Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
6 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. ÁPR. 6. Az OFFI szgegedi kirendeltségében Fordítás és hitelesítés Magyarországon mind a közelmúltig csupán Budapesten, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) Bajza utca 52. szám alatti hivatalában készülhetett megfelelő hivatalos fordítás. Március l-jétől városunkban is megnyílt az OFFI helyi kirendeltsége, amely számos körülmény folytán, a megnövekedett szükségleteket mindenképpen szakavatott, minőségi munkával igyekszik kielégíteni. Erről nyilatkozott Józsa György úr, az OFFI szegcdi kirendeltségének vezetője, aki angol-magyar tolmács és szakfordító is egyben. Évekkel ezelőtt, 1989 áprilisában alakult meg az MFTE szegedi csoportja. Eltökélt szándékukat a fordítói és tolmácsi munka érdekvédelmét, továbbá az ebben a szakmában egyedül tevékenykedők tömörítését és a szakmai színvonal emelését tűzték célul maguk elé. Akkor, 1989-ben mindössze 27 taggal indultak, ugyanakkor ma már 110-es létszámmal dolgozhatnak. A szegedi fordítói és tolmácsállomány tulajdonképpen se több, se kevesebb, mint az egyharmadát képezi az országos taglétszámnak. Józsa György úr, az országos elnökség tagjaként mostanság immár azon fáradozik, hogy a szegcdi gazdasági és kulturális életben egyre növekvő fordítói és tolmácsolási feladatokat jól képzett, a szakmákat kitűnően ismerő munkaerővel láthassák el. Tagjaik közül többen folyamatosan jelen vannak rendezvényeken, konferenciákon és a különféle vállalatokban folyó tárgyalásokon, biztosítva a pontos és hiteles tolmácsolási igények kielégítését. Az MTFE országos elnöksége célként tűzte ki az intézmény kamarává való alakulását, amelyben majd megfelelő hangsúlyt kap a régóta hangoztatott érdekvédelem. Rendszeres kapcsolat áll fenn továbbá a Genfben székelő nemzetközi tolmács szövetséggel (AIIC), és ezen keresztül igyekeznek minél hatékonyabban tevékenykedni mind a Nyugat, mind a szomszédos államok irányába. LORD KFT. ÚJ HELYEN TART BÁLÁSRUHA-VÁSÁRT április l-jétől 1 O-ig, 9-18 óráig. A MADÁCH ÉS BOCSKAI UTCA SARKÁN, AZ ÁFF.SZ-KLUBBAN 500 FCkg Bálás ruha a „Karát I kereskedésnél, hétfőtől L péntekig, 11-19 óráig. Bontás: 17-kor. Fő fasor 66. AKKUMULATORSZAKÜZLET Szeged, Római krt. 30. Tel.: 24-360. Teherautó, busz, traktor és szgk.-hoz 6 és 12 voltos, feltöltött, 1 év garancia. BANNER és magvar akkuk, széles választéka, ismét a tavalyi áron. „FLANC" Francia ^^""nálásruha-vásár JK, a JATE-klubban ^^ Bálubontás: 8., II).. 12.. 14.. 16-kor l minden kedden, szerdán, csütörtökön. A prágai, 1991. június 6-7-én tartott konferencia is ennek jegyében zajlott le. Ezenkívül konferenciát rendeztek Budapesten, november 1-2-án, amely hasonló nemzetközi eszmecsereként vonul be a szakma történetébe. Az OFFI szegedi kirendeltsége önálló gazdasági egységként működik, és ezen a téren az OFFI országos szervezetének privatizációja is elindult. Címük: 6723 Szeged. József Attila sgt. 67/A I. em. Tel.: 15-536. A szegedi hivatal munkájának zömét okmányok, okiratok, bizonyítványok stb. fordítása és hitelesítése képezi. Lehetővé vált a szükséges iratok gyors, pontos és - indokolt esetben - azonnali fordítása és hitelesítése, ami korábban köztudottan Budapestre utazással és sajnos sokszor hosszú ideig tartó várakozással járt együtt. Csütörtökön, március 