Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-25 / 98. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. ÁPR. 25. Hetvenéves a füvészkert Az Egyetemi Füvészkertet hetvenedik születésnapján köszönthetjük április 29-én, délelőtt 11 órakor. Dr. Gulyás Sándor, a füvészkert igazgatója levelet juttatott el hozzánk^ s általunk hívja meg „Szeged város természetkedveló lakosságát" az ünnepre, amelyen a növénypark bejáratánál fölavatják a jeles alkalomra készült, új székely kaput. Az öt méter magas, és nyolc méter széles bejárót kovászna megyéből jött fafaragó művészek készítették. A kapu állításával a kertalapíto Györffy István professzor előtt is tisztelegnek. S végül a születésnapi meglepetés: kedden a füvészkertbe díjtalanul léphetünk be, s az üvegházak látogatóit szakvezetők kalauzolják. Életmentés a Tiszán Hogy már ezen a nyáron is kevesebb baleset történjék a Tiszán, hogy kevesebb legyen az értelmetlenül vízbeveszett gyermek és felnőtt, hogy a vakáció alatt a szülők nyugodtabban engedhessék el csemctéikat a strandra, hogy a víz mindig barát legyen és soha ne ellenség, nos ezért dolgozik immár évek óta egyre eredményesebben a Magyar Életmentő Egyesület. Az önkéntes testületnek jelenleg közel 100 tagszervezete van szerte az országban. Tagjaik között megtalálhatók vízparti önkormány­zatok, vízisport egyesületek, iskolák, egyetemisták és főiskolások, hivatásos és hobbihorgászok, halászok, hajósok és mindenki, akinek a mentés szívügye. A Magyar Életmentő Egyesület vízimentő szakbizottságában a legjobb szakemberek igyekeznek tanácsokat adni az új szervezeteknek, koordinálni a hivatásos és társadalmi szervezetek munkáját. A vízimentő szakbizottság elnöke az a Kopár István, aki a Salambo fedélzetén körbehajózta a Földet és sikerrel mentette magát a legnagyobb veszélyek közepette is. A Magyar Életmentő Egyesület eddig a Balaton, a Duna és a Tiszató fölé terjesztette ki védőszárnyait. Szeretnék, ha Szegeden is minél többen vállalnának feladatokat. Várják mindazokat, akik saját csónakjukkal, vagy a partról erejükkel, ügyességükkel segítenek embertársaikon. Az egyesület tagtoborzóját április 28-án, kedden, délelőtt 10 órakor tartják a Tisza-parti irodaházban. Számítanak egyetemistákra, főiskolásokra, testnevelő tanárokra, úszni tudókra, akik szeretnék elsajátítani a mentóúszás fortélyait. Szeretnék, ha ezen a találkozón ott lennének a búvárok és mindazok, akik evezős, vagy motoros csónakkal rendelkeznek. Szeretnék megnyerni a vízparti önkormányzatokat és azokat a szervezeteket, melyeknek strandjaik, úszóházaik, üdülőik, netán hajóik vannak a Tiszán. Az egyesület természetesen anyagi támogatást is vár, és ilyen támogatást tud adni a vállalkozó leendő életmentőknek. Szeretnék kiépíteni a Tisza hírközlési hálózatát, hogy minden balesethez a lehető leghamarabb érkezzen a segítség. SPORTJA Országos táncbajnokság Szegeden Immár hagyomány, hogy a B-osz­tályos országgs társastáncbajnok­ságot a szegedi Combat „D" táncklubja rendezi. A rangos ese­mény szombaton délután 3 órakor kezdődik az Arany János Általános Iskola tornatermében (Rókusi vízto­rony). Az ország legjobb 16 egye­sületének versenyzői mérik össze tudásukat, ahol a tavalyi győztes párt, Parragh Józsefet és Keleti Andreát is viszontláthatják az érdeklődők. A versenyt Csetkovics Csilla, az MTV munkatársa vezeti. Titkárnők klubja A Magyar Titkárnők Orszá­gos Egyesületének helyi cso­portja holnapután, hétfőn, 16.30-kor tartja összejövetelét a Komplett Kereskedelmi Rt. Vár utcai klubjában. ROSSZ HÍR Makón a lakásába kapcsolt gázfűtést kommunális célra is használta egy férfi, s ezzel mintegy 64 ezer forintos kárt okozott a Dégáz ottani kiren­deltségének. A marosleléi kiserdő széléről nyolc darab kaptárt lopott egy szorgalmas tolvaj (a kár 32 ezer forint). Nagyon meg lehetett szorulva az a betörő, aki Makó Maros­parti Sportpályájának épü­letéből 6 csomag egészségügyi papírt, és hat darab szappant lopott... Virulnak Szegeden a bicik­litolvajok: négy kerékpárt is elloptak mostanában. A (volt) tulajdonosokon még az sem segített, hogy valamennyien lezárták járműveiket. Az autófeltörők is igyekez­tek: négy gépkocsiból vittek cl értékeket. CARGO KFT. AUTÓKERESKEDÉS Szeged, Etelka sor H-6723 T.: 6225-944. Figyelem! Svájci importból származó, kiváló minőségű gépkocsik alkalmi tikon kaphatók. Ismét indul a hitelakció! Opel Omega 1.8,1987. 