Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
4 SZOMBAT, 1992. MÁRC. 21. A HELYZET 5 Ki darabolta fel Jónás Mátyást? (9.) Terpeszkedő szürkeség - Azt felelte, hogy minden rendben van. A legnagyobb rendben. Mondtam neki, hogy ennyi pénzért, tízezer márkát mondott nekünk, ilyen autót nem lehet megvenni. Bizonygatta: minden a helyén, még valami autóügynökséget is emlegetett. Hja, azt mondtam neki, ha ilyen olcsó, nekem is kell. - A rendszám azonban föltűnt. - Amikor itt jártak karácsonykor, a gyerekeimet hozta le az autóval, akkor azon fura volt a rendszám. Már maga az autó is, de a rendszám! AI. Új autón egy régi és kivált állami rendszám...! De hát ki gondolt volna bármire is? AI-s rendszám, hát AI-s rendszám. A fene bánta. - Nem is hallották hírét az eltűnt metálzöld BMW-nek? Annak, amelyik éppen olyan, mint amivel az öccse itt járt? - Megvallom, én láttam % család fölhívását a televízióban. Még tavaly novemberben beszéltek egy ismeretlen férfiról, aki beszállt a kocsiba a Király utca parkolójában, mutatták a fantomképét. - Hasonlított a testvérére? - Egyetlen vonása sem. - Az öccse BMW-jét, meg a tévében látott autót nem hozta valahogyan össze? - Nem én. Miért is hoztam volna? Kapcsolnom kellett volna? A saját testvéremről? Még csak meg sem fordult a fejemben decemberben az a fölhívás, amit novemberben tettek közzé. De uram! Nyomozók, rendőrök ültek Szolnokon abban az autóban, Misi fuvarozta őket! És nekik sem tűnt föl semmi! Azok régóta ismerték... álmukban sem gondolták... nem védem én az öcsémet, de nem olyan fajta... hogy gyilkos lenne. Nem úgy élt. - Mégis ellene szólnak a tények. - Tudom. - Hát akkor? - Nincs hát akkor. - Megfogták az öccsét a rendőrök. - Megfogták? Bejelentette valaki, ha jól tudom a házmester, hogy lát egy autót, amelyiken az" ő már régen szétporladt autójának a rendszáma virít. És az nincsen rendjén. Hát így történt uram. Ha nincs a bejelentés, máig nem fogják le az öcsémet. Már én arra is gondoltam, hogy kapcsolatai révén ő hamis papírokon törhette a fejét. Pénzzel mindent el lehet intézni, azt hiszem. Közben lefő a kávé. Odakint süt a nap. Tavaszodik. Valójában igazán kellemes minden. Csak ez a gyilkosság ne lenne. Ez a szétdarabolt halott. Az az ember, aki azt vallja, hogy ő volt. Személyesen ő lőtte tarkón Jónás Mátyást. O vagdosta széjjel, ó hurcolta a tóhoz, ő hajította bele. Csak ez ne lenne. De inkább mindezek vannak, mint a napsütés. - Azt gondolom - kavargatja a kávét határozott mozdulatokkal Kiss Géza hogy ha benne volt, nem egyedül csinálta. Bizonyosan nem... Jóvátenni már semmit nem lehet, de az ember csak keresi a kiutat. - Kiutat? -Azt. - De hát mifélét? - Nekem volt a kezemben elég húsvágó bárd. Nem is akármilyenek. Használtam is eleget azokat. Nekem ne mondja senki, hogy ha valaki a padlón darabolta föl, azon a betonon ott, a garázsban azt a szerencsétlen embert, hogy annak nincsen nyoma! A mellévágásnak! Én voltam ott abban a garázsban. A betonpadlón semmi nyom. Ha a bárd beleszaladt, az meglátszik. Amibe lehet, abba kapaszkodjék az ember. Szüksége van rá. Most látom először meggyöngülni ezt a férfit. Nem nagyon, nem igazán világosan láthatóan, de mégis. Ahogy megrezdül a keze, ahogyan a tiszta, világos szeme befelhősödik. Hallgatunk egy sort. A szél gyereknevetést hoz be az ablakon. Kicsit arra