Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-26 / 73. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. MÁRC. 25. Táncprofesszorok Londonból Szegeden vendégszerepelt az Angol Nemzeti Balett Hatalmas ünneplésben részesítette a szegedi közönség az Angol Nemzeti Balett együttesét a kedd esti vendégjáték alkalmából. A másfél éve Nagy Iván művészeti igazgató által irányított, sokféle nemzetiségű táncosokból válogatott együttes három egyfelvonásost mutatott be. A közönség tetszésnyilvánítása szerint az estnek éppolyan íve volt, mint a záródarabnak, Harald Lander klasszikus stílusú alkotásának, az Etűdöknek. Ennek témáját már számos koreográfus dolgozta fel: gyakorlatok a balett-próbateremben. A koreográfia: a fokozás művészete. A táncosok a korlátnál végzett egyszerű pliéktől a klasszikus balettek szólótáncosaitól megkövetelhető, technikailag bonyolult, virtuóz mozgáskombinációkig jutnak el. Ugyanez a fokozás érvényesül a kísérőzenében, amely Czerny Elméleti és gyakorlati zongoraiskolájából válogatott darabok szabad zenekari átirata (Knudage Riisager dán szerző munkája; a Győri Filharmonikus Zenekart az előadáson Graham Bond vezényelte.) A Lander-mű az 1955-ös bemutató óta méltán a repertoár sikerdarabja. A koppenhágai születésű mester, aki kitűnő szólistája, majd erőskezű igazgatója volt a Dán Királyi Balettnek, s az orosz helyett a hagyományos dán balettet élesztette újjá, a klasszikus iskola minden szépségét megcsillogtatja az Etűdökben. Egyszersmind arra ad alkalmat, hogy nagy létszámú, igen magas technikai felkészültségű tánckar és virtuóz szólisták mutathassák meg: a balcttművészet csúcsteljesítményeire képesek. Ez történt az Angol Nemzeti Balett szegcdi estjén is. A fiatal táncosok rendkívül jól képzettek, együttes munkájuk szinte tökéletes, u vezető szólisták pedig nehéz kombinációk sorjáztatásával a szó eredeti értelmében: szemkápráztatóak. A mostani előadásnak külön érdekessége, hogy az együttes (akkor még Londoni Fcsztiválbalett volt a neve) első, 30 évvel ezelőtti budapesti vendégszereplésekor is az Etűdök volt műsoron. Bárha a nézők ezt a klaszszikus csúcsokat ostromló záróbalettet fogadták a legnagyobb ovációval, az a gyanúm, az Imre Zoltánék modern táncosszínházán „iskolázott" szegediek közül sokaknak mégis az est középső darabja állt közelebb a szívéhez. Ez volt a „Swansong", a Hattyúdal, Christopher Bruce 1987-es születésű koreográfiája. Ugyanaz a három kitűnő kvalitású táncos, Koen Onzia, Kevin Richmond és Matz Skoog táncolta Szegeden, akik a '87-es bemutatón. Bámulatosan bánnak a testükkel. A modern táncmű a vívódó, külső és belső erőkkel küzdő, önmaga - a szenvedélyei - és mások rabságából folyvást szabadulni vágyó emberről szól. Az estet nyitó Róbert Northkoreográfia minden bizonnyal nem a legismertebb, és megkockáztatom. nem a legsikeresebb műve a Martha Graham társulatában nevelkedett, s a hírneves Rambert balettnél igazgatóskodott szerzőnek. A Schubert-dalokra komponált „Idegenként jöttem" előadásában - mi tagadás - James Meek énekművészete jobban lekötött, mint ami a színpadon történt. A három mű - három különböző stílus; a fokozás elve szerint szerkesztett est kiválóan alkalmas, hogy reprezentálja egy turnézó együttes sokoldalúságát, repertoárjának változatosságát. Azt is példaszerűen igazolja, hogyan