Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁRC. 12. A ritmus ünnepe Néhány hónappal ezelőtt - a Nemzeti Filharmónia szegedi műsortervét nézegetve - igen nagy örömmel fedeztek föl, hogy a kamarakoncertek között szerepel az Amadinda-egyiiltes önálló estje is. A magyar ütőzene hősies és rokonszenves küzdelme az elsősorban zeneoktatási ellenállással szemben külön rémregényt is megérdemelne; ám az esetben a közönség már réges-régen döntött: az egyre nagyobb számú ütösegyütteseket ünnepli a hangversenyeken, s ezerszámra veszi az ilyen zsánerű hangfelvételeket. Annak is jó néhány éve már, hogy megalakult a hétfő esti filharmóniai koncert hőse, s immáron a világ minden táján hirdeti, hogy nem csak a klaszszikus hangszerek és az énekművészet terén értük el a világszínvonalat; vannak zseniális ütósök is magyar földön. A szegedi hangversenynek már a bevezetője, s később a körítése is kiváló volt: négy tüneményes fiatalember - Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán és Váczi Zoltán viharos lendülettel ugrott föl a színpadra - a Belvárosi mozi lefedett zenekari árkára -, s vérpezsdítő muzsikát csalt ki névadójukból, az ugandai eredetű amadindából (mely lényegében a „facimbalom" egyik igen kellemes hangú válfaja). Az együttes vezetője, Rácz Zoltán - igen dicséretes módon - ezután kellemes társalgóstílusban végigvezette a közönséget a másfél órás műsor FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT titkain: s nemcsak a műveket, hanem a kevésbé ismert hangszereket is bemutalva. A tradicionális ugandai zene után a repetíciós zene egyik kiemelkedő alkotója, Steve Reich Piano Phase című művét hallhattuk. A marimbaegyüttesre írott darab nagyszerűen demonstrálta a repetíciós zene természetrajzát: az egyidőben lejátszódó egyszerű ritmusképletek és dallamcsírák fokozatos fáziseltolódással egyre bonyolultabb, izgalmasabb, szövevényesebb hangzásvilággá gyarapodnak, mindez azonban jól követhetően, rendkívül szilárd szerkesztési elveknek engedelmeskedik. Mártha István: Babaházi történetét előbb mese formájában ismertük meg: a játékbolti háború, majd a csendes boszszúállás már elmondva is izgalmasnak tűnt, s a rendkívül tehetséges fiatal szerző e műve is kirobbanó sikert hozott. A nagyszabású műben a teljes ütősarzenál megszólalt; félelmetes volt a. négy dobegyüttes koncentráló „fegyverropogása", a mesterien megszólaló gongok, s végül megrendítő ötlet volt a mű zárásaként valódi zenélő babákat alkalmazni. A folytatás ismét magyar szerző műve volt: Sáry László: Kotyogó kő egy korsóban című műve - mely a japán kyotohangszer 12 húrja közül hétnek hangkészletén alapul - lassan klasszikussá válik; Rácz Zoltán négy (!) verővel egymaga adta elő marimbán, bravúrosan, teljes biztonsággal. Sáry művét igazi relaxációs. lazító zene követte: zimbabwei tradicionális zenét hallottunk, főszerepben a mbria nevű, nagy csonthéjas növény kifaragott héjából, fémnyelvekből és kólás (!) doboz rezonátorból épített hangszerrel, melynek kíséretében előbbinek mélyebb változatát, a marimbulát, illetve a kívülről ütött fémkolomphoz hasonló agogot és a rumbatök afrikai rokonát, a kariwát hallottuk (szegedi ütősök, irgalom a tévedéseimért). Amadindáék igazi telitalálata ezek után következett: a mozi-környezetben teljesen „otthonosan" hangzott George Hamilton három ragtime-ja, melyet Green dolgozott át marimbaegyüttesre (a szólista xilofonos volt!). Az együttes tökéletesen járatos ebben a műfajban is; stílusukat nagy ragtime-zenészek is megirigyelhetnék. A finálé végül ismét tradicionális afrikai zene volt; igazi ghanai örömzene kongákra és tritonuszra hangolt kolompokra. E darabba „ráadás" is volt komponálva: egy hosszabb