figyelünk. De se én. se ő nem ARRA figyelünk igazán. A szörnyűség, ami megtörtént vagy így vagy úgy, ott terpeszkedik közöttünk. Én bármikor kiszállhatok ebből az egészből. ő nem. Tudja. Egy rendben látszó élet most billen meg. És soha nem lesz az már, ami volt. Tudom, hogy tudja. Harcol vele. Reménytelenül. Meg kell törnöm a hallgatást. Ez a tavaszi nap most nem nekünk süt. -Az esze egyik fele... - Az nem hiszi. - A másik? - Mit mondjak erre? - Talán semmit. - Nem lehet. -...? - Hát... amikor meghallottam a földarabolást, ezt az egész szörnyű dolgot, megmondom, arra gondoltam, kár volt eltörölni a halálbüntetést. Engem fölháborít minden gyilkosság. Ezeket meg kell büntetni. Könyörtelenül. Mondom, könyörtelenül. - Könyörtelenül? - Ahogy mondom. - Lehet, hogy az öccséről beszélünk. - Tudom. Akkor is. Megint hallgatunk. Egymásra. Nem ér el hozzám semmi zaj, tisztán hallom csöndes levegővételét. Vagy az enyémet ? - Lehet, furcsa, amit mondok, de én szeretem az öcsémet. Nem is tudnám egyik percről a másikra ezt az érzést kitakarítani magamból. Kaptam egy levelet a nevem napjára tőle. Most, nemrég. Sírtam. Nem szégyellem. Szeretem őt. - Mégis arra voksol, hogy aki ilyen szörnyűséget művel, azt föl kéne akasztani? - Azt mondom: akasszák föl. Kioltott egy emberéletet és arra nincsen semmiféle mentség. - A testvérének sem? - Senkinek. (Folytatjuk) HORTOBÁGYI ZOLTÁN Kokain: Made in Canada A kábítószerek tiltott forgalmazása és fogyasztása évről évre egyre nagyobb problémát jelent Kanadában is. Az észak-amerikai ország vámhatóságai 1991-ben 410 millió dollár értékű narkotikumot koboztak el. Az 110 millió dollárral haladja meg az 1990-ben lefoglalt mennyiség feketepiaci árát. Az utóbbi időben nagy mennyiségű heroin is megjelent a kanadai piacon. A szer túlnyomó többsége — az LSD-hez hasonlóan - szárazföldi útvonalon az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. A főbb csempésztrükköket a kanadai vámosok már jól ismerik. Ennek és természetesen az informátoroknak - köszönhetően némileg javult munkájuk eredményessége: 1991-ben kétszer annyi heroint és szintetikus drogot sikerült elkobozniuk, mint az azt megelőző évben. Mértékadó szakemberek véleménye szerint 1991-ben a kanadai narkósok - nem tévedés - összesen 8-9 milliárd amerikai dollárt fordítottak különböző kábítószerek vásárlására. S hogy ez milyen nagy összeg? Csak emlékeztetőül: Magyarország külföldi államadóssága kb. 20 milliárd dollár. CSISZÁR TIBOR Gyermekkorom egyik igen tanulságos emléke jutott az eszembe, amikor eleget téve S. Gy. meghívásának, ellátogattam hozzájuk. Fölelevenedett előttem egy régi kép, amikor is a falun élő Julcsa néni hiába hadakozván a nyári konyhába beszemtelenkedett legyekkel - így szólt: na, majd adok én nektek! Meggyújtott egy száraz kukoricacsutkát és az irgalmatlanul füstölő, büdösen izzó csonkkal kergette ki a nem szeretem rovarokat. Hanyatthomlok menekültek is kifelé a tiszta, szabad levegőre. Mérges gázok mérges szomszéd Már ez a zsenge korban szerzett tapasztalat is sejtette velem, hogy valami förtelmes méreg lehet a füstben, amelytől még ezek a torkos piaci legyek is inkább hátraarcot fordítanak a cukorédes baracklekvárnak, mert életösztönük ennél is fontosabbnak tartja a friss levegőt. S mit tart minderről a szakirodalom? „A szervas eredetű tüzelőanyagok, mini a szén és