Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-25 / 98. szám
14 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. ÁPR. 25. Szegeden dől el az ötödik hely Két Bartók- és két Keszthelyigólt hozott az első öt perc. Aztán Tenke és Ördögh góljaival már megugrani látszott a Szeged, de a 7. percben megszólalt a nézőtéren az ébresztőt fújó hazai kórus, és a Bányász 3 perc alatt fordított is. Mindez nem tartott sokáig, mert a komlói kapuban a beteg Sevcovot helyettesítő Kulcsár semmit nem fogott, s ugyanígy járt a már a 10. percben helyére beállt újonc cserekapus. Fala is. Bartók ós Avar járt az élen a góllövésben, dc hiába vezettek rendre a vendégek, védekezésük gyakran lyukas volt, így nem tudtak komolyabb előnyre szert tenni. 9-9 után a félidő utolsó tíz percére változott a helyzet. A szegediek kapusa fogott néhány lövést, és ez elég volt a Bartók-vezérelte szegedieknek, hogy 16-13-ig jussanak. A lefújás előtt azonban éppen a játékmestert állították ki két percre, s ez alatt megint felzárkózott a Komló, majd a KÉZILABDA NB I. második játékrész első támadásából egyenlítettek is. Bartók ekkortól emberfogót kapott, s ez annyira megzavarta a vendégeket, hogy sorra adták el a labdákat. Tíz perc alatt csak egyszer találtak a hálóba, és 20-17-re fordított a Komló úgy, hogy közben három ziccert is kihagytak. Ettől kezdve a vendégek csak kocogtak a hazaiak után, bár Tenke és Avar ekkor is lőtték a gólokat, de nem tudták csökkenteni 3 gólos hátrányukat. Hét perccel a lefújás előtt a komlói Keszthelyi tizedik góljával 25-22 volt az állás és a hajrában sem változott a különbség. Az első félidőben úgy tűnt, az összefogottabb szegediek megszerzik az ötödik helyhez szükséges harmadik győzelmüket. A második félidő első tíz perce azonban mindent megváltoztatott, s mivel a Komló kikapcsolta a játékmester Bartókot, végeredményben biztosan nyert. De így is csak 2-l-re tudta módosítani a két csapat egymás elleni győzelmi arányát, s a szegediek szerdán, hazai környezetben esélyesebbek a számukra ötödik helyet jelentő győzelem megszerzésére. Komlói Bányász-Tisza Volán 30-27 (15-16). Komló 800 néző, vezette: Marosi, Török. Komló: Kulcsár - Szentes 3, Takács, Tolsztih 3, Kuzmicsov 4, Papp 2, Bognár 4. Csere: Fata (kapus), Keszthelyi 10 (4), Németh 4. Edző: Kovács László. Szeged: Fekete - Oszlánczi 1, Tenke 6 (1), Bartók 5, Mezei 4, Ördögh 2, Avar 7 (3). Csere: Dobos (kapus), Sándor 1, Szinkó 1. Edző: Kővári Árpád. Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 4/4. GRÜNWALD GÉZA FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Futóversenyek és kerékpáros-csúcskísérlet E hét végén (26-án, vasárnap) Budapesten ismételten megrendezik a nagy hagyományokkal rendelkező Vivicitta— Kontrax Városvédő Futást, ahol a 12 km-es táv teljesítése után az első 30(X) célba érkező trikót kap. Rajt 10.30-kor a Palatínus strand elől. Április 30-án délelőtt 11 órakor Budapesten a Millenárison Kropkó Péter triatlonista csúcskísérletet jelent be 200 km-es pályakerékpározásban. Az MHB 100 ezer forintot ajánlott fel a csúcs megjavításáért. ami - Kropkó Péter döntése értelmében - a Magyar Triatlon alapítványt gazdagítaná. Igaz, hogy az IBUSZ Budapest Maraton még odébb van, de fontos információ, hogy a helyi IBUSZ-irodákban e hét végéig lehet nevezni. Ezt követően akinek szándékában áll lefutni a több mint 42 km-es távot, már csak Budapesten jelezheti részvételi szándékát. SZVSE-Móraváros rangadó a megyei I. osztályban Szombaton már bajnokot avatnak? Szökik az SZVSE és a Móraváros - állapítottuk meg a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulója után állandó mellékletünkben, a Dél Sportjában. A két kiváló szegedi csapat valóban „elment" a mezőnytől, hiszen a 36 pontos Szegedi VSE-t és a 35 ponttal rendelkező Móravárost követő Tápénak csupán 32 pontja van. Szombaton 17 órától a két listavezető az SZVSE-stadionban randevúzik egymással, és sokak szerint dr. Tóth János és Tóth Lajos gárdája a tavaszi idény legizgalmasabb mérkőzésén dönt majd a két bajnoki pont (vagy inkább a bajnoki cím?) sorsáról. Ha a vasutasok nyernek, a folytatásban már aligha lehet őket megszorítani, ha