Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-02 / 79. szám
6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. APR. 2. Szegeden tárgyalt az Akadémia elnöke (Folytatás az 1. oldalról) gyilkos lépés lenne". A legjobb kutatók külföldre mennének (Amerikában ma 3 ezer magyar származású felsőoktatási szakember működik). Ha egy szegény ország nehéz pénzen okos gyerekekből fölnevel kitűnő szakembereket, aztán ingyen más, gazdag ország rendelkezésére bocsátja őket, nem cselekszik normálisan. A magyar tudományosságot, a kutatási hálózatot és szervezettséget világszerte elismerik; akik itthon minderről másképpen nyilatkoznak, nem ismerik a helyzetet és lebecsülik a magyar eredményeket. Az Akadémia Atheneum programja tartalmazza azokat a fejlesztési "^irányokat, amelyek alkalmasak a szellemi tőke legésszerűbb itthoni hasznosítására, s tekintetbe veszik a világbanki ajánlatot, miszerint a kutatóintézeteket és az egyetemeket együttműködésre kell bírni. A program nincs ellenére az egyetemeknek, ezt mutatta a szegedi találkozón fölmerült számos jó ötlet, együttműködési javaslat is - fejezte be tájékoztatóját Kosáry Domokos. sTr Tankönyvárak sorsa Előreláthatólag április végére tisztázódik, hogy emelkednek-e jövő tanévtől a tankönyvárak, s ha igen, milyen mértékű lesz a drágulásuk - tudta meg az MTI a Művelődési és Közoktatási Minisztérimban. Elmondta, hogy még nem fejeződött be a jelenleg használatos általános-, illetve középiskolai történelem, magyar és földrajz tankönyvek tartalmi felülvizsgálata. Az sem dőlt még el, hogy a tankönyvek támogatására fordítható összeget a minisztérium hogyan osztja meg a felső- és a közoktatás között. Táncról táncra Fonó - két ülésben FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ így járják a bonchidait - Hencidától Bonchidáig... Április elsejére fordulván akár játékos szókavalkádra lenne mód, mivel az üllési Fonó Táncegyüttes ez időben tartotta folklórbemutatóját. A jelesül összeállított, két részes műsor a szegedi Tantusz művelődési házban zajlott. Természetszerűen telt ház előtt - s ez a „teleFono" olaszos szóhangzásra forgatható -, minősítő program előtti próbatételként. Ebből pedig következik, hogy az együttes másodízben is színpadra állítja műsorát, majdan odahaza Üllésen. Addig bízvást mondhatom a program láttán: jó esélyük van a jövő szombaton, Bonyhádon sorra kerülő területi minősítő versenyen megerősíteni a korábbi versenyen elnyert aranyfokozatot. Az üllési Fonó Táncegyüttes fennállása óta a legutóbbi időkre a jó nevű amatőrcsoportok élmezőnyében állandósította helyét. Hangsúlyozva az Üllési Áfész fenntartói áldozatvállalását. Nagy Albert művészeti irányításával, s az üllési, tánccal felnőtt táncosok, köztük Kucska László és Nagy Róbert nevelői közreműködésével elismerést érdemlő szinten reprodukálják a néptáncdialektusok legszélesebb köréből merített koreográfiákat. A kedd esti bemutató erről tanúskodott, a játékosság, könnyedség és az elegancia ötvözetében. Pedig igen kemény kenyérkereső munka mellett élnek megtartó kedvtelésüknek, a táncnak az üllési Fonó fiataljai. Természetes, a színpadi produktumnál már senki sincs ilyesmire tekintettel. Lényegében nincs is szükségük a műsorösszeállítással ennek emlegetésére. Csupán azt a nehéz helyzetet érzékeltetném, ami egy korántsem túlméretezett községben a néptáncos utánpótlás folyamatosságát meghatározza. Valójában tehetséges lányok és fiúk táncolnak az apróbbak között: Foltin Jolán Somogyi játékok és táncok koreográfiájának előadása, vagy a Nagy Albert-féle dunántúli táncok jelezték ezt. A korkülönbség, s a fiúk tudásbéli egyenetlensége azonban zökkenő az utánpótlás biztosításában. A tizenöt koreográfiát elevenítő szegedi összeállítás a Fonó egészének életképességét bizonyítja. Az első részből talán a Palóc táncok és a Tardonai leánytánc kíván külön említést. Hozzávéve a Bittó Nándor vezette zenekar pazar hangzású bonchidai válogatását. A szünet után Kucska László táncos koreográfus-próbájaként „ Viselem a román király fegyverét..." címmel további érlelésre, rövidítésre és csiszolásra érdemes kalotaszegi koreográfiát láttunk. A változatos Fonó-est fináléját különöst jó érzékkel választották: láthatóan nagy kedvvel táncolják az üllési felnőttek Juhász Zsolt udvarhelyszéki koreográfiáját. BECSEI Mesés India Családi hétvége a Százszorszépben A Szegedi Magyar-Hindu