fér meg a klasszikus és a modern tánc egymás mellett; s hogy milyen kincs - ha tetszik, győzelemre segítő fegyver - egy táncegyüttes tagjainak föltétlen technikai tudása. Kétség nem férhet hozzá, hogy a viszonylagos alkotói ötlettelenséget is képesek kompenzálni magasan iskolázott előadók (lásd a North-darabot), a szellemes ötleteket pedig élményszerű előadássá dúsíthatják (Etűdök). Az is biztos, hogy legjobb, ha az alkotói eredetiség magas színvonalú előadói tudással találkozhat (Hattyúdal). Európai kapcsolatok, avagy: egy magyar a „királyi balett" élén Mint Imre Zoltántól, a szegedi balettigazgatótól megtudtam, a pesti balettintézetben az első években szobatársak voltak. Azt már Nagy Iván mesélte, hogy pontosan 30 évvel ezelőtt, a Londoni Fesztiválbalett pesti vendégszereplésekor az Etűdök című Lander-balettet látta - és szerelmes lett a prímabalerinába. Az előadás után kezet csókolt neki, ám Marilyn Burr nem ismerte őt meg, mikor Londonban újra találkoztak. Később viszont igen; feleségül ment hozzá. Nagy Iván a keddi előadás szünetében adott interjút a Délmagyarországnak. - Amikor az Angol Nemzeti Balett élére kerüli, azt írták önről a Pance and Dancers-ben, hogy „kedvességével, mosolyával, égszínkék szemével el fogja bűvölni a szponzorokat." Sikerült? - Való igaz, deficitet örököltem, s azóta is keményen dolgozom, hogy csökkentsem az adósságokat. De ezt nem lehet csak úgy. egyik napról a másikra megszüntetni. Minden együttes anyagi nehézségekkel küzd, az egész világon. Nem akarok politizálni, de a világ gazdasága válságban van. Itt a századvég, minden változik, sok régi dolog elhal, megszűnik. Az a reményünk lehet, hogy a nehéz, idők után jön az újjászületés. - A másik nagy kérdés volt a repertoár, s az együttes belső építése. - Az együttes 40 éves volt, amikor átvettem. Óriási repertoárral rendelkezik. Itt nem az a dolgom, mint az előző két együttesnél, ahol művészeti vezető voltam. Őket fel kellett hoznom magasabb nívóra, az Angol Nemzeti Balett viszont egy kiváló szintet tartó együttes, és „mindössze" az a célom, hogy minél több új darabot mutassunk be. Ez nem könnyű, mert a turnékra általában egész estét betöltő baletteket kémek. Örülök neki. hogy amikor ennyi év Nagy Iván A Diana hercegnő védnöksége alatt álló Angol Nemzeti Balett művészeti vezetője: magyar. 1965-ben bronzérmes lett a várnai balettversenyen, s vendégszólistának szerződtették a Washingtoni Nemzeti Balettbe. 1968-ban (íeorge Kalanchin hívására a New York-i Városi Balett tagja lett, majd átment - vezető szólótáncosnak az Amerikai Balettszínházba. A világ egyik legjobb férfi táncosaként tartották számon, elérte, ami minden táncos álma: legendás hírű balerinák partnere volt. 1978-tól nem táncol; tanított, baletteket állított színpadra, Santiagóban, majd Cincinnatiben volt művészeti igazgató. Másfél éve hívták meg az Angol Nemzeti Balett élére. után visszajöhettem Magyarországra, éppen egy olyan összeállítást hozhattunk, amely jól tükrözi a repertoárunk összetettségét. És legalább kilcnc táncost bc tudok mutatni ragyogó szólószerepekben. Ez számomra fontos. Másfél év alatt sok új tagot szerződtettem az együttesbe, szeretném, ha megmutathatnák a legjobb képességeiket. - Ön népszerű táncos volt Amerikában. Ugyanilyen népszerű igazgató Londonban? - Én nem tudtam„hogy