Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
16 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. ÁPR. 1. Fidesz-szülinap A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988. március 30-án „született". E korosztályos és liberális pártot 33 alapító álmodta meg, hozta létre. A negyedik szülinap „emlékkönyvébe" tízezres párttagságról szóló adatot, „a közvéleménykutatások szerint a legnépszerűbb párt" bejegyzést rögzíthetnek. A szegedi csoport 1988. szeptember 8-án alakult. A Fidesz szülinapja alkalmából szegedi, Victor Hugó utcai székházukban április l-jén, szerdán 18 órától nyitott fórumra várják a vitakész polgárokat. A téma: az egyház és a Fidesz. A párt álláspontját Németh Zsolt, a Parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja képviseli. Találékonyság Pontos történettel szolgálhatok, amikor elmesélem, miként reagál az olvasó alkalomadtán egy megjelent írásra. Ez a kitétel lehet arra is jelzés: az olvasó még a meg nem jelent írásokra is reflektál, azaz hiányol valamit, amit nem talált. Nos, a megjelent cikk nevezetesen a munkanélküliségről szólott, ami manapság hovatovább unalmas és elcsépelt téma lesz, s talán még a messzi futó szekér vendégoldalán se jut hely számára, nemhogy újságoldalon. A telefon viszont megszólalt, mert a kedvesen, lágyan szóló női hang viselője tudomást szerzett a pusztamérgesi Berkóék helyzetéről, s hogy a képzett kereskedőlányt éppen a Tabán abc-ből ajánlották ki az üzleten kívülre, átszervezés okán. Mondja, hosszabb ideje látja a cédulát, mely szerint ugyanoda eladót fölvennének. Nem, neki nincs köze az üzlethez, csak éppen a szomszédságban lakik. Nem tudja persze a fizetést, meg a Pusztamérges-Szeged „viszonylat" buszköltségét sem, amennyibe momentán a munkához jutás kerülne Berkóék lányának. Megköszönöm szépen a telefont, s ígérem, tudatom majd Zsuzsával a helyzetet. Például ezúton. S melléteszem: az üzletvezető nem szólt semmit a Tabánból. A szokott képlet. Nyilván nem olvas újságot. Vagy csak éppen azt a lapszámot nem vette kézbe. Akkor pedig nincs mit tenni, különben is neki bizonnyal vezetői találékonyságra van szüksége. Jótékonynak maradjon meg az olvasó. A konkrét ember, jóllehet a nevét és telefonszámát elfeledtem. Mini kommentár Lila háttér „Kádárné magánügye" címmel, lila háttér előtt jelent meg az egyik magyar napilapban tegnap ama cikk, mely a következőképpen vette kezdetét: „Tisztelt Mészáros Úr! Kérem, ne fáradjon, nem óhajtok riportalany lenni! A magánélet nem tartozik a sajtóra. Minden jót kíván: özv. Kádár Jánosné." Az írás szerzője a továbbiakban megleckézteti a levélfelbontó részleg egykori vezetőjét. Más médiák, sajtóorgánumok - így a Délmagyarország is - tényszerű közleményben adtak hírt Kádár Jánosné tegnapelőtti elhunytáról. sT Önégetés a Kossuth téren Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint hétfőn 22.10 órakor a Kossuth téren, a Parlament előtt, a Rákócziszobor közelében öngyilkossági szándákkal benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát Kónyi László 42 éves pátyi személyszállító kisiparos. Az Országház kormányőrei siettek segítségére, mire a tűzoltók megérkeztek, eloltották a tüzet két halonoltóval, ám a taxis életét már nem tudták megmenteni, balahalt égési sérüléseibe. Kónyi László búcsúlevelet hagyott hátra, amelyből egyértelműen kiderül, hogy rossz anyagi körülményei és megromlott idegállapota miatt lett öngyilkos. Egy Horváth László nevű budapesti lakosnak címezte levelét. A rendőrségi közlemény