Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám

A DM HET VEGI MELLEKLETE KICSIKNEK ES NAGYOKNAK Továbbra is várjuk véleményeiket, javaslataikat, s mindenekelőtt emblématerveiket. - Szemüvegben, vagy anél­kül? - kérdezte Kispál András. gitáros. - Mindenképpen szép vagy ­vélte Lovasi András énekes, basszusgitáros. - Meg sem ismertelek ebben az új szemüvegben - jegyeztem meg óvatosan. - Annyira „megszaladt" a zenekarnak, hogy végre lecse­rélhettem az SZTK-keretemet. Közben Lovasi felfedezi az öltözőben a tükröt: - Jé, meghíztam. Kispál, szólj, hogy ne egyek annyit! - Tudod mit, majd eleszem előled a kaját. Már megy a magnó ? - csodálkozik. - Néhány perce.de az első kérdést, hogy miért Kispál és a Borz a nevetek, nem teszem fel. - Pedig erre több válasz is létezik - szólal meg a fotelban heverő Brautigam Gábor, a csapat dobosa - a legújabb szerint Kispál egy borzzal hadakozott az erdőben... - Ezt még nekem is új ­kacsolódik be a „mese hőse" -, de igazság szerint először Borz voltunk. Később próbálgattuk: Brautigam és a Borz, de ez nem hangzott valami jól. Lovasi és a Borz se volt jó, így maradt Kispál és a Borz. - Név(félre)magyarázat megvolt, de miről szólnak a kissé szürreális szövegeitek? ­fordulok Lovasi Andráshoz. - Ezek nem probléma­megoldó szövegek. Tehát, ha anyukád elküld otthonról, akkor menj be a kocsmába, igyál meg egy üveg sört és érezd magad szabadnak - ilyen nincs benne, Szegedi Borzológia Brautigam Gábor, Lovasi András és Kispál András Be kell vallanom némi borúlátással ballagtam az ifjúsági ház, a Kispál és a Borz koncert helyszíne felé. Kíváncsi voltam, hogy az őszi szegedi Rockklubban adott koncert után hányan jönnek el az IH-ba. Korán érkeztem, a zenekar még sehol, de a menedzserük. Gallasz József már megérkezett. Az együttesre várva beszélgettünk, kiderült, hogy reálisan 3-400 rajongóra számít. Időközben megérkezett a csapat, gyorsan felcipelték erősítőiket, behangoltak, majd elfoglalták az öltözőt. Fontos taktikai megbeszélés következett: azt hiszem. De nem lehet véletlen, hogy az emberek valamilyen módon értik, vagy érzik ezeket a szövegeket. Sok mindent csak érezni lehet, sokszor ezek csak hangulatok és nem jut el odáig az ember, még én sem, hogy az elejétől a végéig értem, hogy miről van szó. - Pedig te írod őket... - Igen, de azt hiszem a szövegeknek nem az a lénye­gük. hogy olyan szinten értsék őket, ahogy én értem, hogy te mit kérdezel. Nehéz kérdés, hogy milyen szinten van benne üzenet. Én tudom, hogy valahol van benne, de nem ilyen napi szinten. - Nehéz meghatározni ere­deti, elementáris erejű zenétek stílusát, de az alternatív címke ellen tiltakoztok. - Ezzel minden alternatív helyen kezdő zenekar így van, de a szó eredeti értelmében - az éppen irányadó zenéhez képest más vonulatot játszó zenekar ­alternatív a zenekar. Sokan pejoratív értelemben használják a kifejezést, ezért tiltakozunk a címke ellen. - Hogy álltok a lemezki­adókkal? - Állunk... álldogálunk. Kiadtuk első lemezünket ­elsősorban Nagy Feró segít­ségével - és tapogatózunk. Az új anyag kész, letisztultabbak a szövegek és kicsit komorabb a zene. - Ki adja ki és mikt>r jelenik meg ? - A választ mi is szeretnénk tudni. Úgy néz ki. május­júniusban felvesszük a lemezt, s remélhetőleg októberben meg­jelenik. Időközben beengedik a kö­zönséget. A széksorok gyorsan megtelnek, a színpad előtti teret ellepik a földön ülő fiatalok. Majd leoltják a villanyt, s hritelen mindenki megindul előre. Más együttesekkel ellentétben a színpad most nem tabu. akiket felpaszírozott a tömeg, ott ülnek. A