Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-17 / 92. szám
DÉLflAGY PÉNTEK, 1992. ÁPR. 17., 82. ÉVF. 92. SZÁM A: 1910-BEN Államigazgatási felügyelet alatt Visszaélések a Szegedi Nyomdánál? Eseti ügyeket is tárgyalt a héten az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa. így megtiltotta a Ganz Kiskunhalasi Befektetési és Vagyonkezelési Vállalat átalakulását. A szivattyúkat, szerszámokat, utánfutó-alvázakat gyártó és javító cég államigazgatási felügyelet alá került, akárcsak a Szerszám Gépipari Művek. Az állami vagyon sérelmének gyanúja merült fel a Szegedi Nyomdánál. A vizsgálat igazolta a feltevést. A cég államigazgatási felügyelet alá került, akárcsak a Kanizsa Bútorgyár, ahol viszont a vállalati tanács vált működésképtelenné. Az államigazgatási felügyelet alá vonás itt is azt jelenti, mint a többi esetben, vagyis vállalati biztos veszi át a cég ügyeit. Az AVÜ vezető testülete a vállalati biztost felhatalmazta arra, hogy másfél hónapon belül dolgozza ki, és terjessze az igazgatótanács elé a cég privatizációs elképzeléseit. (MTI) Zavarban az igazgató A Magyar Távirati Iroda híre, miszerint visszaélések történtek a Szegedi Nyomdában, és emiatt államigazgatási felügyelet alá vonták a vállalatot, a cég vezetőinek volt a legnagyobb újság tegnap, késő délután. Elsőként Kónya Antal műszaki igazgatót sikerült telefonvégre kapni, aki a hír hallatán, hatalmas sóhaj után, mindössze így kommentálta az esemény: - De hiszen ez döbbenetes! - Azt akarja mondani, tőlünk hallja először ezt a hírt? - Igen, azt. - Elképzelhetőnek tartja, hogy a cég második embere nem tud egy ilyen fontos hírről? * - Nem. Ertetlenül állok előtte, mást nem mondhatok. Fél órával később, egy tárgyalás befejezése után, maga az igazgató, Molnár Tibor hívott vissza, természetesen időközben helyettese már értesítette a hitről. - Ön hogyan kommentálná az AVÜ igazgatótanácsának minapi döntését? - Sem én, sem a munkatársaim nem tudnak semmiről. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, miért döntött így az ÁVÜ. Egyszerűen nem tudok mást mondani, mint hogy zavarban vagyok. - Elképzelése sincs? - Nincs. Legutoljára valamikor szeptember-október táján jártam az ÁVÜ-nél. - Esetleg a Szegedi Nyomda privatizációja körül lehetnek bonyoldalmak? - Nem hiszem. Egyelőre csak az átalakulási mérleg készült el. Nemrégiben írtam egy levelet az ÁVÜ-nek, hogy a Szegedi Nyomda szeretne visszakerülni az első privatizációs lépcsőbe. De hogy ez lenne a válasz, azt nem hiszem. És vajon milyen visszaélésekről lehetne szó? Itt áll a nyomda, rjgm hordták szét a kutyák. S ha már kutyáról van szó, ma megpróbáljuk tovább követni a témát, mint buldog a nyomot. Tegnap, késő délután ugyanis hiába kerestük az ÁVÜ több vezetőjét is, vagy tárgyaltak, vagy házon kívül tartózkodtak. Talán ma több szerencsével járunk... R.G. —\ MÉGIS: MSZDP-KONGRESSZUS. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagsága készül a párt április 25-26-án tartandó, rendkívüli kongresszusára - hangsúlyozza az a közlemény, amelyet a Mérleg utcában székelő MSZDP juttatott el az MTIhez csütörtökön. —x NADZS1BULLAH afgán államfő elmenekült az országból - jelentette be az afgán kormány. - AZ ANGOL QLF.EN EGYÜTTES egymillió fontot adományozott az AIDS elleni küzdelemre egy jótékonysági alapítványnak. Húsvéthétfőn tartják a londoni Wembley Stadionban a Freddie Mercury AIDS-tudatossági emlékkoncertet, amelyet a világ szinte valamennyi televíziója is közvetít. — v NYOLCVANHÁROM -mjí éves korában New York-i lakásában kedden elhunyt a boogie-woogie koronázatlan királya, Sammy Price. "•X EGY STRADIVARIHEGEDŰ ára több millió dollár, ám