generálpauza után - melybe szorgosan beletapsoltunk - még egy rövidebb egység következett. A közönség ütemes - bár ez este után erősen ritmustalannak tűnő - tapssal ünnepelte a négy kiváló fiatalembert, akiktől megtudtam: nemrégiben megjelent negyedik lemezük. E sorokkal ajánlom mindenkinek - korhatár nélkül. Kiss ERNÓ FILM Hullámok hercege Főszereplők: Itarbra Streisand és Nick Nolte Rendezte: Kurhra Streisand Még soha nem számoltam ki, hogy a filmek hány százaléka vállalkozik a szerelemnek, ennek a csúcs érzésnek a bemutatására. Annyi viszont bizonyos, hogy a próbálkozások nagy része elbukik, lévén semmitmondó „hepienddel" végződnek, vagy nem veszik észre, nem használják ki, hogy minden egyes szerelem más és más helyzetből „növi ki magát". A „hepienddel" csak az a baj, hogy nem engedi látni azt a nagyon izgalmas részt, ami a beteljesülés után következik, merthogy utána is csak van valami, ami esetleg arról beszélhetne, hogy mindaz a vágy és szenvedély, ami magával ragadta a két embert, hogyan marad meg, vagy mit tudnak vele kezdeni a nagy a felívelés után. A Hullámok hercege című film azért különös ilyen szempontok után, mert a rendezőnő nagyon is figyel arra, hogy honnan, milyen helyzetből épül föl a szerelem. Ugyanakkor mégis túlhajtottnak tűnik a szerelem alakulása, lévén egy pszichiátriai analízis részeként láthatjuk, csak épp lassan nem tudni, ki kit analizál. A heves érzelmek mögött mindkét oldalon megtalálni az okkal szomorú, zárkózott embert, s hogy mindez egy „másikban" oldódjon fel, súlyos és eltéríthetetlen szimpátiát követel. Aztán a végén itt a „hepiend", ami szerencsére koránt sem egyértelműen az. A férfinak két nő, két szerelem között kell választania, két szerelmet kell valahogyan összemérnie. Egyik feleségéhez, másik a pszichiáter nőhöz fűzi. A férfi a felesége mellett dönt, de úgy, hogy a másik nő sem csalódik benne: a pszichiáter nőt jobban, a feleségét hosszabb ideje szereti. Ebben a döntésben egyszerre oldódik fel a kétkedés, s mivel az összehasonlítás képtelenség, egyszerre benne marad a dilemma is, a nyitott különbség. PODMANICZKY SZILÁRD Díjazott rajzok kiállítása Ma délután 5 órakor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Oroszlán utcai Galériájában lesz a művészeti szakközépiskolások II. Országos Rajzversenyének díjkiosztó ünnepsége. A díjakat dr. Ványai Éva alpolgármesternő adja át. A díjkiosztás után Szalay Ferenc festőművész nyitja meg a rajzverseny döntőjébe jutott növendékek munkáiból összeállított kiállítást. A rajzversenyen részt vettek Budapestről: Illés Márta. Kanyik Erzsébet, Szablyár Zsuzsanna: Pécsről: Rétháti László, Rippl Renáta, Szücsy Péter: Nyíregyházáról: Bolega Anita, Erdei Tamás, Szakáll Szilvia; Szegedről: Krámli Márta, Németh Erika, Traviczky Orsolya. Takarékbár A váratlanul beállott ismétlés a Magyar Televíziónál senkit nem feszélyez. A szpíker, műsorközlő, mindannyiunk-barátja szolid elnéző mosoly kíséretében tudatta: az imént látott Kerékbár a februári utazási verseny ismétlése volt. De legalább újra megnézte, aki nem látta. Hogy mi történjen azokkal, akik immáron végigizgulták a Rózsa-produkciót három héttel ezelőtt? Ne nézzék, mondom én, nem muszáj. Mindenképpen végiggondolom azonban, hogyan juthatott a február 25-i Kerékbár újfent képernyőre. Fölöttébb érdekes, de elfogadható magyarázat lenne, ha mindezt a frissiben odahelyezett általános elnökhelyettes takarékossági intézkedései közé sorolnák. Igy a Kerékbár lehetne a jövőben Takarékbár, s csak minden másodikat kellene megcsinálni, ellenben a szponzori díjak a reklám-szellemű műsorral akár kétszer lennének követelhetők. A nézőnek fel tudnák adni duplázva a kérdést, amelynek