népszerű táncos vagyok, ez csak azután derült ki, miután visszavonultam. Ugyanúgy nem tudom, hogy most népszerű vagyok-e, mint igazgató. De nem felejtettem el, hogy általában a táncosok a mindenkori igazgatóikat nem túlzottan kedvelik. Legföljebb akkor tudják meg, hogy jó volt, amikor már elment. A legtöbb, amit egy igazgató elérhet: a tisztelet és a megbecsülés. Szeretet? Azt hiszem, ilyesmi a táncosok és igazgatók között nem létezik. Sajnos. - Három évre szól a szerződése, tehát jövőre lejár. Hova megy? - Nem tudom még, hogy megyek, vagy meghosszabbítom... Bár az igazgatást nem jó túl hosszú ideig csinálni. - Jóban van az Igazgató Tanáccsal? - Ez majd akkor derül ki, ha letelik a három évem; azon múlik, hogy sikerül-e az adósságot rendezni, vagy nem. Ezt még nem lehet tudni, mert még csak most vagyok a félidőnél. - A; Angol Nemzeti Balett művészeti igazgaójának lenni nagy elismertséget, szakmai megbecsülést jelent. Milyen az élete? - Nehéz. A táncos pályáján teljesen természetes az egészséges önzés: neki harcolnia kell, hogy mielőbb kihozza magából a legtöbbet, hiszen ez a pálya oly rövid... Az igazgatónak azonban mindenre figyelnie kell, csak a saját személyiségére nem szabad. Az egoizmus kizárva. A saját karriernek vége szakad, amint az ember nem lép többé a színpadra táncosként. SULYOK ERZSÉBET Koncertnaptár Eszményi sokoldalúak Nem cinizmus sugallta e címet: Szondi Ildikó ismét zseniális ötlettel örvendeztette meg a Hági Közéleti Kávéház közönségét. Három olyan fiatal művészt hívott meg. akik jó néhány területen értek el kiváló eredményeket az elmúlt években. Felsorolásuk történjen ABC-sorrendben: Dombiné Kemény Erzsébet zongoraművész, Feketéné Jarosziewitz Margit, aki alighanem Európa egyetlen magánének-gordon szakos zenetanára és Pukánszky Béla gordonkaművész. Az est házigazdája Szuromi Pál művészettörténész volt (aki szintén számos oldalról nyújtott már elismerésre méltó teljesítményt). Most például filozófusként is bemutatkozott, indítván a műsort egy Nietzsche-idézettel: „Az élet zene nélkii! tévedés, vesződség, száműzetés." A három művész - akiket a múlt nyáron egy olaszországi turné hozott össze, a jelek szerint tartósan - rengeteg értékes gondolattal, ötlettel gazdagították az egybegyűlt lelkes hallgatóságot. Legfőképpen viszont - gyönyörűen zenéitek-énekeitek. Dombiné - lévén a teremben egy, igaz szép hangú pianínó - ezúttal csak két társának biztosított művészi zongorakíséretet. Pukánszky Béla D'Hervelois francia barokk szerző remekbe szabott szvitjének 5. tételét, s az egyik legigényesebb romantikus gondonkamű, Brahms: e-mol szonátája első tételét játszotta; meleg, férfias tónusa tudatos formálással párosult. Jarosziewitz Margit tökéletes Mimi-áriát énekelt Puccini: Bohéméletének első felvonásából, s két igazi, vérbeli Gershwin-dallal zárta az estét. A második dal közben - s így lett igazán „kávéházi" az est - még pezsgő is pukkant (egy gáláns néző küldeményeként), s így megoldódott a műsor nyitó aforizmájának dilemmája is: „Elveszett nap, melyen nem mosolygunk." Tanári hangverseny meglepetésekkel Önmagában is meglepetés volt - méghozzá a kellemesebb fajtából - az a műsorösszeállítás, melyet a Liszt Ferenc Zeneiskola kedd este megrendezett tanári hangversenyének meghívójából ismerhettünk meg: fúvósötös, gitárduó, harmonikaduó, klarinétos