Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
KEDD, 1992. MÁRC. 31. HIRDETÉS 11 Fekvő rendőr „Egy újszülöttnek minden vicc új" - így szólt a régi, még egy és oszthatatlan Ludas Matyi állandó mottója a viccrovat fölött. Lehet, hogy az autósoknak már a könyökén jön ki, de én nemrég hallottam először, hogy a közlekedéslassító, sárgára festett útburkolati buckákat „fekvő rendőr" névvel illeti a járművezetők társadalmának jelentékeny hányada. Ezt egy taxis említette meg, csak úgy mellékesen, miközben áthuppantunk egy ilyen sofőrbosszantó akadályon. Az első képzettársítás a következő víziót festette elém: több méter hosszú, valódi rendőr fekszik keresztben az úton, hogy önteste föláldozásával bírja lassításra a lakó-sétáló övezetbe érkező autóst. Hanyatt terül, karjaival kinyújtózva, hogy az egész útszélességet átfogja, rajta összes szerelvénye szabály szerint, adóvevője néha sercegve megszólal, ám miután éppen azon a tájékon megy át rajta a kerék, behorpadva elhallgat (mármint a rádió, a rendőr nem horpad be, keményebb fából van ő faragva, lásd az ősrégi „fakabát" elnevezést, amit nyilván nem véletlenségből akasztottak rá). Aztán arra gondoltam, milyen lenne, ha igazi rendőrformába öntenék a betondöccenőt, de gyorsan elvetettem az ötletet, ez mésem lenne jó, mert túlságosan nyilvánvalóvá tenné a közegtiprást, és ártana a rendőrök tekintélyének. Azonkívül az autósoknak nincs is szükségük az effajta szájba rágásra, találékonyságuk, nyelvi leleményük, fantáziájuk bőséges tartalékokkal bír. Nem szükséges a lélek freudi mélységű tengereibe alábuknunk ahhoz, hogy a „fekvő rendőr" névadás indítóokait kikutassuk. Tom és Jerry, Inci-Finci és Kandúr Bandi, Frakk és a macskák kibékíthetetlen (vagyis antagonisztikus, amint azt a görög drámáknál tanultuk) ellentétéről van itt szó, a huncut és a szigorú, virtuskodó és rigorózus, kópé és morc autós és rendőr hagyományos szembenállásáról. Némi - némileg sekély - elégtétel lehet áthajtani egy ilyen fekvő rendőrön. Vigasz korábban igazságtalanul elszenvedett sérelmekért, vagy egyszerűen csak úgy, a gondolat örömének áldozva... Tehetik: a rendőrök - fekvők és állók - úgyis elbírják. Muszáj nekik. NYILAS Direkt marketing és hagyományos ügynök-üzletkötői rendszerben működő magán-nagykereskedelmi cég felvesz és betanít rátermett, fiatal és középkorú érettségizetteket. Jelentkezni levélben: Kiskunmajsa, Pf.: 48. Pénzügyi szolgáltató és kereskedelmi kft. munkatársakat keres. -mmmhnMMHMMMHHHNHHMMI Bérezés: tiszta jutalékos rendszerben. Érdeklődni: 7445-027. (ooi.i VKmX A GOLDKER Ker. Kft. 1992. április /., 2., 3-án (szerda, csütörtök, péntek), Szegeden, a Tisza Lajos krt. 47. szám alatt (olajosklub) ENGEDMÉNYES ÉS NAGYKERESKEDELMI ÁRAS VÁSÁRT SZER VEZ az alábbi áruféleségekből: • modern mintás, szatén, szimpla és dupla ágytakarók • szatén és pamut ágyneműk • közép- és összekötő szőnyegek • plédek • férfi-, női és gyermekzoknik harisnyanadrágok • kis- és nagypárnák • pamut- és brokátpaplanok olcsó áron • francia ágyra való dupla paplanok • frottírtörölközők • NSZK fürdőszoba-garnitúrák • kész függönyök • női táskák reklámáron • modern mintás, viszkóz férfiingek • női divatáruk • egyéb háztartási darabáruk NYITVA TARTÁS: 9-17-ig. AUTÓMENTŐK, FIGYELEM! A Szeged Polgármesteri Hivatal pályázatára: A tiltott területen parkoló gépkocsik begyűjtése utáni tároláshoz (roncsokhoz is) a pályázatban meghatározott minden feltétellel rendelkezünk. ÖNNEK MENTŐJE VAN, NEKÜNK TELEPÜNK! CSINÁLJUK KÖZÖSEN! Magév, Szeged, Dorozsmai út 76. Tel.: 61-620. IEURO-PROFILI IRODATECHNIKAI CIKKEK MÁRKASZERVIZE Szeged, Mikszáth K. u. 26. Tel.: 6241-210. Elsősorban eladó, de bérbe is vehető a szegedi Partfürdőn, a vízművektől bérelt, 98 nm-es területen vállalatunk által felépített 98 nm alapterületű üdülőépület. Érdeklődni munkanapokon 8-12 óra között a Dégáz jogi osztályán. Telefon: 6244-722/415-ös mellék. Húsvéti vásár! Szegeden, a Kárász u. 5. szám alatti játékboltban egyes játékok és valamennyi ruházati cikk és könyv 20-30-40% árengedménnyel kapható, csak egy hétig! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! MICRO-TEAM Számítógép-kezelő, szövegszerkesztő, adatbázis-kezelő tanfolyamok! Intenzív, kis csoportos oktatás! Részletfizetés! Érdeklődni: 62/53-818. 8-12-ig és 17-20-ig. / A COLONIA Biztosító Rt. 15. számú Bács-Békés-Csongrád megyei területi igazgatósága erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező, jó megjelenésű, tárgyalóképes, mellékés főfoglalkozású munkatársakat keres életbiztosításainak értékesítésére, teljesítménytől függő jutalékbérezéssel. * Bővebb információt a Colonia Biztosító Rt. 15. sz. területi igazgatósága, 6000 Kecskemét, Május 1. tér 3., XIV. em. címen, vagy a 7641-719-es telefonszámon nyújt. A sikeres emberek érdeklődését ^COLONIA várjuk! A név kötelez. > „FLANC" Francia bálásruha-vásár ^^ a JATE-klubban ^^ Bálabontás: 8„ 10., 12.. I4„ 16-kor í minden kedden, szerdán, csütörtökön. „TORPIKEK" gyermekcipőbolt TAVASZI-NYÁRI AJÁNLATA gyógybetétes BIO REN szandálok, fiú-, lánykafélcipők a Szilién sgt. 24. sz. alatt, a Tabán ABC-vel szemben. AZ EMELETRE MINDIG ÉRDEMES FELJÖNNI Tavaszi árengedmény A NŐI OSZTÁLY AJÁNLATA: régi ár új ár Női 4235#t 2541 Ft kétrészes 440rFt 2640 Ft 4J|B0 Ft 2928 Ft W90 Ft 3054 Ft HOLNAP IS AKCIÓ! FIGYELJE HIRDETÉSÜNKET! SZEGED rtMirAHUHÁ/ # Szegedi iparvállalat minőségbiztosítási rendszer kialakítására és irányítására alkalmas, agilis, precíz gépészmérnök munkatársat keres. A felvételnél a német nyelvtudás és a minőségbiztosításban szerzett gyakorlat előnyt jelent. „Iparvállalat 138942" jeligére a Sajtóházba. A VIDEOTÉKÁBAN már 50 Ft-tól kölcsönözhetők videófilmek, A régebbi filmkazetták 800 Ft-os reklámáron megvásárolhatók! A SZEGEDI 1 Centrum Áruház T Import falburkoló csempék, reklámáron kaphatók a SZÉSZ Fonógyári úti telepén. Befizetés és előjegyzés a MEKK MESTER Boltban, Szeged, Csongrádi sgt. 2/fk. Kedd-péntek: 8-16 óra, szombat: 8-12 óra. Tel.: 6243-484. A V T Előnyös tengerparti üdülések! Görögország: Makrigialos apartmanok 8 nap-7 éj, egyéni utazással: 3850 Ft-7800 Ft-ig, autóbusszal + 3950 Fvfő. Olaszország: apartmanos elhelyezés 8 napT éj, velencei kirándulással, autóbusszal: 9950 Ft-12 150 Ft-ig. I Jelentkezés és felvilágosítás: SZIKI TOURS Utazási Iroda, Szeged, Zrínyi u. 4-8. Tel.: 26-52244. NATURA ÉLELMISZERBOLT Jubileumi Akció! Akció! Akció! Már 1 éve, hogy hozzánk jár vásárolni! JÖJJÖN MOST IS! Április 1 -jétől 30-ig 10% árengedményt adunk minden kedves vásárlónknak. Ünnepeljünk együtt a NATURA Élelmiszerbolt 1 éves sikeres fennállását (Szeged, Csongrádi sgt. 9., Tel.: 14-739.) A Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád Megyei Szervezete a következő előadásokra hívja fel tagjainak, valamint a közgazdasági kérdések iránt érdeklődőknek a figyelmét. 1992. április 2., 14 órakor, a SZAB-székházban (Szeged, Somogyi u. 7.) Klonkay László, a megyei statisztikai hivatal igazgatója tart elődadást: A valóság és a statisztika viszonya címmel. (Előzetes tájékoztató az 1991. évi dél-alföldi adatokból) 1992. április 7-én, 14 órakor a MNB nagytermében (Szeged, Deák F. u. 17.) Lajtai György, a Z Tours igazgatója tart előadást A dolgozói tulajdonlás címmel. [íj Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. J|( |Bf= j A PROFI SZERELES 1992. április l-jén megnyílik a Würth Szereléstechnikai Szaküzlet Szegeden! Würth - No. I. a szereléstechnikában - immár Szegeden is Szakmai tanácsadással kínáljuk termékeink teljes skáláját! 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel./Fax: (62) 21-340. Nyitva tartás: Hétköznap: 7.30-18.30 óráig