nem utal arra, hogy az említett Horváth László milyen kapcsolatban állt az öngyilkossal. Mindenesetre a név közzétételével a rendőrség egyszersmind cáfolja azt a híresztelést, miszerint a levél esetleg Horváth Balázs korábbi belügyminiszternek szólt volna, miután a levélben állítólag csak Horváth úr megszólítás szerepelt. Sir Gyilkos VERESS MIKLÓS „Kipling volt a világ legnagyobb költője, lepipált mindenkit" - jelentette ki valaha magabiztosan az angol szakos társaságunkbéli, ma már bizonyosan professzor. „És ne a Dzsungel könyvéből induljatok ki, mert csak azt ismeritek!" Blake-ről meg sem kérdezhettem, mert azt is csak magyarul értettem, bár a Tiger, tiger volt kedvencem, elücsörögtem tehát tovább az asztalvégen, mint a kis meztelen béka, Maugli, aki csak a farkasok nyelvén tud, s később dereng föl neki másik törvény. Sir Kán rémlett föl, a „tiger", az a hatalmas négy lábon járó gyönyörűséges teremtménye Istennek, akit mégis utál minden dzsungellakó. A húsevés megszokott dolog, a biológiai körforgás, Ká, a kígyó is kedvtelve nyeli be a majmokat, akik szemének sugarába kerülnek - pedig addig mennyit hülyéskednek -, mert éppen éhes, s Bagira sem él gyökereken. A párduc is abból él, amiből. Csak egyet nem tudnak elfogadni, húsevők és fölfalatandók egyaránt: aki úgy is öl, ha nem éhes, az csak Sir Kán lehet. S ebben csak egy vetélytársa van: az ember. Sir Kán csupán abban téved, hogy valódi homo sapiensszel áll szemben, kivel - amúgy ki is lehetne egyezni - pedig, s ez az én legyalázott gyerekkori mesém, csak akkor győzhetne a vérszomj, ha a kis Mauglit meg nem rontotta volna a paradicsomi törvény: csak akkor rabolj, ölj, ha szükséged van erre, ha korog a gyomrod s nem passzióból. Nem csupán a farkastörvény diktálja ezt Mauglinak, hanem az a belső, mely még romlatlan. A dramaturgia szabályai szerint így a gyönyörű, hatalmas, hatalmasságában kéjelgő óriás macska csak veszíthet. Kiakaszthatja a gyerekember a Törvény Sziklájára annak bőrét, ki meglátta benne a lehetőséget, hogy azonosulhat. Blake vagy Kipling? Azóta gondolkodom ezen, mióta Bush elnök bibliainak nevezte ezredvégi történéseink alakulását. Almaimban mégis - mert Dél-Közép-Kelet-Nyugat-ÉszakDél-Kelet-Európában élek - Sir Kánokkal találkozgatok, jönnek, jönnek puha, macskás talpaikon, és sosem lehetek biztos abban, hogy csak éhesek, vagy passzióból ölnek. Kiplinget azért még Shelleyhez sem hasonlítanám, pedig a Mab királyné sem akármilyen, könnyed bókkal meghódoltatható hölgy. Miniszterelnökként is megállná helyét valahol a Brit Birodalomban. Legföljebb elhozná férjeurát egyszer hozzánk is, ahol a Sir Kánok aránya növekszik, hogy a gemenci dzsungelben lőjön egy kapitálisai! FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Kívül tán tágasabb - belül biztonságosabb. Fecskék jöttével... Hangok szállnak. A szatymazi rózsaszín barackok szirmaiban tiszta fecskehang ébreszt. Fény ragyog valahol fönt, s a tónak tavaszszaga van. Csivit, mondja a hang, melynek zenéjét értem, de szavait hasztalan igyekszem megragadni. Bizony, ennek fele sem tudomány, az első füstifecskepár, kiket a rettenetes erejű déli szél röpített haza, fáradtan pihent a fehér-tói madárvárta öreg fecskefészkén... Majd a nádkúpok közt rovarokra vadásztak, s közben csiviteltek, beszéltek... hogy mit? ...fele sem tudomány! Fecske... mint minden, előbb édesanyámtól, majd környezetem más szeretteitől tanult szó, a fecske szót is használatkészen kaptam. Egyszer egy áprilisi alkonyatban cikázni kezdtek