viszont a Horgosi úti csapat diadalmaskodik, nyílt marad a verseny. Vagyis ennek a meccsnek az átlagosnál lényegesen nagyobb tétje van... * Döntetlen a lengyelek ellen LABDARÚGÁS A magyar teremlabdarúgóválogatott harmadik mérkőzését játszotta csütörtökön este a valenciai világbajnoki selejtező tornán. Both József csapata Lengyelország ellen 3-3-as döntetlent ért el I—l-es félidő után. A szakvezető az MTI-nek elmondta, hogy a találkozón a magyar gólokat Pribeli (2) és Pfeffer szerezték. A befejezés előtt nem sokkal még 3-1-re vezetett a csapat, ekkor jött fel a vetélytárs, és egyenlített. „Nagy lehetőséget szalasztottunk el. Ha nyerünk, már továbbjutók vagyunk. Ez nem sikerült. Még van reményünk, de ehhez vasárnap mindenképpen győznünk kell a Független Államok Közössége ellen. Az eddigi három mérkőzés alapján azt mondhatom, játékosaink a találkozók végét nem bírják, elsősorban idegileg fáradnak el, s ez „hozza fel" az ellenfelet. A csütörtöki másik mérkőzésen: Spanyolország-FÁK 5-3. A tornán Spanyolország vezet 4 ponttal. A további sorrend: 2. Lengyelország 4, 3. Magyarország 2, 4. FÁK és Csehszlovákia l-l. Pénteken pihentek a csapatok, szombaton a magyar válogatott nem lép pályára, a továbbjutás kérdése a vasárnapi zárómérkőzéseken dől el. Elfogadható rajt A koppenhágai Európa-bajnokságon elfogaható rajtott vett a magyar kötöttfogású birkózóválogatott, noha tegnapi, erősen elnyúló műsorban Hamzók József (52 kg) és Rizmajer György (82 kg) kiesett a további küzdelmekből. Különösen Hamzók búcsúja kellemetlen, mert kiesésével a magyar válogatott 52 kg-ban nem képviseltetheti magát az olimpián, mivel a kontinensbajnokság egyben kvalifikációs verseny Barcelonára. A többiek vegyes mérleggel zártak, ám feltétlenül dicsérendő Faragó, Bódi és Komáromi lendülete. Repka ugyancsak kitett magáért, aki taktikusan tör előre, s tőle akár EB-döntő is elképzelhető. Hosszú hányódás után végre megtalálta önmagát Faragó, aki nem hibáztatható azért, hogy a lengyelek olimpiai ezüstérmese, Glab könyökficama miatt a kórházban fejezte be kettőjük csatáját. Komáromi selejtezóágán a nagy favorit Olejnyik (FÁK) két vereséggel egy döntetlennel és egy győzelemmel megúszta a kiesést. Diáksport # Az elmúlt napokban Hódmezővásárhelyen rendezték meg a leány kosárlabda diákolimpiát, ahol a következő eredmények születtek: 1. Deák Ferenc Gimnázium (Szeged), 2. Horváth Mihály Gimnázium (Szentes), 3. Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely), 4. Vásárhelyi Pál Szakközépiskola(Szeged). • Április 28-án (kedd) 15 órai kezdettel az általános iskolások részére olimpiai szellemi vetélkedőt rendeznek a megyeházán. A középiskolások másnap, ugyanott bizonyíthatják felkészültségüket. Egy búvárklub az életben maradásért kapálódzik „A mi hobbink sem veszélyesebb, mint az autósport" - Ahhoz képest, hogy már három éve „él" a Manta Természetfotós és Könnyűbúvár SC, valóban keveset tudnak rólunk az emberek - kezdte beszélgetésünket Gajó Gusztáv István elnök. - „Ismeretlenségünknek" vélhetően az a magyarázata, hogy nem foglalkozunk versenysporttal, hanem csak szabadidőnkben és „hobbi szinten" búvárkodunk. - Hányan és hol teszik ezt? mt^mmm - Közel fél száz tagja van az egyesületnek, és bevallom, főként a nyílt vízen érezzük otthon magunkat. Szívesen tisztítunk uszodai lefolyókat is (cserébe alkalmanként „fedett pályás" gyakorlási ' lehetőséghez jutunk), és az sem okoz gondot, ha víz alatti fényképeket és videofelvételeket rendelnek tőlünk. - Ezek szerint ezt a különleges sportot munkaként (is) űzik? - Valahogy úgy. Bár a feltételes mód mostanában indokoltabb lenne... Nemrég negyven cégnek küldtünk levelet és kértük őket, hogy valamilyen módon - akár pénzzel, akár munkalehetőséggel — támogassanak bennünket, ám sajnos egyetlen választ sem kaptunk. - Tehát nem nyomasztja a Mantát a pénzbőség... - Ez az igazság. Tulajdonképpen két esélyünk maradt az életben maradásra és az előrelépésre. Alapító tagjai vagyunk a Egészen a közelmúltig azt hittem, hogy Szegeden csak „egyféle" búvársport létezik. Gyémánt Imre, Ginczinger Edit, Savanya Norbert, Balassa Judit, Kanyó Dénes neve és közös munkájuk eredményei