az elektronikus cikkekkel kereskedő és azokat szervizelő Forval japán cég ingyen is kölcsönadja a hangszert. Aki szeretne hozzájutni, nyerje meg azt a hegedűversenyt, amelyet októberben rendez a japán cég... A hangszert az első helyezeit két évre térítésmentesen megkapja. TILTÁS. A közvélemény nyomására Amszterdam városának tanácsa radikális környezetvédő programot fogadott el: a döntés értelmében a kikötőváros történelmi központjából gyakorlatilag kitiltják a gépkocsikat. HAT EMBER HALT MEG szerdán Németországban bányaszerencsétlenség következtében, a Dortmund melletti Bergkantenben. Szakemberek feltevése szerint gázrobbanás volt a szerencsétlenség oka. A hat bányász holttestére 800 méter mélven találtak rá. ORSZÁG HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ARA: 9,60 FT Lábdobogással tiltakoztak a természetvédő gyerekek AJÁNLAT Lábdobogással tiltakoztak a gyerekek Szeged város polgármesterének válasza ellen, amelyben Lippai Pál nem tudta garantálni, hogy a megépítés előtt álló harmadik körút nem megy keresztül a Vadaspark melletti tavon. Visfcont önfeláldozó módon, tapssal érveltek amellett, hogy a ligetet szennye-, ző Vidám Park kerüljön át a Tisza-parti város külterületére, még ha így nehezebb is lesz megközelíteni. A Szegeden megrendezett ötnapos környezetismereti tábor csütörtöki záróprogramján már a gyermekalkotók tárlatán bemutatott rajzok, festények is kérdésként feszültek a felnőtt vendégek előtt. Az általános és középiskolás korú gyerekeket mindenekelőtt a vizek és a levegő szennyezettsége, a hulladékgyűjtés, illetve a hulladékszelektálás megoldatlan része, valamint a kóbor állatok sorsa foglalkoztatta. A fórumon Csonka Csabáné, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselője elmondta: a tárca határozott szándéka, hogy támogatja az alaptanterven belül a környezetvédelmi nevelést, segíti az úgynevezett zöldiskolák létrejöttét, amelyek jó példával járnak elöl a természetvédelemben. A tanulók ugyanakkor gazdái és szószótói lennének az intézménynek és elveinek. Öt nap alatt, színes programok keletében ismerkedtek a régió természetvédelmi értékeivel és környezetvédelmi gondjaival a táborozó gyerekek. Átvilágítva, avagy „műtétek" az orvosegyetemen 4 „...jó esélyeink mutatkoznak egy elméleti klinikai tömb felépítésére" Morzsák a Bibliából 5 „Nagypéntek van... A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt..." „Nem mondtunk le a bajnoki címről!" 6 Ma délután 5 órakor a Lila iskolában: * Papíron Sc-Kaposvár Ma este: János passió 20 Bach müve lesz a nagypéntek ünnepi előadása a Szegedi Színházban FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Költségvetésröntgen Nem az egészségügy a legszegényebb Az alpolgármesternő irányítása és felügyelete alá tartozik a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika és a sport. Egyetlen közös vonásuk: a pénzszűke - mondhatni inkább - a pénzhiány. A szegénységi rangsorban melyik áll az élen ? - kérdeztem dr. Ványai Évát mielőtt - ez alkalommal - csak két területről, az egészségügyről, illetve a szociális ellátásról beszélgettünk részletesen. - A sport vezeti a szegénységi listát. Követi az oktatásügy, majd a kultúra, a szociálpolitika. Ebben a körben viszonylag a legjobb anyagi helyzetben az egészségügy van. Nem az ott dolgozók bérét illetően - hiszen az köztudottan rendkívül alacsony -, hanem a város biztosította fejlesztési és műszervásárlási összegeket tekintve. A fejlesztésekre ugyanis tavaly és az idén többet költöttünk-költünk, mint az elmúlt öt évben összesen. (Folytatás a 3. oldalon.) Az embercsempészek után jönnek a kábítószer-kereskedők A hazai és a nemzetközi