26-án egymás után két rangos megbeszélés zajlott le az OFFI szegedi kirendeltségének berkeiben. Áttekintették az időszerű szakmai és szervezési kérdéseket, majd pedig a szerb-horvát nyelvi rész szakemberei tanácskoztak a fordítói, lektori és tolmácsi teendők ellátásával kapcsolatos, a gyakorlatban felmerülő problémák megoldásáról. Ezek a találkozások és véleménycserék nagyban elősegítik munkájuk hatékonyságát és a kellő színvonal megtartását. Erre ugyanis egyrészt az ügyfeleik, másrészt a szakma iránti tisztelet és megbecsülés kötelezi őket. KOLIGER KÁROLY PkNNONPlPElfi nyomó (km) lefolyó csatorna (kg) MŰANYAG CSÖVEK ÉS IDOMOK GYÁRI ÁRON. Viszonteladókat is kiszolgálunk. METAJX 5 ÜZLETKÖZPONT, SZEGED. BRÜSSZELI KRT. 19-21. TEL.: 6225-166. Vegyes használatú BARKAS 1000-ES jó állapotban, érvényes műszaki vizsgával, motorcsere után eladó. Érdeklődni: munkanapokon, 62/53-540-telefonon. LÉPCSŐK ACÉLSZERKEZETE 21 éve * örök garancia Exkluzív refepenciák CSÚCSMINŐSÉG REÁLIS ÁR TERVEZÉS, KIVITELEZÉS ® 6263-162 * 16 órától Telephelyet keresünk kb. 100 négyzetméter fedett területtel, műhely céljára. „Ipari áram 11664" jeligére a Sajtóházba. DRÓTHÁLÓT hullámos szöveteket legolcsóbban a drótfonótól vásároljon, Szeged SÁRKÁNY U. 29 Tel.: 29-528, FODOR MIHÁLY Könyvszakmában jártas, boltvezetésre önállóan képes női munkaerőt keresünk kisteleki üzletünkbe. Nappal: 11-122,18-tól: 25-056. Belvárosban üzlethelyiség hosszabb időre bérbe adó. Érd.: telefonon, 25-206, 18-20 óráig. VASÁR! Holland kilós ruházat folyamatosan frissített árukészlettel. Csak 3 napig! Olajosklub (a Centrumnál) április 6-8. MEGNYÍLT! GÖMBI babaruha 56-104-es méretben FEKETE SAS U. 19-21. MHHH A DÉLMAGYARORSZÁG Í^|ÍÉSFE,VEVÖ SZEGEDEN: KÖZPONTI IRODA: • Sajtóház, Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 6224-63.1. Nyitsa tartás: 7-19 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: • MAHIR. Nagyáruház paszázssor, Jókai u. 1. Telefon: 12-182. Nyitva tartás: 8-18 óráig. 0 Express Utazási Iroda, Kígyó u. 3. Telefun: 22-522. Nyitva: 8-16.15 óráig. • Family Áes üzletház. Mazs tér 17. Nyitva: 7-19 óráig, vasárnap: 7-13 óráig. • Makkosházi kózvetitó iroda Szeged. Gyöngyvirág u. KB. Nyitva: hétfótóf-pentekig 8-12 és 14-18 óráig HOMLOKZATVAKOLATOK GYÁRI ÁRON, 10% KEVEZMÉNY, CSAK EZEN A HÉTEN. Szeged, Kálvária sgt. 52. Tel.: 19-582. Építőanyag-kereskedés. MEGNYITOTTUK a „Hotel Orchidea" ^ Szállodát, éttermet, gyorsbüfét március 29-én Q Balástyán, az E5-ős út mellett. >1 Kedves vendégeinket Z mindennap szeretettel O várjuk UJ 0-24 óráig. T.: 6278-272 Régiségek vétele Márkás festményeit több 10 000 Ft-ért is megvásárolom, 10-30 000 Ft-ig vásárolok olyan faliórát, ami egy-három rézsúllyal működik, 5-16 000-ig veszek régi, porcelánfejű babát és külön fejet is. Vásárolok 2-10 000 Ft-ig nyakba való Mária-tűzzománcmedálokat. XVIII. századi antik, kisméretű bútorokat és ezüst tárgyakat. SZEGED. 54-196. JÖN A HUSVET! De gondja ne legyen, árut nálunk, vegyen van használt és új - műszaki áru (tévé, hűlő, videó stb.) - camping (ágy, asztal, napernyő) Gyermek női és férfikerékpárok, babakocsik, gyermekjátékok. Műsoros audiókazetta: 30 Ft-tól (letörölhető) CD-lemez: 250 Ft és még sok apró műszaki cikk! 5AV ÖT. műszaki bolt, Szeged, Oroszlán u.4. FELHÍVÁS Értesítjük a szülőket, hogy Szeged város területén az általános iskola 1. osztályába a tanköteles korú gyermekek beíratása 1992. április 7-én, 8-16 óráig. 