Jóga Védanta Társaság és a Százszorszép Gyermekház közös szervezésében - a Családi hétvége programsorozat keretében - április 4-én, szombaton, délután 4 órától este 7 óráig India sajátos kultúrájával, a kontinensnyi ország szokásaival, hagyományaival ismerkedhetnek az érdeklődők a Kálvin téri gyermekházban. A gyerekeket indiai játszóház fogadja, ahol a Délmagyarország fotóriporterének, Somogyi Károlynénak diaképekkel illusztrált előadását hallgathatják meg. Ezt követően teaház és fotókiállítás várja őket, majd izgalmas dzsungeljáták következik, melynek címe: „Szabadítsuk ki Máuglit a majmok fogságából". A játék alapjául természetesen Kipling műve, A Dzsungel könyve szolgál, amelynek filmváltozatát is vetítik. A legkisebbeket a mesesarok várja, indiai mesékkel. A szervezők a felnőtteket is várják, jógaesttel, melynek témája: Jóga a mindennapi életben. Indiai jógaútjáról Nagy József tart előadást; ezenkívül videovetítést is láthatnak az érdeklődők, és megismerhetik India mestereinek spirituális tapasztalatait és tanításait, mégpedig költeményekben és zenében. Ez utóbbit Paramhansa Swami Maheshwarananda tanítványai adják elő. A szervezők a rendezvény teljes bevételét a jugoszláviai menekült jógázók javára ajánlják föl. „Magyarság a XXL században" A Magyar Köztársaság Kormánya megalakulásának 2. évfordulója alkalmából a Haza és Haladás Alapítvány pályázatot ír ki egyetemi és főiskolai hallgatók számára az alábbi témákban: 1. A települési önkormányzatok tulajdoni szerkezete, működésük lehetséges keretei. 2. Magyarságtudat - európaiság a XXI. században. 3. A Köztársaság Alkotmánya az ezredordulón. 4. Az élet védelme? (művi vetélés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer!) 5. Gazdaság + technika = környezetvédelem. Pályadíj témánként 100 ezer forint,. A pályázatokat 1992. május 30-ig a Haza és Haladás Alapítvány címére (1066 Budapest, Jókai u. 12.) magyar nyelven, 2 példányban kell beküldeni. A Miasszonyunk rend iskolája Megnyílhat, de nem bővülhet? Az épület átadásáról indított tárgyalások jó ideje folynak és haladnak - ugyan, a főiskola vezetősége és a rend nővérei között, de most mindkét fél megtorpanásról beszél. A főiskola kezdetként felajánlotta, hogy amennyiben az érintett tanszékeket sikerül elköltöztetni a Bem utcai egykori honvédségi épületbe, úgy a rend iskolája a Szentháromság utcában - 9 tanteremben - megkezdheti működését. A javaslatot a rend nővérei elfogadták, és még mielőtt annak feltételei teljesültek volna, de a beiskolázás biztosításától sürgetve, már elvégezték a beiratást egy-egy első, második, harmadik és negyedik alsó tagozatra és egy gimnáziumi osztályra. Az osztályok megteltek, de megteltek a tantermek is, s ez azt jelenti: egy év múlva, az újabb osztályoknak a főiskolai épületben nincs kilátás férőhelyre. Az elakadt tárgyalásról dr. Szalay István főigazgató és Lépes Katalin nővér véleményét kértük ki. Az alaphelyzet ismert, mondhatni, napjaink velejárója. A Miasszonyunk rend iskolanővérei a piaristákhoz hasonlóan felelevenítették egykori szegedi tanintézetük hagyományait, és a rendi iskola újramegnyitására készülnek a városban. Igény van rá, van jószándék is, a fogadók részéről, s egy hét múlva a tantestületi pályázat eredményét is véglegesítik. Minden van, csak épület nincs még. A rendi iskola egykori Szentháromság utcai épületében jelenleg a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola több tanszéke dolgozik. Dr. Sz. I.: - Ami a mi szándékunkat és segítőkészségünket illeti, két évre tervezzük átadni a Szentháromság utcai épület 9 tantermét, s a feltételünk csak az, hogy az új iskola osztálylétszáma e két év alatt igazodjék a férőhelyekhez. A nővérek szándéka szerint viszont már az első évben annyi osztályt indulna, amennyi az összes tantermet betöltené. Az eredeti ütemtervünkban, amelyet a minisztériumnak is eljuttattunk, három szakaszra volt osztva az épület átadása. Ez persze mindegyik szakaszban feltételekhez kötött. Először két évre átadnánk 9 tantermet, majd ezután, annak függvényében, hogy mennyit kapunk meg - a parlamenti döntés után - a Kálvária úti szakszervezeti épületből, további épületrészek következnének. L. K.: - További tárgyalásokra van szükség. Egy induló iskolának nem lehet eleve feltételül szabni, hogy bizonyos osztályokat ne indítson. Ügy vélem, ha mindenki akarja, ha nehézségek