer) Jenő (1882-?) érte meg a nagykorúságot. Auer Lajos 1900. július 21-től 1902. április 30-ig gyakornokként, 1902. május 2-től augusztus 1-jéig segédként tanult és dolgozott Gévay Béla fényképészmesternél. 1903-tól önállóan, de testvéreivel közösen dolgozott. Oskola utca 16. számú családi fényképészeti műtermükben. Kölcsey utca 8. számú másik műtermüket a Brenner-testvéreknek, Viktornak és Saroltának adták bérbe 1902. augusztus 11-től 1910. május 31-ig. Ekkoriban vehették át a Hungária Fényirdát, s ezt az Auer Fivérek fényképészeti és festészeti műtermeként működtették. Ez időben a családi vállalkozásban dolgozott a gyógyszerész képzettségű György, és Ligeti (Auer) Jenő. Az Auer Fivérek cég 1910-tól a Kölcsey utca 8. számú házban működött tovább, s e formában valószínűleg 1922-ig létezett. György egy idő után kivált a cégből. Auer Lajos fényképészeti kísérleteket is folytatott, s ez családi vitákhoz vezetett. Emiatt 1922-től egyedül vezette a céget, melyet 1930-ban a Kárász utca 7. számú, 1937-ben pedig a Somogyi Utca 24. számú házba helyezett át. Auer.Lajos jól képzett, újításokra fogékony, törekvő fényképész volt. Nem csak portrékat készített, a környezetet is fényképezte. Sok városképi érdekességet örökített meg, köztük a Palánk bontását (1926), a Klebelsberg-iskolákat (1927-28), a zálogház új épületét (1929) és az épülő Dóm teret. A 20-as, 30-as években számos fölvételéből képeslap készült. Hagyatékából mintegy 3000 üveg negatív és eredeti fölvétel a szegcdi múzeumba került. (Tóth István, Szeged, Rigó u. 22.) A 35. kérdésre: Ebner József (Antal?) az ausztriai Schönkirchenben született. 1783-ban telepedett meg Szegeden, bevették a város polgárai sorába. Hank (Hauck?) vezetéknevű nejétől született Szegeden Antal nevű fia, aki itt szabómester lett, és 1861ben kérte engedélyezni vezetéknevének Endrényire válloztathatását. Kétszer kötött házasságot. Először Tellert Annával, majd megözvegyülvén, elhunyt felesége testvérét, Tellert Josefát vette el. Második házasságából számos gyermeke származott. Gyermekei: 1. Antal József Viktor, aki az elsó házasságból született, és föltehetően korán elhalt. 2. Antal, aki 1836-ban született, és ügyvéd, majd városi tisztségviselő lett. 3. István, született 1835 körül, és városi orvos lett. 4. Janka 1846-ban született. Nagy Ferenc, majd Farkas Nándor neje lett. 5. Anna 1847-ben született, nem ment férjhez. 6. talán Paula. 7. Lajos Albert (1850-1920) nyomdatulajdonos és lapkiadó. 8. Kunigunda 1833-ban született, Pacher Vilmos Rudolfnak lett a neje. 9. Imre Károly (1856-1921) nyomdatulajdonos, majd könyvkereskedő. 10. József 1840-ben született, szabómester lett. 9. Imre Károlynak Babarczy Paula Máriától 1895-ben született Imre Pál László nevű fiá könyvkereskedő és laptulajdonos lett. 7. Lajos Albertnek Pacher Iréntől született Margit nevű leánya Hunyadi Vas Gergely ügyvéd neje lett. Endrényi Margit talán részbeni tulajdonosa lett a Jókai utcai háznak és a benne működött nyomdának. (Lehet, hogy a ház a férje tulajdona volt.) A Szegeden élt számos más Endrényi ebből a családból származott. Kivétel például Alexi Sándor, aki nőül vette Endrényi Vilmát (előtte Wenner Sándornál), 7. Lajos Albert leányát, és ekkor vezetéknevének Endrényire változtathatását kérte. (dr. Habermann Gusztáv, Szeged, Roosevelt tér 6.) 9. Imre Károlynak még két gyermeke volt. Paula (1901-1938), aki első neje volt Pálfy György későbbi polgármesternek, és József (1892 ? -1915), a Friss Hírek felelős szerkesztője, aki hősi halált hall. (Apró Ferenc) 61. Kik voltak Szeged híresebb könyvgyűjtői, milyen körben gyűjtöttek, s melyik volt a legnagyobb gyűjtemény? (Vukov Pálné, 6701 Szeged, Pf. 474.) 62. A Tiszatáj immár Szeged művelődéstörténetének egyik fejezete. Egykori szerkesztői és munkatársai hogyan emlékeznek az 1957 és 1971 közötti korszakra? Milyen volt ekkor az irodalmi élet Szegeden? 63. Mikor használta először a Byll (Bili) írói nevet a szegedi újságírás legendás alakja, Balla Jenő? Kérdések 64. Mikor kerülhetett a Kárász u. 9. számú műemlék ház (nyomda) erkélye a kapu fölötti jobb oldalról az épület közepére? (T. Knotik Márta) 65. Ki tud az 1947 táján működött Szemere Bertalan Joggyakorlati Kollégiumról? (dr. Ruszoly József) 66. A szabadságharc mely tábornokai jártak Szegeden? (Zoltai Bence, Szeged, Dugonics u. 35.) 67. Kit neveztek nagykofának? 68. Mikor halt meg a 19. század derekán működött Rácz Móricz cigányprímás? 69. Mi tudható Réh János (1812-1881) polgármaster származásáról, rokonságáról és 1871 utáni életéről? (dr. Ruszoly József) 70. Mikor halt meg az 1860ban született Scossa Dezső tanfelügyelő, termékeny novellista? TOVÁBB TART AZ EXTRA VÁSÁR ! - Fagylaltfagyasztók., fagylalttárolók és tartozékai Süteményes és hűtővitrinek Fagyiporok (TUTTI- és KIWI-CO) - Pompás papírdíszek, dekorációk a GRILLÁZSTÓL PROFILBOVITES KERETEBEN: - Világító betűk - Színváltós csőkígyó - Gyönyörű futófények - Villanó fényrúd - Riasztóberendezések üzlethez, lakáshoz, nagyon olcsón - Nyugati szuperminőségű radiátorok és nemesacél kéménybélések A TENGEREK ÜZENETE: tengeri kagylók és koraitok tengernyi választéka (virág - ajándék - trafikok... Viszonteladók jelentkezését várjuk) HOZZÁNK EL KELL JÖNNIE - MERT ÉRDEMES! (f\ A Szegedi' Bakay Nándor A Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola A 8. osztályos fiatalok jelentkezését várja fonószakmunkás-tanulónak. Gyakorlati oktatás I az Első Magyar Kenderfonó Rt.-nél. Jelentkezni lehet: AJ) Szeged, Kálvária sgt. 87. T.: 11-526 lumiiumniuu»> • inmnnnnnmnntintnm nuuuttiimmwt nrt twwittwt Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Uj! Régi helyen, új névvel, bővebb árukészlettel, szolid árakkal várjuk a közületeket, viszonteladókat és lakossági vásárlóinkat. CSEPELI PIÉRT DISZKONT Szeged, Balázs Béla u. 1. Tel.: 61/16-152 Új! Új! Új! Új! Új! Új! Új! Üj! Új! Új! !»»•••«•f*•f • Akar On üde lehelettel csókolod - akkor először rágjon A TISZA FŰSZERT Standard Áruházából vásárolhat május 18-22. között BROOKLYNPERFETTI -SULA termékeket! KISKERESKEDŐK ! Egy dekoratív állványt kaphatnak ajándékba üzletükbe és még rágógumicsomagokat, matricákat, kalendáriumot, képeket, ha minimum 3500 Ft értékben vásárolnak a termékekből Szeged, Kereskedő köz 4. (a Fonógyári útról) 7.00-19.00 h-ig, szombat 7.00-13.00 h-ig. TISZA FUSZtKT