zenészek nem értik, hogy a rendezők miért lökdösik vissza a fent ülőket. Szól a borzzene, néhány fiút megkérdek, szerintük mire hasonlít. A Nirvánára, bökik ki végül. Mit mondtak volna fél éve, mikor még nem ismerték a Nirvánát. Vállukat vonogatják. Alapvető különbség a csapatok között, hogy a Borz nem ag­resszív, no meg Magyarorszá­gon élnek. Valószínűleg soha nem nyomja őket az MTV (az a másik, az emtíví). Kifele menet újra összetalál­kozom a menedzserrel, elárulja, legtitkosabb vágyaiban 600 emberre számított. Majdnem bejött, 580-an csápoltak a küzdőtéren. Koncertkoktél MÁRCIUS 23., HÉTFŐ: Jazz-hétfő a JATE-klubban, este 7 órától a Binder trió lép színpadra. MÁRCIUS 25., SZERDA: Hobo Blues Band koncert lesz az ifjúsági házban este 7 órától. A csapat új lemezét, a Kocsmaoperát mutatja be. MÁRCIUS 26.. CSÜTÖRTÖK: Szenzáció a Tamási Áron Klubban: este 8 órától Joe Murányi és a Bohém Ragtime Band koncertje. Joe Murányi világhírű, Amerikában született magyar származású jazz-zenész. Louis Armstrong klarinétosa volt 1967-től 1971-ia. Armstrong haláláig. MÁRCIUS 27., PÉNTEK: Két koncert, két helyszínen. Először a Sziámi együttes ultrarockját hallgathatják meg az érdeklődők, este 7 órától a MÁV Művelődési Házban. Majd este 8 órától eFeMeR koncert lesz a Jate-klubban. LIMPIA l j. 12 hetes rejtvénysorozatunk második hetéhez érkezett. S tisztázzunk mindjárt két dolgot. Elegendő csak a meg­fejtéseket beküldeni, tehát csupán a végeredményt. A versenyt középiskolások részére hirdettük meg - fiatalabbak kü Ülhetnek be megoldást, de idősebbek nem. Kérjük írjátok meg, hány évesek vagytok, s hogy melyik iskolába jártok. Következzenek az új feladatok, melyeket szerdáig kell be­küldeni a szerkesztőség címére. A borítékra ne felejtsétek-el ráírni: Matekolimpia. I. A hajóskapitány így szól a kormányoshoz: - Én most kétszer annyi idős vagyok, mint ön volt akkor, amikor én annyi idős voltam, mint ön most. Amikor ön olyan idős lesz, mint én most, akkor nekem 11 évem fog hiányozni ahhoz, hogy kétszer annyi idős legyek, mint ön most. Hány éves a kapitány? Cher, az amerikai énekesnő lassan már úgy jár a plasztikai sebészhez, mint más fod­rászhoz. Szorgalmas statisz­tikusok szerint arccsontját, orrát, állát, melleit, köldökét, csípőjét, fenekét és felső­combját is átszabatta. Meg­újított testrészeit nem is rejti el a közönség elől. Pikáns videói felkavaróak, de a látvány élőben is gerjeszti a hangulatot az énekesnő koncertjein. Ügyes menedzserei a látnivalókat még a koncert plakátjára is kifotóztatják. így legutóbbi amerikai turnéját necc­harisnyába bujtatott, tetovált popsija „fémjelezte" és a siker nem is maradt el. Annak ellenére sem. hogy a plakátokon az inkriminált helyet hamarosan a „Cenzúrázva" feliratú papírszalag takarta el. * Drága éjszakája volt a The Farm dobosának, Carlnak. 500 fontot kellett fizetnie a szállodának, mert egy alkalmi Poplotyogó próba során összetörte a szobájában álló antik ágyat. * Botrány az Elefánt­csont-parton. Michael Jackson több napot töltött Afrikában, részleteket forgattak „ Vissza­térés Afrikába" című videó­klipjéhez. A helyi lapok megírták, hogy többször az orrához nyúlt, jelezve nem bírja ősei országának szagát. Rek­lámfőnöke szerint erről szó sincs, csupán több orrműtétének köszönhető az énekes szokása. Több nyilatkozattal próbálták a rosszindulatú pletykákat elhallgattatni, még azt is elintézték, hogy Jacksont „Sanwi királyává" koronázta Krinjabo falu nagyfőnöke. * Végül egy hírmazsola itthonról. A Nemzeti Egész­ségvédelmi Intézet és a Mul­timédia Kulturális és Tömegkommunikációs Kft. Zebra Zenekiadó együtt­működési megállapodási írt alá. A meglepő szerződés ma­gyarázata, hogy a kiadó által menedzselt Amen együttes vezetője, Pajor Tamás gyógyult drogos. -CJD-cö -O CD [J] Ó 4. 