Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

KEDD, 1992. MÁRC. 3. BELPOLITIKA 3 Helycserék a Parlamentben ••••••••••••••••• KEPVISELOI „ATIGAZOLASOKKAL" kezdődött az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. Két képviselő távozott az SZDSZ-frakcióból: Horváth László a Fidesz frakciójába ült át, míg Mózs József a kereszténydemokraták parlamenti csoportjában folytatja képviselői munkáját. Mózs József röviden indokolta átülését, úgy fogalmazott: reméli, hogy lépésével elősegíti a szabaddemokrata frakció egységesebbé válását. A KDNP képviselőcsoportjának vezetői úgy tudják, hogy a parlamenti frakciókból és a független honatyák közül néhányan követni kívánják Mózs József példáját. AZ ALKOTMÁNYBÍRÁK hétfői teljes ülésükön aláírták az elévülési törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági indítvány ügyében kialakított határozatot. A testület ma délelőtt ugyancsak teljes ülésen hirdeti ki a döntést. AZ ORSZÁGOS MUNKAÜGYI KÖZPONT most közzétett jelentése szerint január végén 442 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, ami az új számítási szisztéma szerint 8,2 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Ezt az arányt már a piacgazdaságokban szokásos módszerrel számították ki, vagyis nem csak az aktív keresőkhöz, de a gazdaságilag aktív népesség egészéhez viszonyítják a munkanélküliek számát. A korábbi számítási mód szerint a 442 ezres munkanélküliség 9,2 százalékos rátának felelt volna meg. 10,3 MILLIÁRD FORINT volt az Állami Vagyonügynökség idei, január végéig számított privatizációs bevétele. Amint az ÁVÜ tájékoztatójából kiderül, 1991-ben az összes bevétel 40,12 milliárd forintot tett ki, s az idei nagyarányú növekedés azt tükrözi, hogy számos cégeladás erre az évre húzódott át; 242 vállalat alakult át gazdasági társasággá. Jelenleg 604 átalakulás van folyamatban; ez összesen 238 milliárd forint vagyoni értéket érint. Zene a Kárász utcán FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Folytatódik a Ferihegyi merénylet nyomozása Nagyon jó irányban halad a nyomozás a múlt év december 23-án egy Izraelbe kivándorolni szándékozó, szovjet zsidókat szállító autóbusz ellen, a Ferihegyi repülőtér közelében elkövetett terrortámadás ügyében. Egyebek közt erről is szólt a főváros köz­biztonságáról adott tájékoztató­jában Bodrácska János rendőr ezredes, Budapest rendőrfőka­pitánya, aki hétfőn este a Magyar­izraeli Baráti Társaság klubnap­jának vendége volt a Wesselényi utcai Goldmark-teremben. Mint elmondta: a nyomozást nem zárták le, nagyon keményen folytatják. Időközben igen jó együttműködést alakítottak ki az izraeli rendőr­séggel, sőt Izrael állam magyar­országi nagykövetével, Dávid Kraussal is. aki korábban az izraeli rendőrség országos főkapitá­nyaként tevékenykedett. A kiala­kult együttműködés keretében speciális robbantási szakemberek érkeztek a terrortámadást követően Magyarországra. Fentiekhez kap­csolódva elmondotta, hogy mint köztudott, a terrortámadásnál két KÖZÉLETI NAPLÓ MA KATONA GYULA, a 13. számú választókerület képviselője 16-18 óráig lakossági fogadóórát tart a vízművek Tisza Lajos körúti székházában. HORPÁCSY ANDRÁS, a 20. számú és GALIBA FERENC, a 19. számú választókerület képviselője 17-18 óráig lakossági fogadóórát tart a Gedói Általános Iskolában. HOLNAP THURZÓ FERENC, a 17. számú választókerület képviselője 16-18 óráig fogadóórát tart a községházán (Negyvennyolcas u. 12.). Utána ugyanitt részönkormányzati ülés lesz. DK BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 11. számú választóke­rület képviselője 17-18 óráig fogadóórát tart a városháza 113-as szobájában (Széchenyi tér 10.). rendőr sebesült meg, közülük a fiatalabb még csak 24 éves, szinte megszámlálhatatlan sérülést szen­vedett az arcán, kezén, lábán és testének más részein. A