800000 Ft Alfa Alfa 33,1984, 315 000 Ft Lancia A112,1984, 220 000 Fl Opel Ascona 1,6 S, 1982, 245 000 Ft Opel Kadett SR, 1984, 235 000 Ft BMW 520 i, extrákkal, 1983, 425 000 Ft BMW 520 i. 1982, 355 000 Ft Citroen Visa Cabnolet, 1984. 280 000 Fl Citroen BX 14.1984, 340 000 Fl Ford Sierra 20 i.GKIA. 1988. 720 000 Ft Nissan Ferrano TD. 1991,2 400 000 Ft Alfa Romeo Alfasud TI, 1984. 125 000 Ft Szűcs EDUA RAJZA LOTTÓSZÁMOK Visszajöttek a költöző madarak A törvény kritikája 35, 48, 71, 78, 83 A Szegedi Akadémiai Bizottság rendezvényei A SZAB kémiai és gyógyszerészeti szakbizottsága és e tudományágak országos társaságainak helyi csoportjai hívták meg dr. Veress Gábort, az Európai Minőségügyi Szervezet MNB elnökét, az OMFB alelnökét, aki hétfőn, 28-án, délután 2 órakor előadást tart a SZAB-székházban. A felújított épületben már hetek óta helyet kapnak a legkü­lönfélébb tudományos rendezvények, működik a klub, de a hivatalos épület-átadási aktus csak most, kedden déli 12 órakor lesz. Az alkalomra eljön az Akadémia elnöke, dr. Kosáry Domokos és a magyar tudományos élet reprezentánsai arra is fölhasználják az ünnepélyes átadást, hogy az éppen aktuális tudományos közéleti kérdéseket megvitassák. Az iskolások képességzavarainak felderítését, illetve pedagógiai-pszichológiai eszközökkel történő megelőzését tanulmányozó munkabizottság már a harmadik rendezvényét tartja 30-án, délután fél 3 órától. Előadást tart és az általános iskolai pedagógusok konzultációját vezeti: Molnárné Schulcz Ildikó klinikai pszichológus. Az MTA Jog- és Gazdaságtudományi Szakbizottsága, valamint a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete szervez háromnapos szemináriumot, amely 30-án, csütörtökön kezdődik. Az előadások központi témája: „A kisebbségek és a katolikus egyház". címmel dr. Lévay Endre folytat nyilvános beszélgetést az új Munka törvénykönyve rendelkezéseiről április 28-án, délután 5 órakor a Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt székházában (Victor Hugó u. 5.). A beszélgetés résztvevői: dr. Dgbis Erzsébet, a Munkaügyi Bíróság elnöke, Tóth József, az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselet vezetője, Orcsik Sándor vállal­kozó, Papp Zoltán, az Éliker Rt. vezérigazgatója, akik az érdeklődők kérdéseire is válaszolnak. Beiskolázás ­hatosztályos gimnáziumba Április 29-én 17 órakor a szegedi Deák Ferenc Gimná­ziumban tájékoztatót tartanak a szülőknek és az érdeklődő diákoknak az 199293. tanévi 6 osztályos gimnáziumi osztály felvételi vizsgáiról és a képzés lényegéről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. DM AUTÓPIAC A Car-Trade Kft. megnyitotta új autókereskedését és szervizét. Vállaljuk bizományos autók értékesítését mindkét telepü nkön: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 112. (Autóklub mellett, a régi KPM helyén): Szeged, Dorozsmai út 12/B alatt. Ford Sierra 2.0 GU 1983, 350 000 Ft Lancia Delta HF tuibó, 1985, 450 000 Ft Mazda 323 1.3, GLS 1982, 250 000 Ft BMW 518 i, 1983, 390 000 Ft VWScirccco 1.6 GU, 1977, 190 000 Ft VWJctta 1.6 Diesel, 1983, 370 000 Ft Toyota Tetcel 1.3,1983, 270 000 Ft Rance Rover, 1975, 250 000 Ft Citroen BX 16TRS, 1984, 340 000 Ft VWGolf 1.6Turbodiesel. 