az olaj, égésekor az atmoszférát erősen szennyezi a kén-dioxid, ez a színtelen, szúrós szagú gáz. Ingerli és károsíjta a nyálkahártyákat, köhögést illene légúti megbetegedéseket okoz. Ha a levegő kén-dioxidtartalnía meghaladja a 4-500 ppm szintet, életveszély áll fenn. Ha valaki hosszabb ideig van magas S02 koncentrációnak kitéve, elveszti az ízérzékét, ezután tüdőgyulladás, tüdővizenyő, végül pedig szív- és keringési elégtelenség, majd légzésbénulás lép föl." Az égéskor keletkező szén-dioxid szintén színtelen, nehéz gáz, amely „8 térfogatszázaléknál magasabb koncentrációban fejfájást, fülzúgást, vérnyomás-emelkedést okoz. Nehéz légzéshez és eszméletvesztéshez vezet, 20 térfogatszázaléknál halálos." A szagtalan szén-monoxidot meg egyenesen gyilkos gázként tartjuk számon. S. Gy. héttagú családja az egész fűtési szezonban úgy érezte magát, mint Julcsa néni legyei akkor, ha rájuk csukták volna az ajtót. Gyerekszoba - a kamrában A szülők, a nagymama, a nagyobbacska fiú, az egyesztendős kislány, no meg a néhány hete érkezett újszülött ikerpár azonban Kifüstölve FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Füstös kilátás mégse menekülhetett télvíz idején saját otthonából Isten szabad ege alá... Amit tehettek: a legvédtelenebbeket, a legesendőbbeket, a maroknyi ikreket a klinikáról nem a nekik készült, emeleti gyerekszobába költöztették, hanem a védettebb oldalon lévő, némi falbontással és -építéssel átalakított kamrába. Merthogy a kicsiknek szánt helyiség emberi használatra alkalmatlan. Sőt, a tavaszi langymelegben odatévedt legyek tetemei láttán föltételezhető: még számukra sem szolgál megfelelő élettérként. • Hogy miért? Mert a szomszéd terménytárolójára utólag épített kémény egy magasságban van a tőle hat méterre lévő családi ház gyermekszobájával. Ottjártamkor olyan volt a széljárás, hogy az ablak résein át beszökött füst, meg széngáz elviselhetetlenné tette a néhány perces bentiétet is. - Nehogy azt higgye; tétlenül, ölbe tett kézzel vártam, hogy megmérgeződik a családom - mondja S. Gy. már a földszinti szobában, és elém tesz egy vastag dossziét. Szeptembertől ennyit leveleztem a hivatalokkal - mutatja. Aktatrakta Lapozgatom az iratokat. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda értesítései, a kéményvizsgálat eredménye, határozatok. Mindebből kiderül: a kémény magassága nem megfelelő, az építésügyi előírásoknak nem felel meg, a szomszédos telken folytatott állattartás is szabálytalan, a trágya helytelen tárolása miatt pedig fönnáll a járványveszély... A műszaki iroda döntése: „Annak érdekében, hogy a felsorolt szabálytalanságok, megoldások ne gyakoroljanak káros és zavaró hatásokat a környezetükre, ne korlátozzák az érintett ingatlan rendeltetésszerű, biztonságos használatát, az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény alapján I. F. és felesége ingatlantulajdonosokat az említett hibák és hiányosságok megszüntetésére kötelezem." Majd egy kiegészítő határozat, amely a kémény meghosszabbításáig megtiltja annak használatát. S. Gy. és a novemberben még várandós, egészségügyben dolgozó felesége akár föl is lélegezhetett volna, ám nem tehették, mert a kémény tovább eregette a füstöt. A döntéssel egyébként mindkét fél elégedetlen lévén - S. Gy.