helyes megfejtésével és Bruxellesbe küldésével a szerencsés kisorsolt vonatjegyet nyerhet. Ha jól emlékszem. Előfordulhat, hogy bérletet, vagy valami más, nagyértékű dolgot. Nem figyeltem igazából. Sebaj, a következő ismétlésnél bepótolom a hiányt. BECSEI PÉTER ORIENS '92 I. Kelet-Európai Kultúrbörze Tavaly ősszel néhány fiatalember bement a békéscsabai polgármesterhez. Megkérdezték tőle, mit szólna ahhoz, ha 1992 tavaszára meghívnák a városba azokat a művészeket, akik az elmúlt 20 évben lebontották a „szocializmusnak nevezett förmedvényt". A polgármester áldását adta a dologra, így március 12-én Göncz Árpád köszöntőjével Békéscsabán megnyílik az I. Kelet-Európai Kultúrbörze. A négynapos program egyik rendezvénye az Intermaszk Nemzetközi Színházi Találkozó lesz a Jókai Színházban, melyen a budapesti Nemzeti, a varsói Zygmunt Hübner, a kassai Tháíia és a prágai Zábraldi színházak mellett ott lesznek az „alternatívok" is. Az ifjúsági ház filmfesztivált rendez; lengyel, cseh, szovjet, jugoszláv, román, bolgár, szlovák és magyar alkotásokat vetítenek a keleti blokk utolsó három évtizedének filmművészetéből. A filmek közül néhány még nem volt látható Magyarországon. A Munkácsy Mihály Múzeumban nemzetközi, meghívásos plakát- és fotókiállítás nyílik az !988-91-es időszak kelet-európai politikai dokumentumaiból. Ezen kívül lesz jazz-klub, nemzetközi táncház, focimeccs parlamenti képviselők és újságírók között, valamint jónéhány gyermekprogram. Az ifjúsági ház alapítványt hozott létre a kétévente tartandó kulturális találkozó pénzügyi fedezetének biztosítására. Reményeik szerint a rendezvény címe 2000-ben már „csak" Európai Kultúrbörze lesz. Irodalmi hírek Újabb szegedi illetőségű írók, költők lettek a Magyar írószövetség tagjai: Horváth Dezső, testvérlapunknak, a kék Délvilágnak a munkatársa, Czilczer Olga költőnő, akinek újabb verseskötete, immár a harmadik, várhatóan a könyvnapon jelenik meg és Rigó Béla, lapunk külső munkatársa. Két szegedi szerző írására hívnánk még föl a figyelmet. A Jelenkor márciusi számában Szőnyi György Endre, a JATE oktatója újabb mágustörténetet tett közzé. A ironikus novella arról szól, hogy egy fiatal asszisztens, bizonyos Törzs kartárs megérkezik új munkahelyére, a Mágiatörténeti Tanszékre. Lengyel András irodalomtörténész alapos kritikája a Kortárs márciusi számában olvasható, és Márkus István: Az ismeretlen főszereplő című könyvéről szól. Márkus István a század agrártársadalmának egyik legfontosabb kutatója, szociográfusa-szociológusa volt. A magyarok körülbelül tizenöt millióan vannak. Tizenöt millió nyugtalan magyar lélek, és tizenöt millió nyugtalan magyar test ez. Vannak jó magyarok, és vannak rossz magyarok. De minden magyar - jó és rossz - imádja a játékot. És ha már ennyire benne vagyunk a magyarban, és nemcsak nyakig vagyunk benne, de az utolsó hajszálig benne vagyunk, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy a magyar hagyomány tisztelő nép. Ismeri a világ népeinek azt a nagyszerű játékát, amit ócsárlásí versenynek nevez a szakirodalom. Ócsárolták egymást előszeretettel az arab, a görög, az ógermán. de bizony még a kelta kollégák is. Az angol királyok is szidták, becsmérelték ellenfeleiket, mint a bokrot, mígnem rájöttek, lehet e piszkos munka, mert kérem munka a beszéd is, másnak a feladata. Attól fogva az ócsárlás hírnökök feladata lett. A hírnököket, mint fecsegő csavargókat megvetették, míg a király mosolygott, és nem mosta kezeit, mert az tiszta maradt, hiszen a piszkos munkát más végezte. Tudunk továbbá olyan francia ócsárlásí versenyekről, amelyben kijelentetlék. hogy minden résztvevő egyenlő, ezért aztán egyetlen szál sem szabad rossz néven