1991, 980 000R Subaru 1.8 4 WD Combi, 1985, 450 000 Ft Nissan Cheny 1.5,1982, 145 000 Ft Nissan Stanza 1.5,1982, 250 000 Ft Szegedi kórus a Zeneakadémián Az Éneklő Ifjúság hagyományát szeretné megújítani a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, azt a mozgalmat, melyet Bárdos Lajos kezdeményezett a harmincas évek elején. Ezért - az 1934. április 28-i zeneakadémiai hangverseny emlékére - minden esztendőben április 28-át az Éneklő Ifjúság Napjaként kívánják megünnepelni. Az 1992. április 28-i esti alapítványi hangversenyt megelőző napon, hétfőn, szakmai programokat rendeznek, melyeken többek között Mezei János tart előadást és Párkai István Orbán György zeneszerzővel beszélget. Az Éneklő Ifjúság Alapítványi hangversenyre a szövetség nyolc­kórust hívott meg, köztük a szegedi Rókusi I. Sz. Altalános Iskola Kicsinyek Kórusát (Szegcdi Rókus Gyermekkar) is, melynek karnagya Czakóné Forgács Gabriella. Zeneakadémiai műsorukon közreműködik Fekete Éva (zongora), a szegedi konzervatórium tanára, Gárdián Gábor (gordonka), a zeneiskola tanára és Hlubina Nóra (furulya), a konzervatórium hallgatója. Az ünnepi hangversenyt a televízió egy későbbi időpontban felvételről közvetíti. Filharmóniai hangverseny Haydn: Az évszakok című oratóriumát adja elő hétfőn este a Szegedi Nemzeti Színházban a helyi szimfonikus zenekar és a Vaszy kórus. A Filharmónia 19.30-kor kezdődő bérleti hangversenyét a korábban itt működött dirigens. Cser Miklós vezényli, az enekes-szólisták: Iván Ildikó, Wendler Attila és Szüle Tamás. Terelőúton, a Retek utca helyett Hétfőtől, április 27-től terelő­úton járnak a Volán Ml4, 20, 21, 21Y jelzésű autóbuszai, mert a Retek utcában csatorna­építés és burkolatjavítás kez­dődik. Emiatt üzemkezdettől, várhatóan több napon át a Szamos utcán és a Budapesti körúton mennek a buszok, de megállóhelyeik nem változnak. ÁPRILIS 29-én ismét Forrás Biznisznap a Forrás mene­dzserklubban! Figyelje a követ­kező Délmagyarországot! (x) '^Nj 6-666. Y autómentes, Változatlan tarifával! A RADIO „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Magángyűjtő, aki nem magának gyűjt. Vasárnap: A Távol-Kelet magyar szemmel. Szerkesztő: Olajos Csongor. „Hallgassa Ön is, önnek is szól!" mindennap 16-18 ára kőzött a 14,9 MHz-en SUBlliSíotlámatólI MADÁRKALENDÁRIUM Április 25. Kerti poszáta Az előző két poszátafajhoz hasonló testnagyságú madár. Hátoldala egyszínű barnásszürke, alsó fele világosszürke. Tollazata egyszerű, nincs rajta feltűnő jel, de hosszan tartó szép énekéről felismerhető. Hazánkban leginkább a folyó árterek buja ligeterdeiben költ. Olykor előfordul elegyes erdőkben, nagyobb parkokban is, de az ember közelségét kerü li. A telet Közép- és Dél-Afrikában tölti. Fészkét nagyon alacsonyra építi növényi szálakból és vékony gyökerekbői. A fészekcsészét szőrszálakkal béleli. 4-5 tojásos fészekalja május második felében teljes. Védett! Ezen a napon érkezik még a fehérkarmú vércse. Április 26-án érkezik a lappantyú. Fairtás...? Nem! Aggódó hang szólt a tele­fonban: a Kereszttöltés utca zöld sávjából kiszedik a fá­kat! Utánajártunk, s meg­tudtuk, hogy nincs szó mód­szeres fairtásról. A város­gondnokság megbízásából egy kft. fákat telepített a zöld sávba. A megrendelő a környezethez alkalmazkodó hagyományokat követve platánültetést kért. A platánok közé azonban „kakukktojásként" hat török mogyorófa került. Ezek nem illenek a fasorba, ezért most kiemelik őket onnan, s a Gyík és Selyem utca közé teszik földbe ismét. A ki­szedett fák helyére ősszel telepítenek platánokat. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Túlnyomóan napos idő várható. Időnként gomolyfelhő-képződésből legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Helyenként megélénkül a nyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 27 fok között alakul. D METEO AS­w (| | E \feno& %

Next

/
Thumbnails
Contents