-éket a melléképület magasabb kéménye is zavarja -, föllebbezett. Januárban megérkezett a BácsKiskun, Békés, Csongrád megyei köztársasági megbízott hivatalától is a határozat: az eddigi döntéseket megsemmisítik, és utasítják „a műszaki irodát a tényállás körültekintő tisztázására és határozat hozatalára." A város jegyzője pedig február közepén tudatta a panaszossal: az új eljárás keretében a műszaki iroda megkereste a Városi Földhivatalt, szakvéleményt kért a Szegedi Távhőszolgáltató Vállalattól, valaminl szakhatósági állásfoglalásra kérte fel az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőséget az ügy megnyugtató lezárása érdekében." Azóta beköszöntött a naptári tavasz, lassan vége ennek a fűtési szezonnak. S.-ék gyermekei a nyáron nem fuldokolnak a füsttől, legfeljebb csak a trágyaszagtól. S ha meg a kertvárosi sertések szomszédsága miatt túl sok lesz S.-ék konyhájában a légy? Majd legfeljebb kifüstölik őket... * A hivatalok papírmunkája kétségtelenül azt sejteti, hogy a paragrafusok dzsungelében bolyongó ügyintézők mindegyike járja a maga útját, de valahogy soha nem találkoznak, hogy közös határozattal ledöntsék végre azt a szabálytalanul épített kéményt. Hamarosan annak nézünk utána: ha van környezetvédelmi tör-. vény, alkotmányadta jogunk az egészséges élethez, miért nem tudnak élni vele S.-ék és a hozzájuk hasonló kiszolgáltatottak. ••••••• Belefulladhatunk az igazunkba Döntések emberekről, környezetről mi - • - • •— -• - — • „tw— Mi egy melléképület kéménye Bös-Nagvmaroshoz képest? Mi egyetlen család veszélyeztetése egy természeti katasztrófa réméhez képest? A nagyságrendi különbség nem jelenthet azonban egyszersmind értékbeli megkülönböztetést. Kifüstölve címmel megjelent riportunk folytatásaként - igéretünkhöz híven - ezúttal annak jártunk utána, hogyan védik meg a paragrafusok, a hivatalok a Magyar Jánosokat, s miként védhetik meg ők magukat a tőlük karnyújtásnyira pusztító környezeti ártalmakkal szemben. Megvédhetik-e egyáltalán? Jog az egészséghez Az 1976. évi környezetvédelmi törvény, amely mint kerettörvény szól minden megóvandó.természeti értékről. Szól a föld, a víz, a levegő, az élővilág - a növények, állatok kímélésének kötelezettségéről, furcsamód kimarad azonban ebből a fölsorolásból az ember mint szintén védelemre szoruló lény. Az egészséges élethez való jogot azonban az emberi jogok nyilatkozata és alkotmányunk is deklarálja. - Mi a teendő, ha tűrőképességünket meghaladja valamiféle környezeti szennyezés? - kérdeztem dr. Szoboszlay Dalmától, az Alsó-TiszaVidéki Környezetvédelmi Felügyelőség hatósági és jogi osztályának vezetőjétől. - Ha valakit a közeli szolgáltatás zaja, légszennyezése vagy más, háztartási, mezőgazdasági kistermeléssel összefüggő tevékenységből eredő kellemetlenség zavar, akkor kopogtathat az első fokú építési hatóságnál, jelenleg a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájában. - Elegendő egyszerűen bejelentenie a panaszt, elhiszik neki, hogy köhög a füsttől? - Annak megítélése, hogy károsítja-e egészségét a füst, a zaj, a bűz, föryjáll-e a fertőzésveszély, a Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladata. A szakemberek megmérik a levegő összetételét. Meg tudják állapítani például azt is, hogy - mert mondjuk egy darab fólia került a tüzelőtérbe - rákkeltő anyagok keletkeztek. Ha a megengedett határértéket túllépi ennek menynyisége, és kiderül, egészségre ártalmas