venni. Hogy. hogy nem, némely ilyen játék mégis aljas és gyilkos intrikává fajult, és vér folyt és fejek hulltak a királyi udvar finom, föl-föl szikrázó porába. A magyar közélet, apellálva a nemzet közismert hagyománytiszteletére, újabban föleleveníti az ócsárlásí versenyeket, előszeretettel az angol fajtáját, és még nagyobb lelkesedéssel a franciát, olykor pedig ügyesen kombinálja e kettő módszert. Az ócsárlásí verseny felelevenítése az új magyar komisszárok nevéhez köthető. Komiszár az, aki a többséget képviselve kisebbségben él és dolgozik becsülettel és nagy-nagy Az ócsárlásí verseny DARVASI LÁSZLÓ szorgalommal. Csakhogy a magyar komisszár a népét szolgálja, köszönetet mégse kap, ezért egy kissé frusztrált, könnyű rémképek gyötrik, örökös komplexusa van, és bájos kicsinységgel rosszindulatú. A jó komisszár lelkileg gyógyíthatatlan. A jó komisszár nem tud megbukni. A jó komisszár a posztkommunista éra esszenciája. A jó komisszár nem hisz a pálfordulatokban. A jó komisszárt arra tartják, hogy ügyeket képviseljen, hogy bárdolatlan legyen, hogy sorozatos hírnöki etikátlanságokat kövessen el, és ne tiszteljen embert, közösen összehozott múltat, csak a feladatra koncentráljon. A magyar politikai élet egyik legjellegzetesebb vonása, hogy miután leszámoltak a régi komisszárokkal, kicsi odúikból hirtelen előbújtak a legújabb komisszárok. Komiszárok valójában bármilyen pályán, bármilyen foglalkozási körben lehetünk. A jó, a megbízható komisszár lehet államtitkár, alelnök, elnök, felelős szerkesztő, pap, frakcióvezető, költő, irodalomtörténész, polgármester, ügyész, ügyvéd, igazából nem a szakértelem, hanem a küldetésbe vetett hit a fontos. A lelkesedés. Az ócsárlásí technika alapvető elemeinek használatába úgyis könnyen beletanulhatunk. Komiszár azonban nem mindenki lehet. Az angol minta alapján komisszár nem lehet például miniszterelnök. A komisszár nem lehet továbbá a nép sem. mert a nép nem arra való, hogy komisszár legyen. A nép arra való, hogy higgyen az ócsárlásnak, és később kihirdesse a verseny győztesét. Az ócsárlásnak különböző, de egyre finomodó szintjei vannak. Egyetlen jelleg húzódik az alsó szinttől a legfelsőig, ez pedig az új ellenségkép. A rossz magyarok képe. Akár a szörnyeteg Bob a Twin Peaksben. A legegyszerűbben a szenvedélyes együgyűek ócsárolnak. Szeretnek írni, szeretnek fogalmazni, dagályosak, szakértelmük nulla, szívüket átfonta a gyűlölködés hínárja, perifériális alakok. Az ilyenek már az angol királynak is kellemetlenek voltak. Azért használgatták őket. Kihasználták. Tiszta kézzel. Ócsárlás továbbá az, ha a megbecsült hírnök liárom millió televíziónéző előtt egyszavas igen, illetve nem feleletekre szólítja föl a meghökkent interjúalanyt. Nemde mint egy bírósági tárgyaláson, mert a kérdések bűnügyi vonatkozásúak. Egyes ócsárlásí versenyek jellegzetes tartozéka a revideálás. Visszavonni később bármilyen állítást lehet, a hírbehozás megtörtént. Ez pedig fél győzelem. S ha az ócsárlásban szabálytalankodó játékosi diszkvalifikálják is. helyébe jöhetnek újak. finomabbak. A finom ócsárlók például nem maguk ócsárolnak, hanem bevonják a népet. Történelmi kvíz játékokon például. Majdnem királyi finomság ez, hiszen a kéz- pontosabban a nyelv - tiszta maradt. Van azonban még egy különös vonása a magyar ócsárlásí versenynek. Hosszú idő óta ez az első magyar játék, amely össznépi méreteket ölt. Finnyás intellektuálistól a domaszéki paprikázóig. minisztereln^iktől az alsóvárosi csavargóig mindenki játszik. Van az ócsárló, van az ócsárlott, és van a némiképp értetlen, de mégis tanulékony zsűri. Csak az nem eldöntött még, ki nyer a végén ?. Vagyis hát, ebben a játékban lehet-e nyerni egyáltalán