1992. április 8-án, 10-18 óráig lesz. Az oktatási törvény értelmében: 1. tanköteles az a gyermek, aki 1992. május 31. napjáig a hatodik életévét betölti, 2. tankötelessé válhat - a szülő, gondozó, törvényes képviselő kérelmére, vagy a szülő beleegyezésével az óvoda kezdeményezésére - az a gyermek, aki 1992. június 1. és szeptember 30. között tölti be a hatodik életévét, 3. tankötelessé válhat - kivételesen indokolt esetben, a szülő kérelmére - az a gyermek, aki 1992. október 1. és december 31. között tölti be a hatodik életévét. Az óvodás gyermek fejlettségéről az 1., 2. pontban foglalt esetekben az óvoda, vagy - a szülő kérelmére, illetőleg az óvoda javaslatára - a Nevelési Tanácsadó, a 3. pontban foglalt esetben pedig a Nevelési Tanácsadó ad szakvéleményt. Az óvodába nem járt gyermekek vizsgálatát is a Nevelési Tanácsadó végzi, előzetes bejelentkezés alapján. (Címe: Szeged, Földmíves u. 3. T.: 11-411.) A tanköteles gyermeket be kell íratni a lakókörzete szerinti, vagy a választott iskola első évfolyamára. A választott intézménybe való felvételről az adott iskola igazgatója a tanulólétszámtól függően dönt. A beíráshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek iskolaérettségét tanúsító igazolás, a szülő vagy gondviselő személyi igazolványa. Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal jegyzője DELTA KERESKEDELMI VÁLLALAT bérbe adja AZ ALÁBBI RAKTÁRAIT: Szeged, Kölcsey u. 10.: pinceraktár, raktározásra alkalmas, bérleti joga is átvehető Szeged, Deák Ferenc u. 8.: utcára nyíló pinceraktár, árusításra is alkalmas; Szeged, Tábor u. &A: utcára nyíló raktár, bérleti joga is átvehető. Érdeklődni lehet a vállalat központjában, Hódmezővásárhely, Andrássy út 29. sz. alatt, vagy a 62-44-611/24-es telefonszámon. AKCIÓ! Déltexker. Ker. Rt. Raktáráruház, Szeged, Fonógyári út 8. sz., 6-os kapu. Méter- és lakástextilosztályon továbbra is nagyker. ár+áfa áron értékesítünk. Teljes konfekcióárukbót 40% engedmény a fogyasztói árból. Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8-15 óráig, pénteken 8-12 óráig VALLALK0Z0-TANF0LYAM0T INDÍTUNK a nemzetközi közúti fuvarozást végző vállalkozók részére a tevékenységi engedély megszerzéséhez. A 120 órás tanfolyam áprilisban indul kellő számú jelentkező esetén. Kézikönyvet biztosítunk! Részletfizetés! Az előadások főleg hétvégeken! Jelentkezés: Csiszár Autósiskola Bt. 6725 Szeged, Kolozsvári tér 3óA Telefon: 62d9-055. NYÍLT SZEGEDEN! DÉL-ALFÖLDÖN A LEGNAGYOBB, AZ ORSZÁGBAN A LEGOLCSÓBB! 600-FÉLE BIZSUKÜLÖNLEGESSÉG A '92-ES DIVAT SZERINT. NAGY VALASZTEKBAN: nyakláncok, karkötők, karperecek, fülbevalók, klipszek, hajpántok, hajcsatok, kitűzők, brossok, gyermekbizsuk stb. stb. KÜLÖNLEGESSÉGEK: expanderes krómozott nadrágtartók, selyem- és muszlinkendők, zakócsipesz, színes teklagyöngyök, napszemüvegek, a 92-es nyári divat szerint stb. stb. SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 37. TEL.: 6&d6-130. BIZSUNAGYKERESKEDÉS Japán órák szaküzletében az emeleten. Várjuk kereskedők jelentkezését, bizsuüzletek kialakítására. Segítünk önnek a tervezésben, berendezésben, áruellátásban FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL, A DIVAT MINDIG ÜZLET! Ha elhozza a hirdetést, vásárlás esetén 10% kedvezményt kap!