a környezetszennyezés, a közegészségügyi hatóság eljárást kezdeményezhet az építési hatóságnál. Kulturált szabálysértő? - Maradjunk a szabálytalanul épített kémény példájánál! Ez esetben lebontatják a kéményt? - Sajnos, ha már valami megépült, inkább átalakításról lehet szó. Ha nem végzi el, megbírságolják a tulajdonost. A jogszabaly lehetőséget ad ugyan, hogy a hatóság lebontatja a kéményt "a vétkes" költségére, de vajon be tudja-e hajtani a tartozást? Hol van manapság az a hivatal, amely merné vállalni ezt a rizikót? Ma már a bírságra se lehet szert tenni, hiszen újabban nem tiltható le a munkabérből. - Van egyáltalán esély arra, hogy a betegségtől fenyegetett ember érvényt szerezzen jogainak? Úgy tűnik, ez a szabálysértő belátásán, tisztességén, kulturáltságán múlik. Bár az ilyen ember tudatosan nem is vét a szabályok ellen, és nem veszélyezteti környezetét. - Végszükségben az ügy birtokháborítás címén elkerülhet a bíróságra is: a sértett kártérítési igényt jelenthet be, mert a környezetszennyezés csökkenti ingatlana értékét, károsítja egészségét... -... persze ettől még megbetegedhet, sőt ekkora procedúra hatására szinte bizonyos, hogy ágynak dől. A kémény pedig továbbra is áll, rendületlenül. Hihetnek az orruknak? Kiss Károlynak, a műszaki iroda csoportvezetőjének tettem föl a kérdést: - Meddig terjed az önök hatásköre? Képesek megszüntetni egy esetleges betegségforrást? - Mi, bejelentés alapján, megvizsgáljuk a panaszra okot adó építményt. Ha kiderül, hogy szabályellenesen építették, az egészséget veszélyeztető állapot megszüntetése érdekében elrendelhetjük az előírásoknak megfelelő átépítést. - Ki állapítja meg, hogy az ablak előtt gomolygó füst mérgezi a családot vagy sem ? Hihet a panaszos és az ügyintéző az orrának? Az mégiscsak gyorsan, olcsón ad elég megbízható erédménxt. - Van, amikor egyértelmű a környezetszenynyezés, a károsító hatás, mégis kérnünk kell a vizsgálatot. Megteheti ezt a szenvedő fél is, ha előbb a városi tisztiorvosi szolgálathoz fordul. Ez esetben ők veszik föl velünk a kapcsolatot, kérve, hogy ellenőrizzük, betartották-e az építési előírásokat. - Mi történik, ha kiderülnek a szabálytalanságok?, beigazolódik az egészségkárosítás? - Határozatok születnek az ok megszüntetésének kötelezettségéről, amit végrehajtatni nem áll módunkban. Mi csak bírságolhatunk, vég nélkül. Ez persze nem jelenti azt. hogy az illető fizet is... - ...és nem jelenti azt, hogy a kémény nem füstöl tovább, hogy nem mérgezi a gumi, rongy, fólia elégésekor keletkező rákkeltő anyagokkal a környék lakóit. Nem jelenti azt, hogy a vasvágó, a fűrész nem visít tovább, hogy nem csurog a gyerekek homokozójába a trágyáié, hogy nem lopják el mások álmát a night club hajnalig dajdajozó vendégei. - így igaz. Mivel ez egyben birtokháborítás is, nincs más út, mint a bírósághoz vezető. Hol a végrehajtó? Amely szintén hosszadalmas, tekervényes, idegölő és drága. S ha valaki mégis ezt választja? Megeshet, hogy nem látja a végét, mert belevész a füstbe. A mérges gázokat pöfékelő kéményeket egyelőre semmiféle döntés nem dönti le. Döntést kellene talán hozni: legyen végre egy olyan hatóság, amely végrehajtja a környezet- és embervédelem érdekében hozott döntéseket. Mert a döntések lassan elárasztanak bennünket, s félő: ha nem a füstbe, hát azokba fulladunk bele. CHIKÁN ÁGNES