Belügy­minisztérium - mondotta - semmi­féle költséget nem sajnál azért, hogy egészségét helyreállítsák. Kitűnő plasztikai sebészek vállal­ták rendbe hozatalát, akik azt mondották, hogy a fiatal rendőr talpra fog állni, és véleményük szerint ismét teljesíthet majd rendőri szolgálatot. Uj pályázatok A Pesti Központi Kerületi Bíróságon az illetékes bírói tanács egyetértésének hiánya, mint törvényi akadály gátolta az elnök kinevezését, és tette szük­ségessé új pályázat kiírását. E bíróság esetében említést igé­nyel a részvételre jogosultak több mint felének távolléte is ­közli nyilatkozatában az Igaz­ságügyi Minisztérium minisz­teri kabinetirodája. Mint is­meretes: az igazságügy-mi­niszter március elsejei hatállyal nevezte ki a megyei bíróságok elnökeit, illetve a fővárosi bíróság elnökét, s új pályázatot írt ki a Csongrád megyei és a Hajdú-Bihar megyei bírósá­gokon is. A városháza és a gyorsuló idő Az önkormányzati hivatalnak tegnap sikerült megvalósítani a sci-fi regényírók álmát, a idő­utazást. A toronyóra már dél­előtt 11-kor elütötte a delet, a meghökkent járókelők néme­lyike át is állította az óráját. A városi apparátus tehát (talán az őket ért kemény kritikák hatására) megelőzte önmagát ­egészen délutánig, amikor a toronyban is visszazökkent helyére az idő. Egyelőre tehát marad a greenwichi idő­számítás. NY. P. Öböl V ILLAMOS. Kisiskolás voltam, amikor a sok egyforma járgány közül kiválasztottam egyet, ami persze ugyanúgy caplatott körbe-körbe, állomástól állomásig a városban, mini a többi, de mert a számát szimpatikusnak találtam, hisz a szerelmem egyszer visszaintett az ablakából, szóval mert közelebb került hozzám, folyton azt lestem a szemem sarkából, amikor kirontottunk az iskolából. Tegnap este, ahogy az autó lámpája az oldalára vetődött, láttam, hogy milyen árkos, ráncos, tehát öreg. Mennyi baleset, koccanás nyoma, milyen sok heg, mennyi csattanás, mentővijjogás, sikoltozás! Egy hajnalon a fiatal lány fülbevalós fiúja ölébe ült, a középső ajtó melletti széken. A piacra igyekvő alsóvárosi kofák élőbb csak leszégyentelenezték, aztán ketten is odapattantak fehér kendővel letakart, hatalmas kosaraik mellől, hogy fölráncigálják. Ennek már húsz éve. Változott a világ. Ekkor tájt még szerették Szegeden a focit. Egyszer a meccsre sűrített járatról, mielőtt fölzúdulhatott a tömeg, a fölső lépcsőfokról leesett egy öregember. Hiába kaptak utána, csúnyán beverte az orrát és a szemöldökét, ömlött a vér. A villamos vezetője nem ment tovább, kihívta a mentőket, a szurkolók pedig az órájukat nézegették, egyre szaporábban. A mentős már jól ismerte a bácsit, rendszeres vendége volt a detoxnak. Amikor a részegség híre, tehát a szörnyű bizonyosság áthullámzott a cigarettafüstben ködlő tömegen, fölgyúlt a népharag. Ha nem szólal meg a villamos csengője, bizony több vér folyt volna azért a tíz perc késésért. Ha jól emlékszem, Dávid szögletét Vass bólintotta a hálóba, ezzel nyert 1-0-ra a Szeged a Fradi ellen. No de ezek csak részletek. Az igazi történeteket ők ismerik, a csücsörítő vénasszonyok, a szegedi tuják. Mennyi mindent tudhatnak, és épp ezért mennyit mesélhetnek egymásnak éjjelente a remízben? ZDA^i l<«i Home shopping Karosszékből vásárolni... Megvetette lábát és már-már hódít a home shopping, a vevőcsábítás legkorszerűbb, nálunk alig ismert módszere. Arra a kérdésre, mit hozott a konyhára a vállalkozás első két hónapja, az első magyar televíziós „áruház" tulajdonosainak egyike így válaszol: „Hál' Istennek, nincs okunk panaszra." Vincze Gábor, a Teleshop hátterét alkotó ma­gyar-svájci vegyes vállalat, a Televitai Kft. ügyvezető igagzatója egy kicsit bőbeszédűbb. Tőle tudtuk meg. hogy a tévében és a sajtóban hirdetett árucikkek piaca ebben a próbaidő­szakban „várakozáson felül" kedvező eredméynt produkált, különösen a Pocinix