2.3. 9. <5". £-0- ? Az kérdése? 2. A sorszámozott ábrák közül melyik kerüljön a ? helyére? Az előző szám feladatainak megoldásai: 1. A háromszög szögei 45, 60 és 75 fokosak. 2. 1992 A verseny fődíja: a MIX-R Kft.-től! 1 db AT 286-16 MHz 1 MB RAM, 1.2 MB FDD, 40 HDD, mono monitor. E heti ajánlatunk: a fantasztikus LANtastic hálózati operációs rendszer szenzációs áron. Szeged. Pacsirta u. 8. Tel.: 6224-473. Fax: 27-347 AUXO Ki a Metallica énekese? a) James Hetfield b) Ozzy Osbourne c) Bono Vox Beküldési határidő: március 25, szerda A levelezőlapra írjátok rá: SKC-kérdés A megfejtők között 5 db 500 forintos utalványt sorsolunk ki, melyeket az Audió nagyker. boltjában (Bartók tér 5.), vagy a Fény-Audió boltban (Kárász u. 7.) válthattok be SKC kazettákra. Előző heti megfejtésiink:A Nirvana énekese Kurt Cobain. Nyerteseink: Szakáll Gábor (Szeged), Gazdóf Ferenc (Deszk), Scherer Katalin (Szeged). Márta Katalin (Szeged) és Rozsnyai Edith (Szeged). A nyereményeket postán küldjük el. Tiniposta Jönnek a levelek és a tele­fonok. Több levél is érkezett múlt heti kérésünkre., amikor egy másodikos gimnazista lány kérését közöltük, aki társas­tánctudását nem tudta semilyen szórakozóhelyen kihasználni. Hasonló cipőben járó harma­dikos gimnazista írja nekünk, hogy jó pár hónapig tartott, amíg olyan szórakozóhelyet talált, ahol végre nem diszkót hallott. S a hely, a Juhász Gyula Művelődési Központ emelete, a Rock Casinó, ahol szombat esténként, 10 órától Rock and Roll party „tombol", ami nem csak rockyt jelent, hangn sok más társastáncot is, pl. rumba, szamba, jive és még sorolhatnánk. Kedden a telefonon kamasz­panasz érkezett először. Pat­tanásos arcú tini hívott fel ­nem vagyok látnók, hanem elmesélte -, hogy mitteszeres arcbőre miatt nem állnak vele szóba a leányzók. „ Fájdal­mára" gyógyírt jelenthetnek a következő oldalon, a Családi Magazinban található kozme­tikai tanácsok, melyek kifeje­zetten a tiniknek szólnak. Törlesztem múlt heti adós­ságaimat is, a leveleket illetően. B. Kati fájlalja Szegedről, hogy a Popcorn már nem szervez utakat a New Kids On The Block koncertjeire. Java­solja, fűzzűk meg valamelyik utazási irodát, vagy szálljunk he magunk is a szervezésbe, s még kereshetnénk is rajta. Szerinte Szegedről összejönne egy-két buszra való rajongó. Az első lehetőségen már túl is vagyunk, hiszen ha az egyik utazási iroda vezetője elolvasta a cikkel, s lát benne fantáziát: már meg is „fűztük". De ha mi szerveznénk az utazásokat, akkor mit olvasnátok szomba­tonként? Ha van kedvük és idejük, akkor válaszoljanak - írja B. Szilvia Tiszaszigetről. Termé­szetesen van kedvünk és időnk válaszolni neki. Annál is in­kább, mert ötlete sokak érdek­lődésére tarthat számot. A Radnótiba jár, s unja már, hogy ha pénzre van szüksége, akkor a szüleitől kell kérnie. Javaslata, hogy gyűjtsük össze a tiniknek szóló munkalehetőségekel, s írjuk meg a Délmadárban. Annyit megígérhetünk, ha valaki ilyen lehetőségről tud, s megírja nekünk, akkor közzé­tesszük. Bármilyen ötlettel, kíván­sággal, panasszal, vagy olda­lunkra vonatkozó kritikával jelentkezőket várunk! Címünk: „Délmadár-Tini" DM szerkesztősége, 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház Minden kedden 18-tól 19 óráig telefonszámunk: Az OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: TAKÁCS VIKTOR

Next

/
Thumbnails
Contents