vonósötös, sőt: nyolckezes - ritkán akad manapság az egyszerű földi hangversenylátogató ilyen változatos összeállítású műsorra. Először az egyik legtökéletesebb Mozart-kamaramű, az 58l-es Köchel-számú A-dúr klarinétötös második és harmadik tétele hangzott föl. E mű igazi főszereplője - műfajának és címének megfelelően - a klarinét: Paragi Jenő meleg, bársonyos hangon játszott, maradéktalanul megfelelve a mozarti klarinéteszménynek, s e közben diszkréten, de határozottan vezette az együttest, amelynek tagjai - Szekszárdi Bernadett (I. hegedű), Gárdián Gáborné (II. hegedű), Demeter László (mélyhegedű), Dillmann Éva (gordonka) - szép tónussal, kiegyensúlyozottan muzsikáltak. A hagyományos kamarazene után mediterrán vidékek hangulatát varázsolta közénk Bozóki Andrea és Varga György, akik Fernando Carulli két gitárra írott Szerenádját adták elő. Ezután jött az est első meglepetése: Anton Reicha A-dúr fúvósötösének első tételével ismerkedhettünk meg. Greksa László (fuvola), Szélpál Szilveszter (oboa), Monostori István (kürt), Marosvári Attila (fagott) és Paragi Jenő (klarinét) technikailag és zeneileg egyaránt komoly teljesítményt nyújtottak a tétel sok-sok karakterét és instrumentális trükkjét elénk tárva. A hangverseny egyetlen önálló szólistája Sigmondné Erős Andrea volt, aki Paganini Liszt által zongorára átírt E-dúr etűdjét, valamint Chopin E-dúr etűdjét adta elő, sikeresen. Az igazi, mindent fölkavaró nagyromantika azonban Schumann: Adagio és allegro című művében zúdult ránk: Dillmann Éva (gordonka) és Demeterné Dányi Júlia (zongora) minden tekintetben csodát művelt. Dillmann Éva szinte irigylésre méltóan remek tónussal játszott; Dányi Júlif pedig pontosan eltalálta azt a zongorahangszínt, amely összetéveszthetetlenül a gordonkakíséret színe. S ekkor jött az est fénypontja (nem véletlen a szó): Liszt: XV. Rapszódiájának kétzongorás-nyolckezes változatát kedd este hallhatta először a szegedi közönség, négy kiváló művész Farkas Mátyás, Lakatos Tamás, Magyar Endre és Németh Tamás - előadásában. Szuperprodukció volt ez, a szó legnemesebb értelmében. Ők, akik a természet kegyetlensége folytán csak a Zenében érzékelhetik a fényt, megajándékoztak minket azzal az élménnyel, amit egy aforizma így ír le: „A zene által percekig beletekinthetünk a Végtelenségbe." Kiss ERNŐ Zeffirelli Hamletje a vásznon Franco Zeffirelli A makrancos hölgy, a Rómeó és Júlia megfilmesítése után ezúttal a Hamletet vitte vászonra. Zeffirelli az a rendező, aki forradalmian újat hozott a Shakespeare darabok interpretálásában, páratlan érzékkel és bátorsággal kelti életre a varázslatos szövegeket. „Először 1964-ben kerültem kapcsolatba a darabbal - vallja a rendező - egy turnészínházi rendezés kapcsán. Már akkor ugyanezt a vonzódást éreztem iránta. Tudtam, hogy egyszer majd filmet csinálok belőle." Ám 1980-ig egyszer sem jött komolyan szóba a Hamlet megrendezése. A 80-as évek végén érezte Zeffirelli. hogy készen áll a filmre, ehhez jött még Mel Gibson, akiről tudta, hogy alkalmas lesz a címszerepre. Gertrudot Glenn Close alakítja. A film zenéjét a világhírű zeneszerző Ennio Morricone hozta össze. A Hamlet országos bemutatója április végén lesz, de Szegeden már március 27-től április 2-ig játszák a Korzó moziban délután fél 5 órától és este fél 8 órától. P~Sz