nevű fogyasztó­alkalmatosság bizonyult slágercikknek Magyar­országon. A Teleshop, elsősorban a Pocinixnek köszön­hetően, napi egymilliós bevételt ért el a csúcs­időszakban, s ez kitűnő eredmény, még akkor is, ha a karosszékből vásárlás az eladó cégek szá­mára sokkal nagyobb költségekkel jár a többi kereskedelmi technikánál. Itt meg kell fizetni a tévéreklámot, a postaköltséget, s persze az árut magát is importból kell beszerezni, mert ilyen magas önköltség meleltt az eladó nem kockáz­tathat. A Teleshop eddig három árucikkel próbál­kozott a piacon (a Pocinix mellett a Didiseven elnevezésű univerzális tisztítószert és egy virág­akváriumot ajánlottak a magyar közönségnek), s mindhárom bevált, mert Nyugat-Európában már kipróbált televíziós kínálatból választották őket. A nagyobb kockázat más szempontból is veszélyes. A Home Shopping elnevezésű cég épp a napokban került látványos konfliktusba a Kermivel. Ez a cég eddig csak lapokban hirdette házhoz küldendő áruit, s nem egészen a való­ságnak megfelelő tulajdonságokkal ruházta fel azokat. A vatelines „bombázódzsekiről" kiderült, hogy hiányzik belőle a vatelin, az edények, melyekben állítólag teljesen zsírmentesen sül a hús, nem tudták teljesíteni az irántuk keltett várakozásokat. A Teleshop-reklámokat indító Televitai Kft. a következő hetekben új területen - az írott sajtóban is elindul. Hirdetései új torna­szereket, kozmetikai cikkeket és konyhai eszközöket kínálnak majd. Ezek részletesebb bemutatásától c helyütt etikai okokból tartóz­kodnunk kell, de egy biztos: a Nyugat-Euró­pában igen népszerű kereskedelmi technika elterjedőben van, s ez előreláthatólag nem csak a fogyasztónak jó, aki így jut kényelmes, meglehet egyáltalában nem olcsó vásárlási lehetőséghez: jó a magyar vállalatoknak is, amelyek előbb­utóbb bekapcsolódhatnak a vásárolj otthon moz­galomba, s ha a hazai piacon az általuk ajánlott árucikkek kapósnak bizonyulnak, kihasznál­hatják azt a lehetőséget is, ami a vegyes válla­latok külföldi piacaiban rejlik. Home shoppinggal Magyarországon ma még csupán három cég foglalkozik. A szokásos kockázatok meleltt extra kockázatoknak tekintik a jellegzetes hazai infrastrukturális és kommuni­kációs problémákat. Mindazonáltal a Teleshop igazgatójának némi meglepetésére eddig egyet­len olyan eset sem fordult elő, hogy a Magyar Posta ne kézbesítette volna a telefonon rendelt csomagot. (Atlantic) Vevő volnék... Persze, kínáltak már nekem fogyasztószerkentyűt, valami nixet, egészen más asszociációkra ingerlő tisztítószert (a Didisevenről mondta egyik ifjú kollégám, hogy az a hét azért sok lesz egy kicsit), a páromnak nem bőr bőrdzsekit, de ez mind nem érdekelt. Hanem az a virágakvárium, amiben potom háromezerért hetekig eláll a letört szárú szegfű, nos, az az üveggömb igencsak fölpiszkálta a fantáziámat! Mert ha ugyanis vennék egy ilyet, egy-két hónapra tehermentesíteném'életem párját a „nekem legyen mindig friss virág a vázámban" kezdetű asszonyi kívánalmak teljesítése alól. Mert az a virág elvolna ott hetekig... Mit tagadjam, erre a távboltreklámra megindult az eszem - igen, ilyet vennem kéne! Még haboztam, hogy tárcsázzam-e a megadott számot, amikor jósorsom (utóbb kiderült: jobb sorsom) a vadászboltba vezérelt. A barátnőmnek, névnapjára - hebegtem, s riadt tanácstalanságomat profi kereskedőmentalitással oldták rögtön az ottani hölgyek. „Mely árfekvésben?" - ezt persze nem ilyen Jókai-stílben kérdezték, lehet, hogy csak utólag vált ez ilyen romantikussá, mert hogy ugyanazt a virágakváriumot rakták elém alig hatszázért, amit a minap a tévé kínált csaknem háromezerért... Most itt akkor el kell merengeni: vissza az egész, amit gondoltunk piacról, versenyről, kulturált gyártóiparról, egyáltalán, amivel etetnek itt minket, ..homeshoppingolva"... P.K.

Next

/
Thumbnails
Contents