tudatosították bennem, hogy a „murénás" (uszonyos és) búvárúszókat érdemes ,jegvezit1". A napokban olyan fiatalemberek kerestek fel a szerkesztőségben, akik ugyancsak egy helyi búvárklub tagjai, és akikről valamilyen rejtélyes oknál fogva eleddig nem sokat hallhattak a szegedi sportbarátok. Magyar Régészeti Társaság búvár szekciójának, és ennek köszönhetően szorosabb kapcsolatot alakíthatunk ki a Móra Ferenc Múzeummal. Bízom benne, hogy az együttműködés kölcsönösen előnyös lesz. A másik reménysugár: a Magyar Mentőúszó Egyletnek alighanem szüksége van olyan „szakképzett" vízi emberekre, mint amilyenek a Manta SC tagjai..., - Az már álmaink netovábbja lenne vette át a szót Pintér Tibor -, ha az önkormányzat egy akármilyen kicsi irodahelységgel „meglepne" minket. „Ellenszolgáltatásként" természetesen bármikor segítenénk a városnak, például vízi rendezvények zavartalan lcbonyolításásban. - Biztosan kérdezték már Önöktől, de engem is izgat: nem félnek a mélyben? - A búvárkodásban az a legszebb, hogy az ember teljesen magára van utalva - felelte átszellemülten Gajó Gusztáv István -, de ha valaki betartja a szabályokat, nincs mitől tartania. - Higgye el, ez a sport semmivel sem veszélyesebb, mint az autózás - győzködött Pintér Tibor. - Tragédiák természetesen nálunk is történnek (előző elnökünket, dr. Frankó Andrást például Gö<•>•••••• rögországban búvárkodás közben érte a halál), ám aki egyszer is belekóstolt ebbe a csodálatos hobbiba, nehezen tudna elszakadni tőle... - Sokan jelentkeznek Önöknél? — Sajnos (vagy hála istennek?) szelektálni kell a búvárjelöltek között, annyi az érdeklődő. Pedig — ezt nem elriasztásként mondom - egy felszerelés több tíz esetleg száz ezer forintba kerül, és minden tag abszolút önellátó. Örülnék, ha a gyakorlottabb búvárokra a sportturizmussal, a vízi túrák szervezésével foglalkozó szakemberek is felfigyelnének, hiszen például az oktatásban komoly segítséget nyújthatnának nekik. Akik úgy érzik, hogy együtt tudnának dolgozni velünk, vagy egyszerűen csak érdeklődnek a búvársport iránt, a következő címen érhetnek el bennünket: Szeged, Pf 1094. R.J. A. Toborzó Az 1992/93-as tanévben a városi sportigazgatóság és a Makkosházi Általános Iskola szervezésében labdarúgóosztály indul a Makkosházi Általános Iskolában. Olyan harmadikos fiútanulók jelentkezését várjuk, akik 1982. 08. 01. után születtek és kedvet éreznek a labdarúgás iránt. Az osztály létszáma 22-28 fő. A heti testnevelési órák száma délelőtt 5, ebből 3 óra speciális labdarúgó-foglalkozás, a többi órákon pedig a diákok a testnevelési tanterv követelményeit sajátítják el. Választható idegen nyelv: angol, német, francia, Délutánonként heti 1 foglalkozás az iskolában, 2 foglalkozás a helyt sportegyesületekben lesz. Az osztályfőnök és a szakmai munka irányítója: Lóczi István testnevelőtanár, labdarúgóedző. Érdeklődni az iskolában (telefon: 56-132) Tóth István igazgatónál, illetve a városi sportigazgatóságon (telefon: 13-347) Tamás Sándor sportigazgató-helyettesnél lehet. Jelentkezés és kiválasztás 1992. április 28-án és 29-én 14.30-16 óráig a Kisstadion füves pályáján lesz. Puskás Glázer keretében Glázer Róbert, az utánpótláskorú labdarúgók szövetségi edzője nem tétlenkedik, megkezdődnek a közelgő EB-selejtezők előtti közös foglalkozások. Tudott, az A-válogatott jövő szerdán Ungváron lép gyepre, a 21 évesek pedig (ugyancsak szerdán) 11 órakor a III. ker. TVE ellen játszanak edzőmérkőzést. Glázer Róbert keretet hirdetett. Jelöltjei vasárnap 10 órakor randevúznak az MLSZ-ben, és ezzel veszi kezdetét az „összetartás". A kerettagok: Tóth (ZTE), Elbert (KispestHonvéd FC), Lőrincz (PMSC), Juhár (Vasas), Szabados (Kispest-Honvéd FC), Szekeres (Ferencváros), Lantai (Veszprém FC), Salacz (Videoton-Waltham), Sebők (Tatabánya), Szilveszter (Vasas), Puskás (Szeged), Bekő, Dubecz (mindkettő Videoton-Waltham), Halmai (Kispest-Honvéd FC), Szabó T., Hármori FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Puskás István, a Szeged SC középpályása változatlanul élvezi a bizalmat (mindkettő MTK), Horváth F. (Videoton-Waltham), Tiefenbach (UTE), Vajda (Videoton-Waltham), Zsámán (Balatonfüred).