gyerekcsapatunk között e madárkák, s emlékszem a fölismerés döbbenetére, „visszatérőfecskék" mondtam magamban, s attól a pillanattól kezdve e szó színesedik újra-újra esztendők tavaszán a hazatérők villanásaira. S soha nem jutott eszembe a szó értelmét keresni. Pedig a fölcsöpörödő gyermek gyakori intellektuális élménye, hogy rájön egy-egy szó értelmére. Az idei első fecskepár hangjain értettem meg; a tavasz eddigi apró szirmai, az. ibolya szerelmes kékje, aranyvessző bókja, feketerigó fészeképítése, gerlék turbékolása, esőcseppek apró szívdobogásán túl az ő szavukkal, cikázásukkal lesz a tavasz fecsegővé! Fecsegő fecskék modern napjaink szeretetlen sodrásának tavasz hírnökei! S mikorra mindahány fecskénk hazatér, remélem egyre többen figyelünk föl cikázásukra, szelekbe szórt álomra ...csivitelésükre a szeretet legnaivabb meséjére... A Haydn-barytontrio koncertje „Pompakedvelő" Esterházy Miklós címmel koncértet ad a bécsi Haydn-barytontrio, Kakuk Balázs - barytongamba, Martin Ortner - viola, Wolfgang Harrer - kontrabass közreműködésével. A koncert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi konzervatóriumának hangversenytermében lesz szerdán és fél 8 órakor. A műsoron Naumann, Tomasini és természetesen Haydn művei szerepelnek. Helyesírási vetélkedő A magyartanárok városi munkaközössége idén is megrendezi a szegedi általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára a hagyományos helyesírási versenyt. Az erőpróbára április 3-án 14 órától kerül sor a tavalyi győztes iskolájában, a JATE Ságvári Endre Gyakorló Altalános Iskolában. y autómentés, Változatlan tarifával! Értesítjük a tisztelt érdeklődőket, hogy a legközelebbi 40 órás számítógép-kezelő, szövegszerkesztő tanfolyamaink április 6-tól indulnak. Érdeklődni lehet a pedagógiai intézetnél, Közép fasor 1-3. szám 209-es iroda, vagy az 53-344-es tele fonszámon. (X) A RAD10 „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Babatelefon, és a vendég a Sancella Hungary Kft. Szerkesztő: Bozó Bea ,,Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a W MHz-en I (a DANUBIUS hullámhosszam Hirdetésfelvétel: Szeged, Tanácsköztársaság u. 7. Tel: 24-702, TeLFax:25-930 AMBM Gyakran megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, helyenként zivatar. Az élénk déli szelet időnként erős lökések kisérik. Délután 13, 18 fok között, délkeleten 20 fok közelében lesz a hőmérséklet. CSIZMAZIA GYÖRGY BECSEI Dátumra érkeztek, Gyálarétre / Április 1. Fehér gólya Egyik legismertebb madarunk. Nagy termetű. Feje és teste piszkosfehér színű, válltollai és evezőtollai fénytelen feketék. Csőre és lábai élénkpirosak. Sík- és dombvidékeink költő madara. Szinte kizárólag emberi környezetben fészkel. 1979-es számlálások szerint hazánkban 4774 pár fészkelt. A telet Afrika keleti és déli felén tölti, a Nílus deltavidékétől egészen a Fokföldig szétszóródva. Tavasszal a Nílus folyását követve, majd Kis-Ázsián átrepülve, a Földközi-tengert megkerülve érkezik haza. Fészekalja 3-6 tojásból áll, amely április második felében teljes. Védett! Ezen a napon érkezik még a fülemülesitke, a házi rozsdafarkú, a füstös cankó, a havasi partfutó és a fekete gólya. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN szakembereknek Az 5. és a 6A992. PM-rendelet: a rendező mérleg- és eredménykimutatás készítéséről 1 napos előadást tartunk a szakszervezeti könyvtárban április 6-án. Cím: Kálvária sgt. 14. szám. Felvilátosítást a 10-944es telefonon kérjen. (X) Számítógép-kezelés Számviteli