politikai változások hatására hazánk egyrészt célországa, másrészt tranzitútvonala lett az embercsempészetnek. Ami egyébként az utóbbi két évben olyan méreteket öltött, hogy a határőrség a régi, hagyományos módszereivel és a tíz év óta változatlan létszámával egyedül nem képes megbirkózni mondta Körinek László, • a Belügyminisztérium rendészeti hivatalának elnöke az orosházi határőr kerületben napokban tartott nemzetközi sajtókonferencián. Hovatovább tarthatatlan körülmények között végzik egyre nehezebb feladataikat a határőrök. A rendőrség felajánlotta együttműködését, ez azonban azt jelenti, hogy más fontos, közbiztonsági területekről kellett elvonni a rendőri erőket. Az utóbbi két évben több mint 48 ezer tiltott határátlépési ügyben kellett intézkedni. Tavaly a hazánkba szökött személyek 60 százaléka embercsempészek, illetve segítők közreműködésével jutott az országba - tájékoztatta az újságírókat Karacs Károly, a Határsőrség határőrizeti főosztályának vezetője. Elsősorban Románia irányából aktivizálódtak az embercsempészek. A szomszédos ország a Nyugat-Európába irányuló migráció délkelet-európai gyűjtőhelyévé vált. Túrós András vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója az illegálisan hazánka érkező külföldiek és az elkövetett csűncselekmények emelkedése közötti összefüggésre hívta fel a figyelmet. A kialakult szervezett bűnözési góc, a csempészkapcsolatok erősödése után hamarosan számítani kell arra. hogy hazánkat is eléri a kábítószer-kereskedelem. Magyarország és az európai országok idegenrendészeti elképzelései a probléma megoldásra hasonlóak: olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel az alkotmányozásnak és az európai normáknak, továbbá alkalmas ajánlásként vehető figyelembe az eurojog kidolgozásánál. Modor Olvasom mostanában rendre különböző, arra hivatott cégek képzőkurzusaira az invitációt. Nem csekély összegért a járatos tanácsadók megtanítják a polgárt öltözködni, viselkedni, s ekkor már valóban az új időknek új dalait kotta nélkül ismerő úriember ismerszik meg-benne. Onnantól van ki az „Üdvözöllek!" míves köszöntést használja szinte kizárólagosan, s valószínűleg azokat is üdvözli, akiket egyébként esze ágába se jutna ily nagyon megtisztelni. Ugyan, kérlek, mi ebben a baj ? Hallani vélem máris az aggályos barát hangját: nem érdemes kimutatni érzéseket, de jóformán még enyhébb fenntartásokat sem. A véleménnyel csínján, és tanuld meg, csekélyke jómodorral sokkal többet el lehet érni. innentől kezdve komolyan elgondolkodom. vajh', mit is jelent a megnyerő külső, a magabiztos fellépés, s mindezzel együtt ha úgy tetszik a jómodor. Körül kell járni a kérdést, mert alighanem ez vezet a jól kiépített kapcsolatokhoz, a kölcsönös segélynyújtás kispolgári módozatához, s növeli a túlélés esélyeit. Nem örülnék a kérdésnek, hogy mit is kell túlélni, mert a túlélnivaló mindig konkrétan jelentkezik. Mindig azt kell tehát túlélni, amit a pillanatnyi körülmények az ember számára teremtenek. Viszont mind gyanúsabb számomra: csak a túlélőknek lehet igazuk. Megtanultak alkalmazkodni, s a megnyerő modor, az elvárható küllem segédletével könnyen búcsút intenek szociálizmusnak, de ugyanígy ha szükségeltetik, a kizsákmányoló elvekkel és gyakorlattal hasonlóan könnyen szakítanak. Viszonyítás dolga, persze, ki a megnyerő, a jómodorú. Mert ahhoz kell hasonlítani, aki nem megnyerő és rossz a modora. Az utóbbiakat nem érdemes drága képzésben részesíteni, mert eredendően nem hordozzák magukban a jómodor csíráit. Ők azok, akik csinovnyikul leprüszkölik naponta a főnöküket, s azután szenvedve hazavánszorognak és meghalnak. Mindannyiszor. BECSEI PÉTER