árán is, de az épületgondot meg lehet oldani. Üjra végig kel! gondolni az átadási ütemet, s mindezt már a minisztériummal is egyeztetni kell. S. P. S. Mórás sikerek A Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen a Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola szakmunkástanulói sikeresen szerepeltek. A Hatvanbem megrendezett autószerelő versenyen Polák József 3. helyezést ért el, felkészítő tanár Csernus János, szakoktatója Harsányi Sándor. Ugyanitt rendezték a központifűtés-szerelő versenyt is, ahol Csarnai Lajos 7. helyezett lett, felkészítő tanára Bánhegyi Géza, szakoktatója Kendrusz Ferenc. A Budapesten megrendezett gázvezeték és -készülékszerelő versenyen Tóth Róbert 9. helyezett, felkészítő tanára Pálvölgyi Ferenc, szakoktatója Sódar Péter. A Gyöngyösön lebonyolított esztergályos versenyen Lukács László 10. helyezést ért el. Felkészítő tanára Vígh József szakoktatója Dobó Mihály. Új tanszékvezetők és docensek Kinevezések a tanárképzőn Hét új tanszékvezető tanárt neveztek ki a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola legutóbbi tanácsülésén. A pályázati döntés értelmében a társadalmi ismeretek tanszék vezetésére dr. Szabó Tibor egyetemi docens, főiskolai tanár, a számítástechnikai tanszék vezetésére dr. Galambos Gábor műegyetemi adjunktus, főiskolai docens, a matematikai tanszék vezetésére dr. Szalay István főigazgató, főiskolai tanár, a neveléstudományi tanszék vezetésére dr. Varga István főiskolai tanár, az alkalmazott nyelvészeti tanszék vezetésére dr. Lengyel Zsolt főiskolai tanár, az orosz nyelv és irodalom tanszék vezetésére dr. Krékits József főiskolai tanár, a szlovák nyelv és irodalom tanszék vezetésére pedig Maruzsné dr. Sebő Katalin adjunktus kapott kinevezést. A március 31-i tanácsülés egyben docensi előléptetésekről is határozott. Az ének tanszéken dr. Eró's Istvánná és Ordas Péter, a magyar irodalom tanszéken dr. Szigeti Csaba, a nyelvészeti tanszéken dr. Vass László, a matematikai tanszéken dr. Vármonostory Endre, a testnevelési tanszéken pedig Nagy László avanzsált docenssé. Az előléptetések mellett a főiskola címzetes főiskolai tanári címet adományozott dr. Czímer László nyugalmazott főiskolai docensnek (fizika tanszék) és dr. Nagy István nyugalmazott főiskolai docensnek (történelem tanszék), valamint címzetes főiskolai docensi címet dr. Janovszky Sándor iskolaigazgatónak (neveléstudományi tanszék). Gaál István fotói az ifjúsági házban Egy pillanat története Részlet egy Gaál-kiállításbói Egy alak hajnali ködbe burkolva. Megy. Nem siet, csak megy. Talán fáradtan vonszolja haza magát az éjszaka romjaiból. Talán a kezdődő napon kivételes és megdöbbentő tervvel a fejében indult útnak. Ki tudja? A kép ezernyi történet részlete lehet, de pusztán egyetlen mozdulat, amelynek története leginkább ez az egyetlen szép pillanat. Ez csupán egy fotó Gaál István 1959 és 1961 között Olaszországban készült képei közül, amelyekből pénteken délután fél 5 órai kezdettel nyílik kiállítás az ifjúsági ház minigalériájában. Gaál István neve nemcsak a fotós, de a filmes világban is ismert, és mintha verseiben is ugyanerről a világról beszélne. Nem véletlen, hiszen ez a világ egy és ugyanaz, ő maga. Éppen ezért kétlem, hogy érdemes lenne találgatásokba bonyolódni: vajon a fotók a filmjeihez készültek, azok alapkövei, előzményei, vagy esetleg a költemények a fotók kihallgatható monológjai lennének? Mind Gaál István művészetéhez tartoznak, s ami bennük közös, az inkább erősíti a másik műfajt. Mert az már kikerülhetetlen, ha elég nagy és sokrétű életmű áll a háta mögött, hogy önidézetből merítsen, hogy a fotók szép elemeivé lehetnek a filmeknek, a vers pedig arról beszél, ami a fotóban, a filmben az alkotó legszemélyesebb elbeszélése. Az ember, aki ott van, de arctalan. Talán azt mondhatnánk, finom középpont, és egyben megszólíthatatlan, holott általa válik értelmezhetővé a környezet, általa lesz meg a pillanat története. Úgy tűnik, mintha nem is létezne ez a világ, pedig van, csak érzékenyen rejtőzködik, ahogyan egy felidézett álom a nappali félhomályban egy csöndes utca árnyai között. A Gaál István fotókiállítását Trogmayer Ottó nyitja meg. A megnyitó követően délután 5 órától vetítik az ifjúsági házban Gaál István Orfeusz és Euridiké című filmjét, amelynek főszereplői: Téri Sándor, Eszenyi Enikő és Sebestyén Ákos. P. Sz. >vx: